A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)

1978-10-14 / 42. szám

(Kárpátaljai

monda)

Gánics, Kalina, Dombó és a környékbeli kárpátalji falvak történetéről, só-, kőszén-, fehér- és vörösmárvány, valamint opálbányáink keletkezéséről egy különösen érdekes monda él a nép ajkán.

Történelmi tény, hogy Báthory István 1571. május 25-én lett erdélyi fejedelem, s később — Zsigmond Ágost lengyel király halála után—, hogy a lengyel trónt is elfoglalja, Krakkóba sietett a lengyel koronához kötött feltételeknek eleget tenni, vagyis az özvegy királynét — született Radzivil Borbálát — feleségül venni. Meg is történt az esküvő, s 1575. május 1-én Báthory Istvánt lengyel királlyá koronázták.

Az esküvő előtt azonban — a nép ajkán így él a történet — Báthory István Nagyszebenben, egy Hildeshaim Alfréd nevű szász ötvösmesternél egy hintót készíttetett, amelyet menyasszonyának akart nászajándékul elküldeni. Az öreg Hildeshaim azt a megbízást kapta, hogy a díszhintó felülmúlja az összes addig készült királyi és császári hintókat, nemcsak kivitelezésben, hanem kényelemben is. Az öreg mester el is vállalta a munkát és huszonnyolc segédével hónapokon át készítette a hintót, súlyos arany és ezüst ötvözetekkel, cirádákkal. A hintó ében- és tiszafából készült, és igazi művészi munka volt. Belseje finom színes szattyán- és párducbőrökkel s nehéz selymekkel volt „tapacirozva”. Mikor elkészült, külön kerekeket szereltetett alája az öreg Hildeshaim, míg az eredetieket — melyek szintén tele voltak, arany veretezéssel — külön szekérre pakolták. Ezen kívül egy igazgyöngy nyakéket, aranyakat és egyéb fejedelmi ékszert küldött Báthory az özvegy lengyel királnénak.

Vitéz Borbély Balázs belső udvari ember vezetésével útnak is indult gyönyörű, nyolc arab ménnel a fejedelem ajándéka, a csodás aranyhintó. Vitéz Borbély Balázs huszti, técsői és viski nemesekből állította össze kíséretét, összesen húszán lehettek a nagynevű, híres vitézek, s legalább 500 darabont, mintegy hatvan külön lovas és parádéskocsisok egészítették ki a kíséretet. Huszt várába, majd onnan Iza felé vették útjukat.

Abban az időben egész Máramaros — egészen a Tiszáig — őstölgyerdőkkel volt tele. Közbiztonságról még nem lehetett beszélni. Martalócok, rozbojnyikok és rettegett haramiák garázdálkodtak szabadon a vidéken. Védekezni ellenük szinte lehetetlen volt.

Így történt aztán, hogy a fejedelem aranyhintója csak Izáig jutott el szépen, mert éppen akkor a Nagyág folyó elmosta az utat és az árvíz meg a vihar rengeteg szálfát kidöntött, úgyhogy a kirendelt jobbágyok sem tudtak utat nyitni a hintónak. Így Drahovának vették útjukat, ahol azonban újabb akadályokba ütköztek; lekerültek hát Uglya, majdVulhovce falvaknak. A Vulhovce alatti nagy oblázakban (szikla alatt húzódó utak) két erős martalóccsapat támadta meg a kíséretet. A heves öszszecsapás alatt vitéz Borbély Balázs és két nemes, nyolc darabonttal, a hintóval és a szekerekkel elhajtottak a Tarac vizén át Gánicsra. Ahogy a máramarosi kisközség határába értek, a nagy terhet vonó állatok kidőltek a hámban és lehetetlen volt velük továbbjutni. Erre Borbély Balázs a huszti vár kapitányához küldte megmaradt embereit, új emberekért és lovakért. Közben a kocsikat és a hintót elrejtették az üldöző martalócok elől. A kincseket egy közeli barlangba vitték, s a barlang bejáratát berakták kövekkel; mohával felismerhetetlenné tették a barlanghoz vezető utakat is. Utána esküvel fogadták meg egymásnak, hogy a rejtekhelyét nem árulják el senkinek. Később a közeli Pláj nevű havasra mentek, ahol egy öreg juhász legeltetett.

A juhász szívesen fogadta a gazdagon öltözött urakat, tiszteletükre bárányt ölt és nagy vendégséget csapott, egyik bojtárját azonban titokban elküldte fiához, Dekunec Ilkóhoz, aki a máramarosi havasok egyik legnagyobb martalóccsapatának a vezére volt: jöjjön azonnal a „szállásra”, mert „fogaira való” vendégek érkeztek. Másnap meg is jött Ilkó és meglepetten állapította meg, hogy ezeknek az uraknak az embereivel harcolt ő és rozbojnyikjai — eredménytlenül. Az urak el is mondták bizalmasan, hogy kíséretüket várják Huszt várából, mivel szerencsétlenül jártak az úton. Ilkó egy nagy vérmedvére — mely az utóbbi időben nagy kárt tett a nyájban — vadászatra hívta meg a három urat. A híres vitézek örömmel kaptak az alkalmon. Maga vitéz Borbély Balázs örült a legjobban, mert úgy számított, hogy az elejtett medve bőrét majd útközben kikészítteti és mint a Kárpátoknak egy különösen érdekes ajándékát nyújtja át az özvegy királynénak. De alig ereszkedtek le a havasról, alig érték el a rengeteget, alig hogy szétszaladtak a hajtők, a martalócok mind a három vitézt agyonverték. Az értéktárgyaiktól, ruháiktól megfosztott halottakat aztán egy szakadékba dobták, táplálékul az erdő vadjainak.

Tettük véghezvittével az aranyhintó keresésére indultak, de nemcsak ők, hanem később a Huszt várából érkezett kétszáz vitéz sem találta nyomát a kincseknek. Gánics, Kalina, Dombó és a környékbeli falvak lakossága azóta is keresi a fejedelem ajándékait; gyakran csapatostul rándulnak ki a hegyekbe, csákánnyal, ásóval és kutatnak — mindmáig eredménytelenül. Kincskeresés közben akadtak rá viszont a ma is virágzó só-, kőszén-, fehér- és vörösmárvány, valamint opálbányákra.

Bár a vidék népe még ma is azt hiszi, hogy majd egy hetedik gyermeke hetedik gyermekének az unokája mégiscsak megtalálja a kincseket, a megtalált és feltárt bányák ma a kincseknél is többet érnek.

DEMJÉN FERENC

ILI

KÖNYVEK

Valahol a Vihorlat lábánál fekszik az a kedves kis falu, ahová Ján Kozák Szent Mihály című regényében elvezeti olvasóit. A község már nem a nagy összeütközések korát éli, túljutott a kezdet nehézségein, szövetkezete jól gazdálkodik, lakosai elégedettek, örömmel dolgoznak, jól élnek. Az író a falu mindennapi életének egy darabját mutatja be kedves humorral, azt, hogy milyen ellentétekre kerül sor a falu vezető emberei — a községi titkár és a szövetkezeti elnök — meg a híveik között, akik ugyan már régen mindnyájan egy célt követnek, csak a hozzá vezető utat látják néha másként. Az író biztos környezet- és emberismerete, megértése és humora teszi elevenné a könyv lapjain elmondott történetet.

Gizela Kocoureková önéletrajzi elemekre épülő regényében v- a Zelmában — nagy szeretettel és a személyes élmények hitelével rajzolja meg hősnőjének küzdelmes életét: szenvedésekkel teli gyermekkorát, az első szerelem éveit, a sorsát megpecsételő boldogtalan házasságát s az életkörülményeivel elégedetlen, kiutat kereső asszony öntudatra ébredését. A regény olvasása közben elénk tárul a zsarnócakohói bányászok, az alföldi részesaratók, zsellérek, idénymunkások és a rózsahegyi textilgyár munkásainak világa, egy alig ismert szelete az első világháború előtti és utáni évek szlovák valóságának. Gizela Kocoureková nyelve, stílusa egyszerű, mozaikszerűen felépített regényének alapja a személyes tapasztalás, s így az egész könyvet az őszinteség hatja át.

Az „Európa — Zsebkönyvek" sorozatban jelent meg Wiliam Golding, a világhírű angol író két regénye, A torony és A piramis (egy kötetben). A torony egy középkori templomépítés körül örvénylő, emberi életek egész sorát követelő drámát elevenít meg. Stilbury dékánja látomást lát, s mert magát Isten választottjának hiszi, vasakarattal fog hozzá látomása valóra váltásához, az égbe fúródó torony fölépítéséhez. Agyafúrt őrülettel, eszelős konoksággal tör lehetetlen célja felé, átgázol mindenkin, akit szeret, szétzilálja maga körül a közösség életét. Mire a torony áll, elveszített mindent. . . E tragikus, démoni példázattal mintegy ironikus ellentétben áll A piramis három epizódja, amely egy angol kisvárosi fiatalember fejlődésének és szerelmi kijózanodásának három állomásáról mesél.

Marie Pujmanová láték a tűzzel című regénye erőteljes realitással eleveníti meg egy sötét történelmi korszak baljós előestéjét, de ugyanakkor — a cseh nép törhetetlen életerején és derűlátásán keresztül — már a megoldást, az infernóból kivezető utat is felvillantja. A nép derűlátását testesíti meg a regény központi alakja, Gamza ügyvéd, a munkásosztály felszabadításáért küzdő élcsapat lelkes és áldozatkész tagja. Köréje és családjának tagjai köré szövődik az izgalmas és fordulatos regény cselekménye, amelyhez a harmincas évek Prágájának sokrétű társadalmi keresztmetszete szolgáltat érdekes, meggyőző keretet.

14