A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-12-02 / 49. szám
Margit hol a szemét törülgette, hol az orrát. Hiába, nem tudta a sírást abbahagyni. A bűntudat, melyet nővére életében olyan sikeresen altatgatott, most teljes erővel feltámadt. Borzongva gondolt Zsófi szűkszavú üzenetére azon a képeslapon, amelyet akkor talált meg, mikor nővérét már elszállították, s ő rendbe tette utána az ágyat, letakarította . a sok limlomot az ágy melletti asztalkáról, amelyen orvosságok, könyvek, szemüvegek, naptár, notesz, pasziánszkártya hevert összevisszaságban, hogy mindig kéznél legyen. A levelezőlap - lila ibolyák és sárga kankalinok - a terítő alatt feküdt, és sikló repüléssel szállt a földre, mikor lekapta az asztalka térítőjét, hogy kirázza. Neki szólt vajon ez a néhány szó? Vagy másnak? Mikor és miért írhatta? Sohasem fogja már megtudni. Azóta gyakran kell az üzenetre gondolnia. Jó, hogy itt vannak a gyerekek. Egyedül nem lett volna ereje eljönni, hogy búcsút vegyen Zsófiától. Csak ne gondolják, hogy sajnáltatni akarja magát az egyedül maradt, magánytól félő vénlány. Nem, nem fél a magánytól, és kérdés, akarja-e őt magához venni valaki a gyerekek közül. Hatvankét éves. Ez ma nem kor. Dolgozni még csaknem úgy tud, mint azelőtt. És mi munka van a városi lakásokban? Központi fűtés, minden gépesítve. Veráéknál még gyerek sincs. Imréék négyen vannak, ott kevesebb a hely. Vagy az is lehet, hogy talán Gézáék...? A gondolatra olyan izgalomba jött, hogy' a sírást is abbahagyta. Vágyódott is; félt is ettől a lehetőségtől. Csábította az idegen világ, meg menekült is volna előle. Soha nem járt még a határon túl, kivéve Magyarországot. A három fiatal megelégelte a halottnézést. Őket nem rohanták meg az emlékek nagyanyjuk koporsója mellett. Egyetértő csendben surrantak ki az ajtón, megálltak a cementlépcsőn, és arcukat a világosság felé fordították. Valahol a köd mögött rejtőzött a nap. Már nyugat felé húzódva, de még elég magasan állt, és küldte nyilait, lőjék át a ködfüggönyt. Erőtlen fényecske táncolt Gerda sötét haján, de mégis fény volt. Árnyékuk is halványan kirajzolódott a földön. Ákos észlelte legelébb. — A végén még kisüt a nap — mondta vidáman. A két lány mosolyogva, hunyorogva nézett a fénybe. A köd ritkább lett, egyszerre körülvették őket a sírok, mintha a semmiből termettek volna elő. — Én még sosem jártam temetőben — mondta Gerda. Csodálkozva néztek rá. — Az én halottaim, akiket nem ismertem, a péti temetőben meg Magyarországon, Gencskúton vannak, ahol még soha nem fordultam elő. Svájcban nincs halottunk. Az ikrek nevettek. — Nagyon jól beszélsz magyarul, de azért néha furcsán fejezed ki magadat. — Valamit rosszul mondtam? - csodálkozott Gerda. — Azt úgy mondják: nem fordultam meg. Nem pedig úgy, hogy nem fordultam elő - magyarázta Ákos. — Igen? De hát mi a különbség? — Ez az, amit nem érzékelsz mert nem magyarok között élsz - felelte Ákos. - Tárgyak és fogalmak fordulnak elő. Személyek megfordulnak. De különben igazán szépen beszélsz — mondta elismerőleg. — Igen, igen. De ti sem Magyarországon éltek, magyarul beszélők között, hanem Csehszlovákiában, csehszlovákul beszélők között. — Hát azért az nem egészen úgy van - helyesbített Ágnes. - Itt élünk ugyan, de magyarul beszélők között. Magyar nyelvű gimnáziumban fogunk az idén érettségizni. Azonkívül azt is tudnod kell, hogy csehszlovák nyelv nincs, csak cseh meg szlovák nyelv. Látták a meglepődést Gerda arcán. — A mi városunkban még ma is ORDÓDY KATALIN KEREKES KÚT zömmel magyarok laknak — fűzte hozzá Ákos. — Meg Péten is, meg itt a faluban is. Te ezt nem tudtad? Gerda a fejét rázta. — Nem. Tudtam, hogy élnek itt magyarok, hiszen apa meg tulajdonképben anya is innen való, de hogy városok és faluk . . . meg ... de mikor Pozsonyba értünk Vera nénihez, ott nem hallottam magyar szót. — Az más. Ott kevesebb magyar él, de ha tovább maradnál, ott is hallanál elég gyakran magyar szót. És mit csodálkozol az iskolán! Svájcban nincs német, francia, olasz gimnázium? — Még rétorqrtíán is — nevetett Gerda -, de az más. Svájcban több nyelvű nép lakik. — Itt is, és azt hiszem, csaknem minden államban. — Hanem ... - Gerda elnyújtotta a szót, és incselkedve nézett Ákosra — ti sem beszéltek már egészen jól magyarul. — Hogy mi? — kérdezték megütközve az ikrek. — Ne haragudjatpk, de többször is megfordult, hogy nem értettelek jól benneteket. — Előfordult, Gerda, előfordult — javította ki Ákos, és sietve tudakolta: - És mikor? Mikor nem értettél? Viszsza tudsz emlékezni? Mit mondtunk? — Hát. . . nem jegyeztem meg mindent, de Margit néni többször is emlegetett valami horebnísztavot - mondta Gerda, és várta a választ. — Horebnísztav? - meresztette szemét az égre Ágnes. - Horebnísztav .. . Nagy én, hót az mi lehet? — Kétségtelen, valami szlovák szó, csak nem jegyeztem meg pontosan. Horebnísztav... — Ákos összeráncolt szemöldökkel tűnődött, aztán hirtelen rájött a megoldásra. — Te Gerda, nem volt az véletlenül pohrebný ústav? — De, de . .. azt hiszem. És még sok ilyesmit mondtatok beszélgetés közben, amit nem értettem. Ákos zavartan, restelkedve mosolygott. — Igen, valami igazad azért volt az előbb. — De tudod-e - fordult unokahúgához Ágnes —, hogy a te apukád is használ itt-ott német, de még francia kifejezéseket is? — Hát — csapta össze Gerda a kezét —, bizony használ. Csöndben bandukoltak egy ideig, a nyelv problémáiról elmélkedve, aztán az út egyszerre véget ért, a kerítés állt előttük. Visszafordultak, és látták, hogy fekete ruhás alakok álldogálnak a halottasház előtt. Meggyorsították lépteiket. — Ránk várnak — Ágnes intett feléjük, hogy már jönnek. Kimentek a kapu elé, és abban az összeállításban, ahogy jöttek, beszálltak az autókba, és megindultak vissza Kerekes kútra. — Szegény anyósunk, mennyire örült volna, ha még életében találkozhatott volna veletek . . . megismerhette volna a szép kis unokáját - mondta Emmi. — Gondolod? — nézett sógornőjére Erzsébet. — Nekem — folytatta kis habozás után — az volt az érzésem, hogy nem nagyon szeretett minket. — Ki van zárva. Mi oka lehetett volna rá? — Azt én sem tudom. De nem egészen puszta képzelgés részemről, ha úgy vélem, neheztelt ránk. Pontosabban rám. Géza mesélte, hogy mikor megkapta az osztrák állampolgárságot, és displaced persons helyett végre osztrák állampolgár lett, anyósom minden levelében kérte, hogy jöjjön haza látogatóba. Jöhetett is volna, de a környezetében mindig voltak, akik megfélemlítették. „És mi lesz, ha ott fognak? Itt minden segítséget megadtak neked, egyetemi tanulmányaid befejezése előtt állsz. Biztos jövő áll előtted, egy látogatásért képes lennél mindent kockára tenni? Várj még, ha majd végzel, ha már megalapoztad az életed, ha már a politikai helyzet, az országaink közti viszony kedvezőbb lesz ..." — és ehhez hasonlók. Gézának, mikor szélnek eresztették a leventéket, az egy szál viseltes ruháján kívül nem volt semmije. Egy Salzburg melletti hegyi tonva gazdája vette magához, amíg bizton'órľ'c út~p nem térhet haza. Aztán a he ügyével foglalkozó bizottsághoz tuiűult, s mivel németül elég jól megtanult közben, lehetővé