A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)

1978-11-04 / 45. szám

Ma már szemet gyönyörködtető díszítmények egy-egy középkori ház bejárata fölött, egykor azonban fontos gyakorlati feladatot töltöttek be a homlokzaton ékeskedő cégérek. Ezek tájékoztatták a fáradt és éhes utast, melyik fogadóba térhet be. Ahol királysas vagy korona függött az ajtó felett (1-es kép), oda csak magasrangú uraságokat vártak, ahol ökör díszlett a bejárat felett (2-es kép), mesterek és mesterlegények kaphattak szállást éjszakára. Vidám időtöltésre csalogatott a korsó fenekére néző legény (3-as kép). Az óriáshoz címzett fogadót (4-es kép) Németország legrégibb „szállodájának“ tartják.

Ezeket a csodálatos drágakő-virágokat az Ural hegységben bányászták. A belőlük készült ékszerek a szverdlovszki mesterek ügyességét dicsérik.

Más segítségért kiabálna, a San Diego-i állatkert Bili nevű elefántjának gondozója, azonban biztos benne, hogy négytonnás barátja nem lapítja palacsintává. Barátságuk Bili szopós korától tart, mókás és látványos mutatványokat tudnak.

Jósé Leante madridi szővőmester faliszőnyege Goya Szüret című képe alap-A skóciai Glasgow cserkészei jótékony- ,an ^eszu * sági akciót szerveztek: vagy hatszáz szemüveget gyűjtöttek afrikai szegények számára. „Ez is jobb lesz, mint a semmi!" - mondják öntudatosan.

Párizs Grigni nev^ új lakónegyedének játszóterén betonból alkotott „nevelönő" várja a gyerekeket, akik akár a fejére is mászhatnak - szó nélkül eltűri. Azt sem veszi rossz néven, ha csúszkálnak rajta.

ZS. NAGY LAJOS

CERUZASOROK

Félelmek

Az ember gyakran fél. Néha okkal, többször oktalanul, pontosabban minden látható, észlelhető, tudatosítható ok nélkül. Mivel nem vagyunk pszichológusok, a félelemnek eme utóbbi fajtáját nyugodtan mellőzhetjük is.

E sorok Írója esős időben szörnyen retteg az esernyőktől. Főleg azoktól, amelyeket csinos vagy kevésbé csinos hölgyek viselnek bájos, öntudatos, határozott tartással a fejük fölött. Ezek a kék, rózsaszín, bordó vagy üvegként áttetsző ernyők sokszor úgy közelednek a gyanútlan férfi járókelők szeme felé, mint a végzet, mintha a kis ernyőfeszítő fémrudacskókat kimondottan azért gyártották volna, hogy férfiszemeket böködjenek ki velük.

Igaz, nem hallottam még arról, hogy esernyővel kiszúrták volna valakinek a szemét, de ez nem változtat a tényeken és inkább csak azt bizonyítja, hogy már megszoktuk lányaink és asszonyaink eme szeszélyes merényleteit látószervünk ellen, s olyan ügyesen kapkodjuk jobbra-balra a fejünket, mint a jólképzett bokszolok, s ha véletlenül egy fémrudacska mégis a halántékunknak, orrunknak ütközik, férfias mosollyal még mi kérünk bocsánatot elővigyázatlanságunk miatt. De ha egyszer mégiscsak megvakulok, azt minden bizonnyal ezek a kecses nők okozzák.

A félelemkeltés mestere

Valószínűleg mindenki kitalálja, hogy a rémfilmek, az ún. „horrorok" készítőjéről, az idén hetvenkilenc éves Alfred Hitchcockról van szó, aki a közelmúltban érdekes dolgokat nyilatkozott egy párizsi lapnak. Érdekes, birazz, meghökkentő dolgokat.

„A félelem — mondotta egyebek között — egyike az alapvető emberi érzéseknek. Nem arról az érzésről beszélek, amit az ember mondjuk tűzvész vagy árvíz miatt érez, hanem ami állandóan az emberben él. Van ember, aki szörnyen fél a pókoktól, más valaki a magasságtól, mélységtől, madaraktól. Úgy vélem egy filmben nem azt a félelmet kell ábrázolni (szuggerálni), amelyet valamennyien jól ismerünk ... I"

Hitchcock ezután azzal folytatta, hogy a horrorok esetében mindenki tudja, nem valódi, megtörtént eseményről van szó. „Megtörtént velem -mondotta -, hogy a Psycho című filmem vetítése után hozzám lépett egy kisfiú és azt kérdezte, mit használok a filmben emberi vér helyett, baromfivért vagy egyszerű festéket. Azt válaszoltam neki, hogy csokoládét, amin igen jót nevetett."

A párizsi lap riportere azt is megkérdezte tőle, mivel magyarázza filmjeinek rendkívüli közönségsikerét.

„Bevallom — válaszolta — engem is meglep, amikor látom, milyen tömegek sorakoznak egy-egy filmem, mondjuk a Psycho-t, vagy a Madarakat vetítő mozik előtt. Miért kíváncsiak rájuk? Kétségtelenül azért, hogy féljenek, rémüldözzenek, s utána jókedvűen nevethessenek."

S még egy rövid részlet a horrorgyáros nyilatkozatából: „Egyszer levelet kaptam egy boldogtalan apától, aki azt írta, hogy kislánya látott egy francia filmet, amelynek hősét egy fürdőkádban gyilkolják meg, s azóta a kislány nem hajlandó fürödni. Ezután a kislány állítólag megnézte az én Psycho című filmemet s azóta egyedül zuhanyozni sem akar. Nem tudtam mást tanácsolni a szerencsétlen apának, mint hogy hordja a kislányát vegytisztítóba.

Egyébként - fejezi be nyilatkozatát Hitchcock mester — semmit sem szabad túlzásba vinni. Sőt, az én filmjeimet sem kellene túlságosan komolyan venni... !"

Ezzel egyet is értünk.

Aki viszont nem fél

Muhammad Aliról beszélek, akit a jómúltkor már csaknem elsirattam, amikor kikapott, s aki most, harminchat évesen, harmadszor szerezte vissza világbajnoki címét. Korai volt egyesek káröröme, korai volt a búcsúztatás, Ali nem félt kiállni újra a nálánál jóval fiatalabb új világbajnokkal és . . . győzött.

Lehet, hogy elfogult vagyok, de már régen sejtem, hogy Ali nem egyszerű bunyós, hanem ennek a szép, férfias sportnak a bűvésze.

Vagyis tudja, hogy itt, ezen a területen, tehát a művészetben kizárt dolog a rutin. Itt nem lehet kétszer leírni ugyanazt a mondatot, nem lehet kétszer ugyanarra a helyre ütni.

S aki ezt tudja és megvalósítani is képes, annak nincs oka félelemre!

ANATOL POTEKOWSK!

AZ ŐSTEHETSÉG

Kubiel festőművész, egybehangzó vélemény szerint, reménytelenül középszerű ember volt.

Tehetsége nem volt. Ahol nincs, ott ne keress.

Mivel a művészetben kudarcot vallott, könyvelésre adta a fejét. De itt sem termett számára babér.

Mint könyvtáros sem igazolta a hozzá fűzött reményeket, összekeverte a szerzők és az olvasók nevét.

Kubiel eléggé sokáig kereste helyét az életben. Végül akkor találta meg, amikor egy bizonyos Ruczka úr azt ajánlotta, hogy lépjen fel a cirkuszban.

— Görkorcsolyán fog karikázni — mondta.

— Min? —■ tudakolta Kubiel.

— Görkorcsolyán — ismételte Ruczka. — Még sohasem látott görkorcsolyát? .. .

— Láttam, de sohasem sejtettem, hogy az ilyesmin karikázni lehet.

— Lehet, bizony lehet. Holnap elkezdjük.

Kubiel első fellépése valóságos szenzáció volt. Asztalon kellett görkorcsolyáznia. Minden lépésnél lepottyant az asztalról és orrát a fűrészporba fúrta.

Aztán feltápászkodott, felkapaszkodott

— és megint lehuppant.

A közönség üvöltött az elragadtatástól.

Számának vége felé Kubiel annyira kifulladt, hogy a cirkuszi alkalmazottak a lábánál fogva vonszolták ki a porondról.

Kubiel népszerűsége előadásról előadásra fokozódott. Nemsokára a műsor fénypontja lett. Ismeretség nélkül lehetetlen volt jegyet szerezni a cirkuszba. A városban másról sem beszéltek, mint a tüneményes görkorcsolyázó bohócról.

— Bámulatos komikus tehetsége van! Az arckifejezése pokolian figyelő

— a lába pedig akár a tuskó. Falrengető! Óriási őstehetség!

A bírálók világhírt jósoltak Kubielnek.

A jóslatok azonban nem váltak be. Kubiel idővel megtanult görkorcsolyázni. Sajnos, ezt megint csak meglehetősen középszerűen csinálta . . .

Jelenleg áruházban dolgozik. A sportáru osztályon.

(Iordította: Gellert György)

9