A Hét 1978/2 (23. évolyam, 27-53. szám)

1978-10-21 / 43. szám

KRÚDY GYULA — Most jön vissza a Máriától és már megkapta a levelet. Talán már el is olvasta . .. A lovasnő csöndesen ügetett a töl­tés tetején, de egyszerre, — tán mert bennünket észrevett, — vakmerő ug­ratással leszállóit a töltésről, hogy ne­mes barátom ijedten fölkiáltott. Aztán a lovasnő nekivágott a néma mezők­nek és elnyargalt. Sándori elszontyolodva mormogta: — Most igazán nem tudom mi lesz? Haragszik-e, vagy nem? Mert itt igen nagy baj van, pajtás, olyan nagy baj1, hogy kénytelen vagyok magamon köny- nyíteni és beszélni róla. Pedig a be­széd a halálom. Tudnod kell, hogy van itt a füzesek­ben egy csodatevő Mária-kép, amely már nagyon sokban megsegítette a környék lakosságát. Főként a leányo­kat, amint természetes. A Boldogságos a leányok patrónusa, de Rácsky Klá­ra eddig sohasem kereste föl a füzes­beli képet. Nem régen azonban ész­revettem, — az ember nem vak, — hogy sokat lovagol a füzes körül. No gondoltam, nyomára járok ennek a dolognak. Szokásban van, hogy kis cédulákra írják föl a leányok, asszonyok kívánsá­gaikat, amelyeket az öreg fűzfa üre­gébe dobnak, amelyen a Boldogságos képe van. Aki nem tud írni, fölkeresi Sivót, a töltés őrét. Az megtanulta az írást o katonaságnál. Sok a kívánság, tehát cédulára kell írni, mert a Boldogságos még elfelej­tené. Megyek tehát a múltkor és nézelő­döm, hogy mit is keres Rácsky kisasz- szony a füzesben. A Mária-kép körül őgyelegve, egyszer csak észreveszek egy finom borítékba zárt levelet, amely a cédulák összegyűjtésére szánt í^reg- ből kandikál elő. Kihúzom és elolva­som, bár nem nekem volt címezve, ha­nem a Boldogságosnak, a mennyor­szágban. De hát én az írásról megis­mertem, hogy kitől származik az a le­vél.. . Tehát elolvastam. Bizonyos R. C. írja benne, hogy gondoljon rá a Bol­dogságos nagy elhagyatottságában. Bár tudja, hogy az ő ideje már elmúlt és vele már a Boldogságos sem tehet csodát, de annyit kieszközölhetne, hogy S. kapitány a nyugállományban barát­ságosabb és udvariasabb legyen a jö­vőben, mint eddig volt. Pajtás, kiókumláltam, hogy S. (ka­pitány a nyugállományban) csupán én lehetek, mert más kapitány messze föl­dön sincs. Szokásom szerint hallgattam és gondolkoztam. Gondolkoztam soká­ig és figyeltem Rácsky kisasszonyt, aki naponkint ellovagolt a füzesbe. És mondom, gondolkoztam. Tegnapig gon­dolkoztam. Tegnap aztán a következő levelet rejtettem el a csodatévő kép mögött egy nagy borítékban, amelyen a negyedik ezred bélyegzője volt s egy szolgálati ügyből kifolyólag került hoz­zám : „S. ny. kptny udvarias és barátságos lesz ezután, ha t. Címed táncolni meg­tanulni hajlandó tőle." Csupán ennyit írtam . . . Nem tudom, hogy eltaláltam a stílust, nem tudom, hogy nem vétettem-e o Boldogságos ellen, midőn nevében levelet hamisí­tottam, semmit sem tudok, pajtás, de ezt a pár sort meg kellett írni, mint valami költőnek, akit egy vers kínoz. Most már tudsz mindent. Most már tudod, hogy attól függ minden, hogy hajlandó-e tőlem a Rácsky kisasszony táncolni megtanulni? Most már várni kell a fejleményeket. ... Ezt elmondván, nemes barátom nagyon elpirosodott és ismét sok figye­lemmel meresztette szemét a folyóra, bár azon a szokásos habfodrozódáson kívül egyéb látnivaló nem volt. * * * Néhány hónap múlva aztán azon a környéken vitt keresztül az utóm, mi­dőn is hallottam, hogy a Rácsky kis­asszony hajlandó volt táncolni megta­nulni. És ma már boldog pár S. (ka­pitány a nyugállományban) és R C. (1878 -1933) Krúdy Gyula Száz évvel ezelőtt született Krúdy Gyula, a magyar irodalom egyik ki­emelkedő, különleges és már életében legendákkal körülszött egyénisége. Még nincs tizenöt éves, amikor a megyei lap már közli novelláját, és hamaro­san, diákfejjel az országos folyóiratok­nak is munkatársa lesz. Még be sem tölti 20. életévét, amikor megjelenik el­ső novellás kötete (üres a fészek, 1897). A Mikszáth-i hagyományok nyomán indul. Gyermekkori élményei, szárma­zása a középnemességhez köti. A nyír­ségi kúriák, a halódó dzsentrivilág le­vegőjét érezzük korai írásaiban. De amíg Mikszáth kívülről szemléli a dzsent­rit és mond bírálatot róla, Krúdy, aki ugyan érzi osztályának ellentmondá­sait és tudja, hogy a nemesség törté­nelmi hivatása csupán illúzió és „át­alakult érvényesülési, kenyérszerző kül­detéssé . . mégis bizonyos nosztal­giával idézi a múltat. Az ősök birtok­adta függetlensége kívülállása, kü­löncködése őt is csábítja. Nagyapja negyvennyolcas honvédkapitány, Ko­márom egyik védője, apai nagybátyja Krúdy Kálmán a komáromi hős, Klapka adjutánsa, aki a vár feladása után sem teszi le a fegyvert, az ipolysági erdőbe húzódik, szegénylegényekből gerilla csapatot szervez és onnan csap rá az osztrák csendőrségre. Krúdy Kál­mán különös „csínytevéseit" Mikszáth is megírta. Krúdy Gyűlő is — akárcsak nagy­bátyja — sajátos, különálló egyéniség. Semmilyen irodalmi csoporthoz nem sorolhotó be. Barátai, kortársai ugyan a Nyugat köré tömörült írókból állot­tak, de Ady Endre, Móricz Zsigmond nagy sorskérdései, eszmei céljai nem voltak rá számottevő hatással. Életmód­ja is különbözött a többiekétől. Fékte­len, merész, független és bohém, de mégis magányos. Lóversenyek, óbudai kiskocsmák, vidéki szállodák gyakori vendége, huszártiszteket hajigái ki a kávéházból, párbajt vív és sokat uta­zik és mind e mellett nagyon sokat ír, van úgy, hogy évente három-négy könyve is megjelenik, számos lapnak munkatársa. Regényeinek, elbeszélései­nek hősei is ebből a környezetből ke­rülnek ki, kispolgárok, lezüllött dzsent­rik, kucséberek, utazó kereskedők, pin­cérek és henteslegények, költők és hír­lapírók ... de megjelennek írásaiban a szepességi városok mesébe illő utcái, tájai, a Nyírség őszi csendje és per­sze az asszonyok, a hűtlenek, a hűek, a jó gazdasszonyok, az álmodozók. Akikről talán egy író sem írt annyi szépet, és annyi igazat. A romantika késői hajtása éled új­ra regényei és elbeszélései lapjain, de néha már a szürrealizmus előfutárának is tekinthetjük. Hangulatteremtő ereje utánozhatatlan. „Az ő romantikája fő­ként a hangulatokban, ódon házak, kü­lönc emberek és sorsok hangulatiságá- nak éreztetésében mutatkozik meg. Né­melyik novellája nem egyéb, mint hangulatkép — írja Sőtér István és ta­lálóan tapint rá, hogy — egy-egy Krú­dy- novel la cselekménye néha nem több, mint egy lírai költemény." Hőseinek már a nevük is jellegze­tes: Szindbád, Józsiás, Nagybotos Vio­la, Rezeda Kázmér... és legtöbbjük­ben ráismerhetünk magára Krúdyra. ö Szindbád az Ezeregyéjszaka örökké uta­zó hajósa, aki még egyszer, bejárja azo­kat a helyeket, ahol fiatal, forrongó éveit töltötte és a „tudatosság bágyadt melankóliájával" emlékezik ifjúságára. Legnépszerűbb regénye: A vörös postakocsi, melyet Ady „könnyes, drá­ga, gyönyörű" könyvnek nevezett. Jel ­Az író családja körében kép a könyv címe is, mely sohasem lé­tező, álombéli tájakon robog tova, áb­rándokba merülő utasaival. Főhősét, Alvinczi Eduárdot Szemere Miklósról mintázta az író és igy vall róla: „Alvinczi Eduárd barátsága révén többet megtanultam az akkori pesti életből, mint mások a városban. Urak­kal, s kokottokkal ismerkedtem meg, a szegénységet s a gazdagságot közelről láttam, az erény s az arany birkózá­sát figyeltem és a mindenható női hű­séget és önfeláldozó szerelmet is meg­nézhettem . . . Nagy iskola volt ez ké­sőbbi életemre." A vörös postakocsi sikere után újabb könyvei is kelendők lettek az olvasók körében. Költőiség és stilizáló modo­rosság, hasonlatok halmozása és ro­mantikus szárnyalás, borongó hangulat és tétlen nyugalom jellemzői e korszak írásainak. Az első világháború közepén megjelent Aranykéz utcai szép napok Előhangjában megdöbbentően, őszin­tén vall erről az időszakáról: „Mennyit szerettem volna írni, ami igaz! Semmit nem írtam, csak hazug­Krúdy Gyula szülőháza Ságokat. Fanyar elégedetlenséggel né­zek könyvtárnyi könyveimre, mint az ár­vaházi igazgatók növendékeire ... Az igazi, az egyetlen, a legkedvesebb könyvem nem jelent meg nyomtató mű­helyben. Amit magamban gondoltam, amit egyedülvalóságomban láttam, amit gőgös elvonultságomban kinevettem vagy sajnáltam. Az emberek hiányoz­nak a könyvemből, akiket mindenkinél jobban ismerek, ugyanazért leírni nem merem őket . . . Ha én leírnám, hogy mit éltem és éreztem és körülöttem éreztek: talán egy toronyba zárná­nak . . . Ezért nem ér semmit az egész irodalmam". A forradalom heve őt is fellelkesíti, a Néplap szerkesztője lesz. Járja az országot, cikkeket ír, bemutatja a Fe­jér megyei termelőszövetkezetet, Káro­lyi Mihály kápolnai földosztásáról egy kis füzetet ad ki és azt tervezi, hogy megírja a Tanácsköztársaság megszü­letését. A forradalom bukása után egy ideig bojkott alá helyezik. Írásai nem jelen­nek meg. Anyagi gondokkal küszködik. De mégis ekkor jut el legérettebb írói korszakához. A Három király regény­trilógiája, Boldogult úrlikoromban, Hét bagoly és még számos mű ezt a mi­nőségi változást tükrözi. Sőtér szerint: „Elvetette magától az ódon metszetek, stílusában tetszelgő modorosságot és inkább arra törekedett, hogy témájá­nak legmélyebb valóság-tartalmát tár­hassa fel . . . az egyszerűség, és egy bensőségesebb, mélyebb művészet felé halad." Utolsó éveiben már nehezen dolgo­zik, meg-megújuló betegségek támad­ják meg a valamikori erős szervezetét. Adósságai szaporodnak, anyagi gond­jai egyre nyomasztóbbak. Az utolsó években már alig mozdul ki Óbudáról. A legszomorúbb számára az, hogy az 1931-ben megjelenő Magyar Asszonyok Lexikona már néhainak említi! 1933-ban egy májusi hajnalon húny- ja le szemét. Szobájában csak a gyer­tya lángja lobogott, mert a villanyt, mi­vel nem tudott fizetni, már régebben kikapcsolták. Irótársai, barátai megren­dültén búcsúztak tőle. Koporsójánál a nyíregyházi Sárai Elemér bandája ked­ves nótáját húzta utoljára: „Viszik a menyasszony selyemágyát. . ." Krúdy Gyűlő sajátos alakja a ma­gyar irodalomnak. Halála után sokáig csak az irodalmárok körében élt to­vább. Ma népszerűsége a fiatalok és az idősebbek körében is egyre növek­szik. Helye ott van a Nyugat nagy írói, Móricz és Ady mellett. Féja Géza ta­lálóan jellemzi Krúdy hatását: „Krúdy a holnapután írója, alakja egyre növekszik, s a jövendő talán a legnagyobb magyar prózaírót szemléli majd benne." Ozsvald Árpád Görföl Jenő és archív felv. 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom