A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1979-03-03 / 9. szám

A „Csizmás Kandúr“ szereplői

Az „Egyszer egy királyfi“ című darabbal 1972-ben Zselizen is szerepeltek

A „Beszélő köntös" -sei 1976-bdn Dunaszerdahelyen a zsűri külön diját nyerték el

Eseményekben gazdag évekre, csaknem három évtizedes kulturális tevékenységre tekinthetünk vissza a CSEMADOK megalakulása óta Torna községben.

Jómagam mint fiatal pedagógus 1950 szeptemberében lettem tagja a szervezetnek s kezdtem tevékenykedni szerény tehetségemhez mérten.

Abban az időben egy fiatal házaspár volt a kulturális élet zászlóvivője, akik már a CSEMADOK megalakulásának első évében megindították a kulturális munkát, kisebb színdarabokat rendeztek.

Szívesen vállaltam aztán én is olyan munkát, amihez értettem. Mindig is szerettem a dalt, a muzsikát, így aztán nemcsak munkahelyemen (az iskolában), hanem a CSEMADOK-ban is szerveztem egy kis énekkart, és esténként tanítottam az ö'rökszép népdalokat a felnőtteknek. Az iskolában népi táncokat tanítottam be, így közös esztrád-műsorokat sikerült szervezni. Nagyon nehéz volt ez a munka, mert megfelelő iskolai helyiségek hiányában délutáni műszakban tanítottam.

A felnőttekkel az orvosi rendelő várótermében dalolgattunk és tervezgettünk esténként. Hamarosan sikerült megkedveltetnem nemcsak a népdalt, de a népi táncokat is, így betanulhattunk egy önálló műsort, énekes-táncos jelenetet „A fonóban szól a nóta“ címmel.

Szerveztem, rendeztem a műsort, szólót énekeltem, táncoltam. A közönség is megkedvelte a kulturális munkát és a tagság is egyre jobban lelkesedett. Nemcsak járási rendezvényeken léptünk fel, de legalább hat községben Tornán kívül, Csécsen, Almáson, Görgőn, Jászón, Szepsiben és Mecenzéfen. Ezekre a helyekre nem kényelmes busszal utaztunk, hanem ponyvával letakart teherautóval, azt is többször csak úgy kaphattuk meg, ha előbb leraktuk a rajta lévő árut (pl. dinnyét), majd éjfél után a visszaérkezéskor ismét felraktuk. Bizony így több mint fél éjszakát kellett feláldoznunk az alvás rovására, de mégis boldogan tettük, mert tudtuk, hogy szükség van a kultúrára. Nehezen, de mégis fejlődött az anyanyelvi kultúra, tanulóink száma megkétszereződött, a tagság száma is nőtt, mindezzel a munka is növekedett.

Fokozatosan egyre nagyobb teljesítményekre vállalkoztunk. Betanultuk a „Fučík“ című drámát; ezt többször és több helyen előadtuk, mindig nagy sikerrel. Ezen fellelkesedve sorban tanultunk be további színdarabokat, ami bizony csaknem minden estémet lekötötte. Mosolyogva gondolok vissza az olyan alkalmakra, amikor egy estén három szervezetben is ott kellett lennem: az ifjúsági szervezetben, mert az iskola úttörőcsapatát vezettem, továbbá a Nőszövetségben, ahol az agitációs munka mellett szintén tőlem várták a kulturális élet irányítását, és a CSEMADOKban; meg kell mondanom, hogy az itt végzett munka volt számomra a legfontosabb.

Tánccsoportokat szerveztem Tornán, Almáson, Zsarnón, és amennyire tőlem tellett, mindenütt elindítottam a munkát, néhányszor meglátogattam őket. Királyhelmecen az akkori gimnázium növendékeivel betanítottam a „Fonóest“ című énekes-táncos jelenetet.

Tornán több színdarabot is betanultak, ezeket ugyan nem én rendeztem, de a tánc- és dalbetétek betanítását mindig készségesen vállaltam. Később családalapítás és gyermeknevelés nem tette lehetővé az esti próbákon való részvételt, de az iskolában aktívan részt vettem, s ma is részt veszek a kulturális és pedagógiai tevékenységben.

Az anyanyelv ápolása, művelése és fejlesztése elsődleges feladata kell hogy legyen minden anyanyelvet tanító pedagógusnak. Ezt tettekkel kell bizonyítani. Én azt hiszem, az iskolában végzett lelkiismeretes munka alapja a CSEMADOK létének. Nem akarom felsorolni az iskolában végzett minden kulturális tevékenységem, csak a közös eredményekről szeretnék pár szót szólni, amelyek szintén közel állnak a CSEMADOK munkájához. Csaknem két évtizeden át vezettem az iskolai énekkart, a tánc és irodalmi szakkör most is az én irányításom mellett tevékenykedik szép eredménnyel. Egy nép- és egy társastánccsoportot vezetek; a kettőnek együtt 36 tagja van. Minden évben részt veszünk ünnepélyeken, fesztiválokon, a járási vetélkedőkön, ahol többször voltunk már elsők. Szerepeltünk kerületi rendezvényeken és kétszer Zselizen (1970, 1972) az Országos Népművészeti Fesztiválon. Ugyancsak évente szerepelünk a járási dal- és táncünnepélyen Somodiban. Az elmúlt években a kerületi aratási ünnepélyeken dallal-tánccal vonultak fel tanulóink. A Rozgonyban (Rozhanovce) megrendezett járási szlovák népdal- és táncfesztiválon négy alkalommal szerepeltek táncosaink.

Az irodalmi szakkör munkája sokrétű: felkészíti a tanulókat a szavaló- és kiejtési versenyekre, ami szintén nagyon fontos feladat, mivel olyan vidéken élünk, ahol a legjobban tartja még magát a tájszólás, amely ellenére az iskola tanulói már többször országos versenyre is eljutottak. Foglalkozom továbbá — s ez sem kis munka — az irodalmi színpaddal és az iskolai színjátszó csoporttal. Meg kell még említeni, hogy önálló esztrádműsorokkal jártuk a környék községeit, s annak idején a csekély bevételt a csallóközi árvízkárosultak megsegítésére küldtük el. Bizony igen sokszor kellett fizetnem azért, hogy valaki két kicsi gyermekemre vigyázzon, amíg én délután vagy esténként a falvakat jártam. Az utóbbi években több ízben léptünk fel gyermekszíndarabokkal, s ezekben a legtöbbször 45—60—65 tanuló is szerepelt. Az elmúlt tíz év alatt hét gyermekszíndarabot és két esztrádműsort (Hófehérke, Táncos csizma, Jávorfácska, Csizmás Kandúr, Bíbormadár, Beszélő köntös és Meseországi kaland) tanultunk be. A Jávorfácska mesejátékon kívül valamennyit én tanítottam be. Színjátszó csoportunk négy darabbal első lett a járási versenyen, és két alkalommal eljutottunk Dunaszerdahelyre az iskolai báb- és színjátszó csoportok seregszemléjére, ahol szintén nagy közönségsikerünk volt, különösen a Beszélő köntössel, amellyel elnyertük a zsűri külön díját.

Az utóbbi években nagyon szép sikereket érnek el bábosaink is, Madarász Mária irányításával: nemcsak a járási vetélkedőkön, de a II. Dunamenti Tavasz rendezvényen is elsők lettek.

Az 1978—79-es évre ismét komoly feladatot tűztünk magunk elé. Egy régi vágyamat szeretném megvalósítani, ez pedig a „Légy jó mindhalálig“ című színmű megrendezése Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulója alkalmából. Ezt az iskola növendékei közösen tanulnák be a CSEMADOK felnőtt színjátszóival. Nagyon szeretném, ha többen megszívlelnék Kazinczy szavait ..Mi ezt a nyelvet szeretni tartoznánk, ha ily szép és a maga nemében egyetlen nem volna is: mert a miénk."

SZALACSYNÉ NAGY FLÖRA