A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-17 / 7. szám
fői, oki akkor is verseket mormol, amikor egyetlen lövéssel leteríti a leggyorsabb vadat. Hát ezért örültem, amikor az idény jtolsó kétnapos vaddisznóvadászatára, ilyen emberek közé hivott meg Gyurcsek igazgató! Egy kis kitérő Hadd szakítsam meg azonban néhány mondat erejéig élménybeszámolómat. Nem szeretném ugyanis, ha a fentebb mondottakért megmosolyogna valaki. Elsősorban azokra gondolok, akik- az ország távolabbi részein laknak és csak a régi tankönyvekből ismerik a Csallóközt. Ezek számára bizony hihetetlen, hogy a csallóközi rónán erdők is vannak és őzre., szarvasra, vaddisznóra is cserkészhet a vadász. Pedig hát minden szavam igaz. Hihetetlen változást produkált itt az elmúlt húsz és néhány esztendő alatt Gyurcsek igazgató és üzemének kollektívája. Amikor ugyanis az ötvenes évek második felében megszületett az erdőgazdálkodási kormányhatározat, Gyurcsekék nemcsak gyorsan növő kanadai nyárfák százezreit ültették ki az addigi ľ hasrontalan sarjúfák helyett, de a vadgazdálkodást is újjászervezték. Megakadályozták a kocavadászák garázdálkodását és otthont teremtettek a foglyok, fácánok, vadkacsák, őzek, szarvasok, vaddisznók számára. Úgyhogy manapság már nemcsak fakitermelésük jelentős, (az üzemhez tartozó öt járás 11 600 hektárnyi erdeiben sok 'tízezer köbméter haszonfát termelnek), de vadállományuk híre a messzi külországokba is eljutott. Sőt olyan ritka madarakat is megtalálhatunk Gyurcsek erdeiben, mint a fekete gálya, a túzok és a kétméteres szárnyú tengeri sas. A hajtás Es most hadd tegyem át a színhelyt Grál Pista, az erdészek Pista bácsija Nadasd melletti vadászházához. Innen indult a mintegy 25 főnyi vadász- és hajtásereg a Rékő- és Lipót-szigetre, meg a Peres-félszigetre. Természetesen ezen a „rezsivadászaton" nemcsak erdészek vettek részt, mert ha az erdészet rendezte is, az ilyen vadászatokra még bratislavai vendégvadászok is örömmel eljönnek. Már a felvonulás is feledhetetlen élmény volt. A tucatnyi puskás és hajtó libasorban, némán tapodta a bokáig érő erdei szűz havat, s gondolataik már arra összpontosultak, rpi lesz, hogy , lesz, amikor majd feléjük törtet a'fskete képű, fehér agyarú vadkan. A szikrázóan fehér fákat és bokrokat mintha csők tündérek öltöztették volna fehér menyasszonyi ruhába. Tél óránál is többet bandukolhattunk már, amikor megállást vezényelt a (ővadász tisztjét betöltő Krázer Béla • gondnok. Két csoportra osztotta a puskásokat, a mi csoportunk parancsnokságát Gróf Pista bácsira bízta, ő pedig a másik csoporttal a sziget távolabbi csücske felé indult. Előzőleg “ azonban persze hogy sor került a ha-' gyományos vadászceremóniára. A vadászok és hajtok egymással szemben léniába állva, levett föveggel meghallgatták Krázer Bélát, aki köszöntötte és a vadászat szabályaira figyelmeztette őket, majd hangos, „jószerencsét” kiáltással megnyitották a vadászatot. Krázer gondnok azt is elmondta többek között, hogy őzre, szarvasra nem szabad lőni, pedig hát mintegy negyven szarvasból álló csorda szinte az orrunk előtt korzózott el később. hanem a disznóvadászat nem „leányálom" óm. Annak ellenére sem, hogy Gyurcsek Ernő leánya és egy bratisla/o, fiatalasszony is részt vett a vafászaton. Nemcsak az erőltette meg íz embert, hogy legalább 20 kilóméért kellett aznap kutyagolnunk, de az icsorgás is a lesen,-az órákig tartó toporgás a metsző hidegben. Ez persze egyesek számára értelmetlen is volt, hiszen hiába hajtották felénk a 'vadát a hajtok, sokszor előfordult, hogy egyenesen a tőlünk 100—150 méternyire álló vadásztárs előtt igyekezett kitörni a disznó. Eényképészkollégámnak -és nekem nagyobb szerencsénk volt. Alig ácsorogtunk fél óráig a számunkra kijelölt helyen, amikor felhangzott távolból a hajtők hahója, és majdnem nekünkrontott négy ördögfekete fehéragyarú vaddisznó. Még jó, hogy a jobbról álló vcdásztársunk közéjük durrantott néhány acélhegyű golyót, mert az én fotós komám már majdnem közibük hajította ijedtében a több ezer koronás fényképezőgépét. Le is terített két disznót a mi vadásztársunk, s mire úgy alkonyat felé összetalálkoztunk Krázer .'csoportjával, már nyolc disznó és két róko elejtésével dicsekedhettek a csallóközi nimródok. Igaz, hogy mintegy 580 hektár erdőt lármáztak végig ezen a szombati napon a fáradhatatlan hajtok, dehát az már velejárója a disznóvadászatnak. Másnap aztán hiába aludtunk volna délig, reggel hétkor már könyörtélenül kocogtatta az erdészlak ablakát Gyurcsek igazgató. Az ercséd-illei részlegbe kellett masíroznunk, ahol mintegy 300 hektár erdő kínaita a vadat. Főképp a Büdös nevű tagban volt izgalmas élményben részünk. Ez az erdő ugyanis teljesen vízben áll, Így aztán sohasem tudhattuk, hogy mikor szakad be alattunk térdig a -jég. Ez a 'nap is meghozta azonban kitartásunk méltó eredményét. Amikorra Gyurcsek Ernő lefúvatta ' az aznapi hajtást, újabb öt disznót meg egy rókát belezhetett ki oz erdésznek, halásznak és -hentesnek egyformán ügyes ifjabb Csóka erdész. A „virrasztó" A voddisznóvadászat legérdekesebb ceremóniája az elejtett vadak esti virrasztása volt- Ez három „szertartásból'' áll. Először' is levett kalappal körülállták az elejtett 13 disznót és három rákét és Gyurcsek igazgató „búcsúbeszédet" mondott felettük. Ezután következett a vaddisznóvadász-avatás. Ezen az olyan vadász esik át, aki lehet, hogy sok nvulat, fácánt vagy kacsát lőtt már eddig, de disznót csak ezen a hajtáson. Belemártottak egy gallyacskát a disznó vérébe, majd az igazgató kezet szorítva az új „disznóölővei" az ágacskát a vadász'kalapja mellé tűzte. A ceremónia legvidámabb része, a „vadvirrcsztás" azonban még hátra volt. Ez nem áll egyébből, mint hogy testületileg bevonultunk a híres Dunaparti erdészkantinba, ahol gőzölögve várt már az illatos vaddisznópörkölt. Itt búcsúztattuk aztán szomorúbbnál szomorúbb nótákkal és persze gyöngyöző aranyszínű borral a szegény vadakaty S hogy közben el ne sírjuk magunkat, erről is gondoskodott a minden vadászpletykát tudó huncut Krázer Béla. íme, egyetlen adoma az egyik közeli csullóközi falu határában megtartott vaddisznóvadószatról: — Az egyik enyhe téli napon nagy izgalmat keltett mondjuk, hogy B falubon — a község kisbikájának híradása — kezdte komoly arccal a bösi e'dőrészlegek gondnoka. — „Vadászok! Tizenhárom vaddisznó úszik a Duna magyar partjáról felénk!" — kopogtatott be az atyafi a puskás férfiakhoz. Nosza, 'egyéb sem kellett, rohantak a vadászok a közeli Dunához. És egytől-egyig lelövöldözték a parthoz közeledő vadakat. Ki is húztak mind a 13 disznót nagy ovációval. Csupán akkor savanyodott meg a híres vadászhod képe, amikor a disznókat kibelező vadász nagy káromkodás között eldobta a kését. Hogy a nyavalya cserezze ki — kiáltotta dühösen —, ezt a kant már kiherélte valaki!" Hál persze hogy kiherélték, hiszen a foiu kondájának egy részét lövöldözték le'a derék B.