tették számára, hogy a tanulmányait folytassa. Mikor mái Svájcban élt, és összeházasodtunk, akkor rászánta magát, hogy hazalátogasson. „Hogy fog az anyám örülni - hajtogatta —, annyi hívásra végre mehetek. És méghozzá nem is egyedül, hanem viszem a menyét is." Akkor jött anyósomtól a levél, hogy az egészségi állapota, bár aggodalomra nem ad okot, de pillanatnyilag annyira leromlott, hogy fél, nem tudná élvezni a látogatást, s bennünk sem hagyna jó benyomást a találkozás. Nem tudtuk, mit gondoljunk a dologról, lemondtunk az utazási tervről. Azóta sem hívott egy levélben sem. Egy ízben, mikor Géza hiába várta a hívást, megpendítette, hogy ha nem lennénk alkalmatlanok, karácsonyra hazalátogatnánk, hármasban. Gerda akkor már nyolcéves volt. Láttam, mennyire várja a választ, milyen izgatottan bontotta fel a hazulról jött levelet. Elolvasta, és nem szólt semmit. „Mit ír anyád?" — kérdeztem. Elém tolta a levelet. Egy betűvel sem említette, hogy jöjjünk, ne jöjjünk, egyáltalán nem reagált Géza hazautazással kapcsolatos tervére. A kis unokámat csókolom, feleségedet üdvözlöm. Ennyi, amit ránk szánt leveleinek búcsúsoraiban. Akkor, egyetlenegy ízben hoztam szóba a dolgot Gézának. „Nem találod ezt furcsának? — kérdeztem. — Mondd meg őszintén, mit gondolsz a dologról!" A vállát vonogatta. „Fogalmam sincs, miért viselkedik így anyám." Láttam, hogy őszinte, így nem is izgatott tovább a dolog. „Tudod, anyám régóta beteg, és ki tudja, mi mindenen ment keresztül annyi év alatt. Ki tudja, mi minden befolyásolja gondolkodását, érzelmi világát. Nem tudhatjuk, mi van odahaza. Nem tudhatjuk, miért nem kívánja a látogatást, miért mond le róla, hogy a fiát, menyét, unokáját láthassa .. .* „Legközelebbi leveledben kérdezd ezt meg tőle egyenesen" — tanácsoltam. „A, nem lenne értelme" — felelte leverten. Ez után az idő után a levelezésük megritkult. Anyósom viszont minden karácsonykor küldött Gerdának ajándékcsomagot, ami addig nem volt szokása. Gerda mindig meg is köszönte egy kedves, udvarias levélben . .. Azt reméltem, ha most eljövünk, talán megtudok valamit anyósomról, ami magyarázatot ad viselkedésére. Sejtelmed sincs, mi lehetett az oka? — fordult sógornőjéhez.- Nincs — ingatta a fejét Emmi - Nem tudok semmiről.- Most már nem is érdekes a dolog - mondta Erzsébet. — A sírnál minden véget ér, akár volt valami titka, akár nem. Az őket követő kocsit Géza vezette. Mellette Vera ült, hátul pedig Imre.- Gézukám — Vera a bátyja vállára hajtotta a fejét -, de ezután gyakrabban látunk, ugye? Tulajdonképpen nagyon csúnya dolog volt tőled, hogy eddig is nem jöttél.- Hát ez nem egészen rajtam múlt.- Hát min? Vagy kin? Géza nem felelt, Vera pedig kimagyarázkodásnak vette Géza szavait, nem is firtatta tovább a dolgot.- Ezen változtatni fogunk. Rendszeres levélváltás és látogatások. Majd nekem gondom lesz rá. Géza enyhe iróniával reagált.- Nem tudom, a rendszeres látogatásoknak nem lesz-e némi akadálya a részetekről. A rendszeres levélváltás sem vetne jó fényt például Imrére.- Miattam nem kell aggódnod, Géza, akár havonta is válthatnánk levelet, ez igazán csak azon fog múlni, hogy nem vagyok jó levélíró, s a jelek szerint te sem. Vera majd helyettem is beszámol, ha valami történik a családban.- De hát a családban sosem történik semmi. Dög unalom itt az élet, '’za. Ti biztosan sokkal változatosabban éltek.- Változatosabban? Nem tudom. Szerkesztőségi titkárnőnek lenni, gondolom, elég érdekes lehet. Erzsébet eqy régiségboltban dolgozik. Valér mit is nal tulajdonképpen? Nem tudom pontosan. (folytatjuk) 10
