A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)

1978-12-30 / 53. szám

CSEMADOK Pintér Ferenc még erősebb lett o kórusban az elha­tározás: a következő Kodály-napokon ők is ott lesznek. És elérkezett a várva várt nap, 1970. március 6-a, az első nagy fellépés napja. Most már nem­csak a CSEMADOK-tagság, hanem a község lakossága előtt. Ekkor már 50 tagja volt a kórusnak. Felvetődött a formaruha kérdése. Jó lenne egysé­ges öltözetben fellépni. Állványokra, vagyis praktikábelekre is szükség len­ne. Milyen nagy volt a karmester örö­me, amikor a főpróbán a kórus - saját költségvetésén —, nagyon szép egysé­ges öltözetben jelent meg a színpadon, ahol a tagok által elkészített állványok vártak rá. Beigazolódott, hogy az erős akarat nem ismer akadályokat. Mindez további nagy munkabírásra, lelkesedés­re sarkallta a kórust és karmesterét is. A bemutatkozás nagyszerűen sikerült. A közönség rajongó szeretete, lelkes tapsa és elismerése tovább fokozta az énekkar munkakedvét. Felmerült a gondolat, hogy nevet kell adni a kórusnak. Több javaslat megvitatása utón az énekkar Fábry Zoltán életének jelszavát választotta, így lett a kórus neve: Vox Humana. Az emberekhez emberi hangon szólni, énekelni és hirdetni a humánumot, a szépet, a jót, az igazat és nemesen szórakoztatni — volt a Vox Humana kórus vezérfonala. Nemsokára felmerült az a kérdés is, hogy a karmester munkájának meg­könnyítésére meg kell alakítani a veze­az énekkar Vass Lajos: Kertem alját Tisza vize locsolja ... c. népdalfeldol­gozását tanulta be és felkérte a szer­zőt, hogy a bemutatón ő vezényelje a kórust, amikor ezt a számot előadja. Szívesen gondolunk vissza a szép estre, a sok lelkes tapsra és arra, hogy kó­rusunk a CSMTKÉ-vel együtt szerepelt, közös számokat énekelt Vass Lajos, Janda Iván, Ág Tibor és saját kar­nagya vezényletével. 1971. március 27-én a Vox Humana első alkalommal szerepelt Magyar­­országon: a mosonmagyaróvári Agrár­­tudományi Főiskola kórusa látta ven­dégül. Halmos László zeneszerző, a fő­iskolai kórus karnagya sok elismeréssel buzdította énekkarunkat és nagy dicsé­rettel szólt a Vox Humana teljesítmé­nyéről. Még abban az évben viszonzá­sul Diószeg látta vendégül a magyar­­országi kórust. A Vox Humana munkájára és ered­ményeire a felsőbb szervek is felfigyel­tek és meghívták a kosúti sortűz 40. év­fordulója alkalmából rendezett orszá­gos ünnepségre. A járási pártbizottság elismerő és köszönő levele további ösztönzést adott a jó munkára. Ezután nagy szorgalommal készült a kórus az 1972. június 18-án megrende­zett II. Kodály-napok énekkari feszti­válra. Előtte részt vett Dióspatonyban egyetlen magyar énekkar, jól megálltuk a helyünket. A CSEMADOK megalakulásának 25. évfordulóján a hazai szereplésen kívül sikerrel szerepelt az énekkar Diós­patonyban (Orechový Potôň), Vág­­sellyén (Šaľa) majd ismét kerületi ver­senyen mérte össze tudását a szlovák kórusokkal Felsődióson (Horné Oreša­­ny), majd később ugyancsak kerületi versenyen Dióspatonyban. Az is nagy megtiszteltetés volt szá­mára, hogy a járási pártbizottság meg­rendelésére a galántai járásról készí­tett dokumentumfilmben a kórust is szerepeltették. A filmet a járás falvai­ban, sőt Magyarországon is vetítették a fejérmegyei járás községeiben. 1975 januárjában a Vox Humana is szerepelt azon a szép ünnepségen, amelyet Bárdos Lajos világhírű magyar zeneszerző születésének tiszteletére rendeztek Komáromban. Ez alkalommal csak Bárdos-feldolgozásokat adott elő a kórus. A III. Kodály-napokon, 1975-ben a Vox Humana ismét aranykoszorús mi­nősítést szerzett. Énekkarunk ezt követően ismét a környező falvakban szerepelt, mert az otthoni kultúrház javítás miatt évekig zárva volt. A CSKP megalakulásának 55. évfor­dulója tiszteletére rendezett ünnepsé­gen a Vox Humana fellépett Bratisla­­vában a Szlovák Filharmonikusok Zene­karának koncerttermében a CSEMA­DOK KB kérésére. A nagyszerű kör­nyezet, a jó akusztika, a lelkes közön­ség és a sikeres szereplés bevésődött A kórus a bratisla­­vai Redout hang­verseny­­termében A diószegi (Sládkovičovo) és Vox Hu­mana vegyeskar 1969. október 10-én alakult meg. A nagy ösztönző a galán­tai I. Kodály-napok ünnepsége. A CSE­MADOK dalszerető tagsága látta, hogy az ország magyarlakta területéről Ga­­lántára jöttek a dalosok, községünk pedig csak két kilométerre van Galán­­tától és kórus híján nem lehetett része­se a Kodály-napi nagyszerű rendezvény­nek. Megszületett az elhatározás, hogy a vezetőség a tagság kívánságának megfelelően kórust alapít, amely a három év múlva sorra kerülő újabb Kodály-napokon már megüti a mérté­ket, szerepelhet. A felhívásra harmincán jelentkeztek. Az első próbát október 13-ra tűzték ki, ezen mind a harminc személy meg­jelent, sőt újabb jelentkezők is voltak. Az első összejövetel nagyszerűen sike­rült. Több egyszólamú népdal és kánon eléneklése után néhány kétszólamú népdalfeldolgozást könnyen megtanult a lelkes gárda. Mindenki annak tuda­tában ment haza a próbáról, hogy a csoport könnyen tanúi, és íme néhány műsorszámot már tud is. A könnyed tanulás, a velejáró nemes szórakozás, kellemes időtöltés, az együtténeklésből fakadó bennsőséges érzés szépsége gyorsan összekovácsolta a lelkes gár­dát. A könnyebb számok után hama­rosan jöttek a komolyabbak is. Közben a kórus létszáma álandóan gyarapo­dott és az első bemutatkozás idejére - a CSEMADOK évzárójára - már 45 főre emelkedett. Az énekkar első szereplése a taggyűlésen nagy sikert aratott és elősegítette a létszám továb­bi emelkedését. A próbák hangulata egyre barátibb és meghittebb, a tagok pontossága, szorgalma és lelkesedése példássá vált. 1969. december 13-án a CSMTKÉ Bratislavában tartott ünnepi hangver­senyt fennállásának ötödik évforduló­ján. Erre a CSEMADOK vezetősége külön autóbusszal elvitte a diószegi kórust. Úgy gondolta, hogy az indulás­hoz a tanítók énekkara nagy segítsé­get tud adni. A nagyszerű koncert után tőséget. Megválasztották tehát az el­nököt, a titkárt és szólamfelelősöket, majd később alelnöki, pénztárosi tiszt­séget is rendszeresítettek. Többen se­gítenek a technikai kivitelezésnél. Egy­­egy szabadtéri rendezvény előkészíté­sénél a kórus tagjain kívül a CSEMA­DOK helyi szervezetének vezetősége és tagsága is tevékenyen közreműködik. A már szilárd alapokon álló Vox Humana énekkar lelkes vezetőségével elindult a nagyszerű úton, amely meg­feszített munkával, sok-sok lemondás­sal, önfeláldozással járt, de sok sikert is hozott, s a közös munka öröme és eredménye megacélozta erejét. Jöttek a szereplések. A községben minden rendezvényen, ünnepségen sikerrel helytállt a kórus. Népdalesteket rende­zett otthon és a későbbiek folyamán a járás falvaiban is. A CSEMADOK helyi szervezetének vezetősége mindenben segítette és se­gíti a kórust. Fellépéseket biztosított a számára. így került sor többek között arra is, hogy meghívta a CSMTKÉ-t diószegi szereplésre. Erre az alkalomra a minősítő területi énekkari találkozón. Mindannyiunk nagy örömére megvaló­sult álmunk: részt vehettünk a II. Ko­­dóly-napokon, ahol az énekkari feszti­válon elnyertük az aranykoszorús mi­nősítést. A lelkesedés, az öröm határ­talan volt. A kitartó, becsületes munka meghozta gyümölcsét. Nagy örömmel és az aranykoszorús minősítés birtokában mentünk 1972. június 24-én magyarországi szereplésre, Hartára, ahol áttelepített diószegiek élnek. Itt egész estét betöltő műsort adtunk. Még abban az évben viszont­láttuk a hartaiak énekkarát községünk­ben. Nagyon szép és könnyeket fakasz­tó ünnepi est volt. Szívesen emlékszik a kórus a szenei szereplésre, ahol a Szenei Molnár Albert Napok keretében lépett fel ne­ves magyarországi színészek jelenlété­ben. Sok fellépés következett ezután. Énekkarunkkal a rádió is felvételt ké­szített. Majd meghívást kaptunk Tren­­čínbe, a kerületi énekkari fesztiválra, ahol a szlovák kórusok között, mint az énekesek szívébe és mint a nehéz munka legnagyobb jutalma tovább hevít és lelkesít. Járásunkban mindenki nagyra becsü­li a galántai Kodály kórus munkáját. 1976 decemberében ünnepelte az ének­kar fennállásának 20. évfordulóját. Az ünnepi hangversenyen a Vox Humana is fellépett és többek között az erre az alkalomra betanult kórusművel kö­szöntötte a jubiláló kórust. A cukorgyár vezetősége sok segítsé­get nyújt a kórusnak, amelyben kb. 20 énekes cukorgyári alkalmazott vagy ilyenek hozzátartozója. A gyár kérésé­re 1977-ben Magyarországon Ács köz­ségben szerepeltünk, az ottani cukor­gyár kórusának 50 éves jubileumán. Részt vett ezen az ünnepségen a nagy­hírű budapesti ÉDOSZ férfikar is, amellyel szoros kapcsolatot alakítottunk ki. A diószegi cukorgyár nemrég ünne­pelte fennállásának 110. évfordulóját. A gyár vezetősége felkérte a Vox Hu­mánét, hogy kétnyelvű műsorával emel­je az ünnepség színvonalát és köszönt-6

Next

/
Oldalképek
Tartalom