A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-03-31 / 13. szám
Forbóth Imre VAN EGY VAROS Van eg város, hol nincsenek jóllakottak, dideregve fut a nép a tört utcákon át, sebzett kőállatok, a házak is fáznak s nyögve zaklatják a bús éjszakát, a bús éjszakát — hol nincsen csöndes álom, a lelkekben a rettegés motoz, véres, sáros tetemek fölött a szél sikongva nagy dögevő madarakat toboroz, asszonyok járnak ott talpig feketében, s a gyermekek szeme tágra nyílt vadul, hol egykor transzparensek tarka fénye táncolt, a csillagfény bíbor tócsákba hull, hol egykor gitárhang mellett szőtte kék énekét az édes szerelem, veszett kutyaként kócos farokkal bolyong a borzalom az üres tereken. Két világháború közti szocialista és szocialisztikus líránk - az esetek többségében, nagyon jelentős kivételektől (Forbóth Imre, Sáfóry László, Berkó Sándor) eltekintve - nem esztétikai értékek hordozója: jelentősége mindenekelőtt abban rejlik, hogy elsőként vitte be irodalmunkba azokat o társadalmi problémákat; amelyeket az osztálytársadalmak - s főleg a kapitalizmus — fejlődése szükségszerűen felszínre vetett. A szóbanforgó életművek tehát elsősorban kordokumentumok, amelyek napjainkban már csak kevesek (pl. az irodalomtörténészek) érdeklődésére tarthatnak igényt, hiszen a mai ember számára nemigen van mondanivalójuk. Az o múlt, amelyet - esztétikainak aligha minősíthető, igen alacsony „művészi" szinten — felidéznek, immár a történelemkönyvek lapjaira került. Forbóth Imre két világháború közt született költészete viszont manapság is aktuális, vagy - Tőzsér Arpád szavoival élve - „ma is aktivizálható költészet". S nemcsak azért, mert ma is eleven formanyelven, esztétikailag magas színvonalon szól az olvasóhoz, hanem mindenekelőtt azért, mert korunkban újra fennáll a háború veszélye. Forbóth költészete a háború elleni tiltakozás légkörében fogant és született; a költő kezébe az első imperialista világháború meg a háborút követő forradalmak „adták" a tollat: s ezzel magyarázhatjuk költői világának különös „kegyetlenségét" is. A háború élménye — amely egyik első költeményét, a Mikor a néma beszéfni kezd címűt ihlette - mindvégig erőteljes determinánsa marad a forbáthi lírának. Ezért uralkodhatnak költői világában a hullák, a csontvázak, a katonamarsok, a hullabűz, a hollók, a dögkeselyűk, a hóhérszolgák, a démonok, a vérszomjas kísértetek, a testvérgyilkosok, a harcbarikoltó trombiták, a sötétlelkű bűnözők, az akasztófák, a keresztek és a gonosz gondolatok, háttérbe szorítva a virágot meg a liliomot, a szépség, a tisztaság és az ártatlanság jelképeit. Ebben a háborús élmények által meghatározott költői világban élő valóságként vannak jelen az emberiség összes fegyverei az őskortól egészen o „civilizált* jelenig: az avult buzogányok, a dorongok, az irtó kések, a fustélyok, a bronzsörényű ágyúcsövek, a szuronyok, a gépfegyverek, a tőrök, a kardok, a bombák, a lángvetők, a dinamit, az ekrazit és a foszgéngázok. A költő „emberhús-vászonra" festi vádoló és bosszút harsogó színeit: hullaszürke, sebvörös, fájdalomvörös, bosszúvörös, halálfekete, börtönfalfehér, éhségsárga, kövér-sárga, kenyérhéjszürke, jobbágyszürke, éhségszürke stb. „A kor, korunk felfedte orcát: betegségét, őrületét, valósága gyilkos nihilizmusát. Ez így, ennyire láthatóvá és érzékelhetővé sose vált: minden kézzelfogható lett. A frázis, a gyilok és a hulla elválaszthatatlan egységben azonosulnak embergyalázattá. Ami tegnap csak látomás volt: a világ morbiditása hullafoltos tudat lett" - írja o Forbóth költészetét elemző Fóbry Zoltán 1958-ban, a Mikor a néma beszéfni kezd előszavában. Természetesen valóság-, illetve költészethamisítók lennénk, ha elhallgatnánk a tényt, hogy Forbóth nemcsak, antimilitarista költő volt, aki lelkesen várta a szocialista forradalmat, hanem ugyanakkor egy huszadik századi Villon is, egy társadalmon kívül álló csavargó, aki lángnyelőkkel, kurtizánokkal, kalandorokkal és stricikkel, a korabeli társadalom kitaszítottjaival barátkozik, s különleges dalokat, balladákat tud a fölkopott állról. Az Éhes köttő víziójában csodálatos ételek, „szent, túlvilógi főzelékek" jelennek meg, de — mint a „szent” és a „túlvilógi” ______Varga Erzsébet:______ FORBÁTHIMRE ÜZENETE jelzők is mutatják — elérhetetlen távolságban. Vajon otthon érezheti-e magát a Forbáth-féle költő ebben az „éhségszürke", rideg valóságban? Nem kell-e szinte szükségszerűen az otthontalanokhoz, a kitaszítottakhoz, az országutak vándoraihoz csatlakoznia? És hogyan ítélkezzék az elembertelenedett világ fölött? A „karavánutak cigányaihoz" szegődik és megszólaltatja az „egyszerű hullákat", „vízihullákat", megszólaltatja az öngyilkosokat:'az ő kilógó nyelvűk „többet mond, mint a legszebb nekrológus". Az öngyilkosság — legalábbis a forbáthi értelemben — nem más, mint ítélkezés: ítélkezés egy olyan világ fölött, amelyben „Rothadt halat esznek szegény embertársak, S márványvályúnál zabái a kövér ökör”... Mert az a társadalom, amelyből az ember a halálba kényszerül, csakis embertelen és életellenes lehet. A „villoni" hangvételű, csavargó-mentalitású versek tehát nem határolhatók el a háborúellenes, az antifasiszta és a szocialista eszmeiségű költeményektől: Forbóth ezekben sem pusztán „vagánykodik", hanem korának vérlózító valóságát írja: azt a valóságot, amelyet barátja, az újságíró Egon Ervin Kisch riportjaiban is megtalálunk. S egyébként is, a nyomor, a munkanélküliség (tehát a kalandorság meg a céltalan striciélet is) természetes kísérőjelenségei az imperializmusnak, a háborúkat szülő és a háborúkból élő társadalomnak: már csak ezért sem lenne helyes, ha a szóbanforgó verseket egyszerűen egy különc költő „vagányos" megnyilatkozásainak tartanánk, s szigorúan elhatárolnánk őket a szocialista költeményektől — még akkor is, ha tudjuk: Forbóth Imre megalakulásától kezdve tagja volt Csehszlovákia Kommunista Pártjának. Igaza van Fábry Zoltánnak, amikor ezt írja: ......van egy tér, egy sík, ahol a cinikusan vagányos hangvétel adekvát módon közelítheti meg és fejezheti ki a valóság hiteles — és így pozitív — felmutatását. Itt és így rándul egységbe Forbóth költészete: minden szociális eltorzulás és morbid, alvilági rekvizitum, minden kivédhetetlen és kikényszeredett rossz, magyarázón és summázón fut össze a halóltáncok végrealitósába: a háborúba." S minél közelibb, minél égetőbb és fenyegetőbb valóság a háború, Forbóth hangja annál erősebb, tiltakozása annál kétségbeesettebb. A müncheni árulás napjaiban írja iszonyatos Látomását, a második imperialista világháború apokaliptikus vízióját, amelyben az emberiség pusztulásának megrázó képét állítja elénk: porladó iskolapadokon megszenesedett gyermekek síri csöndben ülnek, képek a sárban, szobrok árkokban fetrengenek, Apolló homlokát kecske nyalja. S mintha csak napjainkban született volna Amerika című gunyoros verse, amelyben az „új" világrész semlegesnek, el nem kötelezettnek maszkírozott orcáról rántja de az álarcot: Szenzációi Szenzációi! „Háború keleten?" Sam bácsi kölcsönöz majd fegyvert. ... már lágyan vetve van a sír, feküdj belé, szomorú társam: az óvilág kihűlt, de élni fog a dollár s a Ford automobil! Mit üzen hót, mit üzenhet a költő, a tizenkét esztendeje halott Forbóth Imre nekünk, mai embereknek? Mindenekelőtt azt, hogy legyünk résen, álljunk szilárdan a béke őrhelyén és sohase feledkezzünk meg ember voltunkról. Most, amikor új háború robbant ki keleten s az emberi érzésű ember világszerte aggódva latolgatja egy harmadik világháború kitörésének lehetőségeit, Forbóth Imre üzenete — a szocialista humanizmus üzenete — mindennél időszerűbb, meghallgatandó és befogadandó üzenet. S időszerű marad mindaddig, amíg csak a háború veszélye fennáll, amíg csak a leszerelés valósággá nem lesz az egész világon. „a kék, a sárga, fekete, az aranyhímzéses zászlók alatt ágyúk és gépfegyverek sorakoznak vigyázzatok, a XX. században nagyon vigyázzatok!! A KERESZTEK ÉS AKASZTÓFAK szigorú árnyékában megszégyenített, leolázott és halomra gyilkolt* nemzedékek sorfala áll EURÓPA, AFRIKA, AMERIKA, AZSIA, AUSZTRÁLIA halottaira emlékezzetek! az összes Coték, síkok, vizek és földek és gyárudvarok halottaira a névtelen katonára, ki dühvei halt meg akarata ellenére, s kit ma gyilkosai himnuszoznak a győzelmi kapuk és kivirágzott szuronyok alatt az összeesküvőkre emlékezzetek, kik sápadt testüket kihurcolták a prospektekre, a kőrútokra, a bulvárokra is ringekre, a vérző és forró kövekre, a rendőrlovak patái alá a forradalmak halottaira, Liebknechtre, Luxembugra, Szamuelyre, Korvinra emlékezzetek! BOSSZÚT IMÁDKOZUNK, MERT ÉLNI AKARUNK, kézről kézre járjanak az urnák o halottak poraival." Forbóth Imrének a két világháború között írt sorai „máig érők és változatlanul érvényesek" - idézzük újra Fóbry Zoltán szavait. — „Georg Heym látomásai folyamatos valóságok: o világháborúk századában élünk, és e századnak, e behemót morbiditásnak, e gyilkos nihilizmusnak köttő a leghitelesebb tudója és névadója - vétója és mulasztója. Forbóth Imre költészete e szerep, e tudat egyik legkifejezőbb bizonyító példája. Olvassátok, hogy megtudjátok: kik vagytok és merre mentek ...” Olvassuk hát, hogy megtudjuk ... Forbóth Imre verseit - Varga Rózsa válogatásában és előszavával — a költő születésének nyolcvanadik évfordulójára jelentette meg a Madách Könyv- és Lopkiadó A csodaváró címmel. A könyv már kapható a könyvesboltokban. 14
