A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-10 / 6. szám
én kaszám - törött a nád, mert hideg volt. Ripegett-ropogott. Bujkáló holdvilág alatt volt. Nagyon jól ment, mert sima volt a jég. Hát nézek én a fűzfa felé, az meg teljesen világított, mint a tűzláng. Odamegyek, körülnéztem és meglepődtem. Istenem! Hogy lehet az ilyen?! Fölveszem, megnézem, a torkát, a közepit - de csak úgy mutatja magát, mint maga a valósága Hogy lehet ez? A hidegnek ilyen ereje van? A holdvilág-sugár ilyen tűzlángot mutat? Miért? Mert a víz hidegségben jéggé köt. A holdvilág a hidegségben tüzet mutat. A fűzfa pedig lángot mutat. Aztán az történt, hogy magam is megdöbbentem, amíg teljesen meg nem győződtem arról, amit mondtam. Mert ha éjnek-évadján ilyet mutat a természet, mit jelent ez? Mert azt végignézni hajmeresztő. Mikor az okát megtaláltam, megkönnyebbültem. És ez boldoggá tett. És munkámat fölvettem és vágtam tovább a nádat." Idáig jutottunk azon az estén. Hogy mindabból, amit Varga Józsi bácsi szavai nyomán sikerült lejegyeznem, menynyi a valóság és mennyi a mese, annak eldöntését lényegtelennek tartom. Inkább az érdemel figyelmet, hogy egyegy történet, esemény — még napjainkban is — hogyan válhat mesévé. Ezek a történetek - úgy találom - a mesévé válás útjának - genezisének - a középső szakaszán tartanak. Hogy mese lesz-e belőlük, ebben az állapotukban ismerve őket, aligha lehet bizonyosra állitani. Ugyanis ehhez az kellene, hogy egy-két nemzedék tovább mondja-alakítsa; nyelvi és szerkezeti szempontból finomítva rajta, hogy a mesék örök törvényének — a jó győzedelmének a gonosz felett; a győztes méltó megjutalmazásának stb. - maradéktalanul megfeleljenek. De én nem vagyok biztos abban, hogy lesz aki Józsi bácsi „már nem történet - de még nem mese" állapotában - félúton - lévő „szövegeit" tovább adja. Táncait — mert táncai is voltak - szerencsére hozzáértő emberek már lejegyezték. Most történeteiből is sikerült megörökíteni - az itt közölteken túl is - néhányat. A bennünk lévő és a rajtunk kívüli valóság valahogy így népesült, népesül be csodás eseményekkel, varázslatokkal, holdvilág-sugarú tűzlángokkal, lángot mutató fűzfákkal, mindazzal, aminek az első mondatát anyánktól tanultuk meg elalvás előtt apró gyermekekként: „Hol volt, hol nem volt..." Józsi bácsi hazafelé készülődik. Kabátját igazgatja, s látom, nem biztos a dolgában, hogy amit végzett, jól végezte-é? Meg is áll az ajtóban és visszafordul.- Még egyet kéne szólnom - mondja - azt, hogy ilyen időkben minden szóra vigyázni kell; hogy jó helyre kerüljön, mert minden szónak megvan a maga párja. Kikisérem a veröckéig. Egy perc múlva már csak a csizmakopogását hallom a betonjárdán. Ha ezer évvel korábban születik, pogány őseink közé, táltos lett volna ... Elmenőben is milyen fontos igazságra figyelmeztetett! GÁL SÁNDOR Varga Józsi bácsi Az egykori Marhaállás maradványa (A szerző felvételei) 13
