A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1979-02-17 / 7. szám

A „hat palackás rece" vagy betét, két darab anyag összedolgozásához szolgál. Díszítő hatását az össze­dolgozásnál alkalmazott öltésfajták egészítik ki. 14 pár csölönkön ké­szítjük. Mintájának alapmotívuma a hatszirmú virág. Munkamenet: Elkészítjük a virág három szir­mát, mindegyiket szoros egészvetéssel j fejezzük be és az összes csölönkkel — I 6 párral — „pókot" kötünk, úgy, hogy mind a 6 pár csölönköt kézbe vesszük (egy kézbe 3 párat) és a részletrajz szerint összefonjuk. A virág közepe tá­ján tűt szúrunk, majd megismételjük az összefonást (A, B, C). Ezután elké­szítjük a virág másik felét és a szé­lek felé haladunk. A fordulatnál 2 pár mögé tűt szúrunk, párt váltunk. A szél­sőt félre tesszük, a másikkal dolgo­zunk a közepe felé haladva. Itt a sab­lon szerint megkötjük a virágok közöt­ti lyukacsos rész fonatvetéseit és a megfelelő párral fordulunk. Fülöp Mónika (Prandl Sándor felvétele) BARRY RYAN j mkpi&ím \ **•★★★★★★ ★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★ Az angol beat-zene második hulláma emelte a felszínre s avatta Cliff Richard és Sandy Show mellett az angliai, majd később az európai fiatalok ünne­pelt csillagává. Gyerekkora nem sokban tér el a kor­társaiétól, nem történik vele semmi említésre méltó esemény; sőt, a zené­vel is csak eléggé későn kezd foglal­kozni. Tizenhét éves, amikor ikertestvé­rével: Paullal énekesduóként mutatkoz­nak be, de nem aratnak különösebb sikert és első lemezeik is alig fogynak a piacon. Pault nem sokkal később autóbaleset éri, hosszas kórházi keze­lésre szorul s gyógyulása után sem akar már színpadra lépni. A zenének azonban nem mond végleges búcsút: éneklés helyett komponálni kezd, dalait Barry énekli... És mert a sors útjai kiszámíthatatlanok, így egycsapásra sikert aratnak. Rögtön első számuk, az Eloise az angol toplista élére kerül I Barry számára sorra megnyílnak a hazai és külföldi hanglemezstúdiók ajtói, dalai gyorsan népszerűekké vál­nak. Ennek köszönheti, hogy egyre több koncertkörútra hívják, de legna­gyobb sikereit a különböző dalfeszti­válokon aratja. Az angolon kívül fran­ciául, németül és olaszul énekel, de mindmáig egyetlen nyilvános fellépésé­nek műsorából sem hiányzik az Eloise. Ezt a számot - a „kitapsolt" ismétlé­seket nem számítva — legalább ezer­szer adta már elő. Két-három évvel ezelőtt a Bratislavai Líra külföldi ven­dégeinek koncertjén a hazai közönség­nek is bemutatkozott. (m-) Fotó: archív GURABI LASKA Hozzávalók: 1 kg burgonya, 2 db tojás, 15 dkg liszt, só, 1 fej hagyma, 30 dkg füstölt hús, 4 dkg kemény sajt, 30 dkg savanyú káposzta, törött bors, csipetnyi csípős paprika, 10 dkg zsír. Készítése: A héjában főtt és lehámo­zott burgonyát áttörjük, és mikor már csak langyos, összegyúrjuk a liszttel, 1 tojással, sóval. Hengert formálunk belőle, felvágjuk és palacsinta nagy­ságúra kisodorjuk, majd a tűzhely va­sán laskákat sütünk belőlük. Az apróra vágott hagymát forró zsírban megpirít­juk, pirospaprikával megszórjuk, hozzá­adjuk a főtt és ledarált füstölthúst, az apróra vágott savanyú káposztát, keveset pároljuk és hűlni hagyjuk. Végül belekeverjük a reszelt sajtot, tojást, sót, törött borsot, megtöljük vela a laskákat, összecsavarjuk, zsírral kikent tűzálló tálban fedő alatt lassú tűznél kb. fél órát sütjük. Tálaláskor tejfellel is leönthetjük. 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom