A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1979-05-19 / 20. szám

Ha valaki indián törzsfőnököt akar lát­ni, nem kell okvetlenül Amerikába utaz­nia. Elég, ha meglátogatja a drezdai May Károly Múzeumot: ott ácsorog például ez a prériharcos is. A dán rendőrségnek furcsa tanúval volt dolga. Egy koppenhágai állat­­kereskedésből ugyanis elloptak több papagájt, köztük a tulajdonosnő ked­vencét, iacobot is. Amikor a tolvajokat elfogták, azonosítani kellett a papagá­jokat. Szokás szerint megkérdezték o tanúnak minősített kedvencet, mi a ne­ve. „Jacob" - recsegte öntudatosan, és elismételt néhány új szót, amit a tolvajoktól hallott. Vallomása bekerült a jegyzőkönyvbe! ť Vándor József budapesti színész ezúttal Prágából (ugyanis a Barrandovon for­gatott) üdvözli olvasóinkat. Anton Stegrüller eppisburgi gazda Am­sei nevű tehene öt borjút hozott a világra. Franz Pirkner müncheni pro­fesszor szerint azért, mert a gazda túl sok hormont kevert a takarmányba. Stegrüller tromfja: Minden tehenem egyforma táplálékot kap, mégsem elle­nek egynél többet. A New York-i Madison Square Garden óriási termében újabban artisták lép­nek fel. Egy japán pár mutatványa abból áll, hogy az „alany" fején levő négy téglát a partner egyetlen kala­pácsütéssel kettétöri. A trükk abban van, hogy a produkcióban semmi trükk nincs! Párizsban a Dior divatház kettőzötten új harisnyákat gondolt ki. Függőleges vonalkák - mintegy gondolatjelek - díszítik (díszítik?) őket, színük pedig fehértől feketéig megy, közbeiktatva opált, akvamarint és más színeket. Kérdés, elfogadják-e őket a nők? Cuth János BIZONYÍTÁS... A tudomány és technika korszakában a tudósoké, kutatóké — a műszaki gárdáé a hangadó szerep, ami a je­lenlegi viszonyok között nem is lehet másképp. Ennek tudatában mégis va­lami megmagyarázhatatlan szoron­gást érez az ember, mint a baromfi, melynek az őrzését farkasra bízták. Elnézést, tudom én mennyire precíz! szabatos! korrekt! egy ilyen kutató. A legjelesebbje emellett még kitar­tó, alapos, módszeres és következetes is. Honnan hát a szorongás, és az a rejtett, nosztalgikus vágy a tiszta mű­vészetek eszenciája, valamiféle schweitzeri humanizmus, a lélek tol­­sztoji istápolása után?. . . Egy néhai vegyész — amint azt egy terjedelmes, tekintélyes lapban olvas­tam - merő kedvtelésből „kiszámítot­ta", mit ér - márkában kifejezve - egy ember: kétharmad résznyi víz, némi fehérje és zsiradék „egy kevés­ke csontliszt trágyázáshoz", vas, amelyből legfeljebb, ha jancsiszegre tellene — tehát néhány fillér. Elég volt csupán felemlegetni előt­te. s a homo sapienst gyatázó „szá­mítások" haragra gerjesztették, bi­zonyító eljárásra sarkallták dr. Ha­rald Morowitz, amerikai biokémikust. Rögtön szeget ütött a fejében, hogy n lequtóbbi kísérletéhez vásárolt he­moglobin (vérszínezék-anyag) grom­­monkénti ára 6,87 márkának felelt meg. A jeles kutató hihetetlen képes­séggel asszociált: papírt, ceruzát ra­gadott. s lázasan szorzott, összeadott, miközben lelki szemei előtt egyre köpcösödő bankókupac lett az em­ber, s elragadtatásában talán egye­nest a tőzsdére rohant volna, felesé­gét és gyermekeit értékpapírra válta­ni kész, de a tudomány ugye, előbbre való mint az üzlet - így hát tovább R. Costellono BANKRABLÁS FÉNYES NAPPAL Egy bandita képű férfi kemény, ha­tározott léptekkel belép a bank épü­letébe. Odamegy a legközelebbi ab­lakhoz és vidáman kérdi:- Mondja kérem, rablás ügyében kihez forduljak?- Jobbra a harmadik ablak - vá­laszol szárazon a tisztviselő, és fel sem néz az előtte fekvő iratból. A bandita köszönetét mond és az említett ablakhoz megy, amely fölött a következő szöveg olvasható: „Csak fegyveresek számára". Amikor odaér, észreveszi, hogy a rács mögött ülő tisztviselő egykedvűen néz ró. - Mit óhajt, mister? - Ki akarom rabolni magukat - magyarázza a bandita. — Ide gyorsan a pénzzel, mert mindjárt kezdődik az ebédszünet.- Egy óráig még jócskán van idő. Mennyit kíván?- Körülbelül 10 000 dollárra van szükségem. Kevesebbért nem érdemes kockázatot vállalni. Hiszen maga is tudja, hogy micsoda drágaság van.- Igen. igen, persze — erősíti meg a tisztviselő, aki igyekszik elkerülni a bizalmaskodást a tárgyalás során. - Feltételezem, fegyvere van?- Természetesen. A rabló átkutatja valamennyi zse­bét. végül előhúz egy kicsiny pisztolyt és átnyújtja a tisztviselőnek. Az a kezébe veszi a fegyvert, fi­gyelmesen megvizsgálja, majd vissza­adja a banditának.- És azt reméli, hogy egy ilyen iá­kalkulált: „Az emberi test — lássuk csak - 600-800 gramm hemoglobint tartalmaz, ami máris 4—5 ezer már­kát tesz ki." A kutató megköpte a markát, s újult erővel számolt: „Mi­kor az egész emberi test értékét meg­határozzuk — mondta — természetesen a legtöbbet akarjuk kihozni, üzleti szempontból nagyon rossz lenne pél­dául, ha megszárítanánk az értékes szivet, a csirketápnak adnánk el. Sok­kal inkább az anyag kémiai értékét kell vennünk!" (Kérem, ne értsenek félre, szó szerint idéztem.) Ezen anyagoknak meghatározott kereske­delmi értékük van, s nem is alacsony, mivel meglehetősen kevés cég foglal­kozik e vegyületek előállításával." A tripszin (a fehérje megemésztését elő­segítő anyag) például 83,88 márkába kerül grammonként. Az inzulin (a vér cukorszintjét szabályozó hormon) grammja 110,67 márka. — Morowitz doktor, felismerése következtében egészen fellelkesült, s így okoskodott: „Vegyük a közepesen drága vegyüle­­teket": a dezoxiribonukleinsav (DNS- az öröklődést meghatározó anyag) grammja 1 789,44 márka. A tudós, meg­felelő katalógusokba mélyedve, azt is kiszűrte, hogy a follikulin hormon (a női testben fordul elő, de csupán mikrogrammokban) egyetlen grammja több mint tizenegymilió márka!, s ugyanennyibe kerül a prolaktin (az agylebeny hormonja, amely a tej ki­választását szabályozza).. . . . . s megint itt a szorongás, mert álljunk csak meg egy pillanatra a grandiózus tudós félelmetes, hidegen csillogó, vibráló műszerekkel teli la­boratóriuma előtt, s kérjük csak meg őkegyeimét, hogy még ne tegye el a papírt és a ceruzát^ de a kedvün­kért vessen még oda néhány pél­­dácskát, s mutassa már ki nekünk - hitvány európaiaknak - csak úgy el­méletben, van-e valamilyen értékbeli különbség Kazán Józsi, idült alkoho­lista és visszaeső anyósverő, valamint Homérosz között?. . . tékszer segítségével 10 000 dollárt kaphat tőlünk? - kérdi megvetően. — Ugyebár, a dolog úgy áll, hogy. . . hát jól van, 8000-be is bele­egyezem, a legrosszabb esetben még 6000-be is. Nem szeretek visszaélni... — Mi sem szeretjük, ha visszaélnek a nemeslelkűségünkkel. Tekintettel fegyverének űrméretére, csupán 2000- et adhatok — jelenti ki szigorúan a tisztviselő. Eközben elővesz egy jóko­ra paoirlapot és megmutatja a ban­ditának : — Itt a díjszabásunk, maga is meg­győződhet róla. — Nem, nem nem kell, ugyan ké­rem, hiszen így is elhiszem! Csakhát a dolon úgy áll, hogy Feketekezű Jim cimborám a napokban se többet, se kevesebbet, mint éppen 20 000-et vitt el innen. . . — Persze. Dehót Jimnek legújabb mintájú géppuskája volt, így hát fö­lösleges összehasonlítani... — Ugyan, eszem ágában sincs összehasonlítani. Csupán minden idő­ben voltak gazdagok és szegények - jegyzi meg elégedetlenül a rabló. — Jól van no, ám legyen, adja ide azt a 2000-et és zárjuk le az ügyet. A bandita átvette a pénzt, eltette pisztolyát és kilépett a bankból; köz­ben elégedetlenül dünnyögött valamit az orra alá a társadalmi egyenlőtlen­ségről meg a kiváltságokról, amelyek­kel egyesek élhetnek. A banktisztviselő pedig elkönyvelte az összeget a „tartozik" rovatba és átment a másik ablakhoz. — Mit szólsz hozzá, John? Ez a fic­kó egy parányi pisztollyal fenyegetett meg engem. Ha én volnék az igaz­gató, az ilyen alakokat be sem en­gedném. Csak lejáratják a bankun­kat. Mit gondolsz, pajtás? Ford: Gellert György 9

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom