A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-10-14 / 42. szám
Régi berber erőd az El-Golea oázisban sziklafal pereméről egy óriási sziklahasadék mélyén megpillantjuk El-Golea zöld pálmaligeteit. Késő délután érkezünk meg az oázisba. A minaret körbefutó erkélyéről a müezzin imára szólítja az igazhívőket, a négy világtáj felé zengve Allah dicséretét. Az oázis szélén egy hatalmas sziklakúp tetején ősi berber fellegvár (kszár) ezer esztendős romjai meredeznek az ég felé. Huszonnégy óra alatt 900 kilométerre hatoltunk be a Szaharába. Az éjszakát nyugtalanul töltjük a nagy hőség miatt. Reggel bizony megviselt állapotban készülődünk az útra: nagy mennyiségű víz és üzemanyag kerül a tartályokba. Hatvan kilométer után, El-Golea homokos teknőjéből a Tademajt fekete homok- és kőfennsíkjára kapaszkodunk föl. Az utat elhajigált gumiabroncsok és kocsironcsok szegélyezik. A fennsíkot a tevekaravánok idején „halálfennsíknak" hívták. Ma azonban kitűnő aszfaltút szeli át. Egyre erősebben tűz a nap a felhőtlen égről. A napszemüveg is alig nyújt védelmet az erős sugárzással szemben. Egyszerre víztükör csillan fel a távolban ... Tó a sivatagban? Jó darab utat teszünk meg, de a víztükör továbbra is ott csillog vagy inkább lebeg a messzeségben, sőt most már nemcsak előttünk, de jobbra is, balra is. A kavicstakaró felett átforrósodott levegő játszik velünk! Csalóka délibáb ez a tünemény, amely az eltévedt tevekaravánokat oly sokszor megtévesztette már. Magunk mögött hagyjuk a Tademajtfennsíkot, mely az Ain-el-Hadzsadzs szakadékkal végződik, és rövidesen elérjük utunk legforróbb oázisát, In-Szalahot. Rövid keresés után megtaláljuk a szállodát, melynek klimatizált éttermében nagy mennyiségű üdítő itallal próbáljuk szomjunkat oltani. Az utcákon mindenütt homok, homok és homok. Pedig az egész oázist - s a nagyobb épületeket is - magas, fogazott fal keríti, de ez sem nyújt kellő védelmet a finom homokkal szemben. A homok színe: lilába hajló vörös. Ebből a homokból vannak az ún. szudáni stílusban épült, négyszögletes, tetőteraszos házak is. A vert agyagból és homokból döngölt falakból előbukkan a bordázatul szolgáló pílmagerendák vége. Az oázis - noha öt éve nem látott esőt - elég vizet kap az artézi kutakból. Kellemes meglepetésben volt itt részünk: találkoztunk a délnek tartó autóút kimérésén dolgozó csehszlovák mérnökökkel, s aztán 120 kilométerrel délre meglátogattuk a táborukat. In-Szalahnál véget ér az aszfaltút. Innen kezdve útnak már csak jóakarattal nevezhető sivatagi ösvényen, ún. piszten lehet tovább haladni. Üt formája csak attól van, hogy a köves részeken földgyaluval távolították el a nagyobb köveket. Az út szélét jelző törmelékszegély időnként kupaccá nő, aminek redzsem vagy gemira a neve. A piszten a hullámos „rollónak" nevezett szakaszok homokos tereppel váltják egymást. A gépkocsik és műszerek nagyon szenvednek az állandó rázkódástól: nincs más megoldás, gyorsan kell hajtani. A kerekek így a hullámsor tetején száguldanak, s az utazás elviselhetőbb. A következő napon elérjük a Mujdirhegységet. Itt véget ér a szabad száguldozás, és vissza kel'l térni az ösvényre. Rövidesen az Arciki-szoros ötven kilométeres kanyonján kelünk át. Végre június 14-én megérkezünk Tamanrasszetbe. Az oázis — a luaregek székhelye — a Hoggar-hecjység lábánál fekszik. Állandó lakóinak száma háromezer, de gyakran háromszor ennyi ember tartózkodik az oázisban. A nomádok, akik a Hoggar lankáit járják, gyakran látogatják meg Vamanresszetet, hogy itt eladják állataikat és bevásároljanak az élénk forgalmú piacon. Utunk legnehezebb rész'S még csak most következik. Tamanrasuzet és Agadesz között 950 kilométer a távolság, s útközben egyetlen üze manyagtöltő állomás és ivóvizet adó kút sincs. Elöl a személykocsival keressük a legjárhatóbb utat. Gyakran kisebbnagyobb kitérőket kell lennünk a homokdűnék fekvése szerint. Néhányszor ki kell szállnunk a kocsiból ás tolni egy darabon, amíg átjutunk a „Ihomokpatakon". Gyilkos erőpróba ez a tűző napon. Délután lépjük át a határt - minden formalitás nélkül. Asszamaka erődoázis az első megállónk Niger Köztársaság területén. Egy kis ennivalót próbálunk elfogyasztani — nem sok sikerrel. Alig van étvágyunk, a .vízzel azo nban alig bírunk betelni. A vízfogyasztó s naponta tíz litert tesz ki, bár a legnagyobb hőségben se izzadunk. Ennek az a magyarázata, hogy a teljesen s;:áraz, páratlan forróságban az egész testfelület párolog, a szervezet vízveszte sége pedig olyan nagyfokú, hogy megfelelő mennyiségű folyadék-utánpótl ás híján az ember igen hamar a szomjanhalás küszöbére juthat. A szürkületig már csak egy rövid szakaszt teszünk meg a nehéz, homokos - de vaskarókkal kijelölt útból. Egy útelágazásnak vélt helyen táboro zunk le. (Fo lytatjuk) (A szerző fe Ivételei) GENGSZTERGALERI A gengszterizmus jogilag is, társadalmilag is a legveszélyesebb s legelítélendőbb bűntettek sorába tartozik. Hazánkban ezért a bíróságok az efféle kíméletlen banditizmust szigorú büntetésekkel sújtják. És rögtön tegyük hozzá, hogy joggal, hiszen a kisebbnagyobb rablóbandák tagjai mindennemű eszközt: fosztogatást, megvesztegetést, zsarolást és a testi épség veszélyeztetését is alkalmazzák törvényszegő tetteik során; sőt, olykor még a gyilkosságtól sem riadnak vissza! Vannak, akik a gengszterizmust jobbára a nagyvárosok „privilégiumának“ tartják, mondván, az itt élő emberek sokaságában könnyebb névtelenül a tömegbe vegyülni mint a kisebb városokban, ahol mindenki — úgyszólván — még egymás fazekába is bele-belelát.. . Valószínű, hogy nagy általánosságban ez így is van, ám olykor — sajnos — éppen egy-egy kivétel erősíti a szabályt: tavaly nyáron és a koraőszi hónapokban Nové Mesto nad Váhom (Vágújhely) lakosságát tartotta rettegésben egy gengsztergaleri garázdálkodása. Rendőri kézrekerítésük után a közelmúltban Bratislavában a Kerületi Bíróság büntetőtanácsa tárgyalta ügyüket. Az államügyész, a több napos tárgyalássorozat „nyitányaként“ súlyos váddal illette a többnyire fiatalokból álló rablóbanda tagjait. Fiatalokból, mert a fővádlott: Ján Koronthály mindössze huszonkilenc éves, a banditavezér „helyettese“: Mikuláš Krenek egy évvel fiatalabb; a népes galeri többi tagja pedig alig töltötte be huszadik életévét, vagy éppenséggel még fiatalkorúnak számít — mármint az életkorát tekintve ... § § § Tavaly, egy kellemes júniusi délutánon érdekes asztaltársaság verődött össze a vágújhelyi lakások egyikében. Az asztalfőn Ján Koronthály ült, mellette Mikuláš Krenek, a heverőn és a többi széken jópár fiatalkorú fiú és lány foglalt helyet. Az alkalmi összejövetel egyetlen programpontja ivászat volt. Ivászat, mégpedig a javából; amolyan „ki meddig bírja, addig vedel“ alapon... A társaság becsületére legyen mondva, hogy már az előzőkben is keményen „edzhettek“, mert remekül bírták a tempót, nem is volt elég, amit a vendéglátó házigazda bekészített. Mit tesz ilyenkor egy talpraesett vagány? Megbíz valakit a társaságból, hogy gondoskodjon az utánpótlásról. Koronthály sem gondolkozott sokáig, hanem a további ital beszerzését a jelenlévők közül egy fiúra és egy lányra bízta. Hogy miképpen szerezzék be az italt, arra vonatkozóan nem adott utasítást, csak a mennyiségre és a beszerzés „ajánlott“ időpontjára tett erélyes célzást... Szigorának meg is lett a foganatja: a két küldönc rövidesen hozta is az újabb vodkát! Sőt, egy izgalmas hírrel is szolgáltak: kiszemeltek egy idősebb (mint később kiderült, 64 éves) férfit, akinél sejtésük szerint legalább 70 ezer koronát lehetne zsákmányolni, ha ... Koronthály csettintett, ami azt jelentette, hogy tetszik neki az ötlet. Töltetett egy kört a poharakba, és azonnal indultak, hogy még időben utolérjék az idős férfit, nehogy nyoma vesszen a pénzeszsáknak. Egy darabig csöndben követték a férfit, aztán egy homályos, kihalt sarok mögött Koronthály hirtelen utolérte. Erőszakkal megragadta a vállát, maga felé fordította és akár egy profi boxolót megszégyenítő, határozott jobbegyenessel arcul ütötte. A „direkt“ erős volt és pontos. A férfi, akit teljesen váratlanul ért a támadás, egy pillanatra megtántorodott, aztán egy zsákként a földre zuhant. Koronthály azonban látta, hogy egyelőre még „csak“ a fájdalom torzítja az arcát, hogy egyelőre még esetleg megjegyezhetné támadói kilétét. Vad haragra gerjedt hát és ott ütötterúgta áldozatát, ahol csak érte ... mígnem az öreg az eszméletét vesztette. Ekkor intett: a galeri addig „spanyolfalat“ álló többi tagja is odajöhetett és átkutatták a férfi zsebeit. Megdöbbenésükre s főképpen bosszúságukra nem találtak nála több pénzt néhány fillérnél! Koronthályban különösen forrt a méreg. Elvette az áldozat igazolványát és a zsebében talált kulcscsomót s elhatározta, hogy többedmagával elnéz az illető lakásába, hátha ott rejtegeti a pénzét... Előbb azonban a tetthelyen kellett „rendet“ teremteni. A vezér egy gyakorlott banditafőnök határozottságával adta ki parancsait: ketten megragadták az idős férfi kezétlábát és a bokrok mögé, a közeli kavicstöltés árkába cipelték a teljesen magatehetetlen testet, nehogy esetleg idő előtt rábukkanjon valaki; néhányan pedig a szakadt gombokat és egyéb áruló jeleket szedték össze. § § § Ügy tűnik, Koronthály túlságosan kimerültnek és idegesnek érezhette magát egy azonnali „házkutatáshoz“, mert nem az imént zsákmányolt címre, hanem a galeri délutáni tanyahelyéül szolgáló lakásba vezényelte a társaságot, ahol izgalomlevezetésképpen éjszakába nyúlva folytatták az ivászatot. Ezen még M. Krenek is csodálkozott, de részben nem akart beleszólni a főnök dolgába; részben pedig az ital is megtette a magáét: egyre kevesebbet gondolt az árokban eszméletlenül heverő férfire... Talán tizenegy óra is lehetett már, amikor Ján Koronthály akcióra szánta magát. Kreneket kinevezte szobafőnöknek. ő maga pedig három társat választva — két fiút és egy lányt — elindult, hogy utánanézzen a remélt pénznek ... Percek alatt a helyszínre értek és nesztelenül a lakásba léptek. Koronthály mindenkit külön feladattal bízott meg, így pillanatok alatt felforgatták az összes szekrényt és fiókot. A jó szervezés és az alapos munka azonban nem hozta meg a kívánt eredményt: mindössze 650 korona készpénzt találtak... Ez már valóban felbőszítette Koronthályt és dühében csak a társait küldte vissza; ő a lakásban maradt, hogy reggel, nappali fényben is átkutathasson még egyszer mindent. Bosszúságára azonban a reggeli házkutatás sem hozott eredményt. Az eset rendőrségi kivizsgálása során a gangsztergaleri mind a négy tagja bevallotta ezt az éjszakai kirándulást. Az eszméletlenül fekvő férfi testére csak másnap reggel, egy földgyalu kezelője bukkant rá. Azonnal helyszínre érkezett a rendőrség és percek alatt megjöttek a mentők is. A 64 éves férfit, súlyos állapota láttán, a legközelebbi kórház intenzív osztályára szállították, ahol az orvosok napokig küzdöttek életéért. Sajnos, hiába! Tíz napi élet-halál harc után, a fosztogató rablótámadás során elszenvedett sérülések következtében, meghalt. BORSAI M. PÉTER (Folytatjuk) 17
