A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-08-26 / 35. szám
ÁLLÓITOK LVASTOK Armií KÖNYV Szavak varázsa Miért érezzük régiesnek a „szeretnék" igealakot, miért tartjuk - a „látnék-kal szemben — nyelvjárásiasnak a „látnák" igeformát; miért érzünk különbséget a „sötét" és a „setét", a „kever" és a „kavar" szavak között; miért érezzük a „Lilla" nevet lágynak, a „Tiborc"-ot érdesen keménynek; miért szép szó az „édesanya" és miért csúnya a „mutter"; miért keltene komikus hatást, ha egy hivatalos szövegben, pl. az életrajzunkban, a bizalmas-familiáris „apucika" szót használnánk; miért érezzük költőibbnek a „kikelet"-et, mint a „tavasz"-t, olyannyira, hogy „kikeleti vetésiről pl. csak egy bizonyos szövegkörnyezetben, lírai vagy netán humorosironikus kontextusban beszélhetünk: miért tesz a nyelvérzék különbséget a „meghalt", „jobblétre szenderült", „fűbe harapott", „kinyiffant“ szavak-kifejezések között? Miért érezzük úgy egyegy szívünknek kedves költemény olvasásakor, hogy a szavak jelentésén kívül hatalmába kerít bennünket a szavak mágiája: zenéje, hangulata is? S fordítva : egy-egy idegen nyelvű színházi előadás láttán miért támad az az érzésünk, hogy a darabból kilúgozódott a költészet, hogy a szöveg nyelvi atmoszférája ritkább, érzelmileg-hangulatilag kevésbé telített, mint az anyanyelv lélektől lélekig szálló szavainak esetében? Mert - Kosztolányival szólva - minden egyes anyanyelvi szó olyan, „mint a hangvilla, megüt egy hangot, mi vele rezgünk, s akkor egyszerre zengeni kezdenek bennünk azok a titkos és tudattalan kísérő jelenségek is, melyek a fogalomhoz kapcsolódnak". Anyanyelvűnknek is vannak tehát titkai, s bár a szavak használati szabályát ösztönösen, sejtve ismerjük ugyan, nyelvi pallérozottságról, művelt nyelviségről valójában csak akkor beszélhetünk, ha ez az ösztönös ismeret olyan tudattá érik bennünk, amelynek alapja a szavak minden titkának - felhangjának és mellékzöngéjének, „színének" és „illatának“ — a szuverén tudása. Ehhez nyújt hathatós segítséget Szilágyi Ferenc könyve, A magyar szó költészete, amely népszerű, olvasmányos, sőt szórakoztató formában beszél a szóhangulat hangtani-jelentéstani tényezőiről, az irodalmi, a választékos, a vulgáris, a hivatalos stílusról, a csibésznyelvről, s szellemes stílusparódiák kapcsán még kis magyar stílustörténetet is ad. Szósorvadásos, nyelvromlásos tájainkon ezt a kitűnő, bonyolult tudományos ügyeket mindvégig könnyedén, elcsevegő könyvet a legszívesebben kötelező olvasmánnyá tenném. Hogy erősítse az erősítésre szorulókat a Kazinczy Ferenc-i hitben: „Mi ezt a nyelvet szeretni tartoznánk, ha ily szép és a maga nemében egyetlen nem volna is: mert a miénk." (Tankönyvkiadó 1978) Zalabai Zsigmond kiállítás Szűcs László képei Pontosan meghatározva a festészet a művészetnek az az ága, amely sík felületen színekből és vonalakból alakított formákkal ábrázolja a világ jelenségeit. Az már persze mindenekelőtt a művészen múlik milyen szinten. Szűcs László képzőművész azokat az alkalmasnak talált tárgyakat, tájakat és embereket, akikkel, s amelyekkel találkozott, megörökítette. Azt szerette volna elérni, hogy akik zselizi kiállítását megnézik, tovább gondolkozzanak. Mindez sikerült is neki, így bátran leírhatom, hogy a kiállítás sikeres volt. Tulajdonképpen az élet szinte valamennyi területéről láthattunk képeket. A művészt érdeklik a társadalomban és az egyes emberekben lezajló változások. A közeli múltat és a mai kort sokrétűen, színesen ábrázolja, érzelemvilágunkat, gondolkodásmódunkat mélyrehatóan tárja fel újszerű, nemegyszer merész módszerekkel. Művei értékét eszmei és módszerbeli sajátosságok határozzák meg. A képeket szemlélve ilyen mondatfoszlányok jutottak eszembe: Ember és táj kapcsolata . . . Élet és természet szeretete. Tájképeivel szép, tipikusan dél-szlovákiai tájaink hangulatát örökíti meg, mindenekelőtt a Garam mente egy-egy megfigyelt részletét tárja elénk, őszinte közvetlenséggel. Szűcs László mindennapi életünk és küzdelmeink szemlélője. Erőteljes realista felfogásával szocialista tartalmú művészetet igyekszik kialakítani. A kiállítás vendégkönyvének bejegyzései arra engednek következtetni, hogy a zselizi képzőművész - ha még nem is ért el a csúcsra - megtalálta önmagát, s alkotásaival meglepte és meghódította a tárlatlátogatókat. Abel Gábor FILM A szöcskék napja Töredelmesen bevallom: a film végét csak behunyt szemmel „láttam". Én is, meg a vetítésen ülők közül még nagyon sokan, akik szemük elé tették a kezüket, elfordították a fejüket, mert az utolsó tíz percet nem bírtuk végignézni. Egy kisgyerek halálra-taposását, egy ember véres marcangolását, egy harmadik, negyedik vértfröcskölő-kínjait. Csak oda-oda pislantottam és máris el kellett fordítanom fejemet. Lehet, hogy bennem van a baj, én vagyok túl finynyás, nem szeretem kellőképpen a gorombaságot, a brutalitást, a totál képekben mutatott emberi ösztönök drasztikus kiteljesedését, de. . . De kicsit megnyugtatott az a tény, hogy mindezt hozzám hasonlóan még jónéhányan nem szeretik, hogy nemcsak átélni, de még a filmvásznon látni sem kívánják. Ez az amerikai film a fent felsorolt jeleneteken kívül sok egyebet nem adott a nézőnek. A történet Hollywoodban játszódik, egy csitri, magát nagy tehetségnek képzelő statiszta lányt láthatunk a középpontban, aki mindenáron gazdag és ismert filmcsillag szeretne lenni. Valamikor a harmincas évek közepén. De ugyan kit érdekel az ilyen Hollywoodban tömegével lézengő százak esete meg a filmszakemberek manipulációi? Annyira távol áll tőlünk - időben, térben és mondanivalóban is - annyira idegen, üres, fecsegő világot idéz, hogy a filmet nézve nemhogy mondanivalója nincs számunkra, de még szórakoztatni sem tud. Unalmas, vontatott, hosszú és mint már írtam, a vége drasztikus, kegyetlen. Még akkor is, ha mindez Hollywoodban megtörtént vagy megtörténik. Persze, mi közünk hozzá?! Csináljanak az amerikaiak akármilyen léha történetekből rossz vagy jó dolgukban semmitmondó, drasztikus filmeket, de miért kell ezt nekünk átvenni, itthon is bemutatni? Hogy csődüljön a néző, mert amerikai film és aztán gyomrát, szemét fogva támolyogjon ki a vetítésről?! Én, ha nem ülök a sor közepén, már felénél otthagyom. Azt hiszem jobban jártam volna, mint Így, hogy végignéztem. - zolczer -TELEVÍZIÓ Színes nyári esztrád Július 15-én televíziónk az egyes csatornán ezzel a címmel sugárzott műsort a fő műsoridőben, amely - annak ellenére, hogy sok kiváló szereplőt és együttest vonultatott fel — vegyes érzéseket váltott ki a nézőben. Megkérdő-jelezhetnénk mindjárt azt, valóban esztrádműsort láttunk-e? Hiszen a főleg könnyűzenei számokból és a Csehszlovák Televízió balettegyüttesének nem éppen összehangolt dzsessz-balett számaiból álló műsor alig nevezhető esztrádnak. Az igazi esztrádműsor ugyanis jóval sokrétűbb, több műfajt felsorakoztató, pergő ritmusú összeállítás. Ezt erről a műsorról - sajnos - nem mondhatjuk el. J. Molavcová, K. Duchoň, K. Zieh, a Flop-együttes, a Modus-együttes, a külföldi közreműködők: Vincze Viktória, a bolgár Burgas-együttes és az angliai Love Machine női együttes a megszokott színvonalú, tehetséges szerepléssel szórakoztatott. Különösen az önmagát gitáron kísérő Jitka Molavcová, az öt csinos és tehetséges kislányból álló angol Love Machine-együttes és a bolgár Burgas-együttes produkciója volt figyelemreméltó. A rendezés (Karol Strážnický), a gyengécske és ötletszegény összekötőszöveg (előadói: M. Slivka és V. Slosjar) és a nem túlságosan igényes koreográfia (Jozef Bádal), valamint az „eredetieskedő" operatőri munka (féltucatnyi operatőr „koprodukciója") - amely például közeli képek helyett totálképekben teljesen indokolatlanul és minden logikus funkciót nélkülöző módon „ringatta" és majdnem „lesodorta" a színpadról a szimpatikus Love Machine-együttest - egyszóval mindez nem volt képes egységes, harmonikus egésszé konstruálni a műsort. Igényesebb és jóval szellemesebb, ötletekben és kivitelezésben sokkal gazdagabb összekötőszöveg, jóval nagyobb műfaji sokrétűség (artista-számok, komolyzenei számok, vidám jelenetek stb.), igényesebb koreográfia és a tévé balettegyüttesének fegyelmezettebb összprodukciója, az ötletesebb, jobb tagoltságot és pergőbb ritmust teremtő rendezés biztosíthatta volna a valóban (tehát tartalmában is és nem csupán tévétechnikai kivitelezésében) színes esztrádműsort. Szeretnénk remélni, hogy a „színes őszi esztrádműsor", melyet a műsorvezetők a búcsúzáskor helyeztek kilátásba, valóban színes és igazi esztrádműsor lesz . .. Sági Tóth Tibor Salvatore Dali, az ismert spanyol festő hires különc; a kritikusok úgy tartják számon, mint a verisztikus szürrealizmus legszélsőségesebb képviselőjét, az újságírók pedig meghökkentő nyilatkozatok jó alanyaként. Hajszolja a feltűnést, nem rest órákon át a leglehetetlenebb pózokban állni egy-egy felkapott, divatos híresség oldalán. Amanda Lear, az idei kiválasztott, az egyik legérdekesebb egyénisége a show-világnak. Nemrégiben fejezte be Rómában a Follie di nőtte cimü filmjének forgatását, s az Arany Disco-dijat is elnyerte. A Bella nevű csimpánz Franciaország népszerű filmcsillaga. Jelenleg nincs szerepe, ezért fényképezéssel foglalkozik. A kritikusok szerint Bella Gina Lollobrigida nyomdokaiba lépett, aki színésznői karrierje befejeztével ugyancsak fényképezni kezdett. 0 Míg Dél-Vietnam levitézlett elnöke, Nguen Van Tijeu Londonban azon töri a fejét, hogyan is szállíttassa el /Saigonból a sajátjának mondott három és fél tonna aranyat, addig volt hírszerzési főnökének nem megy ilyen .jól a sora. Dán Van Kvang tábornok egy előkelő montreáli vendéglőben dolgozik - mint „mosogatólány". 8
