A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-10-14 / 42. szám
CSILN3\IESG&Ó A W A W Z& A U SCHEIRICH LÁSZLÓ Különös és ritka jelenség a teljes napfogyatkozás. Legutóbb az idén június 30-án lehetett ilyet megfigyelni, de nem mindenütt a Földön, csak Afrika középső sávjaiban: Mauretániában, Maliban, Nigerben, Csádban, Szudánban és Kenyában. Teljes napfogyatkozásról beszélünk, amikor a megfigyelő elől a Napot a Hold eltakarja. Nálunk utoljára 1706- ban lehetett és legközelebb csak 1999- ben lehet majd ilyet észlelni. A Szlovák Tudományos Akadémia tudományos expedíciót küldött ki Afrikába, éspedig Niger Köztársaságba, a teljes napfogyatkozás megfigyelésére. Nyolctagú csoportunk június 3-án indult útnak egy tíz tonna felszereléssel megrakott Tatra 148-as teherautóval és egy ARO M-461-es terepjáró személyautóval. A legfontosabb felszerelési tárgyak között volt: hat távcső, spektrográf, fényképező gépek, két kronométer, rádió-vevőkészülék, pótalkatrészek, teodolit, élelmiszer, üzemanyag és víztartályok. Tátralomnicról indultunk Bratislaván, Bécsen, Genfen és Lyonon keresztül Marseille-be. Ott hajóra szálltunk. Huszonöt órát töltöttünk a tengeren, míg végre megpillantottuk Afrika partjait. Alzsír egykor a kalózok és rabszolgakereskedők kikötője, még mindig fontos csomópontja a földközi-tengeri országok kereskedelmének. Hajónk nemsokára befutott az Alzsíriöbölbe. Péntek volt éppen, tehát a mohamedánok „vasárnapja", így azt hittük, hogy ezen a napon semmit sem lehet elintézni; de tévedtünk. Gyorsan megtörtént az útlevél- és vámvizsgálat, és hamarosan kihajózták a személyautónkat. Nem volt nagy a hőség; a közép-A legendás If vára « «r* európai ember számára is kellemes nyári időnek számított. Hamarosan Alzsír utcáit róttuk, megcsodálva a parkokat és a pompás sugárutak kirakatait. A Kaszbah, az óváros már igazi Kelet, szűk sikátoraival, az apró boltokkal és kézműves-műhelyekkel. Volna itt számtalan látnivaló, de az idő sürget, alaposan fel kell készülni a szaharai utazásra. Pénzt kell beváltani, részletes térképeket szerezni, engedélyt az utazáshoz, szérumot skorpió- és kígyómarás ellen, és még számtalan más dolgot kell elintézni indulás előtt. A nagykövetségen még megpróbálnak lebeszélni az utazásról, felsorolva a sok veszélyt, amivel a sivatagban találkozhatunk, de ez semmit sem változtat elhatározásunkon. Június 9-én délután készen állunk az utazásra. Búcsút veszünk Alzsírtól és a Teli- Atlasz buja vegetációtól zöldellő csúcsaitól. Utunk délnyugati, majd déli irányba vezet, nyaktörő szerpentineken. A Sott-fennsík sóstavaiban már csak a telihold fényénél gyönyörködhetünk, majd a Szahara-Atlasz hegyes, sivatagos hegyvonulatán kelünk át. Végre reggel egy szédítően meredek, csigavonalban kanyargó szerpetinen haladva lefelé, megpillantjuk Ghardaját, a Béni Mzab berber törzs legnagyobb oázisvárosát. Ghardaja a Béni Mzab folyó kél ága között egy lankás dombon épült. A domb tetején áll a kőből épült mecset. Az utcák, vagy inkább sikátorok, olyan szűkek, hogy alig fér el az ember, ha a lépcsőkön egy-egy alaposan megrakott szamár akar bennünket megelőzni. A sikátorokra nyíló kis boltok zsúfolásig mindenféle áruval, de főként legyekkel. Az első homokdűnéket Ghardaja és El-Golea között pillantjuk meg, ahol az út a Keleti-és a Nyugati-Erg között vezet. Az állandóan fúvó forró sivatagi szél a sárga színű finom homokból kisebb-nagyobb torlaszokat képez, ahogy nálunk a hófúvás szokta. A nap közben egyre magasabbra hágott, és a hőmérséklet elérte az 50 fokot. A hőségtől, az erős napsugárzástól és a levegőben szállingózó finom homoktól szem- és nyálkahártyagyulladást kaptunk, ajkunk kicserepesedett. A remek aszfaltozott út kisebbnagyobb kőhalmazok között kanyarog, szerpentin szerpentint követ, majd egy 16
