A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)
1979-02-03 / 5. szám
KORTÁRSAINK Laco Novomeský Az elmúlt esztendőkben mór bemutattuk olvasóinknak a csehszlovákiai magyar irodalom művelőit, hazai magyar költőinket és prózaíróinkat. Az idén a szlovák, a cseh, valamint a magyarországi költészet legkiemelkedőbb élő alkotóit vesszük sorra. Mivel élő alkotók, „arcképcsarnokáról" van szó, sokan talán csodálkoznak majd, hogy éppen a már 1976-ban elhunyt Laco Novomeskývel kezdjük a sort. Meggyőződésünk azonban, hogy Novomeský nélkül túlságosan is hiányos lenne „arcképcsarnokunk". Hiszen éppen ő, Novomeský volt a kezdet, a szlovák szocialista líra kezdete, a kiindulópont, az alap, amelyre a fiatal szlovák költészet építkezhetett. Az egyik legjelentősebb mai szlovák költő, Milan Rúfus így vall erről a Mit jelentett számunkra a költő című esszéjében: „Nemzedékünk abban az időben lépett be az irodalomba, amikor a szlovák napilapok tele voltak »szürrealista módra« csinált versekkel, de ugyanakkor éreztük, hogy ez a poétika nem fejezi ki a mi életérzésünket. A korigény ráébresztett bennünket a közvetlenebb.kifejezésmód szükségszerűségére. Ilyen körülmények között Novomeský költészete - az a költészet, amely abszorbálta az újkori poétika vívmányait, átolvasztva azokat egy új, magasabbrendű egyszerűségbe - bizonyos kiindulópontot jelentett számunkra." Laco Novomeský, a XX. századi szlovák líra európai rangú képviselője, az idén lenne hetvenöt éves: 1904. december 27-én született Budapesten. A Csehszlovák Köztársaság megalakulása után szüleivel együtt Senicába költözött. Elvégezte a modrai tanítóképzőt, majd egy ideig Bratislavában tanított. 1925- ben a Pravda chudoby (Szegények igaza) című lap szerkesztője lett. Több szlovák és cseh folyóirat szerkesztőségében dolgozott (egyebek között a szlovák avantgarde irodalmi és politikai folyóiratát, a DAV-ot is szerkesztette). Forradalmi tevékenységéért többször bebörtönözték. A CSKP-ba már 1925- ben belépett, az ún. szlovák állam idején illegális munkát végzett. Tagja volt Szlovákia Kommunista Pártja V. illegális Központi Bizottságának, amely előkészítette a Szlovák Nemzeti Felkelést. Novomeský világraeszmélésében egyébként a magyar kultúra is jelentős szerepet játszott: Petőfiről tanulmányt írt, Kosztolányi Édes Annáját ő fordította le szlovákra, kapcsolatban állt a Csehszlovákiai magyarság haladó mozgalmával, a Sarlóval: Balogh Edgár cikkét az újarcú fiatalokról ő maga fordította le a DAV számára. 1950-ben koholt vádak alapján megfosztották tisztségeitől, majd egy év múlva a kommunista pártból is kizárták és — burzsoá nacionalizmus vádjával - letartóztatták a következetes internacionalista költőt, aki Janko Kráľt tartotta példaképének: azt a Janko Kráľt, aki a haladásért, népének felemeléséért harcolt, s aki 1848-ban szembeszállt a Béccsel szövetkező szlovák értelmiséggel. Novomeskýt a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusa „szabadította" ki börtönéből: majd a prágai irodalmi múzeum tudományos munkatársa lett. Később újra tagja lett a pártnak, majd az SZLKP plénumának és elnökségének. Új könyvei is sorra megjelentek. Lírai életműve két — relatíve önálló - korszakra tagolható: első alkotói korszaka a kezdetektől 1948-ig tartott, utána a kényszerű elhallgatás évei következtek. Második alkotói korszakát 1963-tól 1976-ban bekövetkezett haláláig számíthatjuk. Első alkotói korszakában öt verskötete jelent meg: 1927- ben a Vasárnap című, amely ugyan a poétizmus vívmányait - köztük a játékosságot is - integrálja, ugyanakkor azonban polemizál a poétizmussal, illetve a poétizmus „problémamentes" életfelfogásával: uralkodó motívuma az együttérzés, a szegénység sorsának vállalása. További kötetei a Janko Kráľ emlékének szentelt Romboid (1932), a Nyitott ablakok (1935), a Szent a falu határában (1939), valamint a Csempészett ceruzával (1948) című - tíz versből álló - ciklus. 1963-ban adta ki a Teréza Villa című poémáját, amely tulajdonképpen nem más, mint a Nagy Október eszméinek költői ünneplése; Aragon szerint: „gyönyörű poétikus emlékezés mozgalmunk hőskorára". Úgyanebben az évben, azaz 1963-ban jelent meg a Vladimír Clementis emlékének ajánlott elbeszélő költeménye, a 30 percnyire a várostól, majd egy év múlva az Onnan és más versek című kötete látott napvilágot. Összes verseinek és válogatott tanulmányainak gyűjteményét ugyancsak kiadták. A kommunista párt megalakulásának 50. évfordulója alkalmából ismét megjelentek összes versei: Laco Novomeský költői életműve címmel, az írószövetség kiadóvállalata, a „Slovenský spisovateľ“ gondozásában. «. Magyar nyelven csupán Válogatott versei (Madách, 1969) ismertek, az olvasó azonban a válogatás olapjgn is megállapíthatja, hogy Laco Novomeský szintetizáló költő: sohasem a részt, mindig az egészet akarja megragadni, illetve kifejezni. Nem hisz az ún. „hű leírásban". Olyan nagy témát, mint amilyen az ember megváltozása az új társadalmi körülmények között, szerinte nem lehet egyszerű leírással visszaadni. „Novomeský inkább megváltoztatja a valóságot, mintsemhogy reprodukálja: nem fényképezőgéppel, hanem röntgensugárral dolgozik" - írta róla egyik méltatója. VARGA ERZSÉBET LACO NOVOMESKÝ versei: VERS Az idő szárnyal, mint végtelen madárraj. 1904 — ez az év úgy veszett el, mint esernyőm, fekete huzatával, a Café Unionban egyszer. De azt tudom, aligha lebegett fel abban az évben Betlehem fényes csillaga tündökölve, csak egy asszony szült kínos-nehezen fiút a földre. Az idő szárnyal, mint végtelen madárraj. Tán tizenkilenc lombhullásba telt, míg a fiú beszélni kezdett. A világ roppant erejét nem rázta meg a gyermeki köszöntés. A földön voltak gyöngék és erősek, New York házai a felhőkbe nőttek, gyönyörű hídjaival összeöltve Párizs is nevetett, az Elefántcsont Parton néger fiú néger lányt szeretett, és Moszkvában egy asszony boldogabb boldogságról álmodott, nagyobb karaj kenyérről. A fiú énekétől a világ arca mit sem változott. S tán hiába is élt, ha semmit nem adott, és semmi hasznos dolgot nem csinált itt. Mégis: írjátok a javára, hogy úgy szerette, szinte már imádta a világ dolgait és dolgocskáit. AZ EMBER Vas léptekkel vonul a történelmen át, s térdre kényszerít minden népet. (írja egy új, mozgalmas dráma vázlatát az eljövendő nemzedéknek.) Birodalmakat épít, a trónokat úgy taszítja szemétre, mint ócska edényeket, s acélkézzel, büszkén emelt fővel szorítja új formákba a kontinenseket. És földön kúszik és halál félelme fojtja, ha ég rikácsol, pokol háborog. Ki tudja, mikor görcsbe görnyed térdrerogyva, menekült-e, vagy támadott? S amint fekszik, bogáncsok közt, roncsolt fejével, ahol a golyó kioltotta életét, a csenevész bokorágak szánó tenyérrel lefogják merev két szemét. BÖLCSESSÉG Ez is bölcsesség: a zsinat előtt térdre esni, meggyónni tévelyt, tévtant, tévedést, hadd hallják a bíborosok, inkább térdre, mint a máglyára rogyva, inkább magunkba rejtve az igazságot, mint ékszert a dobozba, aztán beismerni magunkban, hogy mégiscsak mozog .. . Igaz-e, Galilei elvtárs, ez is bölcsesség! De bölcsnél bölcsebb a gyermek, a bátor fiúcska, az a mesebeli balga, ki harsányan elkiáltotta a királyról, hogy nincs is semmi, nincs is semmi rajta. (Rónay György fordításai) 11
