A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1979-03-24 / 12. szám

* W/ ORDÔDY KATALIN

KEREKES KÚT- Jó lenne, gyerekek, ha most kiválasztanátok mindazt, ami nektek kell a házból. Én majd hozok papírt és feljegyzem.

Valér jött be az udvarról, nyomában a gyerekek.

— Épp a legjobbkor. Gyertek — hívta Margit a fiatalokat —, válasszatok valami emléket a nagymamától.

— Margit néni, a padlásra is fölmehetek? — kapott a szón Ákos.

— A padlásra? — képedt el az anyja, aki szintén bejött a konyhából.

— Igen. Szabad rablás lesz! - kurjantott Ákos, aztán oldalt hajtotta a fejét, és csendesen, behízelgő hangon bocsánatot kért. — Jaj, ne haragudjatok, igazán ... Oe már legalább tíz éve, ha itt jártunk, állandóan egy vágyam volt: körülnézni az öreg padláson. Margit néni sosem adta oda a kulcsot.

— De hiszen ott csak poros kocátok vannak!

— Nem baj, Margit néni, engem éppen az érdekel.

— Nahát! — csapta össze a kezét Margit. — Néha úgy beszél, úgy viselkedik, hogy az ember azt hiszi, már kész felnőtt férfi, most meg akár egy... — kereste a megfelelő szót.

— Margit néni, ugye, odaadja a padláskulcsot? — kunyerált a két lány :s szolidárisán felzárkózva Ákos mögött.

— Hogy nincs jobb dolgotok! — zsörtölődött Margit, de nem meggyőződésből. A lelke mélyén már olyan mindegy volt neki. Itt most úgyis felfordul minden, semmiféle ellenállásnak nincs értelme. - A kulcs a konyhakredenc oldalán lóg.

A többiek mulattak a kis jeleneten. Nemsokára hallották, hogy már fent járkálnak a padláson.

— Akkor lássatok hozzá - ismételte meg a biztatást Margit.

— Feljegyezned fölösleges lesz, Murika, hiszen valóban csak apróságokról van szó, melyeket mindjárt el is vihetünk. Én a magam részéről azt a kis imaszőnyeget szeretném, amely anyuka ágya előtt fekszik. — Az ő keze munkája, szebb emlékem nem is lehetne — mondta Vera. ,

— És te, Imre? Meg Géza?

A fivérek nem tudtak olyan hirtelen és jól választani, mint Vera.

— Nincs valami olyan fénykép, ami nemrégen készült anyukáról? — kérdezte Géza.

— Már régen nem hagyta magát lefényképezni. A meglevőkből természetesen választhattok. És még valami eszembe jutott. Volt anyátoknak egy szép gyűrűje. Illetve kettő. Az egyiket Vera megkapta, amikor férjhez ment, a másikat a haláláig hordta. Néhányszor említette nekem, hogy ezt Áginak szánja. Oda is adom neki mindjárt. A szép kígyóbőr levéltárca pedig Ákosé lehetne, hogy az unokáknak is legyen valami emlékeztetőül.

Talán a kelleténél egy pillanattal később jutott eszébe, hogy van egy harmadik unoka is. Rá nem gondolt. Géza arca nem fejezett ki semmit, de éppen e mögött a nagyon is kihangsúlyozott semmitmondás mögött érezte meg, hogy nem mindegy neki a feledékenysége. Nagyon gyorsan, hogy előző szavai természetes folytatásaként hasson, mondta:

— Gerda részére pedig egy olyan dolgot tartogatok .. .

Géza szeme felcsillant. Hát persze hogy az ő kislányára is gondolnak itt.

Margit kivágta magát, de egyúttal olyasmibe keveredett, ami távolról sem állt szándékában. Most már mindegy, gondolta, ebből nem lehet baj, ha csak Erzsébet anyja mindent el nem mondott a lányának. Az pedig esetleg Gézának. Majd kiderül a reagálásukból.

— ... egy olyan dolgot tartogatok, ami... no de majd meglátjátok!

Sebtiben megfordult, és eltűnt a konyha irányában. Most már mindannyian érdeklődéssel várták, mit tartogat Margit Gerdának. Mintha Erzsébet megérezte volna azt a figyelmet, amely körülöttük sűrűsödött, ő is lejött az ebédlőbe. Margit éppen akkor ért vissza egy lapos, de meglehetősen nagy kiterjedésű, elsárgult újságpapírba burkolt csomaggal, melyet letett az asztalra.

Egy kép. Csak nem valami régi fénykép, megnagyított és kiszínezett szörnyű arckép apáról vagy anyáról? Gézának rossz előérzete támadt. Aztán megpillantották a rámát, sötét, szürke színe azt sem árulta el első pillantásra, hogy ezüst. De mikor a tükörről is lehámozta a papírt, az diadalmasan, torzítás nélkül, hibátlanul verte vissza mindazt, ami szembekerült vele. A drága, nehéz metszett tükörnek nem ártottak a vaksötétben eltöltött esztendők.

— Ô, de szép! Honnét került elő? — kérdezték egyszerre, de mindannyiuk hangjában csodálat volt. A szép domborművű címer senkinek sem tűnt fel a feketére oxidálódott rámán, csak Géza hajlott aztán a tükör felé, és újjá - val vizsgálódva simogatta a kiugró rajzolatot.

— Mi ez itt? — nézett Margitra.

— Vedd csak szemügyre jobban.

Felkapott az asztalról egy szalvétát,

és gyors mozdulatokkal dörzsölni kezdte, úgyhogy a kidomborodó részek csakhamar felragyogtak.

— Margit néni, lehetséges... ? — nézett hitetlenkedve nénjére Géza. — Nézd csak — fordult aztán élénken feleségéhez. — Nézd csak, valóban a ti családi címeretek ez, vagy én tévedek?

Erzsébet is érdeklődve hajolt közelebb.

4 Igen — mondta csodálkozó mosolylyal —, hogy lehet ez?

Margit Erzsébet arcát fürkészte, aztán nagy megkönnyebbülést érzett. Kétség sem fért többé hozzá: Erzsébet nem tud anyja kínos látogatásáról. Elmondta hát a történetet, mint ajándékozta Erzsébet nagyanyja a tükröt Zsófiának.

— Hol volt mostanáig? — kérdezte aztán Géza. — Miért nem függött a falon?

Margit érezte, hogy mindenki várja a magyarázatot, s ez arcába kergette a vért. Tudta, a kínos zavar jól leolvasható róla, mert elhagyta képessége, hogy egy szerencsés ötlettel kimásszon a csávából. Hogy erre a kézenfekvő kérdésre nem számított! Verte volna fejét a falba, aztán egyszerre ott volt a magyarázat. A legegyszerűbb és a legmeggyőzőbb magyarázat.

— Apátok a háború után nem tartotta tanácsosnak, hogy a címeres tükör a falon maradjon. Akkoriban igazán nem lehetett tudni, miből lehet az embernek kellemetlensége.

— Ma bezzeg — mondta Vera - akárhány elvtárs akad, aki egymás sarkára taposva rohan a régiségboltokba olyan holmikért, amelyeken látszik, hogy valaha az osztályellenség legelőkelőbb rétegének a birtokát képezte. Tudjátok, mi a neosznobizmus? Hát az aztán virágzik nálunk!

Vera a neosznobizmus egy kirívó példájáról kezdett mesélni, Margit elégedetten látta, hogy a tükörügy lekerült a napirendről.

— Megyek — szólt oda a társaságnak -, kifényesítem, mire Gerda előkerül a padlásról.

Alig ért ki a konyhába és látott neki az ezüstráma tisztításának, mikor hallotta, hogy nyílik a konyhaajtó, és valaki megáll a háta mögött. Ferenc szokott így megállni mögötte. A régi-régi, hosszú évek óta nem ismétlődött szituáció megborzongatta. Hirtelen hátrafordult, kerekre tágult, rémült szemmel, mint aki el van készülve rá, hogy kísértetet lát.

— Csak nem ijesztettem meg, Margit néni? — kérdezte Géza.

— Nem, dehogy — simított végig a homlokán, amely nyirkos volt a hirtelen kicsapódó verítéktől. — Mit gondolsz, Gerda örülni fog neki? - bökött fejével a tükör felé.

Géza vállat vont.

— Szereti a szép dolgokat.

— Ez pedig igazán szép! — örvendezett Margit.

Géza bólintott, és arca komoly maradt.

— Azért jöttem maga után, hogy mondja meg nekem, miért volt ez a tükör eldugva. Miért nem függött a

falon. Hiszen anyuka is szerette a szép dolgokat.- De hiszen mondtam... — kezdte Margit, és értetlenkedve nézett Gézára, hogy miért akarja újra hallani, amit már egyszer elmagyarázott.

Géza azonban nem hagyta annyiban a dolgot.- Igen, igen — mondta hangjában némi türelmetlenséggel. - Én azonban az igazi okot akarom tudni.

Margit megütközést mímelt.- Nem értlek. Magyarul beszéltem. Nem?- Margit néni - Géza tekintete belemélyedt nénje szemébe, félreérthetetlenül éreztetve vele, hogy nem hisz a mesének. — Margit néni, csakhogy ez a tükör nem a háború után került 'e a falról.

Margit előtt egyszerre világos lett, hogy meg kell adnia magát. Hiába, a hazugságot nem lehet állandóan egy másikkal megoldani, ha hézag támad. Dörzsölte, fényesítgette hát a rámát, és hallgatott.

Géze zsebre dugott kézzel állt, és nem adta meg magát. Margit zavarából érezte, hogy nyomra talált, és ezt követni akarta. Anyósa arcát látta, és hallotta a különös, gunyoros megjegyzést, melyet akkor sehogyan sem értett. „Maga a Kerekes kúti Öllé fia! A sorsnak különös játékai vannak. így hát minden a családban marad.“ Ügy érezte, a rébusz megfejtésének közelébe jutott. Hiába védekezik Margit, színt kell vallania.- Az anyósom - tapogatózott - egyszer említett valamit. ..- Említett? — nézett rá Margit. Akkor mégis tévedtem. Ezek mindent tudnak, csak tapintatból viselkedtek úgy, mintha semmiről sem tudnának. — Ezt a tükröt anyátok valóban az öreg Degenfeldnétől kapta, erre megesküszöm. Az anyósod alaptalanul gyanakodott, de hát ezt biztos az öreg báránétól is megtudta később. Ami pedig az elfalazott ezüstöt illeti, arról fogalmunk sem volt addig, amíg itt nem járt, és nem követelte, hogy azonnal bontsuk fel a falat.

Ha Margitnak eszébe jut unokaöccsére nézni, azonnal észrevette volna, hogy Géza először hall a befalazott ezüstről, arcáról lerítt az új fordulat feletti meglepetés.- Hagyja ezt most — mutatott a tükörre —, jöjjön ide — húzta magával gyengéden a munkaszobába. — Öljünk le, és mondjon el végre mindent úgy, ahogy volt.

Margit engedett a rábeszélő hangnak. Elszánta magát, hogy pontosan elmondja Gézának az egész históriát, és akár meg is esküszik mindenre, tudja meg Géza az igazat, mert mit lehet tudni, az anyósa mikkel traktólta.

Géza hát tudomást szerzett anyósa látogatásáról, a sértésről, melyet anyja sohasem tudott elfelejteni, világos lett előtte, miért került le a tükör a lomtárba, és meghallgatta azt is, miképpen találták meg az evőeszközt. Azt persze nem sejtette, hogy Margit eredeti elhatározását megváltoztatva mégiscsak szépített kicsit a történteken. Biztos volt benne, hogy megteheti, hiszen Ferencen kívül csak ő tudott a dologról, senki sem cáfolhat rá.- Érthető - mondta -, hogy szegény anyád nem tett eleget anyósod sürgető kívánságának, és megvárta, amíg apád hazajött. Aztán hiába találták meg valóban az ezüstöt, illetve annak csak egy kis töredékét, nem küldhették utánuk. Egyrészt mert igen sűrűn cirkált a csendőrség, meg-megállították azt a kevés magánautót, ami még futott, és a vonatokon, szekereken is gyakoriak voltak a razziák. Bujkáló zsidók, katonaszökevények, feketepiacra szánt élelmiszer, dohány meg tudja ég, mi után kutattak . . . Másrészt meg anyósod azt mondta, hogy utolsó perceiket áldozták fel az ezüst felkutatására, útra készen állnak, hogy elhagyják az országot. Már nem értük volna el őket Geneskúton.

(Folytatjuk)

10