A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-10-21 / 43. szám
Száz évvel ezelőtt, 1878. október 20-án született a két világháború közötti szlovákiai magyar irodalom legjelentősebb emigráns szocialista írója, Barta Lajos. Az új Magyar Irodalmi Lexikon szerint 1934-ben költözött Bratislavába, de az igazság az, hogy már a húszas években gyakran többet tartózkodott itt, mint Bécsben, és írásainak nagyobb részét is Csehszlovákiában adta ki. (Dr. Sas Andor emlegette, hogy szinte naponta lehetett öt látni a legolcsóbb büfében, amint zsilettel ette a szalámit, mert a talponállóban nem adtak evőeszközt.) Főként a progresszív kormánypárti napilapban, A Reggelben publikált, de jelentek meg írásai a kommunista lapokban is, noha ezzel mindig kockáztatta a kiutasítás veszélyét, mert nem volt csehszlovák állampolgársága, s az emigránsoktól a hatóságok könnyen megvonták a tartózkodási engedélyt, ha észrevették, hogy magatartásuk nem egészen lojális. Több könyvet adott itt ki, s vezető szerepe volt néhány progresszív folyóirat megindításában is, ezek azonban anyagi nehézségek miatt nem lehettek hosszú életűek. A baranyai Kistapolcán született, ahol apja kocsmáros volt s itt szinte naponta megfordult a falu népe. Gyermekkorában magyar és szerb szegényparasztok és német gazdák közt nőtt fel, s falusi élményei meglátszanak szinte egész életművén. Publicisztikai és irodalmi alkotásainak legnagyobb részében a földmunkások és a parasztok elesettsége, szerencsétlen sorsa megváltoztatásáért küzd hittel és tudatossággal. Már a XX. század elején a forradalmi gondolatot szolgálta írásaival, Ady, Móricz Zsigmond és Kaffka Margit méltó kortársa volt. Irodalmi alkotásainak és publicisztikájának egyik legjellemzőbb vonása, hogy felismeri és ábrázolni tudja a keletkező magyar kapitalizmusban az elembertelenedést és elidegenedést. Barta első jelentős írói sikereit, paraszti tárgyú drámáival aratja Pesten; drámáinak számos motívuma megvan elbeszéléseiben és regényeiben, és ez műveinek egyik sajátosságáról tanúskodik: az írói motívumok különböző szempontú variációjáról. Egy-egy elbeszélésének szinte egész tartalmát megtaláljuk későbbi regényében; egy-egy témát drámában és kisregényben is feldolgozott (Szerelem, A Macska- Zúgban); bizonyos jellegzetes képei és kifejezései („Zöld ember", a „körbe kör" dialektikus fogalom) hasonló helyzetben több művében megtalálhatók; néha későbbi műveinek eredményei alapján átírta korábbi elbeszéléseit, s így a különböző kiadásokból a népköltészet kutatásában alkalmazott módszerrel lehetne kimutatni a motívumváltozatokat. Barta számos elbeszélésének nincs konkrét hőse; embercsoportok tragikumát ábrázolja bennük, olyanok, mint egy rövid, sűrített dráma. Példaként lássuk az 1929-ben Pozsonyban alapított, majd 1932-ben, megváltoztatott formában (Horváth Ferenc nevével) újból kiadott Üj Szó c. folyóiratából a Rossz esztendő címűt. Lírai képpel kezdődik: „Minden nyáron megérik a gabona, olyankor daloktól lesz hangos az ország. A termőföldek közé szorított fcldnélküli arató népek dalolnak. Mert ilyenkor teljesedik be nekik az idő, és a lelkűkből fölfakad a nóta." Az aratókat „száz és száz faluból" elviszik a búzatermő földekre, de ezen az éven nagyon szűk a termés, s ennek is csak tizedrésze illeti az aratókat. A begányiak összefognak, és kijelentik, hogy a rossz termést csak ötödrészért hajlandók learatni. A földbirtokos inkább aratógépet hozat, de ezt a begányiak összetörték. Azután jöttek a csendőrök, véres lett a föld, s a megmaradt férfiak learatták kilencedrészért. Az író szinte apokaliptikus képekben mutatja be azoknak a szerencsétlen aratómunkásoknak sorsát, akik nem tudtak megkeresni annyi kenyérnekvalót, hogy egész évre elég legyen. Visszafelé nehezen indultak a