A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-04-07 / 14. szám
KORTÁRSAINK MIROSLAV VÁLEK A felszabadulás utáni szlovák költészet a legkülönfélébb irányokba próbálkozik tovább lépni, különösen az 1948-as nagy fordulat után. A régebbi nemzedékek - egy-két kivételtől (pl. Novomeský) eltekintve - megpróbálják ott folytatni irodalmi törekvéseiket, ahol azt a háború előtt abbahagyták. Vonatkozik ez a Smrek-Lukáé-Beniak nevével fémjelezhető nemzedékre éppen úgy, mint az ún. szlovák szürrealistákra, vagy az iskolán kívül rekedt, de a nemzedékhez tartozó pályatársaikra (Kostra, Plávka, Horov). Az ötvenes évek elején aztán mindez a sokféle tapogatódzás abbamarad és egy irányba terelődik: a szocialista realizmus irányába, vagy pedig elhallgat. Az újabb nagy fordulat a szlovák lírában az ötvenes évek végén következik be. Legeslegelőször talán, már az évtized közepe tóján Miháliknál jelentkezik az új hang, félénken, a becsontosodott sablonoktól való menekülési kísérletekben, majd Milan Rúfus első megjelent kötetében (Až dozrieme - Majd ha beérünk, 1956). De ezek csak az első fecskék. Tömegesen az új hang csak két-három esztendővel később jelentkezik, a mi ötvennyolcos nemzedékünkkel szinte párhuzamosan. Feldek, Kováč, Ondruš, Stacho, Mihalkovič egyegy reprezentáns képviselője ennek a harmincas években született nemzedéknek, teljes lombozatban és fegyverzetben azonban egy náluk néhány évvel idősebb társuk, az 1959-ben megjelent első kötete (Dotyky — Érintések) idején már harminckét esztendős Miroslav Válek költészetében vonul ki a porondra a legújabb szlovák líra. Nehéz ma már rekonstruálni, mit jelentett akkor ez a kötet, ez a költészet nemcsak az egyetemes csehszlovák irodalom szempontjából, a mi szempontunkból, a csehszlovákiai magyar költészet (vagy legalábbis annak legifjabb vonulata) szempontjából is. Máig emlékezetes élményekként rögződnek bennem példának okáért ennek az első Vólek-kötetnek a nagy versei, a cimadó Érintések, a Lábuk alatt a föld, a Szárnyak. Honnan ugrott elő, teljes fegyverzetben ez az eladdig egészen ismeretlen költő? Nem tudta senki, legalábbis mi nem tudtuk. Utólagosan, gyűjteményes köteteinek elrendezéséből tudjuk csak az ő esetében is, hogy természetesen nem o megjelent első kötet volt a valóságosan is első könyve. A Štyri knihy nepokoja (A nyugtalanság négy könyve) címen megjelent gyűjtemény s végeredményben a magyarul is már kétszer megjelent Válek-kötet fölépítéséből tudjuk, hogy az Érintéseket megelőzi egy Zápalky - Gyulaszálak című ciklus, amely nyilván a költő első, de csak utólagosan közzétett verseit tartalmazza. Ezt a ciklust követi az Érintések, amely csak a kezdősebességet jelenti a költő gyorsan fölfelé ívelő, tüneményes pályájának. Mert az első kötetet hamarosan, alig két esztendő múltán követi a második, (Pri(ailivos( - Földvonzás, 1961), újabb két év múltán a harmadik (Nepokoj - Nyugtalanság, 1963), s végül a negyedik (Milovanie v husej koži - Lúdbőrös szerelem). S a költészet ámuló híveit újabb és újabb megrázkódtatásokként érik az egymást sűrűn követő fontosabbnál fontosabb Válek-versek: Domov sú ruky, na ktorých smieš plakaf - (A szülőföld kéz, amelyre ráborulhatsz sírva), Robinson, Dejiny trávy (A fű történelme). Zabíjanie králikov (Nyúlok taglózása). Bubnovanie na opačnú stranu (Dobolós a túloldalra), Skaza Titanicu (A Titanic pusztulása), Skľúčenosť (Szorongás). Aztán egyszerre csak megszakadt a varázs. Abbamaradt a Válek-kötetek gyors ütemben egymást követő sora. Több, mint tíz esztendő telt el azóta, s gyerekverseken, műfordításokon s az újra meg újra megjelentetett gyűjteményes kiadásokon kívül nem láttunkolvastunk új Válek-verseket. Mi történt? — kérdezheti a tájékozatlan olvasó. Költői kérdésre válaszolunk, mert hiszen mindenki tudja a választ: Miroslav Válek o lírai küzdelmek után a politikai küzdelmekbe vetette magát. Ugyanolyan vehemenciával, mint az előbbibe. Előbb, még a hatvannyolcas események előtt és alatt, mint a Szlovákiai írók Szövetségének elnöke, később, a szövetségi államjogi elrendezés után, mint a Szlovák Szocialista Köztársaság kulturális minisztere. Csoda-e, ha az elmúlt tízegynéhány esztendő politikai forrongásában egy aktív politikusnak nem jutott ideje a versre? A szlovák költészet szempontjából mindenesetre aggasztó jelenség az utóbbi egy-két esztendőben kezd megváltozni. Hosszú-hosszú évek hallgatása után éppen mostanában jelent meg a közben - ötvenedik születésnapja alkalmából - nemzeti művész kitüntetéssel megtisztelt költőnek nem is egy. hanem két új verseskötete: a Zvody (Kísértések) és a Slovo (A szó). S kiderült belőlük, hogy ha nem is publikált, Válek az elmúlt esztendőkben se volt hűtlen a lírához. Mert mind a két kötet, de különösen A szó, megintcsak robbanó feszültséggel töltött, magasszínvonalú költészet, csaknem szintézise egyrészt a költő, másrészt az egész nemzedék, de talán a kortárs csehszlovák költészet eddigi lírai törekvéseinek. Vagyis minek? A hétköznapok szürke, szinte jelentéktelen (vagy csak jelentéktelennek látszó) tényeit regisztráló lírai attitűd, a harcos szocialista, elsősorban Majakovszkij, újabban Voznyeszenszkij és társai ihlette agitotív pátosz és a modern, főként francia — különösen az apollinaire-i és a szürrealista — költészeten nevelkedett formai vívmányok ötvözetének. Hevenyészett fogalmazásban talán ezeket a sarkpontjait jelölhetnénk meg mindenekelőtt a váleki lírai szintézisnek. Hogy merre vezet a még mindig csak ötvenkettedik életévében járó, régi hangjára újra rálelt költő további útja, nem tudható. Mindenesetre, amit eddig megírt, már az is előkelő helyet biztosít számára a szlovák irodolomtörténetben. CSELÉNYI LÁSZLÓ Miroslav Válek versei: ESTE TÉL Az éj fekete fátylat sző, alszik a vad, madár s berek, Szemerkél a fáradt eső, szemerkél, mert mást nem tehet. Holló száll az erdő felett; a tar mezőn lel fekhelyet TILTOTT SZERELEM 1. Tiltott szerelem, füst a kémény felett, érő gyümölcsök. Július. Fürdőruhában. Fekete, mint a csóka. Tolla még este is csiklandja ajkamat. Dermed a telihold fehére, a torok peremére baltaként sújt a nap. Véred egy-két csöppje, korom a szemöldökre, arcod ég szívem közepén! Halovány csillag világolt, halovóny csillag, tefeléd szállók kéményseprő-feketén. Tiltott szerelem, nyár súlyos lobogója, cukroktól sűrűsödő éjeken füvek smaragdja. Nyelved alá rejts el engem, rubintod leszek neked, s leszek topáz, ragyogván, az éji hajlék-kereső. Hagyd el, legény, szerelmedet, ne szédülj csapodár szemébe. Holló száll az erdő felett, az eget metszi szárnya éle. (Rácz Olivér/fordítása) s korund és gyémánt, és még goromba i$ leszek veled. Mert túl jó vagy te hozzám. 2. Fekete képek járják eszemet, fekete, fekete vizek, fekete vérebek. Mint fekete róka, ugat a rengeteg. Fehér ruhában csak egy nő lebeg. Ó, fekete irigység! Fekete lelkiismereti Halovány hold, halvány barátok, halovány, derűs ősz, halovány! Mint a könyvek, csalok kegyesen. Csalok s irigykedem. Ó, tiltott szerelem. Füst a kémény felett. • (Gorái Gábor fordítása) Télen a dolgok tisztábbak és fehérebbek. Hó von s fehérség mindenütt, hogy szinte fáj. Csak ő fésüli halló haja zuhatagát. A szélvész, mint borotva, bőrükből kibontja a fákat, felnyüszített bennem valahol egy állat. Közeleg az éj, a hald objektívjét elfordítja, megtörüli, s reggelig a telet minden oldalról lefényképezi. S ez a tél már sötétkékkel teli. Az én telem fehér. A kószáló szélek alig vokkantanok a kapualjból. Az én telem jó. Dobjuk el a melankólia nyűtt kalapját, s fussunk hajadonfőit a meredek dombra. Az én telem gyöngédség, csillagok szikrázása s a hó tiszta villogása. Vannak más telek is, közülük tested rózsaszín telére emlékezem. Teleszívtam magam rózsoszínű téllel, s megutáltam fehér telem. S elfáradtam, akár a búvár, minden telektől. Egy korty késéles levegőt! Hadd halljam a kovacsuklók pattanását, ujjaim köré hadd csavarjam a fekete tél érdes haja szálát! Csepegjen a hóra piros, közönséges embervér. (Cselényi László fordítása) 11
