A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)

1978-11-11 / 46. szám

qguar költő

Pragaban

November 17-én lenne nyolcvanéves két világháború közti szocialista irodalmunk legkiemelkedőbb képviselője, a prágai magyar költő, Forbáth Imre. „Ott lenn szép Somogybán“, a „szőke Balaton“ partján, Böhönyén született 1898-ban. Apja gazdatiszt volt Festetich gróf birtokán, de nem sokáig maradt egy helyütt, gyakran váltogatta helyeit; az ő nyugtalan vérét, vándor-mentalitását örökölte fia, a költő is:

„Én a vándor vagyok, az utcák macskazsákjaiban csípőmre teregetem az erdőt, a falut.“

(Vándordal)

Forbáth az akkori Pozsonyban és Nyitrán végezte iskoláit, Nyitrán is érettségizett, s 1916-ban ott vonult be katonának. (Nyitrai kapcsolatainak intenzitását mutatja, hogy az 1935-ben kiadott Nyitrai írók Könyve című antológiában is szerepel.) A fronton megsebesült, kórházba került, majd — felgyógyulása után — Budapestre ment: az egyetemen, az ifjúsági mozgalomban agitált, modernizmus elleni előadást tartott a Galilei-körben, s a Magyar Tanácsköztársaság bukása után, 1919-ben hazamenekült Nyitrára. Szüleinél azonban nem sokáig tartózkodott: nyugtalan vére hajtotta tovább, a „Moldva sötét vizei“ felé. 1919-től 1926-ig Prágában volt orvostanhallgató; megalakulásától kezdve tagja volt Csehszlovákia Kommunista Pártjának, s szoros kapcsolatban állt a cseh és a szlovák avantgardistákkal. Később Szlovákiában és Morvaországban működött orvosként. 1938 nyarán Clementisszel, Nezvallal és Poničannal együtt ő képviselte íróinkat az antifasiszta írók párizsi nemzetközi békekonferenciáján. 1939 márciusában Lengyelországon és Svédországon át Angliába menekült a fasizmus elől: tagja lett a nemzetközi írószövetségnek (Asszociation internacionál des écrivains) és a PEN-klubnak, propagandistaként és orvosként működött Londonban és Birminghamben. 1945 áprilisában hazatért: előbb Ostraván lett bányaorvos, majd 1951 februárjáig a külügyminisztériumban dolgozott. Később a csehországi Teplicében volt orvos. 1967-ben halt meg.

Bár kezdetben vitázott a magyar avantgardizmussal, 1919 után maga is híve lett a modern irányzatnak, a Mában és az Akasztott ember ben jelentette meg verseit. Visszaemlékezése szerint már gyermekkorától verselt. Igazi költővé azonban csak Prága érlelte. A magyar költő a „Moldva sötét vize' mellett talált otthonra és társakra. Élettere a prágai külváros, „hősei" a városi alvilág elesettjei, a tőkés társadalom kitaszítottjai: a kurtizánok, a lángnyelők, a kalandorok és a „stricik“. Rokonai az országutak vándorai, „a karavánutak cigányaihoz“ akar hasonlatos lenni. Az alvilági „vagányosság“ főleg első költői korszakára jellemző, ám teljesen sohasem tudott megszabadulni tőle; a villoni hangvétel ‘és a csavargó mentalitás egész pályáján végigkíséri Forbáthot:

„ a vonatok szépek! szép a távolság delíriuma!

szép vadul átrobogni bamba határok kordonain! s utazni, messzire ... Kelet felé!“

— írja a Vonatok balladájában. Ez a költemény már a költői pálya vége felé született, de lényegében az első Forbáth-versek vándor-motívumát folytatja — egy jelentős pluszszál tetézve: itt már nem a csavargáson van a hangsúly hanem a „Kelet felé.“ irányuláson. A pályakezdő korszakban a vándorlás menekülés volt, az ember elidegenedésének félreérthetetlen jele: cél nélküli rohangálás a világban, a „bálnatengeren“, a „pampákon“, északról délre vagy fordítva. Az ember, a költő nem találta helyét a világban. A Vonatok balladájában viszont megjelenik a cél: „Kelet“, vagyis az az ország, ahol

„épül már a dolgozók hona, vörös szikrák repülnek millió üllőről,

hová mázsásán hull a kalapács. Millió sarlóra hull a fény égő és vérző,

csodálatos, nagy csillagokból..

(Költőkhöz intő szózat)

Forbáth Imre költészetét három fejlődési korszakra oszthatjuk: az

első korszak a pályakezdésé, az 1920- tól 1924-ig terjedő időszak — két verseskötetben (Versek. Bécs, 1922; Vándordal. Érsekújvár, 1923) kiadott

— költői termését foglalja magába. Költői pályájának második korszaka időben körülbelül 1930-ig terjed: a Favágók (1930) című kötet megjelenésével zárul. A Favágók megjelenésétől az első Csehszlovák Köztársaság bukásáig tartó harmadik korszak lírai termését Forbáth Panasz és remény címmel adta ki 1942-ben, Londonban, ahová a fasiszta megszállás elől menekült. 1938 után nem írt újabb verseket. A két világháború között írt költeményeiből azonban több válogatás is megjelent a fölszabadulás után: 1958-ban a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó adta ki válogatott verseit Mikor a néma beszélni kezd címmel, Fábry Zoltán előszavával, 1967-ben pedig a budapesti Magvető Kiadó jelentetett meg költeményeiből egy válogatást A csodaváró címmel, Varga Rózsa előszavával. Cseh nyelven 1964- ben jelentek meg válogatott versei Až némý promluví címmel (Vojtéch Jestráb fordításában), a szlovák verskedvelők pedig Ctibor Štítnický tolmácsolásában olvashatják Forbáth verseit, melyeket 1965-ben adott ki a Szlovák írószövetség kiadóvállalata (a „Slovenský spisovatel“) Na zázrak čakajúci címmel, Csanda Sándor utószavával.

Forbáth Imre Kassák Lajos égisze alatt indult (első verskötete is a Ma kiadásában jelent meg), Kassákék modernizmusát azonban — eszmei szempontból — hamarosan meghaladta. Kassákot (a Tanácsköztársaságot megelőző években) a háború elleni tiltakozás nemcsak a proletariátus osztályharcának elismeréséig, hanem prófétikus hirdetéséig is elviszi. „A legmesszebbmenő osztályharcot hirdetjük“ — írja 1918-ban; „A kommunista gazdasági berendezkedés mellé a kommunista művészetet akarjuk’megteremteni“ — hirdeti, de Aktivizmus című írásában már 1919-ben megfogalmazza a pártok és osztályok fölé emelkedő autonóm művészet alapelveit. A Tanácsköztársaság bukása után Kassák úgy véli, hogy a világ megváltoztatásában, az újabb forradalom eljövetelében ábrándosság lenne továbbra is hinni; Kassák költészetében ekkor következik a dadaista fintorok korszaka : a magyar avantgardizmus vezéralakja tehát a forradalomvárástól és a kommunizmus eszményítésétől az „abszurd“ megszólaltatásáig jut a húszas évek elején. Forbáth viszont éppen ellenkező irányban (a dadaizmus fintoraitól a szocialista realizmus felé) halad. 1924 körül aztán szakít is a Kassák-csoporttal;

80 ÉVE SZÜLETETT FORBÁTH IMRE

bár képalkotó módszere mindvégig „modern“ marad és az izmusok hatásától sohasem tud teljesen megszabadulni, későbbi költészetéből teljesen hiányoznak a pályakezdő korszakban gyakori irracionális elemek.

Forbáth későbbi költészetét talán az ítélkezés szóval jellemezhetjük a legjobban: ítélkezés ez egy olyan világ, egy olyan társadalmi rendszer fölött, amelyben „Rothadt halat esznek szegény embertársak, S márványvályúnál zabái a kövér ökör“. Ez a világ olyan látványt nyújt, amely miatt „elfödnék emberarcúkat S szégyenkeznének a kannibálok“. Az ítélkezés mellett azonban a fenyegetés is megjelenik Forbáth verseiben: Favágók című költeményében a favágók forradalmi hangulatát érzékelteti; az Egy tál krumpli végén a „gyulladt kazlak“ képe, a „bosszú“ és az „átkokat lihegő kunyhók“ valósága fenyeget a rothadó világra, a Szlovák tájkép befejező sorai pedig a „köszörült kések“ fenyegető látványát villantják fel.

Hazai magyar nyelvű szocialista sajtónkban csak a harmincas évek elején tűnik fel Forbáth Imre neve, s az irodalmi köztudatban hamarosan összeforr a szocialista költészet fogalmával. Fábry Zoltán Az Üt című folyóirata közli verseit és cikkeit majd amikor — 1936. március 3- án — megindul az ostravai Magyar Nap, Forbáth állandó munkatársa lett a fasizmus elleni össznépi öszszefogás szükségességét hirdető kommunista lapnak.

A harmincas évek második felében a fasizmus világszerte ismétlődő rémtettei szolgáltak alapul Forbáth borzalmas látomásainak, amelyek tulajdonképpen a korábbi háborús víziók (pl. Mikor a néma beszélni kezd) folytatásai. Forbáth Imre sohasem élte bele magát a kisebbségi irodalom problémavilágába: ez a világ túlságosan is szűk volt az ő számára. Forbáth az egész világra figyelt: Abesszínia lerohanása után verset írt Egy abesszín fiúhoz („...göndörhajú testvérem, ne hagyd magad!“), megemlékezett García Lorcáról, a nagy spanyol költőről, „akit a felkelők Granadában kivégeztek“, megsiratta Madrid szétlőtt tereit (Van egy város). Magyar költőként figyelt a világra, horizontja azonban nem „csak“ a magyarság életét, hanem az egész emberiség sorsát tükrözte. 1937. május 1-i számában közli a Magyar Nap Forbáth Ki vagy és merre mész? című költeményét. A vers alcíme: A közömbösökhöz. Csehszlovákiai magyar költő szól a világhoz: nemzetiségre való tekintet nélkül mindenkihez, aki „szépség és rombolás között tétován ácsorog“, minden „ifjú Nár-10