szekerek, mert nemcsak a „gabonás zsákok nehezedtek a kocsikban, hanem az elesetteket is húzni kellett. Az elesettek nem voltak a kocsin, már a földben voltak, de azért mégis húzni kellett őket, mert az aratómunkások lelkében is ott voltak." A begányi aratómunkásnak már decemberben nincs mit ennie. „Ha nincs tápláléka, munkaereje sincsen, ha nincs munkaereje, tápláléka sincsen. Olyan a sorsa, mint a kör, ott van az eleje, ahol a vége." Az említett elbeszélés Bertának egyik tipikus szlovákiai alkotása; a harmincas években, az élesedő gazdasági válság, majd a fenyegető fasizmus korszakában ilyennek képzelte el az osztályharcot kifejező szocialista elbeszélést. Hasonló ehhez pl. a Magyar Nap-ban közzétett Favágók című is. Célja nyilvánvalóan az volt, hogy a témát kiszélesítse, és általánosítsa az aratómunkások vagy a favágók keserű sorsát. Kétségkívül van bizonyos sematizmus ebben az írói módszerben. Az Új Szó Barta Lajosnak valószínűleg a legjelentősebb csehszlovákiai műve. A magyarországi irodalomtörténetek és lexikonok általában tévesen tüntetik fel megjelenésének idejét: 1929-1932; a két dátum közt nem jelent meg, hanem 1929-ben 8 számát, 1932-ben (megváltozott formával és tartalommal) 12 számát, 1933-ban pedig 1 számát adták ki. Az utóbbi kiadás formája a Nyugatéhoz hasonlított (de csak 32 oldal terjedelemben), az előbbi pedig kb. kétszerakkora nagyságú volt (22 lapra tervezett terjedelemben, de voltak összevont számok is). A két változat nemcsak formában különbözik: az 1932-es Új Szó az európai avantgardista művészi törekvésekhez, az 1932-es a marxista „kultúrpolitikai" folyóiratokhoz áll közelebb. Már az legelső számban jelentkeznek a sarlósok, Balogh Edgár Az új nemzedék szava c, cikkében mint később is annyiszor, programot hirdet és irányvonalat ad a szocializmus felé tájékozódó ifjú értelmiségnek, Rajta kívül Dobossy László, Horváth Ferenc, Fábry Zoltán, Balogh Edgár, Morvay Gyula közlik itt tanulmányaikat. Riportokat és elbeszéléseket ír a folyóiratba Barta felesége, Szucsich Mária, majd Palotai Boris, Szántó György, Szalatnai Rezső is rendszeres munkatársakká válnak. A folyóirat nagy érdeme, hogy Barta mint alkotó szerkesztő sokat foglalkozott munkatársaival, s így írónevelő, a fiatal értelmiség fejlődését elősegítő feladatot végzett. Ö maga is megvalósította azokat a szerkesztői elveket, melyeket Osvát Ernő halála alkalmából közölt az 1929-es novemberi számban. A fenyegető fasiszta veszély fokozódásával Barta 1936-ban újból kísérletet tett antifasiszta kulturális folyóirat alapítására. A néhány számot megért Világ címlapján Lőrincz Gyula háborúellenes linómetszeteivel jelent meg. Az író számos szlovákiai előadókörutat tartott, jelentős irodalomszervező tevékenységet fejtett ki, létrehozta a rövid életű írók Kiadóvállalatát, 1935-ben pedig elnöke lett a Bratislavában alakult Magyar Szellemi Társaságnak. Ö elnökölt a szellemi népfrontot kezdeményező érsekújvári Tavaszi Parlamentben, melynek eredményét így öszszegezi a Magyar Napban: „A Tavaszi Parlament meleg lendületessége nemcsak egy szellemi kiránduló csoport hangulati melegsége volt, de kölcsönös jóhiszeműség aziránt, hogy mindenki őszintén akarja azt, amit hirdet. Még annak árán is őszintén, ha talán nem lehet mindent egészen megvalósítani. Az igaz embernek a Tavaszi Parlament után történelmi érzése van. Történelmi munkák olvasásakor szokott föllépni az ilyen érzés - a múltra vonatkozóan: mert az ember újra és újra azt látja, hogy az élő nemzetek végül a haladás felé ívelő nagy kiegyenlítődéseket hoznak létre önmagukon belül! Az ilyen kiegyenlítődések nagy áldozatokkal szoktak járni." Az írónak Csehszlovákiában kiadott szépprózai alkotásai közül főként két terjedelmesebb regényét: a Múltat és A sötét ujjat kell számon tartanunk. A Múlt először Bécsben jelent meg 1920-ban, de főként Szlovákiában terjesztették, 1930-ban pedig Ungvárott is kiadták Barta Lajos válogatott munkáinak harmadik köteteként. A mű alcíme: A csodálatos iskola; középpontjában egy művelt zsidó tanító falusi magániskolája és kultúraterjesztő tevékenysége áll. Az erősen drámai jellegű alkotás fojtogatóan nehéz légkört és a kisemberek elesettségét ábráz:olja; témáját bizonyára ifjúkori falusi élményeiből meríti. A kocsma, Barta írásainak szinte állandó motívuma, már a mű elején feltűnik. „A kocsmáros söre vígan fogyott, de a kocsmáros nem örült ennek. Akárhányszor csak friss sört tett az asztalra, hangosan mindig azt mondta: »Itt a sör, disznó, részeg fráterek!« Mert bár az alkoholfogyasztásból élt, az alkoholistákat megvetette. A két részeges tanítót különösen útálta." Az ilyen tanítók mellett butaságra van kárhoztatva a falu ifjúsága. A község néhány értelmes zsidó kispolgára nem nézheti ezt a szellemi tespedést, saját költségén tanítót hozat Pestről, aki gonddal és szakértelemmel foglalkozik egy növekvő létszámú iskola tanulóival. A filmszerűen váltakozó cselekmény során később előtűnik Barta kedvelt témája, a szocialista magyar parasztvilág. A nagybirtok és a bányavállalat árnyékában kínlódnak a szerb, magyar és német parasztok. A sűrű izzadságos légkörben élő kispolgárok lányainak sincs más reménye, mint jól férjhezmenni. A partiképes férj utáni vadászatban azután ott vesztik el pártájukat, ahol ez számukra a legkevésbé célszerű. A másik Csehszlovákiában kiadott regénye, A sötét ujj (a felszabadulás után Gyár címmel jelent meg) a magyar paraszttársadalom válságát és az ipari kapitalizmus keletkezését ábrázolja. A mű egy-egy motívuma Móricz Zsigmond epikájára, főként az úri murira és a Kivilágos kivirradtigra emlékeztet (pl. a tönk szélén duhajkodó, táncoló gazda). A regényt megjelenése alkalmából találóan jellemezte Fábry Zoltán a Korunkban. A mű szerkezete hasonlít a Múltéhoz, nincs egységes cselekménye, dramatizált falusi életképekből, ötven számozott fejezetből áll. Ebben is találkozunk fetisizált fogalmakkal: a sötét ujj (a gyárkémény) arra figyelmezteti a parasztot, hogy kis birtokát, önállóságát elvesztve majd napszámosként folytatja életét a gyárban, a „gőz" a kisgazdák fejében, mely mulatozásra, a magyar urakat utánzó életmódra készteti őket, hogy mintegy vesztüket érezve haladjanak a tönk felé. Az egymást követő fejezetek dramatizáltságának, belső feszültségének fokozásával az író újszerű, a tragikus mondanivalót balladikusan fokozó kompozíciót teremt. Amikor 1955-ben meglátogattam Barta Lajosékat pesti lakásukon, elmondta, hogy 1939-ben Csehszlovákiából Londonba ment, a második világháború alatt egyik vezetője volt az ottani antifasiszta Magyar Klubnak, a huszonhét évi emigráció után, 1946- ban tért vissza Magyarországra. Meglepett, hogy keserűen, csalódottan beszélt a felszabadulás utáni irodalmi viszonyokról, klikkeket, mellőzéseket emlegetett, s iróniával számolt be arról, hogy őt, a Magyar Tanácsköztársaság ismert funkcionáriusát és ünnepelt drámaíróját az ötvenes években újra fel kellett fedezni. Úgy hallotta, hogy a Színművészeti Főiskola végző növendékei fedezték fel, amikor vizsgadarabnak egy első világháború alatt játszott, régi drámát választottak: a Szerelmet. Azt hitték, hogy a könyvtárban talált egykori dráma szerzője már rég halott, s csak próba közben derült ki, hogy Barta még ott él Pesten. Azután ismét sikeres szerző lett: egymás után játszották drámáit a legjobb pesti színházak, újból kiadták regényeit és elbeszéléseit, 1956-ban Kossuth-díjjal is kitüntették. Az idős író élete végén még egy újabb drámát is írt, Táncsis Mihályról. 1964-ben, 86 éves korában húnyt el. CSANDA SÁNDOR 14
