A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-24 / 8. szám
ORDÓDY KATALIN KEREKES KÚT Most is ott van valahol, régi rongyok között, de már nincs egyedül, szépségéhez, rangjához méltó társasága van azóta. Margit sóhajtott. Az öreg ház titkaira gondolt, amelyeknek csak ő volt ismerője. Mi lenne, ha fogná a tükröt, kitisztítaná, meg az étkészletet is, lerakná az asztalra a gyerekek elé, és elmondaná a történetet? Érezte, hogy nem lenne hozzá bátorsága, mert a hatást nem tudja kiszámítani. Kár lenne megzavarni azt a harmóniát, amely most összefogja a testvéreket. Az a címeres merőkanál pedig úgy hathatott volna, mint valami kisebbfajta pokolgép. Aznap este, amikor a fiatal Dégenfeldné náluk járt, Ferenc fáradtan jött haza. Nem is engedte fel Zsófiához, míg meg nem ette a vacsorát, s néhány szóval elő nem készítette, hogy mit kell majd Zsófitól hallania. Ferenc, akinek minden étkezés ünnepet jelentett, aki a legegyszerűbb ételt is úgy ízlelgette, mintha szarvasgombával töltött őzgerincet forgatna a szájában, most nem szentelt kellő figyelmet a kapormártással körített, rizzsel tálalt tükörtojásnak. A szokásosnál gyorsabban fogyasztotta el az ételt, és sietett fel Zsófikéhoz, aki beesett arccal, kisírt szemmel fogadta. Leült felesége ágyának a szélére, és elmondotta magának a látogatást elejétől végéig. Néha meg-megszakította Zsófit, a részletek felől érdeklődött, s figyelme egy pillanatig sem lankadt. Abból az izgalomból, amellyel Zsófi előadta a történteket, a méltatlankodásból, amely vezérmotívumként szőtte át a váratlan és különös élményt, csodálatos módon Ferencre semmi sem ragadt át. Ez feltűnt neki, és nem értette Ferenc nyugalmát. Ha nem érdekli a dolog, nem érdeklődik olyan élénken az apró részletek iránt. De nem törte fejét ezen az ellentmondáson. Csak sokkal később gondolt rá vissza és értette meg Ferenc akkori magatartását. Talán egy évnél is hosszabb idő telt el. Ma már nem emlékszik rá pontosan, csak a nagy dézsa szilvát látja maga előtt, melyet éppen befőzéshez magozott, mikor háta mögött nyílt az ajtó, s ő biztosan tudta, hogy Ferenc jött be. Megrezzent, édes zsibbadás futott át a testén, mert csak egyet jelenthet, ha Ferenc csak így beállít a konyhába, mikor a gyerekek nincsenek otthon, és Zsófika az ötórai zenés adást hallgatja a rádióban. Soha nem beszélték meg előre rövid szerelmi találkozóikat, egyáltalán, kevés szót vesztegettek viszonyukra. Furcsa szerelem volt ez. Arcán grimasz futott át a visszaemlékezésnél. De hát szerelem volt-e valóban? Eleinte azt hitte, hogy igen. Hogy titkos, nagy lobogás. De tapasztalnia kellett, hogy amióta testi kapcsolatban van Ferenccel, még kritikusabb szemmel nézi őt, és nem, egyáltalán nem találja olyannak, amilyennek szerelme tárgyát valaha is elképzelte. Csak éppen ellenállni nem tud neki. Ferenc olyan dolgokra szoktatta, melyekről önerejéből képtelen volna lemondani. A Zsófia megcsalatásán érzett, eleinte rendkívül hevesen jelentkező lelkiismeretfurdalás már régen lecsillapodott. Az ember saját bűneire oly gyorsan talál mentséget. . . Nem nézett hátra. Ferenc ott állt mögötte, minden idegszálával az érintését várta, húsos, piros szájának, fekete szőrös ujjainak érintését, melyre teste oly viharos örömmel felelt. De csak halkra fogott hangját hallotta.- Hoztam valamit, de hallgatnod kell róla, mint a sír. Megfordult, és látta Ferenc kezében a barna durva papírba burkolt csomagot. Soha még nem kapott tőle semmit. Eleinte nagyon vágyott a gyengédség, figyelem apró jeleire, melyekkel ő nem fukarkodott. Milyen gyönyörű izgalmat szöktet az erekbe egy váratlan ajándék! Ez az izgalom áradt szét benne a csomag láttán, melyet kicsit ügyefogyottan Ferenc a kezében tartott. Hát mégis gondol rá! Gondol rá máskor is, nemcsak mikor türelmetlen éhséggel nekiesik a munkaszobában. Kigyúlt arccal nyújtotta kezét a csomag felé, de Ferenc elhúzta a keze ügyéből, nem adta még át. — Gyere — intett a szomszéd szoba felé —, majd ott elmondom. Fogalma sem volt róla, mit akar Ferenc elmondani, de megindult engedelmesen, mint már annyiszor. — No gyere - Ferenc a karja után nyúlt, s lehúzta maga mellé a díványra. - Amit most mutatok neked, arról nem szabad senkinek sem szólnod. Az csak természetes, gondolta, és alig várta, hogy Ferenc kibontsa a csomagot. Hersegett a papír, amint kihengergette belőle a tartalmát. Megfeketedett ezüst evőeszközöd csillant meg tompán a fény, amint ott hevertek kettőjük közé szórva garmadában. Azonnal tudta, ez nem lehet ajándék. A csalódás csak egy pillanatig uralkodott el rajta, rögtön elnyomta a kíváncsiság. Honnan került ez ide, és mi rajta a titkolni való? — Nézd - emelt Ferenc a fény felé egy merőkanalat, talán éppen azt, amely most Firtuszné hanyagsága folytán majdnem az asztalra került —, rajta van a Dégenfeld-címer. Rámeredt a kanálra, majd Ferenc arcára, amelyen diadalmas mosoly világított, mint akinek sikerült túljárnia mások eszén. — Honnan? — akarta kérdezni, de már abban a pillanatban tudta, hogy honnan. Inkább azt kérdezte: — És hogy jutottál hozzá, mondd! — Komplett tizenkét személyes készlet — mosolygott elégedetten Ferenc, és nekilátott, hogy újból gondosan összecsomagolja az ezüstöt. — Tudod, nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy hátha van abban valami, amit a báróné mondott. Miért jött volna sebbel-lobbal ide közvetlenül a menekülésük előtt, ha csipetnyi realitást sem tulajdonított volna a dolognak? Az öreg inas emlékezett az ezüstnemű befalazására, hiszen ő is közreműködött, de mindenről nem tudhatott, a vén báró neki sem kötött az orrára mindent. A báróné szavai szerint sok értékes régi ezüstnek kellett ott lennie. Nohát csak ez volt. Átépítés közben senki nem akadt rá, hiszen akkor ezt sem hagyták volna ott. Az öreg Berci báró vagy becsapja az inast, és csak a kisebbik dobozban helyezte el az ezüstöt, a nagy dobozt üresen tette be, vagy később valami okból a nagy dobozból kiszedte a holmit, a dobozt ott hagyta és újra befalaztatta, mindezt az inas tudta nélkül. Fene tudja, hogy mi játszódhatott le a családban, és milyen hóbortjai voltak az agglegény bárónak. Ő, míg Ferenc beszélt, kitalálta, hogy jutott hozzá az ezüsthöz anélkül, hogy a házban bárkinek is sejtelme lett volna róla. — Vártál mostanáig, amíg Zsófika nem kezdett sürgetni, hogy festetni kellene. — Úgy van - csapott joviálisán a térdére Ferenc, mintha valamelyik barátja ült volna mellette. - S beszállítottalak benneteket Imréékhez három napra. — Furcsa is volt nekem, hogy mért akartál tőlem is megszabadulni, hiszen a festésnél sokkal nagyobb szükség lett volna rám itt a házban. Zsófi meglett volna egyedül is Imrééknél. — Alig szállítottalak el benneteket, nekiestem a falnak, ahol a báróné szerint az elrejtett ezüstnek lennie kellett. Nem volt kunszt ráakadni. A munkásoknak másnap azt mondtam, hogy a feleségem nem tudott aludni az utóbbi időben, mert egerek meg patkányok fészkelték be magukat az öreg falakba, és állandóan lármáztak, zörögtek. Körülgipszeltem az egész üreget, még patkánymérget is szórtam el, láthatták. A szoba aznap estig már elkészült. Új, tiszta színekkel ragyogtak a falak, nyoma sem maradt a bontásnak. Másnap mentem is rögvest érted, a munka neheze még hátravolt. ült a díványon Ferenc mellett, és újból felülkerekedett benne a csalódás. Éppúgy, mint akkor, amikor Ferenc érte jött Imréékhez a festés másnapján. — Margitkám, nem tudlak nélkülözni! Szerettelek volna megkímélni a sok munkától, ami a festéssel jár, ezért áldoztam fel három napot a szabadságomból, de a férfiember olyan tehetetlen! Ahol erő kell, ott nincs hiba - magyarázta. - Emelni, bútort tologatni nem okoz problémát. De ha szükség van valamire, azt már nem találom. A te kezedben van az egész ház, hiába, nincs menekvés, viszlek a felfordulásba. És ő ment. Ment szívesen, mert úgy sejtette, a szavak mögött más, ki nem mondott ok rejtőzik. Ketten lesznek a házban. Gátlás és félelem nélkül, végre teljesen szabadon adhatják át magukat az ölelkezésnek. Két nap Ferenccel kettesben! Erről természetesen szó sem lehetett, két férfi dolgozott a házban, és Firtuszné tisztogatott a nyomukban, neki magának egész nap nem volt megállása. Firtuszné éjszakára is ott maradt, és mind a hárman az ebédlőben aludtak, olyan nagy volt egyebütt a felfordulás. Dühös könnyekkel a szemében feküdt a sötétben, míg az elbarikádozott sarokból Ferenc egyenletes buffogása hallatszott, az asztal túloldalán pedig a matracokból hevenyészett fekhelyen Firtuszné lélegzett alig hallhatóan. Ferencnek valóban csak a segítség kellett. Először érezte, hogy menekülnie kellene innét. Menekülni, mert beleőrül a gondolatba, hogy itt, így kell leélnie hátralevő életét, üres, céltalan évek . .. Vagy arra született volna, hogy Zsófika istápolója legyen? Hogy az ő gyerekeivel és házával törődjék? Azt várja, kilesve az alkalmas pillanatot, hogy Ferenc megjelenjék a konyhában, és hátulról megmarkolja a mellét? Meglepetéstől ugyan nem kellett tartaniuk, Zsófika csak nagyon ritkán járt már le a konyhába, és sohasem váratlanul. Legtöbbször az ő segítségével. Az óvatosság azért nem ártott, mert előfordult talán két-három alkalommal is, hogy a gyerekek valamelyike nem ment el a zeneórára vagy másvalahova, ahol lennie kellett volna, aztán meglepetésszerűen bukkant fel a házban. De sohasem történt semmi baj, szerencsére. Azon az éjszakán, akármilyen fáradt volt is a teste, sokáig nem aludt el. Az életén gondolkozott. Keserű volt ez az éjszakai filozoíálgatás. Éjszaka az ember más fényben látja a dolgokat. Az sem tűnt lehetetlennek, hogy megválik Kerekes kúttól. Valahol munkát vállal. De mit? És hol? Ha legalább befejezhette volna a gimnáziumot! Forgolódott, hallgatta a fák zúgását, és oly erős vágy fogta el, hogy változtasson az életén, hogy úgy érezte, a következő pillanatban felkel, felöltözik, becsukja maga után a kaput, és Kerekes kút nem látja többé, őrültség, fordult a másik oldalára. Annak más a módja, hogy változtassak az életemen. Jól át kell gondolni, elő kell készíteni, aztán Zsófiék elé állni. Gyötrődését növelte a tudat, hogy áltatja magát, sohasem lesz ehhez ereje. Talán mikor apa megnősült, és ő röviddel az esküvő előtt idemenekült, talán akkor még más irányt lehetett volna szabni a sorsának. Akkor Gyula is biztatta, segítségére lett volna az érettségi megszerzésében. De Kerekes kúton oly kellemes volt akkoriban az élet, a kis Gézu úgy a szívéhez nőtt, sok ember megfordult náluk, vidám élet lakott a falak között. Jöttek Zsófika barátnői, hozzájuk hasonló fiatal házaspárok. Fiatalemberek azonban, akik talán kiragadhatták volna őt innét, alig akadtak. Ha itt-ott udvarolt is neki valaki, soha nem fejlődött leánykérésig a flört. Mi lehetett az oka? Hogy nem számíthatott semmi hozományra? Gyula elvégezte az egyetemet, Zsófi ezt a házat kapta, az ő örökségében pedig a szegény, öregkori szerelemtől elvakult apa ült a fiatal feleségével. Már akkor sejtette, nagyon kétséges, övé lesz-e valaha is a városi ház. (Folytatjuk) 10
