A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-24 / 8. szám
ALLOTTUK LVASTIJK ÍTTIJK SZÍNHÁZ Vigyázat, hulló angyalok! A kortárs szlovák drámairodalom legismertebb s a hazai színházak által is legkeresettebb szerzője kétségtelenül Ján Solovič. Eddig írt színpadi alkotásainak közös jellemzője az egyszerű, mondhatnám úgy is, hogy szinte köznapias témaválasztás; ami jó kiindulópontot jelent számára ahhoz, hogy összpontosított figyelemmel, dialógusaiban is jellemábrázoló készséggel és eleven szókimondással boncolgassa-elemezgesse a mci emberek életstílusát, gondolkodásmódját, kölcsönös kapcsolatát. Legújabb színpadi műve: a Vigyázat, hulló angyalok! című komédia hétköznapinak tűnő, ám a valóságban komoly társadalmi problémákat feszegető ihletforrásból fogant. A cselekmény napjainkban, egy roskatag falú, eredetileg lebontásra szánt vidéki honismereti múzeumban játszódik, ahol ugyan ki törődne azzal, hogy ez az épület lényegében egy e edeti reneszánszkori emlék?!... Ebbe a környezetbe csöppen a huszonéves Betka, akinek friss diplomáján talán még meg sem száradt a tinta és ő fiatalos hévvel, céltudatos tervekkel látna munkához, ha . .. Ha a múzeum igazgatója nem lenne egy magasabb beosztásból „lecsúszott", jelenlegi pozícióját féltve őrző, simulékony férfi; ha az ugyanabban az épületben működő járási zeneiskola igazgató-tanára nem lenne egy, tulajdonképpen tehetséges, de a kisvárosi élet közönyébe meg az alkoholba fulladt papucsférj; ha a jnb kulturális osztályának vezetője nemcsak szolgamód, kötelességszerűen igyekezne gyűlésről gyűlésre, hanem olykor-olykor körbepillantana maga körül... A szerző a fiatal lány figurája mögé egy ismerős társadalmi képet rajzol és a néző rádöbben, hogy e furcsa „kiskirálysóg" sok tekintetben bizony nem a józan ész törvényeinek, hanem a helyi érdekek szövetségének van alárendelve. Solovič mindezt a tőle megszokott formában és o publicisztikai dráma eszközeivel jeleníti meg a színpadon. Legújabb komédiáját Miloš Pietor rendezői egyéniségére épülő előadásban és ritka jó szereposztásban játssza a Hviezdoslav Színház együttese. A maga választotta úton járó Betkát Zdena Studenková alakítja magabiztosan. A pozícióját féltő igazgatót Ivan Mistrik játssza. Hangja, karlejtése, arcjátéka azt is kifejezi, amit az író csak sejtetni tudott szövegében. Az életúnt, tehetségét elfecsérelt zenetanár lelki zűrzavarát Juraj Slezáček érzékelteti. MIKLÓSI PÉTER FILM Foglalkozása: kaszkadőr Egy újabb „blikkfang" film miatt sorakozik a közönség a mozik pénztára előtt. A csípő hideg szél sem tántorítja el a fiatalok, idősebbek közül kikerült nagy-nagy tömeget, türelmesen várakozik mindenki, akár egy óra hoszszát *is. „Ha mára nincs jegy, jó lesz holnapra, ha akkorra sem, akkor hob nap utánra" — hallani. Aki mégis bejutott a terembe, az szívdobogva, izgulva várja a fejleményeket. Senki sem mocorog, senki sem köhécsel, senki sem csomagolja ki cukorkáját — a vetítés alatt. A néző a tökéletes figyelem megtestesítőjévé válik a jó másfél óra alatt. Nevetséges számomra az egész, egyszerűen nem értem a helyzetet. Mitől, miért dől be a közönség ennek az olcsó sztorijú, lagymatag művészi színvonalú filmnek? Az egész alkotásnak csupán annyi az erénye, hogy jól van megcsinálva. De hogy ez ma, 1979- ben mitől nagy cikk? Nem értem. Az viszont már érthető, hogy a film címe vonzó. Milyen lehet a kaszkadőrök élete? Hogyan ugranak le haláltmegvető bátorsággal a toronyból? Hogyan borulnak föl a méregdrága kocsikkal? Hogyan oldják meg — szinte mindig a halál torkában — a színész helyett a legveszélyesebb jeleneteket? Ésatöbbi, ésatöbbi ... És ha mindehhez — játékfilm szinten elkészítve — a szerző, a rendező még egy kis szerelmi bájitalt és ebből adódó krimi-sztorit is vegyít — íme a kasszasiker titka! Erre gondolva mondom, hogy „blikkfang" film. üres, semmitmondó, elnagyolt színészi játékok sorakoznak föl; arcok, sorsok keverednek a film cselekményében tartalom, cél nélkül, értelmetlenül. Ez az a típusú film, amire azt szokás mondani; elkészítéséhez csak a filmes szakma ismeretére van szükség. Művészre. művészetre már nem. — zolczer — KÖNYV Régészeti barangolások Magyarországon Az utóbbi években egyre több olyan publikáció kerül az olvasó kezébe, melyek a régészet eredményeit, gondjait és vívódásait tárják az olvasó elé népszerűsítő formában. A magyar régészet regénye és az Évezredek hétköznapjai című kötetek után újabb nagysikerű régészeti-történelmi-honismereti könyv jelent meg a Panoráma könyvkiadó gondozásában: Régészeti barangolások Magyarországon, (Panoráma 1978). Szombathy Viktor szerkesztésében tizennégy szerző tanulmányával ismerkedhetünk meg. Az illusztrációk nagy részét László Gyula régészprofesszor készítette. A könyv egy régészeti-történelmi barangolásra invitálja az olvasót térben és időben a magyar tájon. A könyv tizenhárom tanulmányában nagyszerűen ötvöződik az idő, vagyis a történelem évszázadai a kőkortól a XVIII. századig, és az a tér, melyet o régészek egymásra rétegződött kultúrrétegnek neveznek, ahonnan leolvashatók az egykori élet nyomai. Az első tanulmányban megismerkedhetünk a Balaton-felvidéki lovasi ősbányászok szokásaival, munkamódszereivel, majd a következő tanulmányokban egyre jobban közeledünk az olvasó által is jobban ismert korokhoz, népekhez. A Tisza melléki újkőkori telepek megismerése után „egy majdnem iqazi bronzkori város" mindennapi élete, társadalmi rétegződése, kereskedelme tárul az olvasó elé. Dienes István „A honfoglaló magyarok lélekhiedelme" című tanulmányában ezúttal egy régész a néprajz nyelvén eleveníti fel a lékelt koponyaleletek tanulságát, és meggyőző, a legapróbb részletekre kiterjedő gondolatmenettel ad betekintést a pogány magyarok ősvallásába Az utolsó tanulmány lényegében önvallomás, Szombathy Viktor bemutatja Árpás Károlyt, aki mesteri módon re konstruálja az emberi arcokat koponya alapján. A könyv minden egyes tanulmánya nagyszerű érzékkel mutatja be a régész mindennapjait, munkájának menetét, gondolkodását és azt az utat, melyet be kell járni azért, hogy a régészeti leletből vagy leletekből kialakulhasson a történelemnek egy kis része. Azoknak szeretnénk e könyvet figyelmébe ajánlani, akik szeretik a történelem izgalmas rejtélyeit és a kutatói szerénységgel megfogalmazott alapos tudományos igényt, szép magyar nyelven. Csernői Varga Béla HANGLEMEZ Cherubini: Medea Rádióval, televízióval, magnóval, hanglemezekkel túlterhelt korunk egyre-másra fedezi fel a zenetörténet évszázadainak elfelejtett műveit és mestereit. Köztudott, hogy a múlt századig nem létezett másfajta muzsika, csak kortárs-zene, a régi mesterek műveit elfelejtették, még Bach Máté-passiója is éppen száz évvel a keletkezése után indult diadalútjára. Ez a méltatlan sors érte az életében pedig oly híres Cherubinit is, a múlt század elejének zenei diktátorát. Száz évvel világrengető sikerei után ki emlékezett még, a Verdi. Wagner, Puccini operák harsogásában a párizsi közönség egykori kedvencére? Ám az egyre újabb meg újabb „szenzációkra" éhes hanglemez-ipar az — egy-két kivételtől eltekintve — ugyan csak feledésbe merült Rossini-operák ,mellett újra felfedezte Cherubini ope rá it is. „Sok évtizednek kellett elmúlnia a Medea feltámadásáig — írja Várnai Péter — A múlt század folyamán rendszerint csak akkor vették elő néhány előadás erejéig, ha valamelyik nagy primadonna akart a főszereppel brillírozni. 1953-ban korunk »primadonna assalutája«, Maria Callas kedvéért vették elő a darabot s azóta több ízben is előadásra került, ha akadt olyan nagy énekes-színésznő, aki a rendkívüli nehéz Medea-szerepet hanggal és .színészi alakítással győzte." Ha most az egyre több rjemzetközi .elismeréssel jutalmazott budapesti Hungaroton vállalat s a Magyarországon egyre otthonosabban mozgó világhírű olasz karmester, Lamberto Gardelli választása megint csak a Medeára esett, akkor először is erre a „ha akadt olyan nagy-énekes színésznő" — passzusra kell gondolnunk. .Mert úgy látszik, akadt. A még mindig csak a húszas éveiben járó Sass Sylvia ebben a szerepében jutott pályája csúcsára. Korunk nagy magyar „prima donnája", Sass Sylvia, nem brillírozni akar Medea szólamában, hanem meggyőzni s katartikus élményt nyújtani. Ámulva. lélegzetvisszafojtva hallgatjuk újra meq újra drámai szopránját, s egyre kevésbé értjük a hálátlan utókort, miért bánt oly mostohán ezzel a monumentális zenedrámával? Sass Sylvia és Gardelli mester produkcióját hallgatva az öröm az első élményünk. Ez nemcsak a két világsztár érdeme, hanem partnereik teljesítményét is dicséri. Variano Lucchetti. Gregor József, Kalmár Magda, Kováts Kolos, Kincses Veronika, Takács Klára és Szőkefalvy-Nagy Katalin, a Sapszon Ferenc vezette kiváló kórus és a Ma qyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának a kiváló munkáját. (cselényi) Sakktáblát és sakkfigurákat tervezett plexiüvegböl a magyar származású híres festő, Victor Vasarely. A felavató játszmára jó barátját, Curd Jürgens! választotta ellenfeléül, aki ezúttal legalábbis jobbnak bizonyult. - Képünkön: a partnerek sportszerűen kezet fognak a nem mindennapi sakkmérkőzés után. Joan Miró, a világhírű katalán festőművész - a párizsi művészvilág nyolcvanöt éves nagy öregje - Mori el Merma címmel szatirikus, szürrealista színpadi játékot irt. Ö tervezte az előadás díszleteit és óriási maszkjait is. Képünkön: Joan Miró és szinjátékának három figurája. Egyetlen városközpontban sem szívderítő látvány az építkezések kerítése — hacsak fel nem kérik az iskolásokat, hogy tetszés szerint fessék be, mint ahogy ezt Varsóban csinálják. 8