-iek! NEUMANN JÁNOS PRANDL SÁNDOR FELVÉTELEI NÉGY MÁK VI RÁG í. Egyetlen nap alatt tíz lakást raboltak ki! Egyetlen nap alatt húsz lakást fosztottak ki! Sőt, az egyikből világos nappal az összes bútort is elhurcolták ... A szájról szájra járó hírek egyre izgatóbbak, a „biztos“ információk egyre ijesztőbbek lettek. Az emberek szívesen tűnnek jól értesülteknek, szívesen csinálnak a bolhából elefántot. Bratislava és környéke tele volt az ilyen legendákkal. A valóságot a rendőrségen ismerték a legjobban, hacsak kusza értesülések alapján is. A vakmerő fosztogatók ugyanis körültekintően és precízen dolgoztak, alig-alig hagytak nyomot maguk után; a sorozatos betörések puszta tényén kívül szinte semmi támpont nem akadt, amelyen a nyomozók elindulhattak volna. Várniuk kellett, várni... Hatvanegy, ugyanabban a stílusban elkövetett betörés után is várniuk kellett, amíg villámgyorsan lecsaphatnak a fosztogatókra. Egy szép napon azonban ennek is eljött az ideje. Bratislava, a Duna utcai házak egyike. A lakástulajdonos a fürdőszobában tartózkodik, amikor a bejárati ajtó felől gyanús zörejt hall. Bátor asszony, mert kiugrik a kádból és a telefonhoz szalad. A név és a cím bejelentése után már csak annyit tud mondani, hogy valaki kívülről be akar hatolni a lakásba!... Nem tudja befejezni a mondatot, mert abban a momentumban valóban enged a zár — és három fiatalember áll az ajtóban. Dermedt, riadt pillanatok következnek; aztán a három betörő sarkon fordul és kettesével meg hármasával szedve a fokokat lefelé rohan a lépcsőházban. Lefelé, de egyenesen a rendőrök karjaiba, akik a bejelentés alapján a tetthelyre siettek. A négy „mák virág“ közül hárman: Jaroslav Ludvig, Pavel Hlubík és Vojtech Drozdík ezzel rendőrkézre kerülnek, a csoport főnökének: Milan Nitranskýnak letartóztatása már csak gyerekjáték. Az alig fél órája még vakmerő betörőkként fellépő legények tekintetében most bizonytalan félelem és aggály. — Félek ... nagyon félek ... — Mitől? — Az estétől, a reggeltől, a holnaptól, a következő évektől... Késő bánat. Kezdődik az első kihallgatás. 2. (Az egykori jogásznövendék: Milan Nitranský és bűntársai — kisebbnagyobb megszakításokkal — évekig fosztogatták a fővárosi lakásokat. A módszerük egyszerű és viszonylag biztonságos volt: a galeri egyik tagja lopással vagy egyéb csellel beszerezte a kiszemelt lakás kulcsait és ők kesztyűkben, minden különösebb kockázat nélkül feldúlhatták az emberek magántulajdonát. Óvatosságból szinte kizárólagosan csak pénzt, idegen valutát és ékszereket loptak, más értéktárgyakat valóban ritka esetben vittek magukkal. A zsákmányt igazságosan elosztották, az ékszereket elásták a Hegyi-parkban, összesen 757 ezer korona értékben tulajdonítottak el idegen vagyont.) 3. Ogy látszik, egy galeri főnökének nemcsak szabadlábon, a betörések szervezésében van a legtöbb dolga, hanem a letartóztatás után is az ő személye körül összpontosul a legélénkebb érdeklődés. Legalábbis eleinte, különösképpen ha frissen végzett ügyvédjelölt az illető. Júniusban kapott diplomáján talán még meg sem száradt a tinta ... Most viszont kihallgatást kihallgatás, szembesítést újabb szembesítés követ. A gyanúsított, jogász lévén, jól tudja: őszintén kell vallania; kár lenne elhallgatni, elkendőzni valamit. — Ezerkilencszázötvenöt február 22-én születtem Pezinokban. Egyéves voltam, amikor szüleim a fővárosba költöztek. Hetvennyolc júniusában volt a promócióm, júliusban ügyvédjelöltként állásba léptem, augusztusban A SZOCIALISTA TÖRVÉNYESSÉG VÉDELMÉBEN § EMBE1U SORSOK megnősültem. Édesanyám már nem él, az én egészségi állapotom jó. A sorozatos betörések elkövetéséért felelősséget érzek és bűnös vagyok. Az államügyész a négy főnyi galeri keletkezésének, a betöréssorozat ötletének eredete felől érdeklődik. Milan Nitranský erre a kérdésre is nyugodtan, szinte részvétlenül válaszol: — Ludviggal iskolatársak voltunk. Az általános iskolában és később, a gimnáziumban is. Már akkor sokat beszélgettünk arról, hogy milyen fárasztó dolog a munka, a pénzkeresés. A könnyebb megélhetés lehetőségéről is gyakran társalogtunk, később néhány betörést is elkövettünk. — Hogyan? — Egy-másfél órára elloptuk valamelyik osztálytársunk lakáskulcsát, másolatot készítettünk róla, aztán már csak az alkalmas pillanatra vártunk. Később felhagytunk ezzel a veszélyes játékkal. A második évfolyamba jártam, amikor Ludvig összehozott Hlubíkkal. Pénzszűkében voltunk, ezért elhatároztuk, hogy újra kifosztunk néhány lakást. A bevált módszerrel dolgoztunk, főképpen ismerősökhöz törtünk be. Tudtuk, hogy minden alkalommal újabb bűncselekményt követünk el, de mindhármunkat űzött a kalandvágy és a könnyű pénzszerzés lehetősége. Gondolom, egyenlő mértékben vagyunk hibásak, legföljebb annyi a különbség, hogy jogász létemre tudatosítanom kellett volna milyen jövő vár rám ... — Drozdíkot szándékosan nem említi? — ö csak később csatlakozott hozzánk. Gondoltuk, jobb lesz, ha négyfelé oszlik a pénz. Állandó képmutatásban éltünk, a kötelességeinket teljesítettük, de a pénz hatalmába kerített bennünket. Pedig otthon sem voltak rossz anyagi körülményeink. Külsőleg a legkisebb tanújelét sem adtuk annak, hogy fosztogatni, betörni járunk. Az apám sem tudott semmiről és a feleségem sem... Tudat alatt azonban mindig tartottam attól, hogy egyszer napvilágra kerül a dolog. — Miért éppen lakásokra összpontosították figyelmüket? — Nem vagyok verekedős típus, nem tudnék lopás előtt megütni valakit. A betörésnek ez a formája inkább jó szervezés és ügyesség, mint erőszak kérdése volt. Az ügyész hangjában szigor: — Maga is, bűntársai is egyetemisták, főiskolások voltak, tudniuk kellett tetteiknek társadalmi veszélyéről. — Bűnösnek érzem magam, de egyikünk sem tudott megálljt parancsolni magának. — Lelkiismeretfurdalást egyikük sem érzett? Nitranský egyből válaszol. — Eleinte igen. Főképpen a betörés napján. De aztán, a mindennapi élet körforgásában túltettem magam a dolgon. A lelkiismeretfurdalás is olyasmi, akár a félelem. Minden egyes betörés előtt szorongást éreztem, de amikor újra kiléptünk az utcára, teljesen feloldódtam. — Néhány hónapja, mielőtt megkapta a jogászoklevelet, a társadalom és a szocialista törvényesség védelmére tett esküt! A valóságban az ellenkezőjét bizonyította ... Milan Nitranský most is őszinte. — Tudom, hogy hibát követtem el. Súlyos hibát. Szeretném egyszer jóvá tenni ezt a komoly botlást, hiszen elárultam a szüléimét, a feleségemet, a hivatásomat... a becsületemet. Es azt is tudom, hogy most nehéz évek várnak majd rám ... (Folytatjuk)
