A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-11-04 / 45. szám
A véletlen kötelesség valahogy úgy hozta, hogy az utóbbi másfél-két esztendőben a korábbiaknál jóval gyakrabban jártam Csehországban. Útjaim során, a České Budéjovice-i halastavak, máskor Hradec Králové és Proseč vagy akár Strakonice és Tŕe'boň környékén azonban több esetben is előfordult, hogy egyszerre csak úgy éreztem, mintha délibábot látnék! Délibábot, hiszen a legváratlanabb pillanatban, • az országút mentén, hirtelen egy hosszú nyakú zsiráf meg egy hatalmas orrszarvú tűnt föl előttem. Eleinte csodálkozva dörzsölgettem a szemem, miközben közelebb értünk a furcsa látomáshoz. így már világosan láthattam, hogy valóban életnagyságú, de fémből készült állatok felé robogunk. Még közelebbről pedig a felirat is olvasható volt: „Afrikai állatokat akar látni? Látogasson el az Északcsehországi Állatkertbe, a Dvűr Králové-i ZOO-Safariba!" S hogy az információ teljes legyen, nemcsak az irányt, de a kilométertávolságot is feltüntették. Rendszerint tovább hajtottunk, bár olykor észrevettem, hogy nemegy kocsi akad, amelyiknek vezetője lefékez egyegy ilyen tábla előtt. Az autóban aztán rövid családi haditanács kezdődik, és amikor a mama is hajlik a gyerekek kívánságára, akkor a családfő joggal érzi úgy, hogy leszavazták és beletörődik sorsába. A legközelebbi benzinkútnál üzemanyagot vásárol s a kocsiban türelmetlenkedő gyerekek indiánokat hazudtoló örömujjongása mellett a táblán jelzett irányba fordul És mert néha bizony a riporter sem különb a mindenre kiváncsi gyerekeknél (elvégre is ez a hivatása), hát a napokban a szafari-állatkertbe hívogató táblák egyikénél jómagam is Dvűr Králové irányába tértem. • •• Prága felől menet egeszen Hőikétől végeláthatatlan erdőségeken át vezet az országút. Egyszerre mégis végeszakad a sűrű rengetegnek s kiérve az erdőből a Krkonoše-hegység lábánál fekvő, langyos őszi napsütésben ragyogó táj terül elénk. Aztán egy vasúti sorompó állja utunkat, mintegy határvonalat alkotva a város peremén. Pillanatok alatt kiderül, hogy eltévedni ebben a takaros városkában egyszerűen nem lehet. Részben a főtérre torkolló utcák áttekinthetősége miatt, másrészt azért, mert lépten-nyomon újra nyilak igazítják útba az alkalmi látogatót: merre tartson, ha a népszerű „200- Safari“-ba kíván eljutni. . .. Alig teszek néhánv lépést az 16