A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1979-02-17 / 7. szám

KÖNYV Duna-parti kalandozás (Franz Fühmann: Fluszonkét nap, vagy az élet útjának fele) Bár három éve, 1976-ban jelentette meg az Európa Könyvkiadó, mégis az újdonságnak kijáró izgalommal lapoz­gattam ezt a könyvet. Egyébként is, két­­három év egy jól megírt művet csak érlelhet, varázsából, jelenidejűségéböl el nem vehet. Franz Fühmann néhány évvel ezelőtt a magyar Pen Club meghívására hu­szonkét napot töltött Magyarországon. Igaz, nem első ízben, de ezúttal „hiva­talosan". Felolvasásokat tartott, tanulta a magyar nyelvet, fordított (többek közt Madáchot és József Attilát), s közben folytatta naplóírását. Ezt a huszonkét napot, ennek benyomásait, élményeit, a „Duna-parti kalandozást" tartalmaz­za a könyv. Már így, első pillantásra is izgalma­kat ígér a könyv: vajon hogyan látta Magyarországot, a szocializmust egy nyugati író, s nem is akármilyen író (a németek titokban remélték, neki ítélik oda az 1978-as irodalmi Nobel­­díjat). Csaknem ezer évvel a mi kalan­dozásaink után, hogyan kalandozik ő — igaz, nem karddal, hanem tolla he­gyével. Ha kicsit „humorizáltunk" is, nem kerülheti el figyelmünket Fühmann eleven érdeklődése történelmünk iránt. Kíváncsian nézelődik, s minden lénye­ges megfigyelést papírra vet. Az őszinte érdeklődés így érdekes megállapításo­kat szül, nemegyszer számunkra is meglepőeket, máskor nagyon is isme­rőseket. ..... A magyarok viszonya a vízhez egészen naiv és egészen elemi, ezt újra meg újra megéltem .. ." ...... Madáchnak történelmi borúlá­tást vetettek szemére. Amit azonban nem szabad felednünk: Madách a vi­lágtörténetet az ördög szemszögéből mondja el. S nála az ördög nem for­radalmár, hanem az idealista ellentéte, s mivel Isten már eleve fölényben van, inkább azt kellene fölrónunk neki, hogy derűlátó . . ." ...... Amire a magyarok történelme, a magyar irodalom megtaníthat: A kí­méletlen önkritika erejére, igazság és méltóság kapcsolatára; nyíltságra a világ felé, egy kis nép magától érte­tődő tulajdonságára, ahogyan a fenye­gető elárasztás ellen nem bezárkózás­sal, de önnönmagának a vilógművelt­­ség szintjére való fölemelésével véde­kezik ..." A könyv egészében nyújt igazi él­ményt, hisz Fühmann, igazi író módjá­ra, bizonyos probléma-körökben mozog, azokat járja körbe-körbe, beleolvasztva az új megfigyeléseket s a múltból föl­merülő dolgokat. Kövesdi Károly SZÍNHÁZ Púcsik Jóska karrierje Ivan Stodola, a klasszikus szlovák drámairodalom egyik legismertebb egyénisége csaknem ötven évvel ez­előtt írta a jóságában s hiszékenysé­gében butácska kishivatalnok — Púcsik Jóska szomorú karrierjének szatirikus történetét. Az akkori társadalmi viszo­nyokat pellengérező, gunyoros cselek­mény középpontjában egy ártatlanul hiszékeny és naiv kisember áll, aki bábuvá válik a pusztán önös érdekeiket szem előtt tartó, jobb beosztású szemé­lyek jellemtelen játékában. Persze, ez a félszázada született színpadi alkotás „akkor és ott" volt időszerű; a mai néző már más szem­pontból nézi és értékeli e társadalmi szatíra lényegét. A darab műfajából eredő sajátosság, hogy ami akkoriban nevetésre késztette a korabeli nézők rekeszizmait, ma már aligha állná meg helyét a színpadon. Ezért Milan Lasica és Július Satinský nemcsak hogy ala­posan „leporolták” Púcsik Jóska hiva­talnoki pályafutásának történetét, ha­nem többhelyütt átdolgozták a dialógu­sokat, amivel humorosabbá s gúnyo­sabbá vált a cselekmény és teljesebb lett a figurák jelleme is. Az átdolgozok, illetve a rendező (Peter Opálený) és különösképpen a nagyszerű díszletet alkotó Otto Šujan érdeme, hogy pontos kor- és kórképet kapunk a húszas évek második felének szlovákiai társadalmi viszonyairól. Az ötletes színpadkép mintegy „leüti" az előadás alaphangját, a rendezői el­képzelés és a színészi játék aztán már csak kiegészíti ezt. Természetesen, már amennyire csupán kiegészítésnek tekint­hető Marián Labuda szellemes játéka a címszerepben vagy a bratislavai Új Színpadon látott előadás több más szí­nészének (pl. Zita Furková, Eva Rysova, Eduard Bindas, Vlado Kostovič, Stano Dančiak) találékonyan eleven karakter­alakítása. M. P. HANGLEMEZ Molnár Dixieland Band Ez a kitűnő együttes, amely 1965- ben alakult meg Szegeden, az old­­timer jazz irányzatának egyik legsike­resebb művelője, nem csupán magyar­országi, hanem európai viszonylatban is. Már több jelentős nemzetközi jazz­­fesztiválon szerepeltek nagy sikerrel. 1972-ben Prerovban, az amatőr zene­karok fesztiválján az „európai extra klasszis" minősítést nyerték el, ugyan­ebben az évben szerepeltek a prágai, 1975-ben pedig a bratislavai fesztivá­lon, s nagy sikert arattak 1973-ban és 1975-ben Drezdában, 1974-ben pedig Va rsóban. Sikereik számos oka közül csak né­hányat említenék: repertoárjukban el­sősorban az old-timer jazz időszakának örökzöld melódiái szerepelnek, ezek szellemes, ötletes hangszerelését a ze­nekarvezető, Molnár Gyula vállalta; kitűnő a dixieland együtes minden tagjának a szólójátéka és a zongorista Garay Márta szólóéneke, amely jól idomul az együttes által képviselt stí­lushoz. A lemez számainak felvétele a Ma­gyar Rádió 8-as stúdiójában készült az 1976. évi Szegedi Jazz Napok alkalmá­val. A 12 szám közül kettő reprezen­tálja Garay Márta tehetséges ének­szólóját (a Bill Bailey Come Home és a Freight Train Blues), a további szá­mok pedig azt bizonyítják, hogy a ki­tűnő szólistákra épülő Molnár Dixie­land Band ma valóban egyik Európa legszínvonalasabb muzsikát produkáló dixieland együtteseinek. Sági Tóth Tibor TELEVÍZIÓ Makk Károly: Szerelem Megrendítő, alig nyolc esztendős ko­ra ellenére is klasszikusnak mondható magyar filmalkotást láttunk újra a bu­dapesti televízióban. Makk Károly, a film ötvenegynehány éves rendezője már többízben bebizonyította e mű előtt is, hogy rendkívüli teljesítmények­re képes. 1958-ban készített filmje, a Ház a sziklák alatt egyike volt a fel­­szabadulás után készült legjobb tizen­két magyar filmnek. Pedig hát hol von még az is ettől az 1970—71-ben ké­szült, a Magyar Filmkritikusok díjával és a Cannesi fesztivál különdíjával ju­talmazott Szerelem-tői Minden műalkotásnak legjobb bíró-, ja az idő. A filmnek különösképpen. A Szerelem megrendítő szépsége nem­hogy veszített volna eredeti varázsá­ból az elmúlt nyolc esztendő alatt, in­kább gazdagodott, patinássá vált. Mi a titka — kérdezzük — a rendkívüli hatásnak? Próbáljuk megválaszolni I 1. Az irodalmi nyersanyag, Déry Tibor nem is egy, hanem két novellája-kis­­regénye. Déry írói kvalitásait aligha kell méltatnunk. 2. A mű (a novellák, a film) meg­rendítő, mély problémavilága. Mert ez a film többről beszél, miint egy nyo­morék parasztvén lány (Ház a sziklák alatt) vagy két öregasszony mégoly érdekesen megírt (Macskajáték) trogé­­diája-tragikomédiája. Itt a történelem­ről van szó és az igazságról. Az öt­venes évek jogsértéseiről, a nemzetkö­zi és a magyar munkásmozgalom nagy „tragédiájáról". Ettől persze még le­hetne közepes, netán rossz is a film. Közhelyet mondunk, de így igaz: a téma feldolgozásának a hogyanja itt a lényeg. Az érdem persze a témára rálelő Déryé, de semmivel sem kisebb a rendező érdeme. Nemcsak azért, hogy éppen ezt a témát karolta föl, hanem elsősorban azért, ahogyan ezt kidolgozta: nincs szónoklat, nincs nagyjelenet, nincs puskatus, nincs bör­tön-naturalizmus, csakis ez a vén­­asszony van a szenilis emlékeivel-bo­­garaival meg az a meggyötört, de sziklakemény fiatalasszony, akinek nem elég az egyik kálvária, vállalja a má­sikat is, puszta könyörületből, ember­ségből. Darvas Lili és Törőcsik Mari szere­peltetése e két asszony szerepében nem is csak telitalálat: több annál. Darvas Iván kisebb szerepében pedig éppen őzt dicsérhetjük, hogy nem bil­lentette föl a film egyensúlyát: ha egy hajszálnyival kevésbé meggyőző, talán tönkrezúzza az egész film megismétel­hetetlen harmóniáját. (cselényi) ONNAN A szakállas, hosszú hajú férfi Jean Marais francia színművész. Képünkön most megjelent könyvét, a Jean Marais meséi-t dedikálja. Anya lett Twiggy, a világ egykor leg­soványabb modellje és filmcsillaga. Ez a családi fotó a londoni kórházban, Twiggy távozása előtt készült. Ez év szeptemberében kezdté.k el Ró­mában az II giocattolo című film for­gatását; a film egyik főszerepét a ban­da Mariéne Jóbertre (képünk) bízta Giuliano Montaldo, a neves rendező. ImALLOTTUH JLVASTUM lÁITlJK

Next

/
Oldalképek
Tartalom