A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-09-02 / 36. szám
SZOMBAT: „Laza lelki tartás!" Karinthy Frigyesnek ezt a jelmondatát igyekszem megvalósítani. Elvégre ho nyaralunk, akkor nyaraljunk! Félre mindenfajta lelki nyavalyával, sőt, a legbölcsebb gondolatokat is tessék sutba vágni! T. ma velem jön Szozopolba, mert sikerült öt meggyőznöm arról, hogy a tengerből is megárt a sok. Fürödni délután is lehet, sőt fürödni csak délután, alkonyattájt érdemes, mert akkor az ember tiszta testtel és tiszta lelkiismerettel hajthatja álomra a fejét. Most hát itt ülünk a kisvonat állomásán, pontosabban az állomás melletti büfében és rákiját iszunk. Fürdőruhában természetesen, mert ez itt a stílszerű. A büfé előtti kerthelyiségben ülünk, körülöttünk cseh, szlovák, magyar, lengyel és német üdülök, ugyancsak (BULGÁRIAI NAPLÓ) I), rom tankelháritó német kacagása rémitett heteken át (ők még bíztak a végső győzelemben), vagy pedig az irigység, mivel nem beszélvén Goethe nyelvét, nem tudom, mi az ördögön nevetgélnek ennyit ezek a német turisták . . . ! A kisvonat szemet-lelket gyönyörködtető látvány: három, kék traktor vontatta, piros kocsi. Piros ülések, piros függönyök, mint valami baldachinos szentséghordozó. Ezen utazni kell! Utazni is fogunk, biztatom T.-t és kissé rakijás testtartással az állomásra kóválygok, megérdeklődni, mikor indul a legközelebbi járat Szozopolba. A fürdöruhás mozdonyvezető (traktoros) azt mondja: Mihelyt megtelik a szerelvényt Akkor persze még van időnk bőven, hiszen a kisvonaton alig ül egy-két ember. laza lelki tartásban és fürdőruhában. A rakija kellemesen egészíti ki napfényt, jótékonyan hat a tórsaséletre, mindenki mindenkivel összebarátkozik. Kivételt én képezek a nyugatnémet turistákkal szemben, akiknek harsány, kitárt torokból feltörő kacagásukat nem tudom megszokni. Ennek két oka is lehet: egyrészt gyerekkoromra emlékeztet, háborús kölyökkoromra, amikoris a tanyán, ahol éltem, hászerű traktorvontatta pótkocsi mind a három. Épp csak, mert egymás után vannak csatolva: mi a síneket is alájuk képzeltük. Felszállunk rá, nehogy ezt a járatot is lekéssük. Szozopol. Régebbi görög nevén Apollónia! Az egyik legszebb város, amit életemben láttam. S amint megtudtam, mai neve, tehát a Szozopol, azt jelenti a Mentség Városa. Jobb helyre tehát nem is kerülhettünk volna. Nevét onnan kapta ez a város, hogy Öblében vidáman meghúzódhattak a hajósok a Fekete-tenger viharai elől. Húzódjunk hát itt mi is békességgel a békés platánok és bolgár nyírfák alatt. Nem érdemes kikezdeni az öseiemekkel, amelyek körülzúgjákmorogják ezt a partot! Mondom T.-nek, hogy Szozopolt i. e. 610-ben alapították a milétoszi ión telepesek és védnök istenükről Apollóról nevezték el. Apolló tizenhárom méter magas szobra is itt állt valahol, de Marcus Lucullus, miután elfoglalta ezt a várost (i. e. ZS. NAGY LAJOS Viszont a kisvonat alig egy perc múlva elindul, kétségbeesve rohanunk utána. Sajnos nem vagyunk maratoni futók. Ide figyelj! kiált fel rémülten T. — a síneket is felszedték I Most már valóban csak gyalog mehetünk Szozopolba. Ez a te formádI Egy-két percre jómagam is elvesztem a fejem: tényleg már a síneket is felszedték! Dehát, hogy lehetséges ez ilyen gyorsan? Persze az a hat kilométer Szozopolig . . . gyalog se a világ vége. No de mégis . . . ! Szerencsére Szozopol felöl megérkezik az újabb szerelvény. Most látjuk s természetesen mi is nagyot nevetünk azon, hogy milyen „balfácánok" vagyunk. Tudniillik ez a kisvonat sosem járt síneken: egy16
