A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)

1978-07-22 / 30. szám

palózas izgalmán kívül néha egy-egy árjegyzék, számla vagy az egyébként gondosan elrejtett áruhoz szóló hasz­nálati utasítás árulkodik , , . Előfordul, hogy személyi motozás szükséges a föl­merült gyanú bizonyításához, de érzé­keny fémkeresők, okirathamisítást jelző készülékek és más műszerek is segítik a vámtisztek munkáját. Újabban a ká­bítószercsempészet is divat lett. Ilyen gyanú esetén kábítószerkutatásra ido­mított kutya vezeti nyomra a vámőrö­ket. Természetesen, minderre ritkábban van szükség, általában a vámtisztek gyakorlata és emberismerete is ele­gendő. Ezt igazolja Varga Sándor leg­utóbbi eseteinek egyike is. Éjfél előtt néhány perccel egy régi típusú Volga személygépkocsi állt meg a komáromi határátkelőhelyen, benne egy házaspár és három kiskorú gyere­kük. Varga Sándor a szokásos módon az autóhoz lépett, elkérte a devizanyi­latkozatot, a család úticélja és csomag­jai felől érdeklődött. A hátsó ülésen fá­radtan bóbiskoló gyerekek láttán gyor­san akarta befejezni a vámvizsgálatot. Már-már visszaadta volna a lepecsé­telt iratokat, hogy szerencsés utat kí­vánjon a jugoszláviai szabadságára igyekvő családnak, amikor a házaspár zavart, majd hirtelen földerülő arcára lett figyelmes. Újra körbesétálta a ko­csit, még egyszer rákérdezett, tényleg nincs-e semmi elvámolni valójuk? A há­zaspár hangját akarta hallani, vajon válaszaik igazolják-e gyanúját... A férj csak félszeg, rekedt választ adott, az asszony idegesen nyúlt a cigaretta után. Varga Sándor gyanúja most már ké­zenfekvő volt, csak rá kellett jönni, mit titkol az egyre idegesebb házaspár. Megnézte a kesztyűtartót, megkopog­tatta a pótkereket, az ajtókat, aztán a férj helyett ő ült a vezetőülésre. Félkéz­zel a műszerfal mögé nyúlt és annak a motorház felőli oldalán egy kis bőr­táskára bukkant. Elég volt kinyitni a villámzárat és készpénzben 74 500 koro­nát talált. Tíz perc sem telt belé és a házaspár bevallotta: Jugoszláviából Olaszországba akartak jutni, ahonnan nem kívántak már hazatérni. Utazás előtt ezért pénzzé tették mindenüket, ezt az összeget vitték magukkal. Ter­mészetesen, a tengerparti üdülésből és az olaszországi nevezetességek megte­kintéséből semmi sem lett és a házas­pár tiltott határátlépés vádjával bíróság elé került. Ez egy nem mindennapi, kirívó eset. Bosszantó apróságok (például a hanya­gul kitöltött vámnyilatkozat), kisebb ki­hágások annál gyakrabban fordulnak elő. Itt, a komáromi közúti határátkelő­­helyen, de az ország többi vámhivata­lában is. Röpke másfél nap alatt a vámtisztek munkáját figyelve jártam a párkányi vasútállomáson, a Dunát az esztergomi Bazilikánál átszelő kompnál és több más forgalmas határátkelőhe­lyen is. — Jó napot kívánok, csehszlovák út­levél és vámvizsgálat! Hogy érezték ma­gukat külföldön? Mi van a poggyászuk­ban? — hallottam számtalanszor a vám­őrök barátságos hangját. Itt-ott bele­belenéztek egy kofferbe, táskába; ha kellett tanáccsal is szolgáltak. Divat lett a világjárás, az utazás. Határátkelőhelyeinken naponta százak, ezrek iratait, bőröndjeit ellenőrzik. Nem számoltam, nem kutattam hány utast tesz ki ez havonta, negyedévente vagy akár az egész esztendőben. Nem kér­deztem azt sem, milyen összegre rúg annak az értéke, amivel a vámőrök munkája hozzájárul a nemzetgazdaság védelméhez. Mert nem