A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-03 / 5. szám
Az utolsó vetés utón az egyik párt félretesszük Sorozatunk előző részeihez hasonlóan, ehhez is, a részleteket pontosan ábrázoló, sablon tartozik (1. ábra), amely szerint egy bizonyos műveletet begyakorolunk. Most vászonvetéssel egyenes szélű csipkét készítünk. A szélek simaságát úgy érjük el, hogy a fordulatnál a gombostűt két pár csölönk elé szúrjuk. Munkamenet: Bal oldalról (ahová egy és a másik párral dolgozunk visszafelé gombostűre két pár csölönköt függesztettünk) vászonvetéssel haladunk jobb felé. A szélére érve az utolsó vetés után, mielőtt fordulnánk a két pár elé tűt szúrunk. Azt a párt, amellyel ide jutottunk, félre tesszük, munkán kívül lógni hagyjuk és a másik párral dolgozunk visszafelé. Minden fordulatnál ugyanígy járunk el, tehát a széleken a csölönkpárok szerepet váltanak (2. ábra), illetve ismét dolgozunk a félretettekkel. Eddigi ismereteink alapján már megpróbálhatunk egy szabadrajzú, egyszerű ábrát is kötni (pl. virág, lepke, hal). Kezdjük a legegyszerűbbnél: Szabad kézzel hal formát rajzolunk (3. ábra). Hossza kb. tizenöt centiméter. A sablonhoz hasonlóan megjelöljük a tűszúrások helyét. A rajzot a párnára erősítjük és a nyíl irányába egyenes szélű csíkot kötünk vászonvetéssel. Az elkészült munkát a párnán hagyjuk és egy gombostűt sem veszünk ki belőle. A munkamenet további részét következő számunkban ismertetjük. FULOP MÓNIKA (Prandl S. felvételei) »■**★**•*★****★***«**★****★■*-**★** MÓNIKA HERZ Kis gimnazista, mindössze tizenöt éves, amikor tíz-tizenkét évvel ezelőtt egy, főképpen az osztálytársnőiből alakult amatőr énekkarban első ízben lép színpadra. A kórus sikert arat és a barna hajú, csinos Monika egyre inkább megkedveli az éneklést. Amatőr pályafutásának következő állomása egy tánc- és dalegyüttes, amely sikerrel szerepel — 1970-ben — az NDK ifjúsági szövetségének országos vetélkedőjén. A következő esztendőben Monika újból benevez ebbe a versenybe, de ekkor már önállóan és a táncdalénekesek kategóriájában. Tehetségét bizonyítandó — újból diadalmaskodik. Röviddel később az NDK Televíziójának munkatársai keresik Monika Herzet és a stúdióba hívják, hogy önálló dallal mutatkozzon be a Rostockból sugárzott „A szél rengeteg dallamot ismer" című szórakoztató műsorban. Ez a bemutatkozás is várakozáson felül sikerül: Monika sikert arat s néhány nappal később már több tucat levél üdvözli őt. így kezdődött a pályafutása, és ma talán nincs is az NDK Televíziójának olyan könnyűzenei vagy szórakoztató műsora, amelyben nem szerepelne!... Természetesen, nemcsak a tévé biztosít számára fellépési lehetőséget, hanem sokat turnézik (külföldön is) és gyakran hívják lemezfelvételre is. (m-) Fotó: Kontár Gyula MORZSA-TORTA Hozzávalók: 10 tojás, 10 kanál cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 10 kanál zsemlemorzsa, vegyes gyümölcsíz, zsír. Készítése: A tíz tojás sárgáját a cukorral és vaníliás cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a zsemlemorzsát és a tojások felvert habját. Zsírral kikent tepsire, vagy ha fél adagból készítjük, tortaformába öntjük, forró sütőben kb. negyed órát sütjük, míg pirulni kezd és felemelkedik. Ekkor kivesszük és deszkára borítjuk. Amikor kissé kihűlt kettévágjuk, a két tésztalapot gyümölcsízzel megkenjük és egymásra borítjuk. Tálalás előtt felszeleteljük. 21