A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-24 / 8. szám
A politikai cinkosságok meg az utcai tüntetések már-már Olaszország mindennapi életéhez tartoznak. R. Gašparovi«: felvétele Firenzében készült: ki- A napóra a legös.bb .domeró eszkozok |eneezer nyugdjas ,üntet az o|asx kor. közé tartozik. Ez a szép „pe any a m(jny igazságtalan nyugdíjpolitikája csehországi Kolínban, egy házfalon e||gn látható. Olyan, mintha új lenne: nem is csoda, hiszen 1975-ben újították fel. Mit r •*. Az idő vasfoga, no meg az ipari szenynyeződés alaposan kikezdi a homokköszobrokat. Kálnoky Gyula Lipcsében készült felvétele is ezt bizonyítja. A Diadalívet egész nyugodtan nevezhetjük Párizs központjának, hiszen tizenkét utca „indul” a tövéből a szélrózsa minden irányába. A Diadalív 1836-ban épült Napóleon hadseregének dicsőségére. 50 méter magas és 45 méter széles. Nem minden történelmi nevezetesség emlékeztet vidám dolgokra. Erről tanúskodik a velencei Sóhajok Hídja is, amelyen a 14. században elítélteket vezettek a bíróság épületéből a fegyházba. íme, egy kis térzene. Nem akárhol, egyenesen New York belvárosában. Mint látjuk, a járókelők teljes közönye „közepette". — FÜ A TAPINTAT! Csuromvizesen kiugrottam a kádból, vállamra vetettem a fürdőköpenyemet és kinyitottam az ajtót. A küszöbön a földszinti lakótárs állt: egyik kezében egy tábla csokoládét, a másikban pedig kis ibolyacsokrot szorongatott. — Szerény ajándék a kedves felesége számára — mondta. — Általában szeretném megköszönni önöknek a tegnapi kedvességüket: megengedték, hogy használjam a telefonjukat. — Szóra sem érdemes! Semmiség az egész! — feleltem. — Ha megint telefonálnia kell, akkor kérem, csak ne restellje magát. — Ez igaz?! - kiáltott fel a lakótárs. - És nem háborgatom önöket? — Cseppet sem - válaszoltam tapintatosan és tüsszögni kezdtem ... ... A lakótárs este tízkor állított be. Néhány helyre telefonált, majd eltávozott és cigarettafüst-felhő maradt utána a szobában. Éjjel három órakor makacs telefoncsengetés vert fel álmomból. — Hívja a telefonhoz pan Geneket — suttogta titokzatosan egy rekedt althang tulajdonosnője. — Miféle pan Geneket?! Téves kapcsolás — feleltem suttogva, tenyeremet a hallgatóra szorítva, hogy fel ne keltsem családtagjaimat. — Alkalmasabb időt nem talál az ilyen sületlen tréfára?! - torkolt le láthatatlan beszélgető partnerem. — Ha pan Geneket kérik a földszintről, akkor a telefonhoz kell hívni. Mondja meg neki, hogy Anita keresi. — Az éjszaka kellős közepén senkit sem vagyok hajlandó a telefonhoz hívni! - rikoltottam bele a hallgatóba és levágtam a kagylót. Pontosan reggel fél hatkor berontott a lakótárs, és köszönés nélkül, se szó, se beszéd, a telefon felé nyomult. — Késő éjszaka valamilyen Anita telefonált és azt követelte, hogy hívjam a telefonhoz - közöltem komoran. Ö belém fúrta veséig látó, hideg tekintetét.- És miért nem hívott át? Anita — a sógorom. — Hiszen azt mondta, hogy használhatom a telefont, most pedig, amikor minden ismerősömmel közöltem a számát, egyszerre visszakozni akar.- Nem akartam késő éjszaka felkelteni — mondtam bátortalanul. Ö készpénznek vette ezt, leereszkedően megveregette a vállamat és megnyugtatóan mondta:- Ha valaki telefonál, legyen akár éjszaka, kérem, nyugodtan keltsen fel. Az én ismerőseim tapintatos emberek, és éjnek idején nem fognak holmi ostobaság miatt telefonálni. Megértette? üdv! Éjjel két órakor megint telefonált oz Anita nevezetű sógor, összeszorítottam a fogamat, bebújtam a fürdőköpenyembe és leballagtam a lakótárshoz. Pan Genek negyedórát beszélt telefonon, én pedig merő tapintatosságból addig a konyhában fagyoskodtam. Egy óra múlva megint le kellett szaladnom pan Genekhez. Álmosan nyitott ajtót és rosszindulatúan pillantott rám.- Mi történt? - kérdezte mérgesen. - Mindjárt megmagyarázom - válaszoltam a lehető legtapintatosabb hangon. — Valamilyen Stanislaw telefonált és megkért, hogy haladéktalanul adjam át az üdvözletét, mégpedig a következő módon. Azzal teljes erőmből szájon vágtam, hogy csak úgy reccsent.- Semmilyen Stanislawot nem ismerek - habogta selypítve - tévedésről van szó ... .. . Lehet, hogy valóban tévedés volt, tény azonban, hogy pan Genek azóta nem használja a telefonomat. (Ford.: Gellért György) PAPIRDIALOGUS Két hivatalnok társalog egymás között.- Hallottad?- Mit?- Hogy mától kezdve már „csak” kétszer írunk minden jelentést.- Hogyhogy?- Merthogy takarékoskodnunk kell.- Mivel?- Hát a papírral.- És miért?- Mivel erdeinkben egyre kevesebb a fa s nem győzzük pótolni fiatal facsemetékkel.- Hülyéskedsz.- Valóban.- Ezt pedig hogy értsem?- Mit nem értesz ezen. Pofon egyszerű. Papírszükségletünket nem fedik erdeink tartalékai.- Annyira rosszul áll a helyzet?- No ná. Már ä facsemeték kiültetésekor meghatározzák, azaz megjelölik fehér papírszalaggal, hogy melyik csemetéből lesz tankönyvpapír, melyikből újságpapír, de főleg hogy melyikből irodai papír. Ez utóbbiból pedig a legtöbbet ültetik.- Ezt pedig miért?- Mert ebből egy-egy tervjavaslatra, tervre, értékelésre, jelentésre, kimutatásra, jegyzőkönyvre, legalább tíz darab kell.- Ez igaz. Nálunk is így van. Csak nem tudom megérteni, mire jó ez a sokoldalúság.- Roppant egyszerű. A jelszó ugyanis az, hogy jusson is, maradjon is.- Még szerencse, hogy egy-egy osztályon nem dolgoznak legalább tízen, mivel akkor még több fára lenne szükség. — És a legújabb világranglistáról hallottál? — Melyikről?- Hát hogy vezető helyet foglalunk el, már ami papírfogyasztásunkat illeti.- Nem, nem hallottam. — Ezek szerint akkor arról sem hallottál, hogy ugyanúgy hátul kullogunk - ami az előzőből adódik - a fásításban. Mindez oda vezetett, hogy erdeinken már keresztüllátni. — Borzasztó egy helyzet. Szerinted hogyan változtathatnánk e nem kecsegtető állapoton? — Csak egyféleképpen: több facsemetét kiültetni, s jóval kevesebb papírt fogyasztani, már azért is, mivel nagyrészük előbb-utóbb úgy is a szemétkosárban köt ki, melyből pedig fa már soha sem lesz, VARGA LÁSZLÓ 9
