A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1979-04-21 / 16. szám

HALLOTTUK OLVASTUK LÁTTUK KÖNYV Vorga Imre: Sárkányölő Jankó Ha gyerek lennék, bizonyosan nagy örömet szerezne Varga Imre legújabb könyve. Nemcsak a mesés illusztrációk miatt, amik Turcsan László kezemun­­káját dicsérik, hanem a tündérmese varázslatos nyelve jóvoltából is. Nekünk, felnőtteknek a történet is­mert: a szegény ember két gyerekének nyomorú sorsa, a gonosz boszorkány ármánykodása, a rablók kegyetlensége (amit a bűnhődésnél az sem enyhít, hogy megszánják a két árvát), az el­bűvölt medve és oroszlán segítőkész­sége a jótett fejében, a szépséges ki­rálykisasszonyt követelő hétfejű sárkány legyőzése, a győztes jussára és dicső­ségére pályázó udvari lovász cselszövé­se, s végül az igazsságtétel: a jó el­nyeri jutalmát, a gonosz a büntetését, s az elvarázsolt jegyesek visszanyerik emberi alakjukat, hogy pompás lako­dalmat üljenek. Mi adja mégis a vonz­erőt, ami minket is ennek az irreális történetnek (mert mese) végigolvasá­­sára késztet, hogy élvezettel nyitjuk ki bárhol és belemerülünk a szövegbe? Gyerekkorunk utáni nosztalgiánk talán kevésnek bizonyulna ehhez, hiszen hány mesekönyvet teszünk félre végleg az első oldalak olvasása után. Erre Var­ga Imre költői nyelve az egyetlen ma­gyarázat, aki a mese verses feldolgo­zásával a Kalevala, a Csongor és Tün­de s a János vitéz hangulatába csábít minket, s ezért legfeljebb azok félté­­kenykedhetnek, akik elfelejtették játsza­ni, elfelejtették a mesék és játékok eti­kai tanulságait, s a költészetet kiszá­radt tónak nézik. Ami gyerekeink szá­mára még eleven gondolatvilágot (vi­lágképet) jelent, az számunkra mítosz­mentesen is szépség. S a mese olyan erkölcsi értékítéletekre késztet, ami­lyenekkel valós gyakorlatunkban talán félünk szembenézni, s az olvasó nem­csak a szöveg stílusával gyarapíthatja anyanyelvi ismereteit, hanem a cselek­mény választási lehetőségeinek döntés­re ösztönző nagyszerűsége által is. Amikor pl. a cselszövő bemutatja a sárkányfejeket és erre válaszul a va­lódi győztes a nyelvek birtokában nyer igazságot. Varga Imre költői bizonyít­ványa egy újabb jelessel gazdagodott, ami a mi javunkat szolgálja. Molnár László Niklai hagyományok Emlékoszlop a jó „Börzsönyi" uraság­nak. Emelte a niklai lakosok segítsé­gével Hársházi István, 1978-ban. Suszter maradjon a kaptafánál? A szóbanforgó emlékoszlop — a Niklai hagyományok című kétszázoldalas, sok­szorosítási eljárással: a Somogy-me­gyei Múzeumok Igazgatósága által Ka­posvárott kiadott könyv — a közmon­dás cáfolata. Szerzője a hat elemi el­végzése után a cipészmesterséget ta­nulja ki. Annak ellenére, hogy — mint azt a kötet szerkesztője, a terjedelmes előszó írója, Honfi István leírja — sze­retett volna tovább tanulni, és már gyermekkorában is írogatott, a tovább­tanulási vágyak valóra váltására nem adatott meg néki a lehetőség. Mestersége gyakorlása mellett azon­ban egyre több időt szentel az írás­nak. A harmincas években az Új So­mogybán két folytatásos kisregénye je­lenik meg. Ismerősei között találjuk Sinka Istvánt és Veres Pétert; találko­zik József Attilával is. Sinka tanácsá­ra kezd versek helyett prózát írni. Elemista korában, tanítója biztatásá­ra lát neki a falu hagyományai, tör­téneti összegyűjtésének, feldolgozásá­nak. A „Niklai hagyományok”-ban a Berzsenyi Dániel személyéhez kötődő rövidebb-hosszobb történeteket tárja az olvasó elé, kiegészítve a niklai betyár­­történetekkel, valamint az 1848—49-es szabadságharc és az őszirózsás forra­dalom egy-egy eseményének leírásával. A nép rengeteg apróbb-nagyobb epi­zódot őrzött meg, terjesztett szájhagyo­mány útján „a jó Dani uraságról". Berzsenyiről. S habár az öregeknél gyűjtött történeteknek néhány esetben olvasmányélmény, vagy a Berzsenyi le­származottak által terjesztett történe­tek az alapja, a papírra vetett sorok népnyelven íródnak, a történetek olyan élvezetesen, ízesen, kereken, gördüléke­nyen, olvasmányos formában jelennek meg, mint azok, melyek csak Niklán, a niklai jobbágyok, vagy azok leszár­mazottai között voltak ismeretesek. A mondákban, anekdotákban a nép szeretetét, ragaszkodását, tiszteletét él­vező, emberséges költő jelenik meg előttünk. A síremlékéhez kibányászott kövektől még az öreg bakonyi betyár, Kuruc Jancsi is így búcsúzik: „örökké hirdessétek az ü nagy dicsőségét és halhatatlanságát. ín esmérvén ütet ifjú korátu fogva, szerette a szögény népet. Istápulta ükét, bajban és szük­ségleteikben mindenkor mellettük állt, a szögény nép mellett. . . örökké éljen a magyarság tőikében és szüvében.” (görföl) FILM Fellini: Casanova „Fellini önmagához következetes mű­vész. Nem érdeklik divatáramlatok; nem az éppen magasztalt kolléga műveire kacsintva akar a sikernek hódolni; je­lentéktelen szakmai áramlatok, klikkek, kritikusi és rendezői csoportosulások iránt közömbös marad; makacsul arról beszél a mozgóképek nyelvén, ami iga­zán érdekli, s ami élménye. Közben — mellesleg — sikere van..." — olvas­hatjuk Nemeskürty István kiváló Felli­­ni-monográfiájában. E találó szavak a mester egyetlen művére sem illenek jobban, mint az 1976-ban készült Ca­sanovára, amelyet monográfiája írása közben még nem ismerhetett Nemes­kürty. Budapesten már látható a világhírű olasz rendező kétrészes hatalmas alko­tása, a „Casanova". S a nagyhírű XVIII. századi velencei kalandor élet­­történetének s borsos kalandjainak vá­szonra vitelével Fellini újból s immár végérvényesen meggyőzött mindany­­nyiunkat arról, hogy az ő esetében va­lóban nem csupán egy-egy többé-ke­­vésbé érdekes történet adaptációjáról van szó, hanem sokkal többről: tuda­tos, filozófiai megalapozottságú szer­ves életműről. A Casanovával tulajdon­képpen trilógiává bővült az az egyne­mű, egyazon problematikájú életanyag, amelynek első része az „Édes élet", második része pedig az 1969-ben ké­szült Szatirikon volt. Ez utóbbi bemu­tatója után mindenki előtt kézzel fog­ható volt a párhuzam: Fellini a XX. század után az ókori Róma „édes élet"-ét is megcsinálta. A Casanovával most ugyanezt teszi, XVIII. századi kör­nyezetbe adaptálva a „dolce vitát", ez is világos mindenki előtt. S ha a fil­mek keletkezési sorrendjét történelmi sorrendre cseréljük fel, akkor így fest a trilógia; Szatirikon — Casanova — Édes élet. Mi újat, milyen többletet hozott a most látható film az előbbi kettőhöz s általában az eddigi Fellini-életműhöz viszonyítva? Az első. azonnal szembe­ötlő élmény: a hatalmas, érett mester­ségbeli tudás. Talán furcsa ezt egy vi­lághírű, művészete csúcsán álló mes­terrel kapcsolatban említeni, de így igaz: Fellini számára nincs lehetetlen. Olyan magabiztos a történet s a sze­replők mozgatásában egyaránt, hogy az alighanem a legmagasabb szint az egyetemes filmművészetben, Eizensteint, Renoirt, Antonionit, Bergmant is bele­értve. A másik: a filozófia. Nyilvánva­ló, hogy amit látunk, az nem a kalan­dor velencei önéletírásának film-adap­tációja, hanem az önéletirás-ihlette, Fellini-megálmodta XX. századi Casa­nova. A szereplők közül, hely híján Csupán a zseniálisan csúnya Donald Sutherlandot, Casanova 'megszemélyesí­tőjét emeljük ki. (cselényi) HANGLEMEZ Neoton disco Megalakulása óla érdekes utat tett meg a Neoton. Első, még kiforratlan nagylemezüket hatéves szünet után kö­vette csupán a második, majd rövid időközökben még kettő. A dallamos tánczenéről áttértek a diszkózenére és a „Neoton disco” már ennek a jegyé­ben látott napvilágot. Azt, hogy egy diszkófelvétel mikor sikeres, több tényező határozza meg, de a könnyen megjegyezhető dallam és kemény ritmus mindenképpen szük­séges. A Neoton Família a dallamokat kettő kivételével külföldön találta meg, csupán a hangszerelés saját munká­juk. Tehát a sikeres dallam adott, vi­szont annak oka, hogy a lemez nem tartozik az élvonalbeli diszkólemezek közé, éppen a hangszerelés. A vezető diszkózenekarokat (Boney M.; Bee Gees; stb.) éppen az különbözteti meg a megszámlálhatatlan hasonló stílusú együttestől, hogy egyéni stilusuk van, pár taktus után felismerhetők. Ezen a lemezen sajnos éppen ez az egyéni stílus hiányzik. A dob, basszusgitár, nagy mértékben a gitár is csupán a ritmust szolgálja, és erre az alapra keverték rá a dallamot adó vonósze­nekart, fúvósokat és az éneket. A le­mezt hallgatva a hallgatót nem sok meglepetés éri. A legeredetibb részek azok, ahol a vendégzenész Babos Gyu­la gitározik. A Neoton Família tagjai jó zenészek és énekesek, de hiányzik egy kiemelkedő egyéniség közülük, aki formálná stílusukat, és egyéni hangu­latot adna számaiknak. Talán túl keménynek tetszenek ezek a szavak, de egy ilyen gazdag múlt­tal és nem kis rutinnal rendelkező együttessel szemben nagyobbak az igé­nyek, mint például a Kati és a Kerek pereccel szemben. A Neoton Famíliá­nak szembe kell néznie a problémák­kal, és meg kell ezeket oldania, mert különben könnyen az elszürkülés veszé­lye fenyegeti őket. Ha továbbra is ezen a szinten maradnak, Magyaror­szágon még sokáig az élvonalba tar­tozhatnak. Ha azonban külföldön is sikereket akarnak elérni, akkor valami újat, valami egyénit kell felmutatniuk. Gyurovszky László ONNAN Lengyelország leghíresebb, Rozewieben álló világítótornyát - amely Stefan Žeromski nevét viseli - a gdanski „Mostostal" brigádja 8 méterrel „meg­emelte" (eddig 27 m magas volt). A toronysisak eltávolitása után be­emelték a magasító szegmenset. A Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ságban nemrég adták át rendeltetésé­nek a harmonikusan a tájba illeszkedő, modern technológiával készült, de stílu­sában a hagyományokat követő Nem­zetközi Barátság Múzeumát. Az öteme­letes épület belső díszítésében is a ko­­motivumait használták Ezt a traktort nyilván joggal tartják legnagyobbnak a világon. Súlya 43 000 kiló, 760 lóerős, 16 hengeres motor hajtja, magassága 4,5 méter. Majd ki­lenc méter széles ekesort vontat, 70 cm mélységig szánt. Nagy Búd a neve, s egy amerikai farmon von „állósbon". 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom