A Hét 1978/2 (23. évolyam, 27-53. szám)

1978-10-21 / 43. szám

Száz évvel ezelőtt, 1878. október 20-án született a két világháború kö­zötti szlovákiai magyar irodalom leg­jelentősebb emigráns szocialista írója, Barta Lajos. Az új Magyar Irodalmi Lexikon szerint 1934-ben költözött Bra- tislavába, de az igazság az, hogy már a húszas években gyakran többet tar­tózkodott itt, mint Bécsben, és írásai­nak nagyobb részét is Csehszlovákiá­ban adta ki. (Dr. Sas Andor emleget­te, hogy szinte naponta lehetett öt látni a legolcsóbb büfében, amint zsilettel ette a szalámit, mert a talponállóban nem adtak evőeszközt.) Főként a progresszív kormánypárti napilapban, A Reggelben publikált, de jelentek meg írásai a kommunista lapokban is, noha ezzel mindig kockáztatta a ki­utasítás veszélyét, mert nem volt cseh­szlovák állampolgársága, s az emig­ránsoktól a hatóságok könnyen meg­vonták a tartózkodási engedélyt, ha észrevették, hogy magatartásuk nem egészen lojális. Több könyvet adott itt ki, s vezető szerepe volt néhány prog­resszív folyóirat megindításában is, ezek azonban anyagi nehézségek miatt nem lehettek hosszú életűek. A baranyai Kistapolcán született, ahol apja kocsmáros volt s itt szinte naponta megfordult a falu népe. Gyermekkorában magyar és szerb sze­gényparasztok és német gazdák közt nőtt fel, s falusi élményei meglátsza­nak szinte egész életművén. Publiciszti­kai és irodalmi alkotásainak legna­gyobb részében a földmunkások és a parasztok elesettsége, szerencsétlen sorsa megváltoztatásáért küzd hittel és tudatossággal. Már a XX. század ele­jén a forradalmi gondolatot szolgálta írásaival, Ady, Móricz Zsigmond és Kaffka Margit méltó kortársa volt. Iro­dalmi alkotásainak és publicisztikájá­nak egyik legjellemzőbb vonása, hogy felismeri és ábrázolni tudja a kelet­kező magyar kapitalizmusban az el- embertelenedést és elidegenedést. Bar­ta első jelentős írói sikereit, paraszti tárgyú drámáival aratja Pesten; drá­máinak számos motívuma megvan el­beszéléseiben és regényeiben, és ez műveinek egyik sajátosságáról tanús­kodik: az írói motívumok különböző szempontú variációjáról. Egy-egy elbe­szélésének szinte egész tartalmát meg­találjuk későbbi regényében; egy-egy témát drámában és kisregényben is feldolgozott (Szerelem, A Macska- Zúgban); bizonyos jellegzetes képei és kifejezései („Zöld ember", a „körbe kör" dialektikus fogalom) hasonló hely­zetben több művében megtalálhatók; néha későbbi műveinek eredményei alapján átírta korábbi elbeszéléseit, s így a különböző kiadásokból a nép- költészet kutatásában alkalmazott mód­szerrel lehetne kimutatni a motívum­változatokat. Barta számos elbeszélésének nincs konkrét hőse; embercsoportok tragiku­mát ábrázolja bennük, olyanok, mint egy rövid, sűrített dráma. Példaként lássuk az 1929-ben Pozsonyban alapí­tott, majd 1932-ben, megváltoztatott formában (Horváth Ferenc nevével) új­ból kiadott Üj Szó c. folyóiratából a Rossz esztendő címűt. Lírai képpel kezdődik: „Minden nyáron megérik a gabona, olyankor daloktól lesz hangos az ország. A termőföldek közé szorított fcldnélküli arató népek dalolnak. Mert ilyenkor teljesedik be nekik az idő, és a lelkűkből fölfakad a nóta." Az ara­tókat „száz és száz faluból" elviszik a búzatermő földekre, de ezen az éven nagyon szűk a termés, s ennek is csak tizedrésze illeti az aratókat. A begá­nyiak összefognak, és kijelentik, hogy a rossz termést csak ötödrészért haj­landók learatni. A földbirtokos inkább aratógépet hozat, de ezt a begányiak összetörték. Azután jöttek a csendőrök, véres lett a föld, s a megmaradt fér­fiak learatták kilencedrészért. Az író szinte apokaliptikus képekben mutatja be azoknak a szerencsétlen arató­munkásoknak sorsát, akik nem tudtak megkeresni annyi kenyérnekvalót, hogy egész évre elég legyen. Visszafelé ne­hezen indultak a szekerek, mert nem­csak a „gabonás zsákok nehezedtek a kocsikban, hanem az elesetteket is húzni kellett. Az elesettek nem voltak a kocsin, már a földben voltak, de azért mégis húzni kellett őket, mert az aratómunkások lelkében is ott voltak." A begányi aratómunkásnak már de­cemberben nincs mit ennie. „Ha nincs tápláléka, munkaereje sincsen, ha nincs munkaereje, tápláléka sincsen. Olyan a sorsa, mint a kör, ott van az eleje, ahol a vége." Az említett elbeszélés Bertának egyik tipikus szlovákiai alkotása; a harmin­cas években, az élesedő gazdasági válság, majd a fenyegető fasizmus kor­szakában ilyennek képzelte el az osztályharcot kifejező szocialista elbe­szélést. Hasonló ehhez pl. a Magyar Nap-ban közzétett Favágók című is. Célja nyilvánvalóan az volt, hogy a témát kiszélesítse, és általánosítsa az aratómunkások vagy a favágók keserű sorsát. Kétségkívül van bizonyos sema­tizmus ebben az írói módszerben. Az Új Szó Barta Lajosnak valószínű­leg a legjelentősebb csehszlovákiai műve. A magyarországi irodalomtörté­netek és lexikonok általában tévesen tüntetik fel megjelenésének idejét: 1929-1932; a két dátum közt nem je­lent meg, hanem 1929-ben 8 számát, 1932-ben (megváltozott formával és tartalommal) 12 számát, 1933-ban pe­dig 1 számát adták ki. Az utóbbi kia­dás formája a Nyugatéhoz hasonlított (de csak 32 oldal terjedelemben), az előbbi pedig kb. kétszerakkora nagy­ságú volt (22 lapra tervezett terjede­lemben, de voltak összevont számok is). A két változat nemcsak formában különbözik: az 1932-es Új Szó az euró­pai avantgardista művészi törekvések­hez, az 1932-es a marxista „kultúr­politikai" folyóiratokhoz áll közelebb. Már az legelső számban jelentkeznek a sarlósok, Balogh Edgár Az új nem­zedék szava c, cikkében mint később is annyiszor, programot hirdet és irány­vonalat ad a szocializmus felé tájéko­zódó ifjú értelmiségnek, Rajta kívül Dobossy László, Horváth Ferenc, Fábry Zoltán, Balogh Edgár, Morvay Gyula közlik itt tanulmányaikat. Riportokat és elbeszéléseket ír a folyóiratba Barta felesége, Szucsich Mária, majd Palotai Boris, Szántó György, Szalatnai Rezső is rendszeres munkatársakká válnak. A folyóirat nagy érdeme, hogy Barta mint alkotó szerkesztő sokat foglalko­zott munkatársaival, s így írónevelő, a fiatal értelmiség fejlődését elősegítő feladatot végzett. Ö maga is megvaló­sította azokat a szerkesztői elveket, melyeket Osvát Ernő halála alkalmá­ból közölt az 1929-es novemberi szám­ban. A fenyegető fasiszta veszély fokozó­dásával Barta 1936-ban újból kísérletet tett antifasiszta kulturális folyóirat ala­pítására. A néhány számot megért Világ címlapján Lőrincz Gyula háború­ellenes linómetszeteivel jelent meg. Az író számos szlovákiai előadókörutat tartott, jelentős irodalomszervező tevé­kenységet fejtett ki, létrehozta a rövid életű írók Kiadóvállalatát, 1935-ben pedig elnöke lett a Bratislavában ala­kult Magyar Szellemi Társaságnak. Ö elnökölt a szellemi népfrontot kez­deményező érsekújvári Tavaszi Parla­mentben, melynek eredményét így ösz- szegezi a Magyar Napban: „A Tavaszi Parlament meleg lendületessége nem­csak egy szellemi kiránduló csoport hangulati melegsége volt, de kölcsönös jóhiszeműség aziránt, hogy mindenki őszintén akarja azt, amit hirdet. Még annak árán is őszintén, ha talán nem lehet mindent egészen megvalósítani. Az igaz embernek a Tavaszi Parlament után történelmi érzése van. Történelmi munkák olvasásakor szokott föllépni az ilyen érzés - a múltra vonatkozóan: mert az ember újra és újra azt látja, hogy az élő nemzetek végül a haladás felé ívelő nagy kiegyenlítődéseket hoz­nak létre önmagukon belül! Az ilyen kiegyenlítődések nagy áldozatokkal szoktak járni." Az írónak Csehszlovákiában kiadott szépprózai alkotásai közül főként két terjedelmesebb regényét: a Múltat és A sötét ujjat kell számon tartanunk. A Múlt először Bécsben jelent meg 1920-ban, de főként Szlovákiában ter­jesztették, 1930-ban pedig Ungvárott is kiadták Barta Lajos válogatott munkái­nak harmadik köteteként. A mű al­címe: A csodálatos iskola; középpont­jában egy művelt zsidó tanító falusi magániskolája és kultúraterjesztő tevé­kenysége áll. Az erősen drámai jellegű alkotás fojtogatóan nehéz légkört és a kisemberek elesettségét ábráz:olja; témáját bizonyára ifjúkori falusi élmé­nyeiből meríti. A kocsma, Barta írásai­nak szinte állandó motívuma, már a mű elején feltűnik. „A kocsmáros söre vígan fogyott, de a kocsmáros nem örült ennek. Akárhányszor csak friss sört tett az asztalra, hangosan mindig azt mondta: »Itt a sör, disznó, részeg fráterek!« Mert bár az alkoholfogyasz­tásból élt, az alkoholistákat megvetet­te. A két részeges tanítót különösen útálta." Az ilyen tanítók mellett buta­ságra van kárhoztatva a falu ifjúsága. A község néhány értelmes zsidó kis­polgára nem nézheti ezt a szellemi tespedést, saját költségén tanítót hozat Pestről, aki gonddal és szakértelemmel foglalkozik egy növekvő létszámú iskola tanulóival. A filmszerűen váltakozó cselekmény során később előtűnik Bar­ta kedvelt témája, a szocialista magyar parasztvilág. A nagybirtok és a bánya- vállalat árnyékában kínlódnak a szerb, magyar és német parasztok. A sűrű izzadságos légkörben élő kispolgárok lányainak sincs más reménye, mint jól férjhezmenni. A partiképes férj utáni vadászatban azután ott vesztik el pár­tájukat, ahol ez számukra a legkevés­bé célszerű. A másik Csehszlovákiában kiadott regénye, A sötét ujj (a felszabadulás után Gyár címmel jelent meg) a ma­gyar paraszttársadalom válságát és az ipari kapitalizmus keletkezését ábrázol­ja. A mű egy-egy motívuma Móricz Zsigmond epikájára, főként az úri murira és a Kivilágos kivirradtigra em­lékeztet (pl. a tönk szélén duhajkodó, táncoló gazda). A regényt megjelenése alkalmából találóan jellemezte Fábry Zoltán a Korunkban. A mű szerkezete hasonlít a Múlté­hoz, nincs egységes cselekménye, dra­matizált falusi életképekből, ötven szá­mozott fejezetből áll. Ebben is találko­zunk fetisizált fogalmakkal: a sötét ujj (a gyárkémény) arra figyelmezteti a parasztot, hogy kis birtokát, önállósá­gát elvesztve majd napszámosként foly­tatja életét a gyárban, a „gőz" a kis­gazdák fejében, mely mulatozásra, a magyar urakat utánzó életmódra készteti őket, hogy mintegy vesztüket érezve haladjanak a tönk felé. Az egy­mást követő fejezetek dramatizáltságá- nak, belső feszültségének fokozásával az író újszerű, a tragikus mondanivalót balladikusan fokozó kompozíciót teremt. Amikor 1955-ben meglátogattam Barta Lajosékat pesti lakásukon, el­mondta, hogy 1939-ben Csehszlovákiá­ból Londonba ment, a második világ­háború alatt egyik vezetője volt az ottani antifasiszta Magyar Klubnak, a huszonhét évi emigráció után, 1946- ban tért vissza Magyarországra. Meg­lepett, hogy keserűen, csalódottan be­szélt a felszabadulás utáni irodalmi viszonyokról, klikkeket, mellőzéseket emlegetett, s iróniával számolt be arról, hogy őt, a Magyar Tanácsköz­társaság ismert funkcionáriusát és ün­nepelt drámaíróját az ötvenes években újra fel kellett fedezni. Úgy hallotta, hogy a Színművészeti Főiskola végző növendékei fedezték fel, amikor vizsga­darabnak egy első világháború alatt játszott, régi drámát választottak: a Szerelmet. Azt hitték, hogy a könyv­tárban talált egykori dráma szerzője már rég halott, s csak próba közben derült ki, hogy Barta még ott él Pes­ten. Azután ismét sikeres szerző lett: egymás után játszották drámáit a leg­jobb pesti színházak, újból kiadták regényeit és elbeszéléseit, 1956-ban Kossuth-díjjal is kitüntették. Az idős író élete végén még egy újabb drámát is írt, Táncsis Mihályról. 1964-ben, 86 éves korában húnyt el. CSANDA SÁNDOR 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom