A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-13 / 2. szám
HA2AFISÁ0 rolni is, hogy az elmúlt harminc évben a CSEMADOK hogyan szolgálta a proletár internacionalizmusra nevelés ügyét, és a CSEMADOK tagjainak szocialista hazafisága, a cselekvő hazafiság hol, mikor, miben nyilvánult meg. Néhány tényre azonban hivatkozom. Harminc éve a CSEMADOK kulturális egyesületként jött létre, de — nagyon helyesen — nem zárkózott a kultúra falai közé, nem vált csupán egy szűkebb kör tevékenységi fórumává. Szerepét rugalmasan értelmezte. Mindig azt a munkát végezte és ott tevékenykedett, ahol szükség volt rá, és amely munkát a konkrét helyzet, a közösség érdeke, a társadalmi haladás igényelte. Indulása egybeesett a szövetkezetesítés kezdetével. így már első lépéseikor nemcsak ismeretterjesztő előadásokat és kulturális műsorokat rendezett. Azon is fáradozott, hogy a dél-szlovákiai magyar parasztság megértse az idő szavát, vállalja az újat, alakítson szövetkezetét, legyen a szocialista falu, a szocialista mezőgazdasági termelés egyik megteremtője. Törekvése eredményesnek bizonyult. Tagjai — az országban elsők között alakítottak egységes földművesszövetkezeteket. Es példásan dolgoztak mind a szocialista mezőgazdasági termelés fellendítése érdekében, mind más vonalon. Az ötvenes évek elején kibontakozott szocialista munkaverseny keretében a CSEMADOK tagjai közül számosán újítóként, élmunkásként, a szocialista munka úttörőiként dolgoztak a gömöri ércbányákban, a füleki (Fiľakovo) edény- és bútorgyárban, a gömörhorkai (Gemerská Hôrka) papírgyárban, a komáromi (Komárno) hajógyárban, a lévai (Levice), a kassai (Košice), az érsekújvári (Nové Zámky), a losonci (Lučenec) üzemekben és számos más helyen. Cselekvő hazafiságból azzal mutatnak ma is példát, hogy érvényesítik a párt irányvonalát, jó munkával, elkötelezett magatartással támogatják a fejlett szocialista társadalom építését. A helytállásról talán az mond a legtöbbet, hogy az egykori nincstelenek, a volt agrárproletárok, akik harminc éve nagyon kezdetleges eszközökkel fogtak hozzá a szocialista mezőgazdasági termeléshez, ma — a gabonaneműek termesztésében elért hatvan-, sőt hetvenmózsás hektárhozamokkal — nemcsak országos, hanem európai viszonylatban is élen járnak. A proletár internacionalizmusra nevelés ügyét a CSEMADOK azzal támogatja, hogy a nemzeti-nemzetiségi kultúra terjesztésével párhuzamosan terjeszti és népszerűsíti a szlovák, a cseh, a szovjet és a többi szocialista és haladó kultúra értékeit, összegyűjti és közkinccsé teszi a népművészet és munkásmozgalom hagyatékát. Kezdeményezésére (és segítségével) Dél- és Kelet-Szlovákiában számos helyen létesült munkásmozgalmi-történeti emlékszoba, állandó jellegű néprajzi kiállítás, helytörténeti múzeum. Több helyen a CSEMADOK kezdeményezésére állítottak fel szobrot vagy helyeztek el emléktáblát azok tiszteletére, akik a haladás szolgálatában álltak, kimagasló életművet alkottak, az új világért, a népek békéjéért, barátságáért küzdöttek. A múlt történelmi és kulturális öröksége közül azt emeli ki, és azt tekinti követésre méltónak, amelyben a dolgozó nép küzdelme, a szlovák —magyar barátság és egymásrautaltság fejeződik ki. A proletár internacionalizmus jegyében és szellemében szervezi mind a különféle előadásokat és szemináriumokat, mind az emlékműsorokat és a nagy nyári kulturális rendezvényeket. A CSEMADOK a CSKP marxistaleninista politikájának szellemében céljának tekinti, hogy a csehszlovákiai magyarok tudatosan vállalják a szocialista hazafiságot és a proletár internacionalizmust, és anélkül, hogy feladnák nemzetiségüket, anyanyelvűket, sajátos kultúrájukat, vállalják az ezzel járó kötelességeket: a csehszlovák államiság erősítését, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság érdekeinek a védelmét. Azt, hogy a februári győzelem óta eltelt években társadalmunk anyagilag mennyit fejlődött látjuk, lépten-nyomon tapasztaljuk. A fejekben, a gondolkozásban történt fejlődés kimutatása körülményesebb. Az, hogy e tudás gazdag, sokrétű a magatartás és a viszonyulás példás, sok tekintetben a CSEMADOK törekvésének: a CSEMADOK szocialista hazafiságra és proletár internacionalizmusra nevelő munkájának is tulajdonítható. BALÁZS BÉLA teti a játékszabályokat, aztán a csapatkapitányok kihúzzák az első kérdéseket ... A kipirult arcú fiúk és lányok összehajolnak, tanácskoznak, lázasan jegyzetelnek. Aztán pontosan, szépen, értelmesen elhangzanak az első válaszok. Egy-egy válasz után a kosai jutalmazza a csapatot. A vetélkedő mintegy két óra hoszszat tartott. Az öt csapat versenyzői valamennyien olyan kitűnően szerepeltek, hogy a vendég szovjet katonák, akik közül az egyik teljesen hibátlanul beszél magyarul, nem hittek a fülüknek. Magabiztosan, intelligensen válaszoltak az igényes kérdésekre; felkészültségük, tudásuk valóban imponáló volt. > A teremben gyakran harsant fel a viharos taps, a szurkolók igaz lelkesedéssel biztatták csapatuk versenyzőit. Végül is — mivel azonosak voltak a pontszámok — még egy számot iktattak be: ezúttal versmondásból, illetve dalolásból kellett versenyezni, természetesen — orosz nyelven. Ezután alakult csak ki a végső sorrend: az első helyen Baka. a további helyeken Egyházkarcsa, Dercsika, Nádasd, Királyfiakarcsa ifjúsági csapata végzett. Az értékes díjak — a szövetkezet ajándékai — kétórás küzdelem után gazdára találtak. A zsűri, a rendezőség, a vendégek, de a közönség is csak az elismerés hangján beszélt a verseny színvonaláról, a fiatalok felkészültségéről. Vacsora után felcsendültek a szebbnél-szebb magyar, szlovák, orosz dalok. Együtt dalolt vendég, versenyző, szurkoló, zsűritag. Amikor — öreg este volt már — egy csoporttal hazafelé tartottunk, még fülemben csengett egy mondat az egyik ünnepi beszédből: Az ész, a szellem vetélkedőjében nincs, nem lehet vesztes. IVANICS ISTVÁN Mindig valamilyen fura, kimondhatatlan áhítattal, tisztes távolságból nézegettem a gépeket. Tudtam, hogy az ember hü társai, segítői a nehéz testi munkában. Becsültem őket, de különösképpen nem szerettem. Gyermekkoromban, ha előttünk nagynéha elpölögött egy traktor vagy autó, lehasaltunk az útra és úgy szívtuk be nagy büszkén a benzin és a nyersolaj-gázok lüstjét. Ma a rohamosan növekvő gépesítés és a civilizáció jóvoltából állva is szippanthatunk éppen eleget! De nem a levegő szennyezettségéről akarok beszélni, hanem a gépek, a szerszámok megbecsüléséről. Arról, hogy a januári lagyos, hóval tarkított határban, mint óriási megkövesedett sárkánygyík, nyújtogatja zöld nyakát egy-egy szecskavágó, elevátor, vagy morcosán a földbe fagyva terpeszkedik egy-egy eke, borona, tárcsa és henger. Elhagyjuk, elfelejtjük hü társainkat a gépeket. Gondolván, majd veszünk helyettük újakat; persze, ha a közösség pénzéről van szó, akkor akár a kibicnek, semmi sem drága. De ha a saját zsebünkből kellene kifizetni a szövetkezetek, vagy állami gazdaságok udvarán a szabod ég alatt rozsdásodó gépek árát . . . nem tudom, akkor is ilyen könnyelműen legyintenénk az aprónak tűnő probléma felett. Ha összeszámolnánk a hanyagságból, nemtörődömségből keletkezett károkat, bizony jókora összegre rúgna a végelszámolás. De ez az eset nemcsak a mezőgazdaságra jellemző. Az építkezést az új lakótelepeken már rég befejezték, de még mindig találni elhagyatott, árván „bóbiskoló" betonkeverőt, szétszórt vastraverzeket, széllútta épületanyagot, törött téglákat a parkosításra váró területen. Egy-egy ásó, csákány meglelése pedig egyáltalán nem jelent régészeti szenzációt. A gépekhez, a szerszámokhoz való viszonyunk változásáról néha úgyis mondhatnám eltorzulásáról van itt szó. Régen a kétkezi munkás maga faragta az ásó, kapa, a csákány nyelét, szinte a markához nőtt a szerszám, sokáig válogatta a hozzávaló anyagot is. A gépész, a lakatos, a kovács minden szöget, ócskavasdarabot leiszedett még az árokpartról is. Ma már sokak szerint egy koronáért sem érdemes lehajolni. Pedig ez a szemlélet nagyon káros. Nem arról van szó, hogy garaskodjunk, de az ésszerű spórolás sosem árt. Dinamikusan fejlődő gépiparunk ma már eléggé elfogadható áron sorozatban gyártja a gépeket. De a gépesítés korszakában se feledkezzünk meg a gépek értékéről, a tárgyak és a szerszámok hasznáról. A közösség pénze, a mi pénzünk is, és a könnyelműség, a pazarlás, az apró dolgok lebecsülése a mindennapi munkák lebecsüléséhez és gátlásához vezet. Becsüljük meg gépeinket, szerszámainkat, mert ezzel magunkat is megbecsüljük. OZSVALD ÁRPÁD 3
