A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-03-03 / 9. szám
KORTÁRSAINK . i - ' ŕ- • • V-- *;' Tihany, a Balaton keretébe illeszkedő félsziget az elmúlt évtizedekben mintha ugyanazt a szerepet töltötte volna be, ami másfél évszázada Széphalom volt, Kazinczy hajléka a Hegyköz erdő dombjainak ékszerdobozában. Itt élt Németh László, a festő Bartha László, a szobrász Borsos Miklós, s Tihanyban él, a vízhez közel Illyés Gyula. Aki jellegzetes tengerészsapkájában fogadja látogatóit. A családi ház a domb oldalához simul, fennséges panorámát adva, Szántóddal szemben, ahol legkeskenyebb a Balaton. Simon Istvánnal, az azóta elhunyt költő-szerkesztővel érkeztem a „költői műhely" megvallatására. Mindketten - s egyáltalán nem csupán udvariasságból - a táj szépségeit kezdjük dicsérni. Illyés Gyula rögvest lehűti lelkesedésünket:- Ideérve ki-ki elmondja: ilyen szép helyen könnyű szép verset írni. Az ember nyomban azzal adná át a helyet: tessék, próbálja. Hisz általában a legjobb dolgokat, sajnos, börtönben írták vagy gondolták ki az emberek. Nézni is és alkotni is valamit, egyszerre, ezt nem lehet...- Mi kell hát a jó vershez ... ha nem Tihany, nem a szép látvány?- Szavak ... Ahogy Mallarmé mondta Degas-nak ... Ismeritek az anekdotát? Degas szonetteket írt, rengeteget, s egyre mutogatta Mallarmé-nak. Az ILLYÉS GYULA versei: ITT ÉLEK KÖZTETEK Itt élek közietek Úgy nyomom a tollat Mint nemrég feles földünkbe Nyomtam az ásómat. Lassan közeleg a dal — Mint ki eke mögött Lép dallal és szétver minden Kiforduló rögöt. Habzó új Csörsz-árkán Erjedő vidékek Boldog szülővérzése küld Követnek felétek. Kiszikkadt földem úgy Várja énekemet Mint nyári estéken messze Úszó fellegeket. Hosszú gondolatim Lobogva feléje Szállnak vissza mint vásárra Vert csorda bőgése. Itt élek itt élek De hogyan feledjem Gyermekként hány kuss-paraszt-ot Bugris-t kellett nyelnem. Hej szép gyerekkorom Fonom soraimat Mint pántlikát mint sallangós Fényes ustorokat. A zsíros barázdán Mit dalolva vágok Utánam bugyborékoló Vad víz tör hozzátok. (Nehéz föld, 1928) Illyés Gyula fanyalogva fogadta a verseket... a legnagyobb francia impresszionista festő szonettjeit. Megkérdezte tőle Degas: „Olyan szép gondolataim voltak a szonettekben, hát mivel kell csinálni jó szonettet?" - „Szavakkal“ - mondta Mallarmé. Nevetünk a napfényben.- A versekhez... - folytatja komolyan Illyés — érzés, indulat, őszinteség, emberiesség és világérzés kell, aztán érzék a szavakban. Ezen fordul meg minden. Simon István szerkesztőként felpanaszolta, hogy az igazán nagy vers nagyon kevés, bár verset sokan írnak. — Én azt hiszem - fejti ki véleményét Illyés Gyula —, hogy az emberek azért írnak sok verset most, mert tulajdonképpen sok verset akarnának olvasni. A vers Magyarországon és nagyon sok helyen még Európában az a műfaj, amelynek az emberek szinte az első szóra hisznek, szeretnének hinni fönntartás nélkül, mert föltételezik, hogy a vers írója, a költő valahogyan becsületesebben szolgálja a betű mesterségét, mint bárki más. Ez viszont minden irodalomnak az alapja. Magyarázatul visszapillant saját életére. Diákkorában újságíró akart lenni, belátva, hogy népi hadvezérnek lenni még bonyolultabb dolog... S azért akart újságíró lenni, hogy leírva az igazságot, azonnal „keddről szerdára" használjon a népnek. Csak amikor vidékről Pestre fölkerült döbbent rá: az újságírók kilencvenkilenc százaléka eladta magát. Ezután gondolt az irodalomra, előbb a prózára, a regényírásra, majd a versre. Az életrajzi visszaemlékezés szinte megnöveszti előttünk a költőt, a Tihanyi-félsziget Itáliához illő panorámájában.- Hogy mit vár az emberiség a verstől, mondtam már: Hitelt! Nem a személyes hitelemet; a versnek olyan szűrője is van, hogy az valahogyan az eredendő hamisat sem engedheti át. Mert akkor nem vers. A tihanyi kertben békésen ülünk tovább, egy malomkerék nagyságú kőasztal körül. Előttünk kis halom mandula, amiből szívesen válogatunk, jókora kődarabokkal törve fel a kőkemény héját. Az életrajz szálai ismét visszafelé vezetnek, Párizs, ezerkilencszázhúszas évek, szerelem, ifjúmunkás-mozgalom. A fiatal diák Illyés az 1919-es forradalom bukása után részt vett a bebörtönözöttek, meghurcoltak és a kimenekültek családjainak megsegítésében. Az ártatlan arcú ifjú a forradalom titkos pénzespostása volt. A Vörös Segély képviseletében hónapról hónapra megjelent. Nyomára bukkantak, menekülnie kellett. Párizs fogadta magába, a francia munkásmozgalom. S először ott írt verseket.- Hajam mered, ha rágondolok, hogy húszéves korom körül franciául mertem írni... Mikszáth operáló kovácsának esete? Igaz, verset nemcsak anyanyelven lehet írni - de igazán érteni csak anyanyelven lehet. Közben a kőasztalon szüntelenül zümmög a hangfelvevő. Sor kerül az utolsó kérdésre is: Ha létezik, mi lehet a költészet ellenlábasa?- A költészetnek egy az ellensége: az irodalom ... A rút irodalom. A szépírók ősi ellenfelei így a rútírók. Mert azok csak az irodalomból élnek s nem azért, nem annak. Tehát épp az előbbieket sütve és falva. TÓBIÁS ÁRON PARIS, SZERELEM Este, mikor a tó felett, a tenger-zöld ég a légtornász-artista föcskék gyakorló tere lett: a sok gyors-hangú jeladás egy-egy sikoltás fonalán a zuhanás az önfeledt kacajokon a gyors páros fölívelés az egész csodás merész és biztos kusza buzgalom az éjbe-múló nyugaton rólad adott jelet Páris, szerelem, ifjúmunkás-mozgalom. Isten veled. (Új versek, 1961) MEGY AZ EKE Megy az eke, szaporodik a barázda, mintha egy nagy könyv íródnék olvasásra. Papírosa a határ, a tengerszéles, a tolla meg az a szegény öregbéres. Megy az eke, telik a könyv sorról sorra. Én vagyok az egyedüli olvasója. Én tudom csak, mit jelent ez és mit ér ez, először szánt a magáén az a béres. Megy az eke a felemás két tehénnel, mintha menne édesanya kisdedével. Elkerülik a páncélos roncsát bölcsen; legyen az a magyarázó kép a könyvben. Megy az eke, megy e magyar sorról sorra lankadatlan, mintha puszta szerszám volna. Fogy az ugar, nő a szántás telve-terjed. Magyarország, így írják a történelmed. Ki az a kéz, ki az a nagy névtelen toll? Megvárom míg kifordul a mesgyesorból, hadd szorítsam a kezembe valahára — De meg sem áll, de csak int, hogy még mi várja. (Egy év, 1945) 91