kérdeztem meg azt sem: hányszor kell egy vámtisztnek eltűnődnie azon: mitévő legyen, hogy a kötelességét teljesítse, de az utasban egyúttal az embert is lássa ... Ebben a munkakörben, minden gya­korlatnál és jogismeretnél fontosabban, ez a legnehezebb. Prandl Sándor felvételei A szocializmus olyan társadalmi rend — tanítják a marxizmus-leninizmus klasszikusai, melyben a termelőeszkö­zök társadalmi tulajdonban vannak, a politikai hatalom pedig a munkás­­osztály kezében. Olyan társadalmi rend, mely biztosítja az átmenetet a kapitalizmusból a kommunizmusba. Ezért tehát logikusan ez a társadalmi rend magán viseli minden területen a megelőző, a tőkés társadalom „anya­jegyeit“. Ezek az anyajegyek, úgy gondolom, a legtöbb esetben az embe­rek gondolkodásában vannak jelen, igen élénken. Érthető is, hiszen az emberi gondolkodás átformálása a leg­bonyolultabb és leghosszabban tartó folyamat. A szocialista ember nevelésében pél­dául igen nagy súlyt helyezünk arra, hogy az ember ne legyen közömbös a társadalom — embertársai szűkebb és tágabb környezetének problémái iránt. Ennek ellenére számtalan esetben va­gyunk szem- vagy fültanúi annak, hogy sokan közömbösen viselkednek olyan problémákkal vagy olyan ese­tekkel szemben, amelyek károsak az egész társadalom szempontjából. Meg­kérdezhetnénk önmagunktól, vajon mindenre felfigyelünk-e, ami közvet­len környezetünkben történik. Kérdezzük meg a lelkiismeretünket, hány esetben feleljük a közbiztonsági szervek kérdéseire, hogy nem láttunk semmit, és gyáván viselkedünk, mert miért is csinálnánk magunknak fölös­leges gondot olyan ügyből, ami sze­mély szerint nem érint bennünket, arra viszont nem gondolunk, hogy éppen ez az emberi gyengeség teszi lehetővé, hogy különböző garázda egyének tovább mérgezzék a társada­lom légkörét, hogy ez a magatartás sok esetben elősegíti az olyan társa­dalomellenes tevékenység — mint a társadalmi tulajdon kárára elkövetett vétségek, vagy a közérdeket szolgáló berendezések megrongálása — elszapo­rodását. Vagy vegyük például a mun­katársi segítség kérdését, amelyben szerintem igen rossz példával szolgál­nak a bratislavai városi tömegközle­kedési eszközök kocsivezetői. Az utasok százai igen sok esetben 15—20 percet vagy még többet várnak egy-egy végállomáson, ahol közben 4—5 trolibusz áll és nem mozdul. Ké­sőbb kiderül, hogy az úton meghibá­sodott az a trolibusz, amely a soros lett volna. De mivel azok, akik a vég­állomáson állnak nincsenek soron, így hát oda se neki, hadd várjon a jó­nép. Vagy egy másik példa: vajon min­denki úgy viselkedik-e, mint a gondos gépkocsivezető, hogy ügyel a maga s a többi jármű vezetőjének és utasai­nak testi épségére, és harcol-e azok ellen, akik nem tartják be a köz­lekedésrendészeti szabályokat? Például nemrég láttam egy esetet az egyik út­kereszteződésben, amikor a forgalom­­irányító lámpa előtt álló egyik autóba hátulról belehajtott egy másik gép­kocsi. A szabálysértést elkövető aztán ügyesen elhajtott a helyszínről, mint­ha mi sem történt volna. Az esetet az útkereszteződésben álló kocsik vezetői­nek nevetése kísérte, de egyik sem emlékezett arra, hogy mi volt a rend­száma a szabálysértést elkövető kocsi­jának. Nem általános jelenségek ezek, de vannak ilyenek az életünkben, amelyek ellen harcolnunk kell magunk s a tár­sadalom érdekében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom