A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-05-26 / 21. szám
CSEMADOK AHOGY A CSEMADOK ÉS A MAGYAR ISKOLÁK KAPCSOLATA A magyar tanítási nyelvű iskolák és a CSEMADOK szervezeteinek kapcsolata is olyannyira „természetes", hogy nem szorul bizonyításra. De hát mi az alapja ennek a kapcsolatnak, egyáltalán körvonalazható-e? A kérdés megközelítéséhez szükség van némi történelmi visszapillantásra. 1949-ben, a „jégtörő február" után, rövid hat-hét hónapos szervezés eredményeként alakultak meg 1950 szeptemberére — sokszor elmondtuk, hogy szinte a semmiből — a magyar tanítási nyelvű iskolák hálózata 1260 osztállyal, mintegy 30 ezer tanulóval és 1450 pedagógussal, a csehszlovák iskolahálózat szerves részeként, annak azon a fejlődési fokán, amikor az oktatásügy rendszere hazánkban már egységes, már nincsenek zsákutca jellegű (népiskola, polgári iskola) iskolatípusok, amikor egységes tantervek alapján már megindult a szocialista iskolává fejlődés útján. A rendkívül sok munkát, körültekintő szervezést kívánó „alapozást" a CSKP határozatai alapján és a párt vezetésével az állami szervek, az akkori Oktatásügyi Megbízotti Hivatal és a nemzeti bizottságok oktatásügyi osztályai végezték, természetesen, politikai rendszerünknek megfelelően, a társadalmi és kulturális szervezetek segítő közreműködésével. A csehszlovákiai magyar tanítási nyelvű iskolák megalakulásának körülményei a párt irányító és az állami szervek realizációs tevékenységének szintjén' általában ismertek, hiszen többen — dr. Farkas István, dr. Köteles János, Molnár János és mások - figyelemre méltó munkákban foglalkoztak ezzel, a csehszlovákiai magyar dolgozók kulturális életében minden kétséget kizárópn egyik legjelentősebb eseménnyel. Mind ez ideig azonban elkerülte a kérdéssel foglalkozók figyelmét a társadalmi és kulturális szervezeteknek az állami szerveket segítő propagációs tevékenysége. Tudomásom szerint eddig még nem született meg a kérdésnek egy olyan rendszer-vizsgálata, mely a párt- és állami szervek, a társadalmi szervezetek összefüggésében tárta volna fel a csehszlovákiai magyar tanítási nyelvű iskolák 1948 február utáni kezdeti időszakának kérdéskörét. A társadalmi és kulturális szervezetek körül érthetően a Csehszlovák Ifjúsági Szervezet és a CSEMADOK tette a legtöbbet a magyar tanítási nyelvű iskolák megalapításáért. A harminc évvel ezelőtt megalakult CSEMADOK szervezetei ugyanis helyi viszonylatban is általában jó fél évvel megelőzték a magyar tanítási nyelvű iskolák megalakulását. Ezért a CSEMADOK hatásosan tudta seqíteni a nemzeti bizottságok munkáját, tanítókat és tanulókat toborzott, segített az iskolaépület - nemegyszer volt kastély vaqy kocsma — átalakításában vagy felújításában. Már ebben a tevékenységben is tudatosodott: a nemzetiségi élet egyik legsajátabb területe az oktatásügy. A köztudat ugyanis itt vár pozitív választ a „lesz-e gyümölcs a fán" kérdésre. A nemzetiség köztudata ezért fokozottabban várja el a nemzetiségi iskoláktól a múltat megőrző funkció teljesítését. Tehát azt, hogy a felnövekvő nemzedék ismerje és tanulja meq értékelni az emberiség és benne népe, nemzete minden téren létrehozott alkotásait, hogy a gyermek abba a kczösséqbe nőjön bele, melyben közvetlen környezete, családja él. A szocialista társadalom építésének ebben az időszakában országszerte erősödött az iskola és a társadalom kapcsolata. A pedagógusok közéleti tevékenysége ebben az időszakban alapozódott meg. A tanító már nemcsak a művelődés fáklyahordozója volt — az iskola négy fala között, hanem egyben a szocializmus eszméit hirdető népművelő is. A legtöbbször tanítók vezették a CSEMADOK színjátszó együtteseit és tánckarait. Ök szervezték — kevés • kivétellel — az ének- és zenekarokat.' A szocialista építés örömei és gondjai Dél-Szlovákiában egybeestek a magyarul szólás, olvasás és tanítás gondjaival és örömeivel. Ebben a légkörben vált köztudattá: az anyanyelven megszerzett műveltség és a változó osztálytartalmú nemzeti kultúra elsajátítása lehet csak az alapja az iskoláinkban nyújtott általános műveltségnek. És ugyanebben az időszakban már a maga „természetességében" érvényesült ez a tétel a CSEMADOK kulturális tevékenységében. A kezdet kezdetén talán éppen ezért volt ismeretlen a hatásköri vita. Például az ének-, zene-, táncegyüttesek országos versenyén (1952-ben) a komáromi gimnázium együttese, a már akkor félprofesszionális Lúčnica mögött a 2. helyen végzett (a komáromi amatőr színjátszó csoport pedig a Vitézek és hősökkel az elsőn). És természetes volt, nogy ez az iskolai együttes minden CSEMADOK-rendezvényen szerepelt. Hiszen a CSEMADOK tagságának és szülői munkaközösségeknek a tevékenysége, a pedagógusok iskolán kívüli munkája annyira szinkronban volt, általában a nagy társadalmi célkitűzésekkel és az oktatásügy forradalmi átalakulásával, hogy a pedagógusok és a tanulók iskolán kívüli s a CSEMADOK népművelési tevékenysége csaknem teljesen egybe fonódott (falujárások, a mezőgazdaság kollektivizálásával kapcsolatos kultúrbrigádok stb.) Éppen ezért az általános iskolák és a gimnáziumok hálózata kialakulásának és megszilárdulásának időszakában — hozzávetőlegesen 1949 és 1956 között — természetes volt a CSEMADOK sokoldalú segítsége, amelyet főleg a járási nemzeti bizottságok oktatásügyi osztályainak nyújtott a párt nemzetiségi oktatási politikájának megvalósítása érdekében. Persze a magyar tanítási nyelvű iskolák léte ugyanakkor visszahatott a CSEMADOK kulturális tevékenységére, amely a pedagógusok közreműködésével, a^, iskolai énekkarok és tánccsoportok műsoraival. a vers- és prózamondók, az ifjúsági szín- és bábjátszók közreműködéseivel színesebb és színvonalasabb, ezért vonzóbb lett. A CSEMADOK az iskolai együttesek számára biztosítja a fellépés és a szereplés lehetőségét, ezzel is aktív tevékenységre, színvonalas munkára ösztönözve őket. Erre csak egyetlen, de jellemző példa: az ijkolai szavalóversenveket fejlesztette a CSEMADOK a komáromi Jókai-napokká. A differenciálódás a közművelődés és a közoktatás között — paradox módon — a fejlődésnek egy későbbi szakaszában indult meg. Ez elsősorban az iskolákkal szembeni társadalmi igények gyors növekedésének, de a közművelődés szakosodásának is az eredménye. Ha a magyar iskolák és a CSEMADOK kapcsolatát vizsgáljuk, ismernünk kell, hogyan alakult — országos méretekben - a közoktatás és a közművelődés viszonya. Hiszen ugyanúgy, mint ahogyan a magyar tanítási nyelvű iskolák a csehszlovák oktatási-nevelési rendszer szerves részét képezik, a CSEMADOK is az országos közművelődés keretében fejti ki tevékenységét. Ebből következik: a CSEMADOK és a magyar tanítási nyelvű iskolák között nem szervezeti vaqv „hivatali“ a kapcsolat. A cél: a szocialista társadalmi célokkal és feladatokkal teljesen azonosuló, a marxizmus-leninizmus, a proletár internacionalizmus és a szocialista hazafiság elvi talaján szilárdan álló, népének nemzeti hagyományaihoz és kultúrájához ragaszkodó ember nevelése. Ez az azonos cél adja meg az igazi kapcsolatot a CSEMADOK és a magyar tanítási nyelvű iskolák között. Fejlődésünk új szakaszához érkeztünk, amikor a tények és az összefüggések alaposabb ismeretére van szükség. Mi tehát a teendő. Nem új program meghirdetéséről, hanem a meglevőnek továbbgondolásáról van szó, s ez az általános és a sajátos körülhatárolását jgényli. Mert sajátos, szocialista tartalmú nemzeti kultúránk szabad kibontakozása vezet a cseh és a szlovák nemzet és az itteni magyar nemzetiség állampolgári integrációjához. Ez viszont a meglevő két kútforrásból való meríteni tudást, azaz a kész eredmények önmagunk számára való alkotó adaptálását igényli. Jelenti ez egyben megalapozását a két forrásból táplálkozó (bi)kulturáltságnak is, amely — tapasztalati tények bizonyítják — csak a teljesen birtokba vett anyanyelvi kultúra bázisára építhető. Vagyis az ismereteket anyanyelven lehet a legjobban, legteljesebben elsajátítani, de - a mi esetünkben - tudni kell ezt a többség nyelvén is interpretálni. Ennek persze nem szabad azt jelenteni, hogy - sajnos sokaknál tapasztalhatjuk - anyanyelvűk használata leromlik az ún. konyhanyelv szintjére. A kétnyelvűség ne váljék kevertnyelvűséggél A CSEMADOK közművelődési tevékenységével sokat tehet e téren, elősegítve - a pedagógiai propagandában is — a szocialista jelenünknek megfelelő társadalmi tudat kialakítását. Az egész, az egyetemes mindig a sajátos, az egyedi részeiből áll össze, miként a különböző és sokszor az elütő festmény. A három évtized kiemelkedő eredményei mellett ne lássák a fenti óhaj ünneprontásnak, hanem új tettekre ösztönző ügyszeretetnek. Ott is, ahol még nem jutottunk a csúcsra, ösztönözzön az ünnepi visszatekintés tettekre. Három évtized a szocializmus útján a mi részünkre az eredmények sokaságát jelöli. De nincs megállás. A fejlett szocialista társadalom nem képzelhető el a kultúráltságnak mélyebb meggyökereztetése nélkül. Mindannyian a haladó hagyományokat ápolva — szülők és pedagógusok, a CSEMADOK mai felnőtt és holnapi tagjai, akik ma még csak iskolások - legyünk a folytonosság hívei megőrizve a régit, az értékeset igyekezve többé, jobbá válni. Persze, az eredményekért napról napra, óráról órára, újra meg újra meg kell küzdeni. Csak a hangyaszorgalmú munkának lehet eredménye az a társadalmi bizalom és megbecsülés, amely a tanítói hivatást bearanyozza, amely a CSEMADOK tevékenységét fémjelzi. Enélkül nem lehet híveket szerezni, meggyőzni és a szocialista tudatot formálni. Ez, ha más-más területen is, de a CSEMADOK-nak és az iskoláknak együtt mégiscsak könnyebb és sikeresebb. Dr. MÓZSI FERENC ÉN EMLÉKEZEM 6
