A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-09-30 / 40. szám
WLADISLAW KATARZINSKI: Bizonyára dédanyáink összecsukható nyeles szemüvegére, a lornyonra gondoltak a Kodak gyár mérnökei, amikor olyan fényképezőgépet szerkesztettek, amely a hajdani szemüvegformát kelti életre. Kis nyelével az Ekra típusú minigép könnyen kézben tartható, majd használat után a visszahajtott nyél teljesen befedi — és ezzel biztonságosan védi — a fényképezőgépet, így nincs hozzá szükség külön bőrtokra. Nagy, sőt legnagyobb muzsikusok ha találkoznak! Arthur Rubinstein zongoraművész, Isaac Stern hegedűművész és Zubin Mehta karmester megbeszélése egy hangverseny előtt. • Egy helsinki nagyvállalatban dolgozó tisztviselőnek rozoga állapotú iróasztalfiók eltépte a nadrágját. A tisztviselő beperelte a vállalatot, de az hallani sem akart a kár megtérítéséről. Emberünk azonban nagyon kitartó volt, négy évig pereskedett, és most, négy év után megkapja a nadrág árát. Az angol Fidelity rádióvállalatnak egész zeneszekrényt sikerült egyetlen asztali dobozba összepréselnie. Helyet kapott itt egy gyémánt hangszedőtűs lemez- - játszó, középen kvadrofon (négysávos) adások vételére alkalmas rádió helyezkedik el, a készülék bal oldalán pedig négysávos sztereokazettás magnetofon található. • Mindenáron még egyszer akart megnősülni az egyik olaszországi község kilencvenéves vagyonos lakója. Reklámplakátokat ragasztott ki a tánctermekben a következő szöveggel: .„Tekintélyes jutalomban részesül, aki feleséget talál számomra." • A ljubljanai állatkert vendégei július 16-án már a bejáratnál találkozhattak kedvencükkel, a bengáli tigrissel. A feledékeny állatápoló most már határozott figyelmeztetésben részesült. Tavaly ugyanis bölényeket szabadított a látogatókra, két éve pedig a rendőrség segítségét kellett kérni a városközpont felé tartó medvék leterítéséhez. a * Hosszú fejtörést ígér a világ (állítólag) legnagyobb keresztrejtvénye. 33 méter hosszú: 7612 vízszintes, 8823 függőleges meghatározással. „Ki akarok szállni, állítsátok meg a világot!" — énekli Sarny Davies, egy ifjú partnerével. • Aubrey Russel-Scar, a brit hadsereg 28 éves kapitánya elhatározta, hogy családnevét Maizy-Thompsonra változtatja. De nem azért, mert így jobban hangzik, egyszerűen azért, mert hajadon unokanővére, Alice Maizy-Thompson, aki 620 ezer fontsterling örökséget hagyott hátra, végrendeletében kikötötte, hogy örököse vegye fel az ő családnevét. „Teljesítettem a feltételt" — közölte a kapitány, akinek most már se saját családnévre, se katonai karrierre nincs szüksége. A budapesti Néprajzi Múzeumban látható az a kiállítás, melynek anyagát a mezőtúri fazekasok munkáiból válogatták össze a rendezők. A kiállításra Mezőtúr fennállásának 600. évfordulója alkalmából került sor. SAKKOZOM AZ IGAZGATÓMMAL Ô a sakk! A sakk —ez a mi elemünk! Tüzetesen áttanulmányoztuk Karpov csodálatos játékát, Tál szédítő kombinációit, sok nagymester stratégiáját és taktikáját. Irodánk majdnem minden héten a 64 kockán vívott szenvedélyes csaták színterévé válik, s ezekben a csatákban irodánk mindegyik munkatársa legalábbis sakk-Napóleonnak érzi magát. Maga az igazgatónk pedig úgyszólván e királyi játék védőszentje. Mellesleg szólva, úgy játszik, mint a fatuskó, ez azonban nem akadályozza abban, hogy rendkívüli taktikusnak ne tartsa magát. Bizonyos oka van erre, mivel beosztottaival ritka mód sikeresen sakkozik: vagy nyer, vagy pedig — ez különben igencsak ritkán fordul elő — döntetlent ér el. Én azonban azon a napon, amikor az igazgató dolgozószobájának ajtaja előtt álltam, nem gondoltam a döntetlenre. Feladatom sokkal bonyolultabb volt: megüresedett nálunk az osztályvezető állása, s én szilárdan elhatároztam, hogy ez a osztály és én — mi egymásnak születtünk! Éppen ezért álltam a dolgozószoba előtt, sakktáblával a kabátom szárnya alatt. — Tessék, tessék, jöjjön be — mondta az igazgató hivatalos hangon, amikor azonban elővettem a sakktáblát nyomban megenyhült: — Foglaljon helyet, kedves barátom. Játszunk egy partit? Szívem megdobbant az örömtől: éppen erre számítottam. Veszítek — és akkor enyém az áhított állás! Egyszerű az egész, mint minden zseniális dolog. Felraktuk a sakkbábukat. Én a fekete bábukat választottam: meg kell könnyítenem az igazgató számára a győzelmet. Hiszen minél gyorsabban győz le engem, annál gyorsabban következik az élőléptetésem. A negyedik lépésnél ez a tuskó ütéshelyzetbe hozta az egyik gyalogját. Igaz ugyan, azonnal észrevette a baklövését, fészkelődni kezdett a karosszékben, én azonban a torreádor áriáját fütyürészve, úgy tettem, mintha semmit sem látnék — és magam húztam oda az egyik gyalogomat, hogy leüsse, ö le is ütötte, erre felvillanyozódott, és szintén fütyülni kezdett — Hermann áriáját fütyürészte a „Pikk Dámá”-ból, de átkozottul hamisan, örömében elnézte a huszárját. Én elpirultam, összeszorítottam a fogamat, de a huszárt nem ütöttem le, és nagy akaraterővel feláldoztam a vezéremet. Az igazgató még néhány lépést tett, de ez az agyalágyult még vezérelőnnyel sem találta meg az egyenes utat a nyeréshez. Én azonban nem ok nélkül állok vígjáték-szakértő hírében — valósággal kényszerítettem arra, hogy mattot adjon nekem. összeszedtem a bábukat és szerényen köszönetét mondtam az igazgatónak a játszmáért. Ő szintén megköszönte és azt mondta, hogy ez a parti kedvező tápot adott gondolatai számára. Végül pedig arra kért, hogy hívjam be Kasperskit. Vetélytársamat hívni sem kellett: a dolgozószoba ajtaja előtt bukkantam rá, ő is sakktáblát rejtegetett a kabátja szárnya alatt. Nyugtalan lettem, és mint másnap kiderült, nem is alaptalanul: Kasperskit nevezték ki osztályvezetőnek. Rólam az igazgató így vélekedett — Tudják, a napokban megint alkalmam volt meggyőződni arról, hogy belőle hiányzik a jó vezető tulajdonsága — az, hogy mindvégig harcol! Bezzeg Kasperski gyengébben játszik ugyan, de mindvégig ellenállt, míg csak az egyetlen királya nem maradt a sakktáblán! (Ford. Gellért György) CSICSAY ALAJOS: A „VEDÚCI" Sok vedúcit ismerek. De ez a vedúci nem mindennapi vedúci, ez Vedúci. Megérdemli, hogy megkülönböztetett tisztelettél, nagy kezdőbetűvel emlegessem. Gyakran találkoztam vele. Mindig nagy reményekkel nyitok be üzletébe, szélesre húzom a számat, félénken közeledem a pult felé, vagy beállók a hosszú sor végére türelmesen várva, hogy a Vedúci jóvoltából az új szállítmányból nekem is jusson egy kis csemege, miint például korai uborka, görögdinnye, rétestészta, karácsonyfa, szilveszteri pezsgő, húsvéti sonka vagy legalább udvarias szó. Láttam mór embereket zúgolódni, fenyegetőzni, káromkodni mikor kiléptek egy-egy üzletből, de a Vedúcitól soha. » Vannak nagy emberek, kiket számon tart a történelem, szobrokat állítanak vagy legalább emléktáblákat helyeznek el a tiszteletükre. A Vedúci azonban csak névtelen katona. Nem az udvariasságé vagy a közszolgáltatásé. Nem. Azt hivatástudatból, szerény fizetésért, esetleg csekély, szóra sem érdemes mellékes haszonért szolgálja. Legalább csak egy utcácskát, ha többet nem, zsákutcát elnevezhetnének róla. Mert a Vedúci maradandót alkotott, mint nyelvújító. Aki nem hiszi, látogasson el kis városunkba, ígérem nem fog csalódni. A felfedező jogát azonban fenntartom magamnak. Ne vessenek rám követ érte. Pár évvel ezelőtt hosszú sorban tolongtam a Vedúcinál, mikor hirtelen felfigyeltem egy érdekes szóra. Már megszoktam udvarias gesztusait, csak tűrtem egykedvűen, hogy laposra tapossák cipőm orrát, miikor meglepődve hallom, hogy az egyik jól öltözött hölgynek így köszön: „Kézcsókom panyikám.“ Mi a fene? Ez érdekes. Aztán hallom tovább. „Parancsoljon panyi'ka!" Csodálatos! — kiáltottam fel magamban. ízlelgettem az új kifejezés zomatát, élveztem zenéjét. Először jövevényszónak véltem, de nem az. Fordítás sem. Hát akkor mi a csoda? Megvon, csaptam a homlokomra: hibrid. Már akkor a születés pillanatában éreztem, nagy dologinak vagyok a tanúja. E szónak jövője lesz. Bizonyítja ezt a biológia, mert ott van ugyebár az öszvér, ami szintén hibrid, a lónál szívósabb, a sza mannái erősebb. Az idő engem igazolt, helyesebben a Vedúcit. Nem szeretném elhalászni előle a szerzői jogot. Mert azóta panyika lett a fodrásrnő, a takarítónő, a hivatalnoknő, a tanítónő, meg az orvosnő is. Néha kiszűrődik az orvosi rendelőből: „Mije fáj panyikám?" E szép nemesített szó megfogamzott, gyökeret vert és buján termi gyümölcseit. Jól vésse hát emlékezetébe mindenki; o Vedúcimak, ki az ismerős panyikáknak szorgos predavacskáival buzgón árulja pult alól az úzkí profilt, kijár a kellő tisztelet.