A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-10-07 / 41. szám
v e U e i Gaius Valerius Catullus versei a Lyra Mundi sorozatban jelentek meg az Európa Könyvkiadó gondozásában - Aranka György, Babits Mihály, Csenged János, Csokonai Vitéz Mihály, Devecseri Gábor, Dsida Jenő, Földi János, Horváth István Károly, Illyés Gyula, Kardos László, Kazinczy Ferenc, Radnóti Miklós, Rájnis József, Révai Miklós, Rónai Pál, Szabó Lőrinc és Vas István fordításálban. A kötetet záró Jegyzetek bevezető sorai szerint a könyv „teljes képet szándékozik nyújtani a magyar irodalom ma élő Catullus-fordításaiból, ezért egy-egy verset több változatban is közöl a. fordítások elkészülésének időrendjében". Ezáltal válik a most megjelent Catulluskötet valóban élvezetes, sőt izgalmas olvasmánnyá, amely bizonyára azoknak az érdeklődését is leköti, akik a klasszikus (görög-római) irodalommal eddig egyáltalán nem - vagy csak keveset - foglalkoztak: Catullus egyes verseit olvasgatva ugyanis nemcsak a nagy ókori költő személyéről tudunk meg sokat, hanem - ha jól odafigyelünk - műfordítóink egyéniségéről is. A kötetet egyébként azoknak az olvasóinknak ajánlhatjuk, akik a „borsos-paprikás" kifejezéseken sem szoktak felháborodni: Catullus ugyanis - tudjuk - a „tabuteremtő", álszent középkor előtt élt, amely a mi gondolkodásmódunkban — sajnos — még mindig érezteti hatását. . . Igaz, annak idején Furius és Aurelius is erkölcstelennek és fajtalannak bélyegezték Catullust, a költő azonban megfelel nekik: XVI. számú versében azt a művészi alapelvet fejti ki, hogy a műveket nem kell feltétlenül önéletrajznak tekinteni: „Mert a kegyes poéta légyen tiszta, és ne a költeménye! arra nincs szükség: sava-borsa úgy van éppen, hogyha csintalan és ha nem szemérmes...“ Gaius Valerius Catullus az első, a legjobb - s talán az egyetlen — római lírikus. Időszámításunk előtt 87 körül született, veronai vagyonos családból. Tanulmányait Rómában folytatta, ahol kapcsolatba került a kor legjelentősebb szónokaival, Hortensiuszszal és Ciceróval, a történetíró Cornelius Neposszal s - természetesen - egy sereg ifjú költővel is. A politikai élettől távol tartotta magát, azaz közvetlenül nem vett részt benne, a politikumot azonban nem sikerült kizárnia művészetéből: Pompeiust és Caesart, valamint Caesar kegyencét, Mamurrát egyaránt sújtotta verseivel. Caesarral azonban idővel megbékélt, vagy legalábbis közömbös lett számára a hadvezér: „Nem töröm én magamat, Caesar, soha tetszeni néked, sem megtudni, mi vagy: hószínű vagy fekete." (XCIII) Művészi fejlődése szempontjából a Lesbiának nevezett nő iránt érzett szerelme játszott jelentős szerepet. Lesbia talán Cicero ellenfelének, Publius Clodius Pulchernek volt a nővére, aki Quintus Metellus Celerhez ment férjhez és jóval idősebb volt Catullusnál (Lesbiát már oz ókorban is a rossz erkölcsű Clodióval azonosították; Cicero is pellengérre állította a Caelius érdekében című beszédében. Ez az azonosítás azonban nem bizonyított). Biztosan csak annyit tudunk, hogy Catullus szerelmi boldogságának gyorsan befellegzett, midőn tapasztalta, hogy Lesbiája nem „kivételezik" vek;, hanem másoknak is ugyanolyan szívesen osztogatja kegyeit, mint neki. Ekkor, időszámításunk előtt 57-ben Gaius Memmius praetor kíséretével Bithűniába ment. Mire hazatért, állítólag kigyógyult a szerelemből. Verseiből azonban egészen mást olvashatunk ki. íme, a XCII. számú költemény, Szabó Lőrinc fordításában: „Lesbiai folyton szid, sose hallgat, Lesbia folyton a nevem emlegeti - ég a tanúm, hogy imád. A bizonyíték rá? A saját szívem: az meg örökké őt átkozza - pedig, ég a tanúm, szeretem." Cattullus életéről egyébként semmit sem tudunk. Versei egyetlen kötetben maradtak az utókorra, amelyben minden benne volt, amit csak írt; néhány költemény azonban elkallódott belőle: kéziratában a XVII. vers után közvetlenül a XXI. következik. A ránk maradt költeményeket általában három csoportra szoktuk felosztani: az elsőbe a különböző versmértékben írt rövid lírai költemények (I - LX), a másodikba a hosszabb, hellenisztikus stílusú költemények (LXI - LXVIII), a harmadikba a többnyire támadó jellegű epigrammák (LXIX-CXVI) tartoznak. A kötetet honfitársának, a már említett Cornelius Neposnak ajánlja a költő. A könyvben megtaláljuk Catullus bohém életmódjának visszhangját, pillanatnyi szerelmeinek és a bűbájos szülőföldön, való barangolásainak leírását, mindenekelőtt azonban a Lesbia iránt érzett szerelem büszke és elkeseredett, rezignált, de ugyanakkor ironikus ábrázolását. Meg kell még jegyeznünk, hogy Catullus nem mindig eredeti, számtalanszor felhasználja a hellenisztikus epigrammák motívumait, azt viszont el kell ismernünk, hogy ezekkel az átvett motívumokkal - világirodalmi szintű költőhöz méltón - a valósághoz híven, reálisan ábrázolja a saját érzelmeit. Költeményeiben az érzelmek egész skáláját megszólaltatja, a legtöbbször azonban vagy mérhetetlen szerelemnek vagy mérhetetlen .gyűlöletnek ad hangot. V Éljünk, Lesbia, és szeressük egymást, és a mord öregek fecsegjenek csak, egy garasra se tartsuk ümmögésük. 'Eltűnvén a nap újra felragyoghat: egyszer tűnik a kurta fény szemünkből s álmunkból sosem ébredünk utána. Adj hát csókokat, ezret, újra százat, aztán újra csak ezret, újra százat, s még, még, újra csak ezret, újra százat. Aztán majd, ha sok ezreket cseréltünk, számuk összezavarjuk, elfelejtjük: egy gonosz se legyen, ki tudva számát csókjainknak, irigyen árthat értük! LXX Mondja szerelmem, hogy férjük senkit sem akarna inkább, mint engem, kérje akár Jupiter! Mondja: de azt, mit a vágyakozó szeretőnek a nő mond, írd a szelekbe, futó víz puha habjaira. Halász Éva rajza „Odi et amo" - Gyűlölök és szeretek: ezekkel a szavakkal fejezte ki egyéniségét. A több mint kétezer éve halott - s ugyanakkor ma is élő - Catullus azok közé a nagy költők közé tartozik, akik fiatalon meghaltak (33 éves korában, i. e. 54-ben), mielőtt még betetőzhették volna életművüket, s akik mégis fordulatot idéztek elő a költészet fejlődésében. VARGA ERZSÉBET LXXXIII Lesbia férje előtt szapul engem, szid szakadatlan; s most az a tökkelütött ennek örülve, vidul. Jó öszvér, buta vagy. Ha feledne, ha néma maradna, józan volna: de most, mert locsog és vicsorog, nemcsak gondol rám, de amit még többnek ítélek, még haragosszívü is, hát lobog is, locsog is. LXXXV Gyűlölök és szeretek. Kérded tán, mért teszem én ezt. Nem tudom, érzem csak: szerteszakít ez a kín. LXXXVI Quintia soknak szép. Hisz bőre fehér, az alakja szép, magas, úgy látom: mindez igaz, de külön; s mégsem szép az egész, mert nincs báj benne, ilyen nagy testben nincs egy csöpp kellem, unalmas ezért. Lesbia szép, hisz egészben szép, és egymaga minden asszonytól minden kellemet elragadott. (Devecseri Gábor fordításai) CATULLUS VERSEI:
