A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)

1978-12-30 / 53. szám

11 I

a visszhang mélyén valahol ott rezgett a megbántottság is: vannak dicséretek, amelyek sebeznek, eleve beskatulyáznak és eltemetnek. Csakhogy — Szalatnainak mégis igaza lehetett: a készség és hála nem jelentette feltétlenül a sematizmus kényelmét, korántsem, s az akkori „toliforgatók" nagy többsége nem érezte sematizmusnak azt, amit írt, amiért tollat fogott — s ez nagy különbség. A tulajdon, szívbéli ügyének tekintette, érezte mindazt, ami hevítette, s Írásaikban a sematizmus (mert bizonyára ez is akadt bennük) sokaktól, nagyoktól és éppen nagyon rutinos íróktól eltérően, akik azóta már szép számban elbúcsúztak eszmétől, elvtől s mellesleg tőlünk is, sohasem volt cél és nem is volt eszköz — és ez is nagy különbség. Annál nagyobb, mivel akkoriban egy-egy esztendő gyakran évtizeddel is felért, s kurta hat év alatt kitel lett egy teljes emberöltő. Bizonyítja a Fáklya utolsó — decemberi — számának felméréssel is felérő Búcsúja és a Hét első — decemberi — számának erre a fel-RÄCZ OLIVÉR

mérésre válaszoló Beköszöntője, íme a párbeszéd:

Búcsú az olvasótól

„Hatéves fennállása után a mostani kettős számmal megszűnik a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesü létének kultúr-politikai folyóirata, a Fáklya. (. . .) Fiatal írók és költők mutatkoztak be hasábjain, a cseh, szlovák és magyar kapcsolatok ábrázolásával igyekezett erősíteni a szocialista hazafiasságot. (...) A Fáklya 11 —12. számával lezárul egy fejezet a szlovákiai magyar sajtó történetében. Egy havilap már nem felel meg a ma követelményeinek! Éppen ezért az új hetilapot, amely 1956 decemberétől indul meg A Hét címmel, vívmánynak is, de főleg a természetes jogok kielégítésének kell tekinteni."

Beköszöntő

„Kulturális munkánkban, egész irodalmunkban nem a széthúzó, hanem az összefogó erőket kell

keresni. íróinktól és kultúrmunkásainktól elvárjuk, hogy segítsék megerősödni népünket szocialista emberségben, hazafiságban és magyarságban. (. ..) Szükségünk van olvasóink segítségére, hogy lapunkból száműzhessük a szürkeséget, a felszíneset és hétről hétre olyan írásokkal jelentkezhessünk lapunk hasábjain, amelyek a fény mellett meglátják az eltüntetésre váró árnyat, felismerik életünk tökéletlenségeit, harcba szállnak azok megjavításáért, igenük az újat, a szocialista életet, az építést!"

(gy történt. Az új élet felépítésében — és nem csak annak ábrázolásában — részt vettek a szlovákiai magyar írók, a CSEMADOK mellett és a CSEMADOK által felnövekedett szlovákiai magyar irodalom is. Kezdeti tollforgatókból írókká és költőkké növekedve és egyszerűsödve járták a városokat és falvakat, a gyárakat, üzemeket, földművessizövetkezeteket, állami gazdaságokat és intézményeket, s mindezt a CSEMADOK KB erkölcsi — s talán nem hat ünneprontásként a kihangsúlyozás — és anyagi fedezetével és hitelével. Aztán megszülettek az írószövetség és ismét és még céltudatosabban a CSEMADOK KB erkölcsi és anyagi fedezetével az első író-olvasó találkozók, az irodalomnépszerűsítő irodalmi estek és viták, hogy megtermékenyítsék az új szlovákiai magyar irodalom kalászt ígérő termőtalaját. így történt; mert a történelmi eseményeknek és történéseknek egyaránt és egyidejűleg van szükségük pillanatnyi rögzítésre és a történelmi távlatok lehetőségeire. A történelmi távlatot az idő szűri le, de a költészet pillanatnyi rögzítése olykor belevilágít és belesejdül az eljövendő, messzi távlatokba. A költő nem próféta, nem jövendőmondó, nem jövőbe látó messiás: a költő élő, gondolkodó, a nagy történelmi eseményeket és az élet apró szépségeit egyaránt látó és átérző ember — ember az emberek között, az emberi és emberhez méltó társadalomban. Lát, gondolkodik és következtet. És érez, mert szíve is van. így és általa válik a költészet a nagy történések és apró örömök, az élethez tartozó örök szépségek pillanatnyi távlatává, amely gyakran tudatosítja, megelőzi és meghirdeti az egyetemes érvényű, eljövendő, messzi távlatokat.

A költő, az író nem lát a jövőbe; a jelent látja, s a jelent látva harcol, küzd, lelkesedik a jövőért. De a jelen meglátását csak felforrósodott érzékek hevíthetik hitelessé, a jelen illanó pillanat, mire kimondtam, múlttá változott, mire rágondolok, már a jövőt sürgeti. Az új szlovákiai magyar irodalom múltja, jelenje a CSEMADOK életében és létében gyökerezett, jövője — olvasói visszhangja mértékével és fokával mérve — egy a CSEMADOK jövőjével. így történt — történjék így tovább: új évtizedek és új emberöltők küszöbén ünnepi számadással és ünnepi számadásból fakadó, új lendülettel, közös hazában, közös akarattal — az írást forgatók százezreinek és az írástudók kis seregének együttes elkötelezettségével és köteles felelősségével.

Már csak néhány nap vagy óra választ el bennünket az óév búcsúztatásától és az új év köszöntésétől. Ilyenkor az ember akaratlanul is arra gondol, hogy milyen gyorsan múlik az idő, és ez a tény mindenkit újból és újból arra figyelmeztet, hogy jól gazdálkodjunk az idővel, annak minden percét és óráját igyekezzünk alkotó munkára és művelődésre, tehát a társadalom és önmagunk számára hasznos munkára lelhasználni. Az idővel úgy állunk, ahogy a régi közmondás mondja: „amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra". No meg hozzá illik az a közszájon forgó mondás is, hogy „az idő pénz". Igen, hisz a népgazdasági tervek képletében is igen nagy szerepe van az időnek. Mert ha tudjuk, hogy mennyi munkaerő áll rendelkezésünkre, ezt megszorozzuk a napi nyolc és fél órával, majd a munkanapok számával, ehhez hozzáadjuk a gépek kapacitását, akkor már nagyjából azt is tudjuk, hogy az ipar mennyi terméket képes előállítani egy év alatt. No de ha jócskán akadnak olyanok, akik egy műszak alatt önmaguk vagy a szervezés hibájából csak 3-4 órát dolgoznak, nem lehet teljesíteni a terveket, és ha igen, akkor csak mások többletmunkájával. Ezért most az év végén illő vezetőknek és beosztottaknak egyaránt megkérdezni önmaguktól, vajon jól sálárkodtak-e azzal az idővel, mely már ugyan mögöttünk van, de minden bizonnyal tanulságos volt mindenki számára. Vajon nyugodt lelkiismerettel köszönthetjük-e az új esztendőt? Valóra váltottuk-e elképzeléseinket, nemcsak egyéni-családi terveinket, de az üzem, a munkahely terveit is? Meggyőződésem, hogy a nagy többség tiszta lelkiismerettel tekinthet vissza az elmúlt évre, a megtett útra. De azt hiszem, akadnak szép számmal olyanok is, akiknek nem tiszta a lelkiismerete, mert nem jól gazdálkodtak az idővel, sok volt a munkából való igazolatlan kimaradás, sok selejtet termeltek, amellyel keserítették az emberek életét, hibák voltak a munka szervezésében. Ezért most a hagyományos újévi köszöntő helyet azt kívánom, hogy az új évben minden üzemben kevesebb legyen a munkából való igazolatlan kimaradás, hogy növekedjen a művezetők tekintélye, hogy az igazgatók necsak papírról, jelentésekből, de a munkahelyek gyakorlati ellenőrzéseiből is ismerjék a tervek minőségi és mennyiségi teljesítését, hogy az elárusítók ne áruljanak semmilyen árut pult alól, hogy az 7979. évben megérjük azt is, hogy a Tesla Orava tévékészülékei hibátlanok legyenek, és a Tatramat automata mosógépek vezérlő berendezése se hibásodjék meg néhány nap alatt, hogy a hivatalokban kevesebb legyen a bürokrácia és több a gyors ügyintézés. Mindez csak tőlünk függ, emberektől, akik az eredményeket elérjük s a hibákat elkövetjük. Ilyen jó munkát kívánok most mindenkinek, hogy a következő év még boldogabb legyen, mint az előző volt.

3