A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1979-02-24 / 8. szám

A politikai cinkosságok meg az utcai tüntetések már-már Olaszország min­dennapi életéhez tartoznak. R. Gašpa­rovi«: felvétele Firenzében készült: ki- A napóra a legös.bb .domeró eszkozok |eneezer nyugdjas ,üntet az o|asx kor. közé tartozik. Ez a szép „pe any a m(jny igazságtalan nyugdíjpolitikája csehországi Kolínban, egy házfalon e||gn látható. Olyan, mintha új lenne: nem is csoda, hiszen 1975-ben újították fel. Mit r •*. Az idő vasfoga, no meg az ipari szeny­­nyeződés alaposan kikezdi a homok­­köszobrokat. Kálnoky Gyula Lipcsében készült felvétele is ezt bizonyítja. A Diadalívet egész nyugodtan nevez­hetjük Párizs központjának, hiszen ti­zenkét utca „indul” a tövéből a szél­rózsa minden irányába. A Diadalív 1836-ban épült Napóleon hadseregé­nek dicsőségére. 50 méter magas és 45 méter széles. Nem minden történelmi nevezetesség emlékeztet vidám dolgokra. Erről ta­núskodik a velencei Sóhajok Hídja is, amelyen a 14. században elítélteket vezettek a bíróság épületéből a fegy­­házba. íme, egy kis térzene. Nem akárhol, egyenesen New York belvárosában. Mint látjuk, a járókelők teljes közönye „közepette". — FÜ A TAPINTAT! Csuromvizesen kiugrottam a kádból, vállamra vetettem a fürdőköpenyemet és kinyitottam az ajtót. A küszöbön a földszinti lakótárs állt: egyik kezében egy tábla csokoládét, a másikban pe­dig kis ibolyacsokrot szorongatott. — Szerény ajándék a kedves fele­sége számára — mondta. — Általában szeretném megköszönni önöknek a teg­napi kedvességüket: megengedték, hogy használjam a telefonjukat. — Szóra sem érdemes! Semmiség az egész! — feleltem. — Ha megint tele­fonálnia kell, akkor kérem, csak ne restellje magát. — Ez igaz?! - kiáltott fel a lakótárs. - És nem háborgatom önöket? — Cseppet sem - válaszoltam tapin­tatosan és tüsszögni kezdtem ... ... A lakótárs este tízkor állított be. Néhány helyre telefonált, majd eltávo­zott és cigarettafüst-felhő maradt utána a szobában. Éjjel három órakor makacs telefon­csengetés vert fel álmomból. — Hívja a telefonhoz pan Geneket — suttogta titokzatosan egy rekedt alt­hang tulajdonosnője. — Miféle pan Geneket?! Téves kap­csolás — feleltem suttogva, tenyeremet a hallgatóra szorítva, hogy fel ne kelt­sem családtagjaimat. — Alkalmasabb időt nem talál az ilyen sületlen tréfára?! - torkolt le lát­hatatlan beszélgető partnerem. — Ha pan Geneket kérik a földszintről, akkor a telefonhoz kell hívni. Mondja meg neki, hogy Anita keresi. — Az éjszaka kellős közepén senkit sem vagyok hajlandó a telefonhoz hív­ni! - rikoltottam bele a hallgatóba és levágtam a kagylót. Pontosan reggel fél hatkor berontott a lakótárs, és köszönés nélkül, se szó, se beszéd, a telefon felé nyomult. — Késő éjszaka valamilyen Anita te­lefonált és azt követelte, hogy hívjam a telefonhoz - közöltem komoran. Ö belém fúrta veséig látó, hideg te­kintetét.- És miért nem hívott át? Anita — a sógorom. — Hiszen azt mondta, hogy használhatom a telefont, most pedig, amikor minden ismerősömmel közöltem a számát, egyszerre visszakozni akar.- Nem akartam késő éjszaka felkel­teni — mondtam bátortalanul. Ö készpénznek vette ezt, leereszke­dően megveregette a vállamat és meg­nyugtatóan mondta:- Ha valaki telefonál, legyen akár éjszaka, kérem, nyugodtan keltsen fel. Az én ismerőseim tapintatos emberek, és éjnek idején nem fognak holmi ostobaság miatt telefonálni. Megértet­te? üdv! Éjjel két órakor megint telefonált oz Anita nevezetű sógor, összeszorítottam a fogamat, bebújtam a fürdőköpe­nyembe és leballagtam a lakótárshoz. Pan Genek negyedórát beszélt tele­fonon, én pedig merő tapintatosságból addig a konyhában fagyoskodtam. Egy óra múlva megint le kellett szaladnom pan Genekhez. Álmosan nyitott ajtót és rosszindulatúan pillantott rám.- Mi történt? - kérdezte mérgesen. - Mindjárt megmagyarázom - vála­szoltam a lehető legtapintatosabb han­gon. — Valamilyen Stanislaw telefonált és megkért, hogy haladéktalanul ad­jam át az üdvözletét, mégpedig a kö­vetkező módon. Azzal teljes erőmből szájon vágtam, hogy csak úgy reccsent.- Semmilyen Stanislawot nem isme­rek - habogta selypítve - tévedésről van szó ... .. . Lehet, hogy valóban tévedés volt, tény azonban, hogy pan Genek azóta nem használja a telefonomat. (Ford.: Gellért György) PAPIRDIALOGUS Két hivatalnok társalog egymás kö­zött.- Hallottad?- Mit?- Hogy mától kezdve már „csak” kétszer írunk minden jelentést.- Hogyhogy?- Merthogy takarékoskodnunk kell.- Mivel?- Hát a papírral.- És miért?- Mivel erdeinkben egyre kevesebb a fa s nem győzzük pótolni fiatal fa­csemetékkel.- Hülyéskedsz.- Valóban.- Ezt pedig hogy értsem?- Mit nem értesz ezen. Pofon egy­szerű. Papírszükségletünket nem fedik erdeink tartalékai.- Annyira rosszul áll a helyzet?- No ná. Már ä facsemeték kiülte­tésekor meghatározzák, azaz megjelölik fehér papírszalaggal, hogy melyik cse­metéből lesz tankönyvpapír, melyikből újságpapír, de főleg hogy melyikből irodai papír. Ez utóbbiból pedig a leg­többet ültetik.- Ezt pedig miért?- Mert ebből egy-egy tervjavaslatra, tervre, értékelésre, jelentésre, kimuta­tásra, jegyzőkönyvre, legalább tíz da­rab kell.- Ez igaz. Nálunk is így van. Csak nem tudom megérteni, mire jó ez a sokoldalúság.- Roppant egyszerű. A jelszó ugyanis az, hogy jusson is, maradjon is.- Még szerencse, hogy egy-egy osz­tályon nem dolgoznak legalább tízen, mivel akkor még több fára lenne szük­ség. — És a legújabb világranglistáról hallottál? — Melyikről?- Hát hogy vezető helyet foglalunk el, már ami papírfogyasztásunkat illeti.- Nem, nem hallottam. — Ezek szerint akkor arról sem hal­lottál, hogy ugyanúgy hátul kullogunk - ami az előzőből adódik - a fásítás­ban. Mindez oda vezetett, hogy erdein­­ken már keresztüllátni. — Borzasztó egy helyzet. Szerinted hogyan változtathatnánk e nem kecseg­tető állapoton? — Csak egyféleképpen: több facse­metét kiültetni, s jóval kevesebb papírt fogyasztani, már azért is, mivel nagy­részük előbb-utóbb úgy is a szemét­kosárban köt ki, melyből pedig fa már soha sem lesz, VARGA LÁSZLÓ 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom