A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-09-02 / 36. szám
71-ben), győzelmi jelként Rómába szállíttatta. 0 T. viszont furcsa, leverő iróniájával azt kérdi, vajon mitől okosodtam meg ilyen nagyon, hogy mindezt tudom (úgy látszik nem vette észre, amikor a szozopoli prospektust vásároltam I), s hogy vajon most én riporterkedni jöttem e Bulgáriába, vagy nyaralni. Igenis nyaralni, mondom neki, dé azért nem árt tudni ezt-azt és hogy most ő feltehetően azért ilyen bosszús, mert nem láthatja Apolló gyönyörű (tizenhárom méter magas) mezítelen szobrát. De ezért ne engem okoljon, hanem Marcus Lucullust! Sokkal nagyobb bajt jelentenek számunkra azok a táblák, amelyekkel minden szozopoli utcasarkon találkozhatunk, s amelyeken a következő szöveg olvasható (érdekes, hogy az írott bolgár szöveget szinte tökéletesen értem): „Az utcán fürdőruhában járni szigorúan tilos! Aki e tilalmat megszegi, harminc leva büntetést fizet!" Harminc leva az igen nagy pénz, nem tudom kettőnknek van-e ennyi vagyona. Illegalitásba kell vonulnunk! Mint két bűnöző, úgy suhanunk el a pirostetős házak alatt. Azt hiszem, Szozopolban csak piros háztető létezik. A házak ma is török stílusban épülnek, azzal a különbséggel, hogy régen a földszintet köböl, az emeleteket fából építették, ma az egész ház köböl, illetve téglából épül. A házakat csak nagyrikán vakolják be. Minden ház udvarán gyönyörű rózsa- és szőlőlugas. És mennyi virág, te nagyég! Valóságos muskátlierdök. De — így, fürdőruhában — mindezt csak lopva csodálhatjuk. S mint a strucc, szemünket is behúnyjuk (homok híján!), ha rendőr jön felénk. „Én nem hifi?em, hogy normális vagyok!" kezdem hangosan énekelni a nyílt szozopoli utcán, s T. valóban úgy néz rám, mintha elment volna az eszem. De amikor körbemutatok, ö is nevetni kezd: bármerre nézünk, mindenütt fürdőruhás férfiak és nők csatangolnak a platánfák alatt. „Hát akkor mi miért vonultunk a föld alá!“, kérdi, s már attól tartok, örömében rögtön a fürdőruháját is ledobja, elvégre úgy tudom a nudista strand sincs innen túl messze. Ezután szabadon, gátlástalanul, mint a sirályok a piros háztetők felett, kószálunk a hepehupás és kacskaringós szozopoli utcákon, benézünk mindenféle üzletbe és vendéglőbe, sőt még a gyógyszertárba is (a világ legtisztább gyógyszertára!) mert a kisvonaton megfájdult a fogam. Egy nagyszerű matrózkocsmában kötünk ki: van itt mindenféle enni és innivaló, s az árak a falon: bagatell, olvasni is gyönyörűség. Egy baj van csak, T.-be azonnal beléköt, pontosabban leszólítja őt egy nyilván világotjárt, aprólékosan tetovált, szőrös matróz. Mit tehet ilyenkor egy hűséges és lovagias férj, akinek mellesleg a foga is fáj? Verekedhetne is természetesen. Ö azonban ennél okosabb dolgot talál ki: fizet a matróznak száz gramm (szilvából készült) rákiját. (Folytatjuk) CICABABA (Folytatás lapunk múlt heti számából.) Judit tizenhét éves korában, 1972 őszén került először bíróság elé. Munkakerülésért és élősködésért egy évre ítélték ekkor. „Jó magaviseletemért két hónappal korábban, már 1973 nyarán szabadlábra helyeztek. Hazamentem a szüléimhez és alkalmazásba álltam. Mindez azonban csak néhány hónapig tartott, mert január derekán újra eljöttem otthonról. Egyenesen Bratislavába, Pavol D. lakására mentem .. ." Juditból most hirtelen megeredt a szó, mintha mielőbb túl akart volna már lenni az egész tárgyaláson. D.-vel még első letartóztatása előtt, hetvenkettő tavaszán ismerkedett meg. Párszor a lakásán is járt. Akkoriban abban maradtak, ha Bratislavában szállásra lenne szüksége, bármikor eljöhet. Aztán egy évig nem jött; nem jöhetett... De most ott állt a szerényen berendezett lakás előszobájában. Pavol D. földerült arccal üdvözölte Juditot. Egy újságot nyomott a kezébe, amíg a közeli büfébe ugrott valami harapnivalóért és italért. Percek alatt újra otthon volt, vacsorát készített, borosüveget bontott. Közömbös dolgokról beszélgettek a sárgafényű hangulatlámpa tompa fényénél. A házigazda már a második üvegből öntögetett a poharakba, amikor végre fokozódni látszott a hangulat: Judit arca kipirult, egyre gyakrabban nevetett és a férfi szeme is egyre fényesebben csillogott.- Meleg van itt! — mondta hirtelen Judit és levetette pulóverét. Fehér, könnyű blúz feszült rajta. A férfit fölvillanyozta a lány alakja. Valami kicsinyes ürügyet motyogva átült mellé a heverőre.- Nagyon örülök, hogy meglátogattál - mondta. — Már-már azt hittem, hogy sohasem látlak viszont. . . Egészségedre! Fenékig! - emelte újra ivásra poharát. Kocintottak, aztán kihörpintették az italt. Judit még le sem tette poharát, máris az arcán érezte a férfi lélegzetét. Viszonozta a csókot. A férfi keze végigsimított az arcán, a mellén . . .- Egészségedre! - hallotta az újabb bátorítást. Reggel nehéz fejjel ébredt. Az utcán sötét volt még, a neonlámpák fénye három üres borosüvegről verődött vissza. §§§ „Hónapokig laktam Pavol D.-nél. Ha szolgálatilag elutazott, vagy előre tudtam, hogy este később jön haza; de főképpen napközben más férfiakat is fölhívtam a lakásába^ Olyasmi is előfordult, hogy este én nem mentem „haza", hanem az éjszakát alkalmi ismerőseim társaságában töltöttem. Hetvenhárom nyarán szinte naponta már más férfivel szórakoztam. Ekkor vettem észre, hogy teherbe estem!" „Férjhezmenésre egyáltalán nem gondolt?" — szólt közbe a bírónő. „Pavol D.-nek említettem, de ő hallani sem akart ilyesmiről. . . Ezért, amikor már látszott rajtam a terhesség, újra hazaköltöztem a szüléimhez." Judit 1976 tavaszán tért vissza Bratislavába. Másfél éves kisfiát az anyjára bízta és azzal az elhatározással jött, hogy most már tényleg új életet kezd. Szándéka szappanbuborékszerűen illant a semmibe: alig egy héttel később már a régi körforgásban zajlott minden . .. Már eszébe sem jutott anyja féltő intelme: jól gondolja meg, hogy mit tesz. „Sohasem gondolt arra, hogy változtatni kellene életmódján?" - szólt közbe újra a bírónő. Judit arca hirtelen fáradtnak, levertnek tűnt. „Néhányszor rádöbbentem erre, de estére rendszerint már megfeledkeztem reggel tett fogadalmamról. Üj ismeretséget keresve ültem be valamelyik forgalmas kávéházba vagy éjszakai mulatóba . ..“ Teljesen hatalmába kerítette őt a könnyelmű élet örvénye. Hajnalba nyúló, gyakorta részegséggel végződő mulatozások töltötték ki idejét. Reggelente, amikor Pavol D. vagy inkább előző esti lovagja szobájában fölébredt, közömbösen beinkasszálta a „jutalmat", rendbehozta a haját, kifestette a szemét, ajkát és újabb kalandot keresett . .. Nem tudta és később mór nem is akarta megállítani ezt a körhintát, mígnem egyszer. . . §§§ . .. Alkalmi ismerősével a hangulatos borozók egyikében szórakozott. A pincehelyiségben vágni lehetett volna a füstöt. Jobbára férfiak ültek az asztaloknál, hangos kiabálással próbálták túlharsogni egymást. Ök egy kettes asztalnál ültek és közömbös dolgokról társalogtak. Talán tíz óra lehetett, amikor a férfi azt ajánlotta, hogy menjenek ót egy bárba, töltsék együtt az éjszakát. Judit beleegyezően bólintott. Keddi nap lévén könnyen kaptak helyet. A bár levegője meleg, fülledt volt. Az alulról megvilágított parketten csak két pár táncolt a zene tompa ütemére. Egy üveg Bikavért rendeltek. Judit érezte, ahogy a bor lassan tágítani kezdte ereit. Aznap szokatlanul kívánta az italt. A táncok szünetében a bárpultnál konyakot is ivott. Éjfél körül nagyon fejébe szállt a szesz. Forgó fejjel kapaszkodott az ismeretlen férfibe, akinek csak a keresztnevét tudta. A férfi eleinte nyugtatni próbálta Juditot, de amikor látta, hogy a lány részegsége egyre komolyabb, halaszthatatlan reggeli teendőire hivatkozva kifizette a számlát és elsietett. Judit tántorogva, kiabálva igyekezett a nyomába érni. Reggel a kijózanító állomáson ébredt. Az ápolónőjétől tudta meg, hogy a rendőrjárőr a Duna-hídról szállította őt be, ahol a folyamba akarta vetni magát... Ezzel újra rendőrségi nyilvántartásba került és még azon a héten őrizetbe vették . . . §§§ „Hány férfivel volt viszonya a letar-A SZOCIALISTA TÖRVÉNYESSÉG VÉDELMÉBEN § EMBERI SORSOK tóztatása előtti tíz-tizenkét hónapban?"- kérdezte a bírónő. „Tulajdonképpen nem is tudom . . . Talán húsz férfi nevét említhetném, de őket általában régebbről ismerem. Újabban nem néztem már, hogy ki hív meg, csak a pénz kértem ellenszolgáltatásképpen." ügyvédje ügyes kérdéssel segítette Juditot: „Vétkesnek érzi magát?“ Judit bólintott. „Bánt, hogy egészen idáig süllyedtem ... És a fiamat is szeretném újra látni. Nem is tudom melyik nevelőotthonba adta be őt anyám." A bírónő intett, hogy visszaülhet a helyére. Erőtlennek, rettenetesen fáradtnak érezte magát. Részvétlenül hallgatta végig a megjelent tanúk és a bírósági szakértők vallomásait; aztán elhangzott a vád- és védőbeszéd, majd tanácskozásra vonult vissza a szenátus. Állva hallgatta végig az ítéletet: „A köztársaság nevében! A bíróság Judit L.-t üzletszerű kéjelgésért, munkakerülésért és élősködésért - néhány enyhítő körülmény figyelembevételével- másfél évi börtönbüntetésre ítéli; szabadlábra helyezése után pedig további két évre hatósági felügyeletet rendel el személye fölött." ügyvédje előzetes figyelmeztetése alapján tudta: nem számíthat enyhébb ítéletre. Mégis zúgott a feje és fekete karikák táncoltak a szeme előtt, amikor elvezették ... MIKLÓSI PÉTER Fotó: Könözsi 17