A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-03-03 / 9. szám
1972 1974 1976 Irodalmi színpadok fellépései 87 128 222 Közönség 3 617 6 706 11 315 1972 1974 1976 Éneklő csoportok száma 59 132 169 Énekkarok száma 42 70 79 1972 1974 1976 Járási népművészeti rendezvények száma 102 103 111 Közönség száma 91 100 243 93 998 Színjátszó csoportok száma 143 138 121 Előadások száma 472 659 410 Közönség száma 89 579 124 451 77 397 1974 1976 ÉN ÍGY EMLÉKEZEM A különböző események szemtanúinak vallomásai gyakran meglepően eltérnek egymástól. Még akkor is, ha kívülálló, objektív szemlélőkről van szó. Hogyne lennének hát eltérőek az olyan egyének benyomásai, akiknél az objektivitás mellett nagy (ha nem túlnyomó) szerep jutott az érzelmi hozzáállásnak is. Ezek a gondolatok villannak fel mindig bennem, amikor a CSEMADOK alapításának, helyi szervezetei megalakulásának kezdeteiről olvasok viszszaemlékezéseket a HÉT hasábjain. Különösen közelről érintett az a beszámoló, amit Mács József tollából olvastam a bratislavai városi szervezet indulásának körülményeiről. Mint utóbb megtudtam, Mács értesüléseit néhány akkor aktívan működött kultúrtárstól szerezte, és ha ezek hézagosak, akkor annak valószínűleg a már említett „mindenki másképpen emlékszik" az oka. Mivel jómagámat mint az Üj Szó akkori belső munkatársát megkértek, hogy a CSEMADOK alakuló közgyűlésén vállaljam el a jegyzőkönyvvezető szerepét, onnan már csak egy lépés volt, hogy a hamarosan megalakuló bratislavai városi szervezet kultúrfelelöse legyek. Ezt a feladatkört körülbelül három évig láttam el, és megválnom tőle azért kellett, mert 1951- ben megszületett az első gyermekem, és bár jó ideig még próbálkoztam, végül is az esti órákat igénybe vevő összejöveteleket, próbákat, értekezleteket nem iktathattam már a programomba. A kezdet kezdetén a Rázus rakpart egy régi házának emeleti lakásában kapott helyet a CSEMADOK központi titkársága és ugyanott szorítottak helyet a megalakult városi szervezetnek is. A rendelkezésünkre álló szűkös térséget próbáltuk elég vonzóvá varázsolni ahhoz, hogy a folyamatosan toborzott tagság odaszokjon,K jól érezze magát és bizonyos kulturális munkát végezzen. Meg kell állapítani, hogy a tagtoborzás volt a legkevésbé nehéz feladat. Amint híre ment a CSEMADOK megalakulásának, szép számmal és örvendetesen nagy tenniakarással jelentkeztek a városi szervezetbe idősebbek is, fiatalok is. így nem volt hiány azokban, akik közül szavalókat, énekkari tagokat és más szereplőket válogathattunk ki, de azokban sem, akik meghirdetett műsorainkra mint közönség érkeztek és foglaltak helyet a hevenyészve összerakott széksorokban. Nem zavart akkor senkit sem, hogy színpad nélkül, csak úgy kiálltunk elébük konferálni, szavalni, énekelni, táncolni. A városi szervezet vezetősége azonban: Rabay Ferenc elnök, Fehér Dóra, Sole Mária, Puha Vince, Kopacsek Irén, a Gály fiúk, Iván és Román, meg jómagam is, tudtuk, hogy a kezdet lelkesítő romantikája nem lesz sokáig elég a hiányosságok pótlására. Így azután, amikor a Duna-parti házból a CSEMADOK-ot kilakoltatták, mert az épületet le kellett bontani és a városi szervezet az egyik Vazov utcai sarokház alagsorában kapott helyisége, már új távlatokban kezdtünk gondolkozni. Be kellett rendezkednünk. Színpad kellett és sok más egyéb. Ráadásul csaknem mindent önerőnkből kellett megvalósítani, hiszen anyagi eszközeink alig voltak. Lelkes tenniakarásban viszont nem volt hiány. Idősebbek és fiatalok, értelmiségiek és kétkezi munkások nap mint nap ott sürögtek, szegeitek, kalapáltak — Kis Péter bácsi vezetésével folyt a színpad és a kulisszák építése, a helyiségek csinosítása. Ezzel párhuzamosan Ág Tibor irányításával gyakorolt az énekkar, Kozma Gyuszi és a Gály fiúk műkedvelő dramaturgiai és rendezői irányításával a színjátszók és szavalok próbái. Takács András pedig a népi táncok szépségébe igyekezett beavatni az arra rátermetteket. A szerepelni mindig szívesen készek között voltak a Hofrichter lányok, Teri és Kató, Fehér Magda, Katona Laci, Egri Anikó, Weinberger Jancsi, Láng Éva, a csalogányhangú Cséfalvay Kató és mások. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a Vazov utcai „székházban“ lépett először színpadi deszkára Lengyel Feri, a MATESZ kassai Thália Színpadának egyik legismertebb színésze, és minden bizonnyal itt jegyezték el magukat egy életre szólóan a népi zenével és népi tánccal Ág Tibor, illetőleg Takács András is. így kezdett már a városi szervezet a maga lábára állni, bár a Lesek utcába települt központi titkársággal való szétköltözésünket annyiból is sajnáltuk, mert a titkárságon a kiválóan képzett Szántó László akadémikus vezetésével folyt egy politikai-gazdaságtani szeminárium, amelyen a közös fedél adta lehetőséget kihasználva a városi szervezet vezetői is részt vehettek. A CSEMADOK megalakulása csak egy láncszeme volt az 1948 után hazánkban bekövetkezett nagy szociális és gazdasági változásoknak. A mi városi szervezetünk sem akart kimaradni a szocialista jövő formálásának izgalmas feladatából, ezért népes kultúrbrigádunk hol itt, hol ott bukkant fel a Csallóköz s a Mátyusföld falvaiban, hogy a versekből, dalokból, jelenetekből kicsengő haladó gondolat erejével segítsen formálni a földet művelő emberek közösségi tudatát. Gyakran ugráltunk fel vígan a ponyvával vagy még azzal sem fedett teherautókra, hogy a falvakba érve ott szétszaladjunk és házról házra járva előfizetőket szerezzünk a háború után hazánkban — akkor még hetilapként — megjelent első magyar sajtótermékre, az Üj Szó-ra, egyúttal pedig agitáljunk a szövetkezetesítés mellett. Visszatekintve be kell vallani, hogy elméleti felkészültségünk hiányosságait lelkesedésünk pótolta, viszont mindenkor ott álltak mellettünk tapasztalataikkal és jó tanácsaikkal az idősebb funkcionáriusok, így Fellegi István, a CSEMADOK KB akkori vezető titkára, Fehér Dóra, Puha Vince, Szarka Béla és természetesen Rabay Ferenc, a városi szervezet elnöke. Külön ki kell emelnem a már magas kort elért Kopacsek Irén akkori és még éveken át végzett áldozatos munkáját. Nélküle el sem tudtuk volna képzelni egyegy akció megszervezését, hiszen ő volt az, aki a felmerült nehézségek közepette is mindig bizakodó tudott maradni. Én is sokat tudnék mesélni a városi szervezet Vazov utcai helyiségben átélt viszontagságokról, a fejlőit talajvízről, a vízen úszkáló székekről, patkányokról, de mindez már a múlté. Jobb arra emlékezni, hogy mindezek ellenére a szépen fejlődő együttes sikeresen lépett fel a Vigadó dísztermében, Lenin születésének 80. évfordulója alkalmából Pogogyin: A Kreml toronyórája című drámájának egy részletével a Kábelgyár kultúrtermében, sőt tevékenységünk színvonalának elismeréseként meghívást kaptunk a Ligetfaluban május 1-én megrendezett pártnapra, ahol 15 ezer ember előtt léptünk fel gondosan összeállított műsorunkkal. XXX Nemrégiben résztvettem a CSEMADOK városi szervezetének egy műsoros teadélutánján. Végigtekintettem a mai szép, jól fűtött helyiségben összegyűlt közönségen: szinte csupa idősebb asszony és férfi, akik között a Puha házaspáron kívül nem is találtam ismerősöket a „régiek" közül. Igaz, hogy harminc év telt el, és mi, akkori fiatalok sem mondhatjuk már magunkat fiataloknak, de hol van az utánpótlás? Szavalattal fellépett ugyan egy-két gimnazista kislány, de vajon rajtuk és a József Attila Ifjúsági Klubban toborzódó és többnyire vidékről ideiglenesen Bratislavába került főiskolásokon kívül nincs más fiatal a városunkban, akit érdekelne a kulturális munka, a közösségi tevékenység? Valahol megszákadt a lánc, vagy túlságosan könnyű lett a feladat? Lehet. Mindenesetre a CSEMADOK indulásakor, de jószerével úgyis mondhatnám, hogy „hőskorában“, jó volt az a tudat, hogy kinyújtott kezünket megfogta valaki és együtt lehetett lépkedni, ha aprókat is, de előre. L. GÁLY OLGA 19
