A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)

1978-11-11 / 46. szám

bizottság nevében Fellegi István ismer­tette az alapszabályzatot. Elmondhatom, hogy óriási visszhang­ja volt a CSEMADOK megalakulásának az országban, a magyar lakosság kö­rében. És mondhatni minden tekintet­ben. Mert tudniillik azok az ellenséges erők is aktivizálódtak, amelyek nem szívesen látták egy ilyen szervezet meg­alakulását. Azok, akik nem hitték el, hogy pártunk kezdeményezésére és se­gítségével bármiféle magyar szervezet is alakulhat az új Csehszlovák Köztár­saságban. A másik oldalon a magyar tömegek mindenütt nagy lelkesedéssel fogadták a kiküldött CSEMADOK-szervezöket. val több magyar elvtársat is megbízott az SZLKP Központi Bizottsága. Dél- Szlovákia járásaiba és falvaiba küldte őket, abból a célból, hogy további munkatársakat és tagokat szerezzenek a megalakuló CSEMADOK-nak Létrejött az előkészítő bizottság, s az ebbe beválasztott jól bevált munkatár­sak már össze tudták állítani a CSE­MADOK Központi Bizottságába java­soltak névsorát. Az alakuló országos közgyűlés után így a megválasztott központi bizottság megkezdhette mun­kásságát. Az alakuló közgyűlés a kul­turális szervezet alapszabályzatát is el­fogadta. Munkánk sikere abban rejlett, hogy alakult CSEMADOK Központi Bizottsá­gának, Íróként vállalt kulturális felada­tokat. Miben látta jelentőségét a szö­vetség létrejöttének, illetve felismerte-e mindjárt későbbi szerepét a csehszlo­vákiai magyar irodalom háború utáni életrehivásában, hogyan fogadta a Fáklya megjelenését, hogyan vett részt a rendkivül fontos irodalomszervező munkában? A felszabadulást követő első három esztendő, az akkor végrehajtott lakos­ságcsere, majd a Szlovákio déli és keleti vidékein élő magyarság több tízezrének Észak-Csehorszógba történt áttelepítése nagy megpróbáltatásokkal tűk vetni a gyerekcipőt, és munkánk­ban a hibák javát sorra kiküszöbölhet­tük. Személy szerint én magam a meg­hatottság érzésével pillantok vissza erre a „hősi" korszakra, amelyben a szer­vezési munka mellett az író-olvasó ta­lálkozók megrendezésében látok mara­dandó értékeket, irtunk, dolgoztunk eddig is, ám úgyszólván az olvasó eleven visszhangja nélkül. Visszhang alatt az ösztönzést érzem, amely nél­kül az irodalom nem fejlődhet, nem teljesítheti hathatósan feladatait. Bármilyen különösen hangzik, de az irodalmat is propagálni, szervezni kell. A propagálás nem tartozik az íróra, hanem a kiadóra, a mi esetünkben FABRY ISTVÁN KUGLER JANOS EGRI VIKTOR A magyar lakosságú városokban és falvakban sorra alakultak a CSEMA­­DOK-szervezetek. Igaz, a magyar lakosság körében is éledni kezdtek a háború előtt működött különböző nacionalista szervezetek egyes tagjai, volit jegyzők, bírók, de még volt csendőrök is. Főleg az első időkben nagy számban küldözgették hozzánk leveleiket, felkínálva „önzet­len" segítségüket mint „hozzáértő" kultúrmunkások. De csakhamar rájöt­tek, hogy a CSEMADOK nem olyan kulturális szervezet, mint amilyet ők szerettek volna (ezek ugyanis elsősor­ban valami magyar „érdekvédelmi" szervezetre gondoltak), ezért aztán névtelen leveleikben minket, a CSEMA­DOK tisztségviselőit a magyarság áru­lóiként bélyegezték meg. Ezek az „ön­zetlen" segítők aztán, igyekezetük hiá­bavalóságát látva, csakhamar felhagy­tak kísérletezéseikkel, a CSEMADOK pedig hamarosan bebizonyította, hogy érdemes arra a bizalomra, melyet az alakulásnál a párt neki előlegezett. Kugler elvtárs szintén azok közé tarto­zik, akik jelentős részt vállaltak a szö­vetség életrehivásából. Kérjük, mondja el, hogyan kezdték lerakni a CSEMA­DOK alapjait, hogyan láttak munkához a helyi szervezetek, mire irányították leginkább figyelmüket a tisztségviselők és az egyszerű kultúrmunkások? Az SZLKP KB Elnöksége a februári ese­mények után többször is foglalkozott a magyar nemzetiségű lakosságot érin­tő kérdésekkel. Aztán a megbízható, jól ismert kommunisták feladatul kap­ták, teremtsék meg a feltételeit annak, hogy a magyar nemzetiség tagjai is bekapcsolódhassanak az új, szocialista társadalom építésébe. A magyar dolgozók kulturális életé­nek szervezésével, az előkészítő munka­lelkesen, jó egyetértésben, nem utolsó­sorban az aktivisták, az önkéntes kul­­túrmunkósok segítségét igénybe véve láttunk munkához. A CSEMADOK KB elnöke az elnökségi tagok indítványait helyesen foglalta össze. Jó határozatok születtek, amelyeket az apparátus dol­gozói és az önkéntes kultúrmunkások igyekeztek teljesíteni. A CSEMADOK indulása egybeesik a felszabadulást követő társadalmi válto­zásokkal, a földreform végrehajtásával, az iparosítással, az ugrásszerű műszaki fejlődéssel, a kulturális életben végbe­ment forradalmi változásokkal. Szorgal­maztuk a káderek iskoláztatását, meg­nyitottuk a dolgozók esti iskoláját stb. A falvak kollektivizálásában a ma­gyar földműves is részt vett. A CSE­MADOK tisztségviselői is aktívan, haté­konyan részt vettek a szövetkezeti gon­dolat népszerűsítésében, a földművese­ket foglalkoztató legaktuálisabb kérdé­sek megoldásában. Ez akkor részben meg is határozta a CSEMADOK mun­kájának tartalmát, hiszen a tagság zöme a mezőgazdaságban dolgozók közül került ki. A szövetség megalakulásától kezdve egészen 1968—1970-ig jól bevált, jól irányított szervezetnek bizonyult. Fogya­tékosságok akkor mutatkoztak, amikor az előbbi évekhez viszonyítva rosszabb káderpolitko érvényesült a CSEMADOK szerveiben. Ebben az időszakban a CSEMADOK KB Elnökségének munká­jából hiányzott a helyes kommunista kollektív vezetés, a korábbi években már bevált demokratikus módszerek alkalmazása. A szövetség ma már ismét a helyes úton halad. így a feltételek is adottak ahhoz, hogy az előtte álló feladatokat a következő esztendőkben is sikeresen teljesítse. Egri elvtárs egyik alelnöke volt a meg­járt, és igen hátrányos helyzetbe hozta az állampolgárságától megfosztott, itt élő magyarságot. Szerencsére Cseh­szlovákia Kommunista Pártja 1948 feb­ruárjában hatalomhoz jutott, megkezd­hette történelmi fontosságú szerepét, sorra megszüntette az anomáliákat, és mi egyenrangú állampolgárai lettünk a Csehszlovák Köztársaságnak. Három évi kényszerű szünet után sorra nyíltak a magyar oktatási nyelvű iskoláink, fiataljaink pótolni kezdték a kényszerű szünet következtében keletkezett hiányo­kat és szorgalmuk révén behozták a le­maradást. Ilyen előzmények után került sor 1948 decemberében a CSEMADOK megala­kulására. Nagyon meglepett, hogy az alakuló közgyűlésen megválasztottak a Központi Bizottság alelnökévé. Ezt a ki­tüntető bizalmat alighanem annak kö­szönhettem, hogy a két háború közti években egyetlen olyan sor nem került ki toliam alól, amelyet dolgozóink sé­relmezhettek volna. Ebben a visszapil­lantásomban elmondhatom, hogy már akkor felismertem: az írás szolgálat, a nép ügyének szolgálata. A Szövetség megalakulása mind tár­sadalmi, mind kulturális tekintetben sorsdöntő jelentőségű volt. Nem vitás, hogy a csehszlovákiai magyar iroda­lom új felvirágzásában - nagy eszté­tánk, Fábry Zoltán, találóan harmad­virágzásnak mondja - a CSEMADOK döntően fontos szerephez jutott. Havi folyóiratának, a Fáklyának, majd ké­sőbb hetilapjának, a Hétnek megje­lentetése határkövet jelentett. íróink, költőink és esztétáink végre teret kap­tak, hogy megnőtt felelősséggel végez­hessék a népünk kulturális életében rójuk háruló feladataikat. Ezeket az esztendőket, amelyekben a pozitív tet­tek mellett akadtak olykor hibák is, egy új elindulás hősi korszakának tar­tom. Évek folyamán - ismeretekkel és tapasztalatokkal gazdagodva - le tud­fokozottabb mértékben a CSEMADOK dolgozóira, akik az említett találkozó­két szervezik, de más formában is: könyveink terjesztésével, ismertetésével is segítségünkre sietnek. Elmondhatom, hogy szivvel-lélekkel, példásan végzik ezt a munkát. Az író - s itt elsősorban az időseb­bekre, a tapasztaltabbakra gondolok - tanácsaival és jóindulatú kritikáival köteles segíteni a fiatalokat. Amennyi­ben ezt a segítő munkát „szervezés­nek" nevezzük, elmondhatom, hogy 1949 májusa óta, amikor Lőrincz Gyula meghívott, hogy lépjek be az általa vezetett Üj Szó szerkesztőségébe és vegyem át a lap kulturális rovatának vezetését, ezt a szervezést kedvvel és örömmel végeztem. Nincs is szebb feladat, mint átadni tapasztalatainkat, tanáccsal és kritikával egyengetni a tehetségesnek ígérkező fiatalok útját. Szerencsésnek érzem, hogy ezt a fel­adatkört nyolc esztendeig betölthettem az Üj Szóban, majd ötvenhat novembe­rétől kezdődően A Hétben, amelynek nyugdíjaztatásomig első főszerkesztője voltam. Nem tagadom, hogy olykor meg nem értéssel is találkoztam - jómagam is néha hibás útra tértem -, de lényege­sen több megértéssel, hálával is, s ez ma jó érzéssel tölt el. Alkonyba hajló napjaimnak ez a baráti megértés adja meg azt a fényt és tartalmat, amely nélkül egy alkotó élet csonka, számom­ra elképzelhetetlen. Könyveim, regényeim és novelláim, színjátékaim közt talán akodt olyan alkotás, amelynek nyoma marad a mú­ló időben. Boldoggá tenne az a tudat, hogy ha azt a munkát, amelyet az iro­dalomszervezés terén végeztem, később is hasonló megértés kísérné. Nem kevés ez: egy munkában eltöl­tött élet legszebb jutalma. 7

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom