A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1979-05-19 / 20. szám

HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK SZÍNHÁZ Sziklafal öngyilkosság vagy véletlen baleset? A neves színész személygépkocsijával egy sziklafalnak rohan és szörnyethal . . . Egy befutott ember pályája tört-e itt derékba, vagy egyszerűen csak pont került az egykor lenyűgöző lendülettel indult szinész immáron szinte kilátás­talan életének végére? Négy nő: a halott legközelebbi hoz­zátartozói feszegetik ezt a kérdést a színpadon. Négy nő, akinek élete ösz­­szeforrt Kassai Kornél életével: az ér­zelgősen kicsinyes Anyuska; Hanna, az első feleség, aki szintén színésznő; An­ni, a második feleség s ügyes üzlet­­asszony, valamint Róza, a váratlanul felbukkanó szerető, aki cselédlányból lett rokonszenves munkásasszony. A múltat fölfedő őszinte és nyílt párbe­szédekben kibontakozik az elhunyt Kas­sai Kornél egyénisége, egész élettör­ténete; az emberi sorsok és jellemek ütközésében így válik ez a baleset tár­sadalmi gondokat kifejező drámává. A magyarországi Kertész Ákos drá­máját Ladislav Obuch jól sikerült for­dításában, özvegyek címmel mutatta be a bratislavai Új Színpad Stúdiója. És nemcsak a fordítás dicséretes, hanem az előadás is. Úgy látszik, Kertész Ákossal a Stúdiónak „szerencséje" van, hiszen a három esztendeje bemutatott Névnap című komédiáját mindmáig mű­soron tartják, és hasonló sors jósolha­tó a Sziklafalnak is. A darabot jó ritmusban, az előadás gondolatiságát hangsúlyozó rendezés­ben állította színpadra Vladimír Strnis­ko. Feszes tempójú rendezése a drá: mai anyag belső erejére támaszkodik s így szinte társalkotójává lett a szer­zőnek. Gondolatilag és dramaturgiai­­lag egyaránt, mert jó színpadi érzék­kel avatkozott a darab szövegébe. Per­sze, csak ott, ahol hangsúlyosabbá akarta tenni a négy nő kölcsönös vi­szonyát; ahol melodramatikus szenti­­mentalizmus helyett, mélyrehatóbb lé­­lekábrózolásra nyílt módja. Idealizálás, szépítgetés helyett szabad folyást en­gedett o cselekménynek, amit Otto Šu­­jannak egy pesti értelmiségi lakás han­gulatát idéző díszlete, valamint Na­di a Simunová találó jelmezei is előse­gítenek. Alapos előkészítésről, céltuda­tos színészvezetésről tanúskodó, precíz munkát végzett a rendező a színészi alakítások megformálásában is, így Magda Paveleková (Anyuska), Jda Ra­­paičová (Hanna), Katarina Orbanová (Anni) és Oľga Zöllnerová (Róza) jól ki is használják hálás szereplehetősé­geiket. (m. p.) Három balett Április 7-én érdekes előadást láthatott a bratislavai Nemzeti Színház közön­sége. Érdekessége és szokatlansága ennek az előadásnak a sokszínűségé­ben rejlett — ugyanis az est program­ját három koreográfus egyfelvonásos balettja alkotta. Igor Sztravinszkij zenéjére a Petrus­­kát, Jozef Dolinský koreográfus a régi, megszokott (és már beporosodott) me­seszerű stílusban készítette el. A balett cselekménye egy vásári bódétulajdo­­nos három bábujának — Petruskának, Maurnak és a Balerinának — szerelmi konfliktusa körül bonyolódik. A koreográfus erősen összpontosított erre a „szerelmi háromszögre", s emiatt úgy tűnt, mintha elhanyagolta volna a balettkar mozgatását és inkább tele­tűzdelte a művet felesleges