A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-05-12 / 19. szám
CSEMADOK A CSEMADOK m«galakulásônak 30. évfordulója tiszteletére indított cikksorozatunkban eddig is számos értékes gondolat vetődött fel szövetségünk múltját, jelenét és jövőjét illetően. Lapunk hasábjain most az ismert brnoi Kazinczy Ferenc, a prágai Ady Endre, a kassai (Košice) Fábry Zoltán és a bratislavai József Attila ifjúsági klub vezetői, Csenger Sándor, Szetyinszky Béla, Tóth Attila mérnök és Visehradszky Vilmos válaszolnak arra a kérdésünkre, hogy az irányításuk alatt álló klubok hogyan illeszkednek bele kulturális törekvéseink egészébe, hogyan lehetne magyar nemzetiségű főiskolásainkat még jobban belevonni kulturális munkánkba, mi várható e tekintetben szövetségünktől. Bőiről jobbra Csenger Sándor, Tóth Attila mérnök, Visehradszky Vilmos és Szetyinszky Béla A KLUBMUNKA JELENTŐSÉGE EGYRE NAGYOBB CSENGER SÁNDOR Most, hogy a CSEMADOK megalakulásának ilyen kerek évfordulójához érkeztünk, időszerű visszatekintve a harminc évre, értékelni a szervezet eddigi kulturális munkáját, s ebből kiindulva előretekinteni a jövőbe. A CSEMADOK lévén a csehszlovákiai magyarság egyetlen tömegszervezete, többet jelent az alapokmányban rögzítetteknél. örvendetes, hogy a CSEMADOK viszonylag idejében felkarolta a közművelődési klubformát, amely a népművelésnek, jelenleg talán leghatékonyabb formája. Legalábbis ezt lehet leszűrni külföldi, valamint hazai tapasztalatokból. A klubmozgalom hivatalos elismerése és irányítása nemcsak a már régebben is működő klubok eddigi tevékenységének igazolására jó, hanem (és ez a fontosabb) a közművelődés hatékonyabbá tételére országos méretekben. Nem véletlen, hogy klubjellegű tevékenységet általában a diákok folytattak eddig. Ez felelt meg a legjobban (legtöbbször sokrétű) érdeklődésüknek, igényeiknek. Főleg a kis létszámú közösségekben nem alakulhat ki egy-egy kulturális tevékenységnek széles bázisa (ami a CSEMADOK tevékenységének régebben feltétele volt). Ez egyrészt baj, másrészt azonban előny is, mert több mindennel lehet és kell foglalkoznia a közösség tagjának. S ma egyre nagyobb jelentősége van a mind szélesebb körű műveltségnek. Az is pozitívum, hogy o klubokban jó közösségek alakulnak ki, s ez aktivitásra serkenti a nem eléggé tevékeny tagokat is. Az amúgy is tenniakaró tagoknak pedig biztatást és tapasztalatokat nyújt a további munkához. Jó példa erre éppen a főiskolás-egyetemista klub. Sok művelődési klubvezető dolgozott diákkorában főiskolás klubban, s onnan vitte magával a lelkesedést, tenniakarást s nem utolsó sorban a tapasztalatokat. Az a véleményem, hogy a magyar főiskolás klubok nem részesülnek kellő elismerésben a nagyközönség részéről. Pedig a leendő csehszlovákiai magyar értelmiség számottevő része alkotja, látogatja ezeket a klubokat. Nem közömbös a csehszlovákiai magyarság számára, hogy milyen értelmisége nevelődik fel felső oktatási intézményekben. Ha nem tudatosítják eléggé azt, hogy honnan származnak és hogy nemcsak társadalmunk képzett szakemberei lesznek, hanem a csehszlovákiai magyarság értelmiségi rétege is, akkor elveszettnek tekinthetők közművelődésünk szempontjából. Éppen egyetemistáink, főiskolásaink között nagy a veszélye annak, hogy egyesek nem viselik a szívükön az itteni magyarság sorsát. Számukra nem jelenthet problémát a beilleszkedés bármilyen környezetbe, mivel mindegyikük jól beszéli a szlovák, illetve a cseh nyelvet. A magyar diákok egy — szerencsére nem túl jelentős része - nem is tér vissza o magyarlakta területekre. Pedig ez minden végzett magyar diók erkölcsi kötelessége. A főiskolás klubok ez időszerint szervesen beilleszkednek a CSEMADOK kulturális tevékenységébe. Az eddig szerzett tapasztalatok átadása s a klubmozgalom mind szélesebb körű elterjesztése miatt is örvendetes tény volt a CSEMADOK KB égisze alatt a Központi Művelődési Klubtanács megalakítása. A tanács megalakulása utáni tapasztalatok azt mutatják, hogy ez alatt is többet kellett volna tenni új klubok megalakulásának elősegítéséért, és a frissen alakult kluboknak hatékonyabban kellett volna átadni a tapasztalatokat, jobban segíteni őket. Mindnyájan tudjuk, hogy valamit elkezdeni a legnehezebb. Szerencsére ez irányban is történtek már hatásos intézkedések (szeminárium, módszertani előadások) az utóbbi időben. Nagyobb figyelmet érdemelnének a főiskolás klubok azért is, mert felhívhatják a figyelmet arra, hogy nem anyanyelven is lehet és érdemes továbbtanulni. A magyar anyanyelv nem hátrány, sőt a kezdeti (majd minden esetben előforduló) nehézségek leküzdése után még előny is: két nyelvet beszél az ember, két forrósból meríthet mind szakmai, mind kulturális téren. A József Attila Ifjúsági Klub által szervezett nyári kerékpártúrák egyik tapasztalata: magyarlakta vidékeken megcsodálják az emberek, hogy a sok résztvevő magyar diák nem magyarországi, hanem csehországi vagy szlovákiai felsőoktatási intézményekben tanul. Ezt a tények és lehetőségek nem ismeréséből eredő tájékozatlanságot jó lenne mielőbb felszámolni. A nem humán tárgyakat tanuló főiskolások részéről mintha bizonyos közömbösség, érdektelenség mutatkozna a nem műszaki kultúra iránt Ez itt nálunk Bmóban is így van, talán azért, n.ert a magyar diákok túlnyomó többsége nem gimnáziumból, hanem műszaki középiskolából jött a műszakifőiskolára, tehát ami az általános műveltséget, ennek szilárd alapjait illeti, hátrányos helyzetben vannak a gimnáziumban érettekkel szemben. Ennek a hiánynak a pótlására is vállalkozott egyebek között a brünni magyar főiskolás klub. SZETYINSZKY BÉLA Az, hogy 1948 februárjában Csehszlovákiában a munkásosztály vette kezébe a politikai hatalmat, óriási változásokat hozott dolgozó népünk életében. De ugyanakkor még az országos átlagnál is jelentősebb esemény volt a magyar és a német nemzetiségű lakosság számára. Rövid időn belül megszűntek a kitelepítések és a „munkatoborzás" címen a cseh határvidékre való áttelepítések. Jelentős változások történtek az oktatásügy terén is. A közép- és felsőfokú iskolák kapui megnyíltak a dolgozó nép gyermekei előtt. A magyar nemzetiségű lakosok esetében a változás még jelentősebb volt. 1949— 50- ben újból megnyíltak a magyar iskolák. Pár év múlva a dél-szlovákiai városok kirakataiban feltűntek a magyar tannyelvű középiskolák első érettségizett növendékeinek tablói. Sokukban felvetődött a kérdés, hogyan tovább. Megjelentek az első fecskék a felsőfokú iskolákban, többek között az első magyar hallgatók Prága egyetemein, főiskoláin is. Ezek az úttörő egyetemisták alakították meg 1957-ben az Ady Endre Diákkört. Politikai, társadalmi nézetüket hűen tükrözte, hogy névadóul a forradalmár, internacionalista költő nevét választották. Az Ady Endre Diákkörnek az első időkben inkább szűkebb baráti társaság jellege volt, bár ahogy teltek az évek, egyre nőtt a tagok száma. A prágai diákok, akik talán kilométerekben mérve legtávolabb szakadtak szülőfödjüktőf, szűkebb pátriájuktól, gyakran érezték, hogy a szlovákiai diákkluboktól eltérően, amelyek a CSEMADOK védőszárnyai alatt éltek, nincs kire támaszkodniuk, nincs kihez fordulniuk tanácsért, erkölcsi vagy anyagi segítségért. A hatvanas évek közepén állt be változás, amikor az Ady Endre Diákkört elismerték a Csehszlovák Ifjúsági Szervezet tagjának. Ez a kedvező helyzet nem tartott sokáig, mert 1968-ban a CSISZ is az antiszocialista erők támadásainak célpontjává vált, és rövid időn belül feloszlott. A hetvenes évek elején kezdődött el egy új folyamat, amelynek célja az AED hivatalos alapokra helyezése volt. Ez annál is inkább szükséges volt, mert a tagok száma már jóval meghaladta a száz főt. Sajnos éveken ót az AED iránt senki sem mutatott érdeklődést, senki sem nyújtott segítséget, sem a CSEMADOK, sem a SZISZ. Csak a tavalyi év folyamán állt be kedvező változás. Szervezetileg az AED a CSEMADOK érsekújvári helyi szervezetének lett része, s egyben a SZISZ 6
