A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-09-30 / 40. szám
kikopott síneket újak cserélték fel, ám így is a kereken 80 éves pályatesten haladunk. Az elmúlt évtizedek emlékét leginkább oz egykori állomásépületek idézik Úszoron, Légen, Nagypakán, Dióspatonyban és másutt. Régente harminc-negyven kilométeres óránkénti sebességgel haladt errefelé a vonat, mostanában a duplájával robog. Már ahol robog, mert sűrűn vonnak az állomásdk, a térségükbe — előírás szerint — csak negyvenessel szabod beszaladnia a fékező szerelvénynek. Ezért amikorra a masiniszta lendületbe hozza a szerelvényt, tulajdonképpen máris fékeznie kell. így hát a robogós inkább csak óhaja a „csallóközi express" utasainak; a valóságban eléggé lassú a 37 b jelzésű vonalszakaszon haladó forgalom. Kotrusz István, dióspatonyi forgalmista kissé bosszúsan fogadja a négy-öt percnyi késéssel érkező vonatot. Pillanatok alatt kiderül: miért is haragos?! Az állomás mindkét mentesítő vágányán tehervagonok várakoznak a tolatásra, de ehhez csak a Komárom felé tartó személy távozása után kezdhet hozzá, és a tolatásra kért mozdony is csak megszabott ideig áll a rendelkezésére. — Jelentéktelennek tűnő, kis állomás — Ilyesmivel is foglalkozik egy állomásfőnök? Szélesre tárt korral, kedélyesen elmosolyodik. — Mindennel, ami az állomáson történik. Látja, ez is a mi dolgunk és persze ezernyi más teendő. . . Néha nem ártana, ha egy kicsit az utasok is belelátnának a dologba. Különösen ha panaszkodni kezdenek. Ha késik a vonat, rendszerint mindenki szitkozódik. De ki gondol arra, hogy néhány kilométerrel errébb köd van, gépet kell cserélni vagy egyéb dolog történt. Ha néha ilyesmire is gondolnának az emberek, talán nagyobb becsben állna a vasút... Tény: vasutasnak lenni, nem tartozik mostanában a divatos foglalkozások közé, a fiatalok számára valahogy nem vonzó ez az élet. Régen — igen! Pédául, meri nyugdíjas állás volt. Egy vasutas, azaz egy „állami ember" jó partinak számított. Most mindegyik állás nyugdíjas, a kereset pedig rendszerint több is. De ha esetleg nem is több, ám a szolgálati beosztás mindenképpen könnyebb. . . Az idősebb vasutasok megszokták ezt az életet, de a fiatalok eléggé fanyalognak. A régiek lassan kiöregszenek és kevesen vannak, akik felváltanák őket. Érdekes kettősség: a vasút vesztett a vonNAPPAL vagyunk, de megállás itt sincs egy percre sem! — mondja határozottan. Általában Dunaszerdahelyen keresztezik egymást a menetrendszerűen haladó, ellenkező irányba tartó vonatok, így itt hosszabb várakozási időre számítva bővebben is el lehetne társalogni. De a helyi állom ásvezető Pavel Cinkocký is roszkedvűen fogad. Öt ellenben nem a zsúfoltság, hanem másvalami haragítja: a nopokban fejezik be a szerdahelyi állomásépület átépítési munkálatainak első szakaszát. De még át sem adták rendeltetésének a többmil'lió korona ráfordítással készülő épület első részét, az éjjel valami vagányok máris bevertek rajta néhány, egyenként több ezer korona értékű ab lak táblát! Csoda hát, ha állomásfőnöknek és riporternek egyaránt nincs kedve a kedélyes társalgásra?.. . A hetvenedik kilométert megtéve érkezünk Nagymegyerre (Calovo). A postakocsibál kikerülő csomagok átvételét Polák Sándor, állomásvezető is ellenőrzi. zásából, de a jelentősége szinte napról napra növekszik. Célba értünk: Komáromban vagyunk. Hojiöka Pál forgalmi és kereskedelmi szolgálattevő tájékoztat a 37 b jelzésű vonalszakasz végállomásának hétköznapjairól. Elmondja, hogy a menetrendszerű s a rendkívüli személyforgalom biztosítása mellett, elsősorban a teherforgalom eredményes és gyors lebonyolítására összpontosítják erejüket. Erre a célra külön teherpályaudvar létesült a komáromi kikötőben, ahonnan az ország minden pontjába indulnak a hajókon érkezett áruval megrakott teherkocsik. Emellett a személyforgalom is jelentős, hiszen naponta 12 gyors, 53 személy és több rendkívüli nemzetközi szerelvény érkezik, indul vogy egyszerűen „csak" megáll Komáromban. .. Talán mondanom sem kell, hogy a komáromi vasútállomáson is munkaerőhiánnyal bajlódnak; hogy megfelelő számú emberek híján, itt is a precizitáson, szolgálatkészségen, lelkiismeretességen alapuló vasutasbecsület segíti áthidalni a nehézségeket. Hojióka Piál 20 éve dolgozik a vasútnál. Elég idő ahhoz, hogy megkérdezzem: vajon kedve lenne-e más foglalkozás után nézni? Megütközve keresi a tekintetemet: — Az én személyimben csak egy pecsét van, és nem is lesz több! — mondja hotározottan. Ez is vasutasbecsület. MIKLÓSI PÉTER Prandl Sándor felvételei Ezekben a napokban a negyven év előtti szeptember utolsó napjainak eseményeire emlékezünk. Azokra a napokra, amikor a müncheni diktátum következményeképpen a Csehszlovák Köztársaság megszűnt független állam lenni: a nyugati hatalmak a Szovjetunió iránti gyűlölettől vezetve odadobták az országot a hitleri fasiszta hordáknak, arra számítva, hogy ennek lejében Hitler nem nyugat, de kelet leié lordul hadseregével. A nyugati hatalmaknak ez a játéka megfelelt a csehszlovák burzsoáziának is, melynek képviselői kezdettől lógva nem gondolták komolyan a köztársaság védelmét. A burzsoázia jól tudta, hogy a köztársaságot csak az egész nép felfegyverzésével és a Szovjetunió katonai segítségével lehet megvédeni, viszont ettől a lehetőségtől jobban lélt, mint bármi mástól a világon: veszélyeztetve látta elsősorban a saját tőkéjét, a kapitalizmus uralmát. Ezért inkább kiszolgáltatta Csehszlovákia népét a hitleri fasizmusnak, mondván: mindegy, hogy ki lesz itt, a lő az, hogy megmarad a tőke. Ezekre az eseményekre emlékezve ismételten felidézzük azt a tényt, hogy 1938 válságos napjaiban egyedül a Szovjetunió volt hajlandó a köztársaság védelme érdekében Csehszlovákia népének segítségére sietni. A belső fronton pedig egyedül Csehszlovákia Kommunista Pártja volt az, amely határozottan kiállt a köztársaság védelmére. A párt és a nép akarata, elszántságát elgáncsolták a külső és belső reakció mesterkedései. Mindennek következményeit az idősebb nemzedék átélte. Nehéz, borzalmakkal teli évek voltak ezek, ezer és ezer becsületes csehszlovák hazafi életébe kerültek. Magukkal hozták a lidicei, leiákyi, tokajiky borzalmakat. A koncentrációs táborokba zártak szenvedéseit. De Csehszlovákia Kommunista Pártja és a nép, mely 1938-ban kész volt megvédeni a Csehszlovák Köztársaságot, a legsötétebb fasiszta terror közepette sem szűnt meg harcolni a szabadságért, az ország függetlenségéért. Ennek a harcnak fényes kifejezője volt a Szlovák Nemzeti Felkelés és a cseh nép májusi felkelése. Az antifasiszta erők hősi küzdelme és főleg a szovjet hadsereg döntő csapásai véget vetettek a hétéves fasiszta megszállásnak. Helyreállt az ország függetlensége. A müncheni diktátumot aláíró államférfiak mindegyike — Hitler, Mussolini, Daladier, Chamberlain — ki-ki a maga módján távozott a történelem színpadáról. Távozásukat a haladó népek megvetése kisérte. De nemcsak ők távoztak dicstelenül a történelem színpadáról, hanem a csehszlovák burzsoáziának azok a képviselői is, akik dr. Eduard Benešsel az élen 1938. szeptemberében elárulták a csehszlovák népet. A népet akarták megtörni, megsemmisíteni, de ők semmisültek meg, a nép minden hatolom és haladás forrása — megmaradt. Ez a nép azóta a CSKP vezetésével kezébe vette saját sorsának irányítását. 3
