A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-05-19 / 20. szám
Kővetkező szórnunk tartalmúból: Miklósi Péter: KÉTARCÚ GYÁR Zs. Nagy Lajos: AZ ORVOS EGY NAPJA Lacza Tihamér: MAGYAR FŐISKOLÁSOK CSEHORSZÁGBAN Kortársaink: KAREL SYS Ág Tibor: ZENEI ANYANYELVŰNK A címlapon és a 24. oldalon Prandl Sándor felvételei A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 893 36 Bratislava, ul. Cs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 3341-34, főszerkesztő-helyettes: Ozsvald Arpád. Telefon: 3328-64. Grafikai szerkesztő: Král Péterné. Szerkesztőség : 890 44 Bratislava, Obchodná u. 7. Telefon: 3328-65. Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS - Ústredná expedícia tlače, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Nyomja a Východoslovenské tlačiarne, n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Index: 49 211. Nyilvántartási szám: SÚTI 6/46. Seres Lajos a feleségével nyomuló Vörös Hadsereg menti meg. Az életveszedelemnek vége, a bizonytalanságnak azonban még nem. Újraszervezi Alsószeliben a kommunista pártot. Tagja lesz a párt járási vezetőségének. Aztán mint magyart félreállítják. Kőbányában, útépítésen dolgozik. A szakszervezetben fejt ki tevékenységet. Később a galántai járási építőipari szövetkezetben vállal munkát. Ahová kerül, mindenütt szót ért az emberekkel. Mert változtatni akar. 1949-ben a járási pártbizottságon magyar nemzetiségi titkár. 1951- től vezető titkár. Akkor még kisebb volt a járás - mondja Királyrév felé tartva, virágzó kerteket, cseresznyefákat hagyva magunk mögött. — Szered, Vágsellye és Szene is járási székhely volt. Csupán 17 faluból állt a járás. Negyvenkilencben a mezőgazdaságot irányítottam. Nem sokkal a IX. pártkongreszszus után már minden faluban volt szövetkezet. Földmunkások voltak a mozgalom úttörői. Sok helyen papi birtokon kezdődött el korunk változtató parancsa. Az ötvenes évek elején kezdődött a munka nehezebbje. A parasztokkal. Vasárnap, ünnepnap, állandóan a falvakban tartózkodtam. Pöröltem a hiszékenyekkel, azokkal, „Itt mindig fúj a szél. Szántja a földet, elhordja a finom humuszt. Ha van ' az esztendőnek négy-öt olyan napja, amikor nem fúj, az már jó, arról mór beszélnek az emberek. Ha meg jön az eső, az sem úgy jön, mint másutt. Viharral érkezik. Gyorsan jön. gyorsan megy, nem áztat. Itt örökké aktuális a mondás: „Adj, uram, de mindjárt, csendes esőt. A hó sem megszokott errefelé. Évek mennek el úgy, hogy feketék a telek" — emlékezik szülőföldje természeti adottságaira a hatvannyolc esztendős, nyugdíjas Seres Lajos, aki egész életét itt élte le, ezen a tájon, közel a Kis- Kárpótokhoz, a Mátyusföldnek a golántai járáshoz tartozó részében. Kísérőjévé szegődött a szél, miután Sziget-majorban, cselédlakásban a bölcsőt elhagyta. Hol a szemébe fújt, hol meg hátba kapta, amikor iskolába járt, Széliben, ahol a hat elemi osztályt csak részben járhatta ki. Távol laktak a falutól. Meg korán fel is kellett venni a munkát. Nagy volt a család, tíz gyermek kapaszkodott az édesanya szoknyájába. S nagy volt a szegénység. Korán felismerte, hogy az úristen nem teremtette tökéletesnek a világot, sok az eligazítani való rajta. Erre döbbent rá, valahányszor Sziget-major és a környék munkásai fellázadtak az éhbér és az embertelen viszonyok ellen, amikor sztrájkok és bérharcok folytak, cselédek, mezőgazdasági munkások és az uraság között. Változni úgy, hogy a világot is változtatni, egészen fiatalon vallotta, s ennek a felismerésének nagy volt a tandíja. Például a húszas évek második felében (1927) el kellett mennie Sziget-majorból, nem kívánatos fiatal lett az uraság szemében. Inasévek következtek. Három és fél évig dolgozott, mint a barom. A mester nem is vette emberszámba. Annyiba sem nézte, mint a kutyáját. A cipész mesterségnek mégsem vehette hasznát. Egészségi okok miatt. Visszakerült a majorba, a cselédek és napszámosok közé, akikkel együtt vett részt a bérharcokban. Aztán bevonult katonának. A harmincas évek eleje volt ez. Most környékén a bányászokkal vett fel kapcsolatot. A májusi felvonulás előtt röpiratokat terjesztett, mint katona. 1935-ben meghalt az aoja. A tíz testvér közül négy még eltartásra szorult. Ö a legidősebb, ő lett a családfenntartó. De csak néhány hétig. Meggyőződése miatt cselédnek sem kellett. El kellett hagyniuk a cselédlakást. Számára akkor a megszokottnál is erősebben fújt a szél Sziget-majorban és az egész Mátyusföldön. Szerencsére Alsószeliben erős pártszervezet volt. pártfogolósban nem volt hiány. Oda költözött a család. — Ahogy öregszem, egyre többet gondolok arra, hogyan lettem kommunista? - tűnődik hangosan a galántai Lenin utcai családi ház ebédlőjében. Harminchatban lettem tagja a pártnak, de talán tízéves lehettem, amikor eljegyeztem magam az eszmével. Apámék Galántóra készültek a május elsejei felvonulásra. Piros szalagot tűztek a sapkájukra. Nekem is volt Lenin-sapkám. Vörös szalag is volt rajta. Az intéző meglátott és megcsavarta a fülem. Gúnyosan azt mondta: „Mi az. te is kommunista vagy?" Nem szóltam semmit, csak belerúgtam a sipcsontjába, és elszaladtam. Így lettem kommunista. Kapok-rúgok alapon! A változni és változtatni akaró embert a múltban életveszedelmek kísérték. Harmincnyolc után, a Horthy — rendszerben, házkutatások és zaklatások sora következett. Aztán a behívó, átképzés, 1940-ben újra behívó, pedig akkor nősült, a feleség mellett lett volna ió. Aztán kitör a háború, de így is, az állandó megfigyelés ellenére is keresi és meg is találja a kapcsolatot Dobi tstvánékkal. Háborúellenes röpiratot terjeszt. Negyvennégy novemberében S.A.S. behívó, decemberben siófoki munkaszolgálat, szökés, Kisbéren tábori csendőrök fogságából úira szökés, itthon bujkálás, éjszakánként titkos összejövetelek, hogyan lehetne a leventéket visszatartani a Németországba való elhurcolástól. Neavvenöt márciusában Szálasi-pribékek kezébe kerül. Tíz naoot tölt a váahosszúfalusi gyűitőtáborban. Állandó kihallgatás, hadbírósági kihallgatás, s a golyó általi haláltól már csak a gyorsan előreakiknek a szájából mást sem lehetett hallani mint „Nem akarunk csajkarendszert, nem akarunk közös konyhát, a földet adjuk, ha muszáj, de az állatokat nem!" Sokszor a hajnal vetett haza. Cigarettát cigaretta után szívtam. És szívósan olvastam, tanultam, mert arra is rájöttem, hogy rombolni könnyebb, mint építeni. Feleségem könnyen megszámolhatná az ujjain, hányszor sétáltunk vasárnaponként a galántai parkban vagy a főutcán. Szerencsére megértő élettársam volt. Nem kellett vele pörölnöm. Nádszeg volt az utolsó falu, ahol a szövetkezet megalakult. Ezen a helyen volt a legtöbb dolga. Ebben a községben lehetett a legnehezebben változtatni. Erre a falura jut talán a legtöbb a napi száz darabos cigarettaadagjából. De végül is — és ez a lényeg! — az első szövetkezeti kongresszus idejére a galántai már Szlovákia első szövetkezeti járásaként szerepelt a térképen. A szövetkezetek megalakulása utón sem lett könnyebb az élete. Nem ment a munka. No meg — nem akarásnak nyögés a vége. A szövetkezeti tagok szinte majd minden faluban hónapokig nem kaptak fizetést. Többször közbejárt a bank igazgatójánál, mint vezető titkár, fizessen, adjon pénzt az embereknek. A magyarországi ötvenhatos események is károsan éreztették hatásukat. Többen kiléptek a szövetkezetből. De egyetlen szövetkezet sem bomlott fel. Gondját, munkáját nehezítették a fejlemények. Álmatlan éjszakáit is szaporították. Szót kellett értenie a bizonytalankodókkal. Meg kellett őket tartani a szövetkezetben. Akkor az elszívott cigaretták száma meghaladta a százat. Nem elég az újat akarni, érteni is kell. Ezen rágódott örökké. Bántotta, hogy egyesek hátat fordítottak a szövetkezetnek. Fáradozásainak végül is az lett az eredménye, hogy a legnehezebb esztendőkben, a tapasztalatlanság esztendeiben is össze tudta tartani a tagságot. A kilépők lassan visszaszállingóztak a szövetkezetbe. 1960-ban (a területi átszervezés után) újra mezőgazdasági titkár; s a megnagyobbodott járás galántai részében 2
