A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-04-14 / 15. szám
Gímesről azt olvastam a Hét egy régebbi számában, hogy sokat modernizálódott a felszabadulás óta. Erről Gímesre érkezve magáim is meggyőződhettem, de ugyanígy lakóinak hagyománytiszteletéről is. A tévéantennákkal teletűzdelt korszerű házaik ellentéteként, népviseletbe öltözött asszonyokkal is sűrűn találkoztam. Főképp idősebbekkel, akik restellkedés nélkül hordják az ősi viseletét, a bő szoknyát négy alsószoknyával, a pruszlikszerű réklit és a fejkendő alatt a süsüt. Végül is szálláshelyemen, a vendégszerető Molnár' családnál kaptam választ arra, hogyan, miért maradtak fenn itt a régi népszokások. A család „szeniorja", a 73 éves Molnár bácsi ismertetett meg Gímes sajátosságaival. — Tudja, uramöcsém — oktatgatott az öreg poharazgatás közben, - a gímesi nép évszázadokon keresztül a Forgách grófok uralmát nyögte. A kenyerük kevés, a robotjuk túlontúl sok volt. Csak két dolog szépitgétte meg nehéz életüket. Lányaik, asszonyaik pompás, színes viselete, meg a nagy ünnepek játékos szokásai. Ezekre olyan büszkék voltak, hogy a világért sem mondtak volna le róluk. Az is növelte persze hagyományszeretetüket, hogy e külsőségek révén különböztek a Gimest körülvevő szlovák községek lakóitól. Nos, ezeket a régi hagyományokat őrzik a község öregjei még ma is. Persze Gímesen is ma már többnyire csak a gyermekek és az idősebbek ápolják a húsvéti és egyéb népszokásokat.- Dehát ezeknek a szokásoknak a zöme egy-egy babonával függ össze. Ezeket, a ma már naivnak tűnő hiedetmeket is átvették a múlttól? — Hát nem éppen. Nálunk a régi babonák keverednek a felvilógosultsággal. Csináljuk a szépet, de nem hiszünk a régi hiedelmekben. Itt van például a nagypénteki szokás. A legtöbb öregasszony néhány szál „bogácsból" seprűt fon ilyenkor és ezzel a seprűvel kívül-belül végigsepri a fal tövét. Pedig csöppet sem hisz abban, hogy így aztán majd elkerülik a rovarok a házat. Aztán mielőtt pirkadna, még egy dolgot ír elő az ősi hagyomány: minden épkézláb embernek ki kell vonulnia a Hunt patakhoz, hogy ott lemossanak magukról minden betegséget. Régen bizony még a lovakat is megfürösztötték a Huniban, ma azonban már csak a szokás kedvéért járnak ki néhányon. — Mondja, Laci bácsi, aztán tudják-e ma már Gímesen, hogy honnan származik a húsvéti locsolkodás szokása. — Hát mán hogyne tudnák — kacsintott rám mosolyogva az öreg. — Ott kezdődött, hogy amikor híre ment, hogy feltámadott Krisztus, úgy megörültek ennek az asszonyok, hogy kiszaladtak elújságolni férjeiknek a mezőre. Az emberek persze nemcsak hogy nem hitték el a csudás újságot, hanem azt gondolták, megbolondultak az aszszonyok, ezért hát hideg vízzel nyakon öntötték őket. Erre aztán a feleségek sem maradtak restek, botokat ragadtak és jól elnáspángolták a iocsolkodókat. Hát ennek emlékére locsolkodnak húsvétkar a férfiak és ezért suhoiják el öntözködés után őket a menyecskék. No persze, azt is tudjuk azért - folytatta hamiskásan a bátyó —, hogy a húsvét eredetileg a tavasz, a megújhodás ünnepe és már a régi pogányok is megünnepelték a tavaszi napéjegyenlőséget. Időközben megtelt a tágas szoba. Nemcsak a falu egyik híressége, a vaiamikor Kodály Zoltán masinájába is beledaloló 80 esztendős Bányai Tercsi néni jött el, de Jókai Mária tanítónő is kedves meglepetéssel rukkolt elő. Egy csomó népi ruhába öltözött fiúval és lánnyal állított be Molnárékhoz, s ezek bemutatták a régi húsvéti népszokásokat. A húsvétolás Gímesen már virágva'Sárnapján kezdődik. A lányok csoportokba verődnek ilyenkor és szalagokkal [ LIÁN feldíszített ággal végigjárják a falut. Közben ezt éneklik: különböző figurákat „írnak" a tojás héjára. Van, aki tökmagos, vitorlás motívumokat rajzol, mások virágokat pingálnak a tojásra. Ezután megmártják börzsönyben, majd lekaparják a hímzéshez használt viaszkot. Végül szalonnahéjjal fényesítik ki a kész húsvéti tojást. A legizgalmasabb nap azonban húsvéthétfő. Ekkor locsolnak a legények, amiért hímzett tojást kapnak. Hanem hát az isten őrizzen meg ezektől a locsolásoktól. Még az ágyból is kihúzzák a leányt, két vagy három legény a kúthoz cipeli és máris zúdul a víz a szerencsétlen nyakába. Minél szebb a leány, annál több vizet kap. Másnap, kedden aztán visszafizetnek a lányok. Veszélyes dolog ilyenkor a legénynek kilépni a házból. Tíz-húsz leány is lesben áll ilyenkor, és fűzvesszőből font korbáccsal elsuholják a tegnapi „nagylegényt". A keléseket hajtják el róla ilyenkor a hiedelem szerint, de én bizony nem tudom, nem keléseket raknak-e rá inkább. Mindenesetre sekinek sem kívánom, hogy Gímesen legénykedjék húsvét keddjén! NEUMANN JÁNOS Villö, villö, telem sátor, várj meg villö meg, Hadd vegyem rám a gyócsingem, Kirilajszom, kirilajszom. Siskó megett ül egy asszony, Szálljon le és adjon tyukmonyót! A háziasszonyok már persze, a kapuk előtt várják a villőzőket és tojásokat tesznek a kosarukba. Ha azonban valahol „elfelejtkeznének” erről, csakhamar újból felhangzik a nóta: Ha nem tojnak a tyúkjaik, Tojjanak a kakasaik, Hej villö, villö, Hej villö, villö! A villőzéssel összeszedett tojások egy részét a lányok eladják és hajszalagokat vesznek a begyűlt pénzből. A többi tojást pedig meghímezik. Egy pálcikára ráerősítik a cipőfűző bádoggyűrűbe bújtatott végét és ezt gyertyaviaszba mártják. Az olvadt viasszal aztán 13
