A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1979-02-10 / 6. szám

A Bratislava és a Nyugatszlovák kerületi!) című ismertető ugyan* csak rosszul szolgálja hazánk propagálásának ügyét. Hiába szépek a benne közölt fényképfelvételek. Az ismertető szöveg élvezhetetlen, zavaros. Még tárgyi hiba is akad benne jócskán. Mert illenék tudni, hogy a rómaiak nem románok, s hogy teljesen téves például ez az állítás: „itt (ti. a Nyugat-szlovákiai kerületben) van az ország egyetlen hűtőszekrénygyára''. (Az igazság az, hogy a Nyugat-szlovákiai kerületben vannak az egész ország hűtőszekrénygyárai). Nem akarom fárasztani olvasóimat további példák felsorolásával.

A hatodik füzet címe: Bratislava a zene városa a Dunán, vagyis a szlovák cím: Bratislava-mesto hudby no Dunaji — szó szerinti rossz fordítása. Témája valóban érdekes, képanyaga is szép, csak sajnos ez a kiadvány sem öregbíti városunk jó hírnevét. Nem túlzás azt állítani, hogy az 50 oldalnyi szövegben alig akad egy-két épkézláb mondat. A nevek, utcanevek használatában teljes a zűrzavar, a követke-A SZLOVÁK

zetlenség, mint sajnos általában a hasonló természetű szövegekben (erről még majd külön is szólunk), de ezek a hibák eltörpülnek a zavaros fogalmazás, a már nevetségesen hangzó mondatok mellett. Nézzük meg mindjárt az első bekezdést: „Bratislavának annyi jelentős zenei nevezetessége, palotája, meghitt helye, szülőháza és egyéb nevezetessége van, hogy az érdeklődőnek több órára van szüksége ahhoz, hogy mindezt a fontos zenei különlegességet láthassa, illetve meglátogassa. Általában meghonosodott egy sétaút, amely a mai K. G. központi gyermek- és ifjúsági-, a volt Grassalkovich palotától déli irányban a Mihály kapu mellett, a Mihály utcán lefelé a Klarissza utcába kanyarodik és a Káptalan utcán át a szent Márton dóm irányába vezet; majd a Nálepka és a Jirásek utcán keresztül visszatér az Április 4.-i térre, és a Prímás téren át a Klobučnícka utcába, ahol az egyik udvarban J. N. Hummel szülőháza van."

De lényegében mindegy, melyik oldalt ütjük fel, mert mindenütt rossz mondatokba botlunk. Nem tudom, miért alagútszerű átjáró a fővárosban közismert Boltív (Podjazd). Nem tudom, miért nevezzük zongoristának Dohnányi Ernőt, és honnan származik az a téves állítás, hogy Dohnányi osztálytársa volt Bartóknak (négy évvel volt idősebb Bartóknál). Végül a 18. lapón már odáig fejlődik a helyzet, hogy megtudjuk: „ez a kulturálist!) környezet (ti. Dohnányiék háza) kedvező módon hatott Bartók és fiatal barátja, Dohnányi E. gyors zenei fejlődésére."

Nem akarok igazságtalan lenni, lehet, hogy a tárgyi tévedések forrása az eredeti szöveg. De szabad ennyire kritikátlanul fordítani? A 49. oldalon közölt Bartók-kép szövege valóban meglepő: „A bratislavai születésű Bartók Béla zenetudós és zeneszerző." Lehet, hogy az eredeti szöveg is tartalmazza ezt a hibát, de ilyen esetben a fordító kötelessége volna felhívni rá a szerző figyelmét és a hibát kiküszöbölni.

Térjünk át ezek után az útikönyvekre, amelyek szintén tízezer példányban szoktak megjelenni. A Spišská Nová Ves a okolie című útikönyv magyar nyelvű összefoglalásából idézem (113.1): „Spišská Nová Ves-t az írásbeliségek először 1268-ban említik. Több mint valószínű a régi szlovák község Iglov, amely már a XI. században létezett és egy új község, amelyet

a német kolánisták a XIII. század felében létesítettek és Nová Dedinának neveztek el, összenövéséből keletkezett. .."

„Spišská Nová Ves önkormányzósága két síkon fejlődött. Egyrészt megvolt az önálló önkormányzósága, amely irányított és bíráskodással is foglalkozott, másrészt lényegesebb adminisztratív és ítélkezési ügyekben alá volt vetve a 13 (később 16) szepességi város Tartományának, amelynek jogkörébe tartozott például a halálhozás, halálítélet hirdetésének joga."

Ennyiből is kiderül, hogy a magyar olvasó sajnos vajmi keveset tudhat meg a szóban forgó város történetéről, mert a magyar szöveg összeállítója éppen a történelmi fogalmak magyar megnevezését nem ismeri és nem tudja magát magyarul kifejezni.

A Levoča a okolie című útikönyv magyar képjegyzéke megfelelő, összefoglalása is sokkol jobb szövegezésű, mint az előbb említett könyvé. A történelmi fogalmakat helyesen nevezi meg, a kisebb stilisztikai és helyesírási hibákat leszámítva ez az utóbbi összefoglalás jónak mondható. Egyetlen feltűnőbb hibát találtam benne: „A falfreskók a XIV. századból származnak, szent Dorottya legendáját, a 7 könyörületességet és a 7 főbűnt ábrázolják." Nem nehéz rájönni, hogy a hét könyörületesség helyesen: az irgalmasság hét testi cselekedete.

A rend kedvéért megjegyzem, hogy az ismertetett kiadványok közül a legrégibb 1966-ból való, a többi a hetvenes évek első feléből.

Még egy idegenforgalmi tájékoztató szövegre szeretnék rámutatni. Ez a tanulságos írásmű a budapesti Új Tükör 1977. október 2-i számában jelent meg a következő címmel: Fegyver- és városerőditmény kiállítás a Michaeltoronyban.

A cím láttán nem is gondoltuk volna, hogy fővárosunkról, pontosabban a jó öreg Mihály-toronyról van szó. Hanem aztán sok mindent megtudtunk a cikkből, pl. azt is, hogy: „A városba három kapu szolgált bejáratul: o Mi-' chael-kapu, a Laurin-kapu és a Vydrica kapu.. . Később még egy negyedik kaput is létesítettek, a Halász-kaput." Nem tudom, miért nem lehetett az első három kaput magyarul megnevezni (Mihály-kapu, Lőrinc-kopu és Vödric-kapu), de a negyediket igen. Az is rejtély, amit a toronyból állít az X- szel jelölt cikk: „A mai kupola formájú hagymatetőt a torony 1758-ban kapta, a Szent Mihály szoborral együtt. A szobrot Peter Eller városi szabómester alkotta." Nem tudjuk, mi a kupola formájú hagymatető, és különben is a Mihály-toronynak barokk rézsisakja van. Azt sem lehet kideríteni, vajon hogyan lett a rézöntő mesterből szabómester.

Még csak ennyit: az Új Tükör szerkesztősége az olvasók számon kérő leveleire — mert természetesen voltak ilyenek — azt válaszolta, hogy az X jelzésű cikkek tartalmáért a szerkesztőség nem vállal felelősséget, mert ezeket a cikkeket propagandaanyagként készen kapja. Nem hiszem, hogy ez elegendő mentség, hiszen nyilvánvalóan hibás, rossz anyagot közölni semmiféle szerkesztőség nem köteles.

A továbbiakban néhány olyan fordí-MAYER JUDIT:

tási problémára szeretnék rámutatni, amelyek az ismeretterjesztő szövegekben nagyon gyakoriak. De máshol is elégszer találkozhatunk velük.

Említettem, hogy még visszatérek a földrajzi nevek — helységnevek, folyónevek, hegységnevek, utcanevek — kérdésére. Nem azt akarom most vitatni, helyes-e, helytelen-e az a követelmény, hogy a szlovákiai helységneveket csakis a hivatalos, tehát szlovák formájukban használjuk. Ahol igazodnunk kell ehhez a követelményhez, ott se feledkezzünk meg például a szóvégi magánhangzó megnyúlásának szabályáról, ne írjunk tehát így: Komárnoban, ehelyett: Komárnóban. Ne vegyük át gépiesen a cseh szövegből német városok cseh elnevezését, magyar

szövegben Achen nem lehet Cáchy, Regensburg nem lehet Rezno, Plauen nem lehet Plavno stb. A tájegységek nevét magyarul írjuk: Csallóköz, Szepesség, Bodrogköz stb. Aminek nincs magyar neve, mint például a Záhorie elnevezésű területnek, azt ne akarjuk lefordítani, de ne emlegessük záhoriei alföldként sem. Megtartjuk a Záhorie elnevezést, megmagyarázva, mely területre vonatkozik. Az ilyenfajta földrajzi — és egyúttal geológiai — megnevezéseket: popradská kotlina, liptovská kotlina magyar szövegben magyarul használjuk: poprádi medence, liptói medence. (Nem beszélve arról, hogy nem katlan.) Folyók, hegységek, hegycsúcsok nevét — ha van ismert magyar nevük — magyar szövegben magyarul írjuk. Az idegenforgalmi tájékoztatókban, útikönyvekben természetesen feltüntetjük minden földrajzi név hivatalos formáját.

Az utcanevekről csők annyit, hogy ne beszéljünk és ne írjunk így: végigmegyünk á Leningradskán vagy a Leningradská utcán, a Sedlárskán, a Nálepkován stb. Minden hivatalos vonatkozásban természetesen szlovákul írjuk az utcaneveket. Az útikönyvekben is feltüntetjük őket hivatalos formájukban. De teljesen fölösleges bárkinek bármiféle sérelmet látnia abban, ha az idegen megtudja, mit jelent egy-egy utcanév, hogy például a Sedlárska Nyerges utca, a Veterná Szél utca, a Mýtna Vám utca. A szlovák nyelvű Budapest útikönyv is — nagyon helyesen — szlovákul írja az utcák, terek nevét — námestie Oslobodenia, Floriánovo námestie, Rákócziho stb. —, a megfelelő helyen közölve a hivatalos elnevezéseket is. Vagyis teljességgel logikátlan az a megoldás, amely például a Bratislava a zene városa a Dunán című brosúrára jellemző, hogy ti. Mihály, Klarissza, Káptalan, Jirásek utcát emleget, de Klobučníckát, Kostolnát, Sedlárskát. A helyes az lett volna, ha mindenütt zárójelbe tesszük a hivatalos formát, vagy ha a szöveg végén feltüntetünk egy kis utcajegyzéket.

Történelmi vonatkozásban csak a hagyományos magyar megnevezéseket lehet használni magyar szövegben. Nem beszélhetünk slavkovi csatáról austerlitzi csata, Bílá Hora-i csatáról fehérhegyi csata helyett. Nem nevezhetjük Lőcsei Pál mestert Levočai Pál mesternek, Kassai Jakabot Košicei Jakabnak. Az sem helyes, ha pozsonyi béke helyett bratislavai békét, pozsonyi országgyűlés helyett bratislavai országgyűlést emlegetünk. Azt sem mondjuk: westfaleni béke, wieni béke, Wieni Képes Krónika, hanem vesztfáliai béke, bécsi kongresszus, Bécsi Képes Krónika.

Azon is el lehetne gondolkodni, hogy a hazánkban megjelent útikönyvek magyar szövege azzal, hogy elvszerűen nem közöl egyetlen helységnevet sem magyarul, kultúrtörténeti szempontból megrövidítheti az ide látogató magyar turistát. Mert ugyan honnan jusson annak eszébe például Plavecké Podhradie hallatára Bornemissza Péter, ha nem tudhatja meg, hogy Plavecké Podhradie egykor Detrekőváralja volt.

Ha azonban feltüntetjük a magyar szövegben a szlovákiai helységnevek magyar formáját, ne essünk abba a hibába, hogy a hivatalos elnevezést egyszerűen lefordítjuk. Erre csak egy példát mondok: Spišský Štvrtok nem Szepescsütörtök (sose is volt), hanem Csütörtökhely.

Még valamit talán az idegen személynevekről. Vigyázzunk a szlovák szövegekben közölt idegen, pl. német nevekre. Nem írhatunk a magyar szövegben Jozef Haydnt, sem Ján Nepomuk Hummelt. Helyesen: Joseph,

Hpydn, Johann Nepomuk Hummel. De ne essünk a másik végletbe se: Amadeus Wolfang Mozart édesapját ne nevezzük Lipótnak, helyesen Leopold Mozart a neve. Előfordul, hogy egyegy idegen név tőalakja nem egészen világos a szlovák ragozott formából. Ha nem ismerjük a nevet, nézzünk utána, de ne írjunk le családneveket megcsonkított formában, pl. így: Odescalch, ehelyett: Odescalchi.

A történelmi személyek, pl. uralkodók, hadvezérek stb. nevének minden nyelvben megvan a maga hagyományos, megszokott formája. Ne essünk hát abba a hibába, hogy az idegen nyelvű szöveg hatására pfalzi Bedachet emlegetünk pfalzi Frigyes helyett, II. György erdélyi fejedelmet II. Rákóczi György helyett stb. És ügyeljünk a magyar családnevek írásmódjára, ezeket a neveket az idegen nyelvű szövegek sokszor közük tévesen.

Bánjunk óvatosan a szlovák szövegekben előforduló idegen szavakkal. A szlovák nyelv közegében nem egy idegen szó más jelentést hordoz, minta magyaréban. A szlovák profánny formának nem minden esetben felel meg a magyarul használatos profán. A kriminálny film-et sem lehet kriminális filmnek fordítani, az bűnügyi film, esetleg krimi. Ne fordítsuk a prírodná rezervácia kifejezést rezervációnak, magyarul az természetvédelmi terület, és ha már idegen szóval jelöljük, akkor rezervátum, és nem rezerváció.

Befejezésül megemlíthetnénk, hogy néhány évvel ezelőtt megalakult a Szlovák Irodalmi Alap keretében a magyar fordítások ügyében illetékes szakbizottság, s azóta a könyvkiadó vállalatok csak olyan fordítókat foglalkoztathatnak, akiket az említett bizottság nyilvántartásba vett. Az intézkedés célja elsősorban az, hogy olyan fordítók, akik erre a munkára nem bizonyultak alkalmasnak, ne fordítsanak. Az illetékeseknek, akik fordításokra megbízást adnak, megvan tehát a lehetőségük, hogy jobban megválogassák a fordítókat.

A fordítás nehéz és felelős munka, akkor is, ha egy egész könyvről, szépirodalmi műről, akkor is, ha csak egy címről, feliratról van szó. Ha a fordítás rossz, nem teljesíti funkcióját, mert félrevezet ahelyett, hogy helyesen tájékoztatna.-MAGYAR FORDÍTÁSOK GYAKORLATI KÉRDÉSEI

14