pantomim­­jelenetekkel. Petruska szerepében Voj­­tek Miklós nyújtott kitűnő művészi tel­jesítményt, a Maur-ban D. Nebyla pre­­cízségét és felkészültségét figyelhettük meg, a Balerina szerepében pedig E. Senkyrikovánok könnyedségét és báj­jal teli táncát csodálhattuk. Ottorino Respighi Róma kútjai című szimfonikus költeményét Karol Tóth ko­reográfus tolmácsolta a balett nyelvén — kisebb forradalmat idézve elő ezzel a hazai táncművészetben. A koreográfus a plasztikus mozgást helyezi előtérbe — ennek is térbeli variációit —, s segítségével az érzel­mek és hangulatok széles skáláját vo­nultatja fel előttünk, alkalmazkodva a zeneszerző alapgondolatához. Az est fénypontja Georges Bizet — Rodion Scsedrin Carmen-ja volt, me­lyet Boris Slovák koreografált. Boris Slovák különös, egyéni felfo­gásmódban dolgozta fel a darabot. Si­került a célja — gondolom ezt akarta elérni: táncszínházát alkotott. Az egy­más után következő képeket — Carmen és Jósé szerelmi kettősét, majd Esca­­milio megjelenését nagyon ügyesen a balettkar segítségével oldotta meg. Táncoltak, díszletet cseréltek, bevilágí­tották a színpadot és ha szükség volt rá, ők is a díszlet szoros tartozékaként voltak jelen. Sajnos rontották az esztétikus él­ményt a kissé naturalista módon meg­oldott szerelmi jelenetek. A szereplők közül ki kell emeljem Viera Zlochová teljesítményét Carmen szerepében és Peter Dúbravíkot Jósé szerepében. Varga Ervin KÖNYV Juhász Gyula Nagyváradon (Indig Ottó monográfiájáról) Várad a XX. század elején a ma­gyar szellemi élet fontos gócpontjává vált. Olyan írók, költők, művészek és oolitikusok tevékenykedtek itt, mint Ady Endre, Nadányi Zoltán, Somlyó Zoltán, Ligeti Ernő, Kun Béla és Sza­muely Tibor. A polgárság fokozódó szellemi és kulturális igénye Juhász Gyulát is magával ragadta. A fiatal költő nemcsak katedrát és szerkesztő­ségi asztalt, de rokonlelkeket, új ba­rátokat is talált itt. Életkedve ismét visszatért; friss terveket szövögetett, melyek közül a három esztendő alatt rengeteget valóra váltott. A váradiak is korán felismerték Juhász Gyulában a „szellemes társalgót, az ügyes vi­tapartnert". és a „művelt irodalmárt“. A nagyműveltségű költő-tanár pedig mindenütt jelen volt, ahol tudását, te­hetségét és szervezőképességét ka­matoztathatta. A költő három termékeny váradi esztendejét összegezi-értékeli új mo­nográfiájában Indig Ottó. A szerző elsősorban a helyi sajtóból (Akkor 7 napilapja volt Nagyváradnak) felku­tatott anyag alapján mutatja be Ju­hász Gyula nagyváradi éveit. A mo­nográfiában többek között ilyen feje­zetekkel találkozunk, mint: A Holnap szervezője, A nagyváradi újságíró,, a Közéleti publicista, a Holnapos köl­tő, Juhász Gyula és a színház, Juhász tanár úr. A Holnap Antológia körüli esemé­nyeket összegezve Indig Ottó szól a fiatal csoportot és Juhász Gyulát ért támadásokról. Olvashatunk itt Kemény Simonnak az Antológiát elmaraszta­ló megalapozatlan írásáról, a Duk­­duk afférról, Juhász Gyulának a Szig­ligeti Társaság konzervatív tagjaival folytatott vitájáról stb. A nagyváradi újságíró című fejezet­ben Indig Ottó kihangsúlyozza, hogy „az irodalomtörténetírás elsősorban a költőt látja Juhász Gyulában; sokol­dalú, harcos közírói munkásságát többnyire néhány sablonos mondattal intézik el". Pedig a költő-publicista már Váradon is fontos újságírói tevé­kenységet fejtett ki. A Juhász Gyula és Anna közti vi­szonyt elemezve a szerző megemlíti, hogy ezzel kapcsolatban „igen sok ellentmondó vélemény és nyilatkozat került a nyilvánosság elé". Szerinte: „Az Anna-epizód nem is mint élet­rajzi tény, mint lelkiállapotok vagy va­lóságos helyzetek kiindulópontja fon­tos. A maradandó benne az, ami a költészeté." A könyv utolsó fejezetében a szer­ző Juhász Gyula pedagógiai tevé­kenységével foglalkozik. Olvashatunk itt a költő-tanár hivatásszeretetéről s arról a keserves „kálváriáról", amelyet a katedráért járt. A váradi premon­trei főgimnáziumban sem becsülték meg eléggé a költőt. Újításai, hala­dó nézetei és pedagógiai elképzelé­sei miatt gyakran került összetűzésbe kollégáival. Végezetül csak annyit: Indig Ottó monográfiája sok új ismeretet tartal­mazó, élvezetes olvasmány. Általa csak tökéletesedhet a Juhász Gyulá­ról alkotott eddigi képünk. Csáky Károly Falképek a középkori Magyarországon Radocsay Dénesnek az Iparművészeti Múzeum nemrég elhunyt főigazgatójá­nak a Corvina kiadó gondozásában je­lent meg a Falképek a középkori Ma­gyarországon cimű igen szép kiállítású könyve. A középkori falképfestészetről az utóbbi időben örvendetes kiadvá­nyok jelentek meg (lásd. Tóth Melinda: Árpád-kori falfestészet, 1974.), amelyek azt mutatják, hogy a Römer Flóris, I- polyi Arnold, Hampel József által meg­kezdett munka ma már széles tudo­mányos bázisra épül. A fennmaradt falfestmények egy le­tűnt világ eszmei, művészeti, érzelmi ve­­tületei. Magyarországon a múlt arány­lag kegyes volt irántuk, elég nagy számban maradtak fenn. Az ország bel­sejében a török dúlás, következtében rengeteg elpusztult, de a peremterü­leteken, így a Felvidéken és Erdélyben is nagyon sok templom őrzi ma is eze­ket a freskókat. Radocsai könyvében végigkísérhetjük kialakulásukat a ro­mán kori kezdetektől egészen a XVI. század elejéig. A román kori freskófestészetet a me­taforikus kifejezés jellemzi, majd a gó­tika idején a témakör kiszélesedik, s ekkor már a szentek élettörténetének ábrázolásánál a világi keveredik a ter­mészetfelettivel, s a stílus is stilizálton reálissá válik. A korai reneszánsz ide­jén a témakör tovább gazdagodik a világi eseményekkel. A magyarországi falképeken is megfigyelhető az idegen, főként olasz hatás. Máig is gyönyör­ködhetünk a feldebrői, veszprémi (Gi­­zella-kápolna), esztergomi, veleméri, csetneki (Stítnik), zsegrai (Zehra), ka­­raszkói (Kraskovo), rimabányai (Ri­mavská Baňa), székelyderzsi (Darjiu) falképekben. S ha mindenhová nem is jutunk el történelmi-művészettörténeti kalandozásunk során, akkor is ott van­nak a könyv fényképei, amelyek a fest­mények jelenkori állapotát mutatják be. Trugly Sándor Szaszunszki Dávidnak, az örmény eposz hősének ez a szép és érdekes szobra Jerevánban látható a főpályaudvar előtt. INNEN­ONNAN A rekkenő bakui hőségben jól esik a szemnek megnyugodnia egy működő szökőkúton - még akkor is, ha a vizet egy mesebeli sárkány okádja. íme, egy medvepuszi ... Vagy talán csak egy kis szimat? 8

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom