A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-13 / 2. szám
Modem korunk embere — mi tagadás - nem valami nagy véleménnyel van a királyokról. A régiekről sem, és még kevésbé a jelenkoriakról. Úgy is lehetne mondani. hogy a királyoknak - befellegzett, legalábbis a mi társadalmi viszonyaink között élő emberek tudatában. De azért a királyokat illetően is van kivétel. Már legalábbis ami a régi királyokat illeti. Mert minden nép történelme feljegyzett egy-két királyt, akire ma is rámondják, hogy az igen, az szerette a népet, az igazságos volt. Mint például a cseh nemzet történelmében IV. Károly német—római császár és cseh király, aki éppen 600 évvel ezelőtt fejezte be több mint négy évtizedes - bátran mondhatjuk — áldásos uralkodását. Persze, mi manapság igen nehezen tudnánk hozzászólni egy középkori király munkaköréhez, de őzt nem nehéz elképzelni, hogy nem lehetett egyszerű dolog abban az időben jó királynak lenni. Vagy másképp mondva: csak az lehetett jó király, olyan, akiről az elkövetkező századok is jót mondanak, aki embernek is rendkívüli volt. Ezt a rövid elmefuttatást inkább hangulatkeltésnek szántam azok számára, akik egyszer úgy döntenének, hogy gyalog teszik meg Karlstein városában a Berounka parti buszmegállótól a várkastélyba vezető kétkilométeres meredek utat. Mert hogy a látnivalók megérik, azt velem együtt sok tízezer turista és alkalmi látogató bizonyítja. A meredek sziklaormon trónoló, rendkívüli kiterjedésű és csodálatos arányú épületcsoport valóban egyike a legvonzóbb turistacéloknak. Meghökkentő látvány, amint a teljes épségben megmaradt tornyok és paloták együttese kibukkan az egyik útkanyar mögül. Az első benyomás: sokkal nagyobb, mint a fényképek után gondolnánk. Immár hetedik évszázada uralja a környéket, zömök főtornya messze kiemelkedik a többi épület közül. Az eredeti gótikus stílusban épült vár mai formáját a múlt században végrehajtott restaurálás során nyerte. Persze, ez a helyreállítás több-kevesebb szakértelemmel történt, s bizony nem egy esetben megbontotta az épületegyüttes nagyszerű stílusegységét. Mielőtt belépne a látogató a vár kapuján, érdemes kívülről is alaposan szemügyre venni. Ezen a derűs októberi vasárnapon is sok száz turista és alkalmi látogató kereste fel Karlsteint, körülöttünk kattognak a fényképezőgépek, idegen jelzésű autóbuszok ontják a szénmonoxidot a védtelen gyalogosok orra alá. De a vár ott áll, mint az alkotó emberi elme, akarat és munka eredménye, s mit sem törődik a körülötte zajló élettel. A hagyományok szerint IV. Károly maga választotta ki ezt a helyet, Prágától alig 30 kilométernyire, a Berounka folyó festői völgyében emelkedő meredek mészkősziklákon. Jól ismerte ezt a helyet, hiszen gyakran vadászgatott errefelé udvartartásával. Az új vár alapjait 630 évvel ezelőtt, 1348-ban rakták le. Hihetetlenül rövid idő, mindössze 7 év alatt tető alá került nemcsak az akkori cseh királyság, hanem egész Közép-Európa egyik legnagyszerűbb s egyben legbiztonságosabb királyi rezidenciája. S hogy milyenre sikerült? Aki egyszer eljut ide, túlzás nélkül állapíthatja meg, hogy nagyszerűre. Valóban rendkívül fejlett szépérzék kellett ahhoz, hogy ezt a csodálatosra tervezett várat ilyen tökéletesen beillessze a környezetbe. Az egész váregyüttes építészeti és művészettörténeti értéke rendkívüli. De különösen figyelemre méltó a központi torony, amely egyúttal a várkápolnának is helyet adott. Évszázadokon át tulajdonképpen ez volt a vár „szíve". Nem is annyira vallási szerepe miatt, hanem azért, mert itt őrizték a cseh koronát és koronázási jelvényeket. Az idő múlását azonban nem lehetett feltartóztatni. A műszaki fejlődés egyre inkább megmutatkozott a fegyvergyártásban is: a vár erődítményrendszere biztonságos védelmet nyújthatott a kis hatóerejű középkori fegyverek korában. De a korszerűbb fegyverek ellen már nehezebben tudott volna a vár ellenállni, ezért 1630-ban a koronázási jelvényeket a prágai várba vitték, s itt napjainkban is százezrek tekintik, csodálják meg. Karlstein minden időben nagy volt és hatalmas. De a látogatókat elsősorban mégis az az ember é dekli, aki mindezt létrehozta: a nagy uralkodó. A vár áttekinthetetlen palotarendszerében bolyongva, a legtöbb látogató arra kíváncsi, hol van a nagy király képe ... Az egyik kápolnában megmaradt néhány falfestmény, valószínűleg 1357-ből: az egyik IV. Károlyt ábrázolja. Elgondolkozva s talán egy kicsit megilletődve állnak meg a látogatók a 600 évvel ezelőtt meghalt uralkodó képe előtt, aki gondolkodásban sok évtizeddel megelőzte korát, helyesen látta a nép helyét és küldetését a történelemben és megtalálta a módját, hogy ezen a népen segítsen . . . Megfakult arcvonásait fürkésszük, hátha valami elárulja, mitől lett valóban oly naggyá ez az ember, akit a sors királlyá, egy birodalom korlátlan urává tett? A portré néma, nem árul el semmit. De beszélnek a király helyett tettei: az, hogy egy kis népnek rangot biztosított az európai nemzetek sorában, de egyúttal kereste, kutatta a népek közeledésének útját, persze az adott történelmi keretek között. S e tekintetben aligha múlhatta felül korában bárki is. Karlstein az évente idelátogató sok tízezer turista számára elsősorban csak érdekes látnivaló. Megborzongatja őket a termek középkori hangulata, titkokat képzelnek a falak mögé, talán ügyesen elrejtett folyosókat, átjárókat. Elképzelik, milyenek lehettek a termek, amikor itt egymásnak adták a kilincset az akkori Európa uralkodói, főemberei, miniszterei, hogy a császár kegyét elnyerjék. Karlstein azonban sokak számára még ma is: az emberi alkotóerő, a szorgos munkáskezek összefogásának eredménye, jelképe, a cseh s az egyetemes kultúra rendkívüli értéke. Szöveg és képek: AGÖCS VILMOS 4
