A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-08-05 / 32. szám
Az azonban már egyáltalán nem mese, hanem tény, hogy ez az európai törpeállam az adófizetők, vagy pontosabban: az adóspekulánsok paradicsoma és a bélyeggyűjtők eldorádója. Már régen letűnt a mesebeli hercegségek kora, s ezért a turisták szívesen áldoznak útiprogramjukból egy napot, a hercegség meglátogatására. S azok, akik itt akarnak adót — igen alacsony adót — fizetni, azoknak egyáltalán nem kell ide látogatniuk ... Mindent elintéznek helyettük helybeli ügyvédek és ügynökök. Elég látszatra liechtensteini céget alapítani, s elhelyezni a cégtáblát valamelyik ház kapuja alatt vagy egyszerűen postafiókot bérelni... Az ország a herceg „személyes" tulajdona, s jóllehet ma a 22 ezer lakosú Liechtenstein Európának talán leggazdagabb országa, ami az egy főre jutó jövedelmet illeti, a herceg és kormánya megelégszik inkább csak olyan szimbolikus adóval, ami sokszor mindössze 1 százalék, általában pedig 4—13 százalék. Ez csak kb. egynegyede annak, amit Svájcban kell adóként fizetni, pedig ebből a szempontból Svájc is az „olcsó" országok közé tartozik. Ezért van azután, hogy olyan szívesen telepednek le — — a legtöbbször névlegesen — külföldi cégek, részvénytársaságok Liechtensteinben ... Az országnak nincs repülőtere, ezért a turisták autóbuszokkal, gépkocsival vagy kerékpáron érkeznek. De aki autóval jön, vigyáznia kell, hogy ki ne szaladjon az országból, amely kelet-nyugati irányban mindössze 9 kilométer széles, s hossza is — észak-déli irányban — csupán 27,5 kilométer. Svájc árnyékában Liechtenstein János Ádám osztrák herceg 1719-ben megvásárolta a Schellenberg területet, az 1342- ben alapított Vaduz grófságot, s az így létrejött Liechtensteini Hercegség a Német Birodalom tagországa, majd 1815-től 1866-ig a Német Szövetség tagja lett. 1866 óta a Német Birodalomtól és az Osztrák — Magyar Monarchiától független hercegség, bár utóbbival szoros kapcsolatban állt, amennyiben vasútja, postája, távbeszélője és távírója az osztrák üzemekkel közös volt, Ausztriával vám- és valutaunióban állt, s legfőbb bírósági fóruma az innsbrucki főtörvényszék volt, egészen az első világháború végéig. 1924-től Svájccal van ilyen viszonyban (a bécs—párizsi vasútvonal liechtensteini szakasza továbbra is az Osztrák Államvasutak kezelésében maradt), sőt az ország külképviseletét és katonai védelmét is Svájc látja el, mivel Liechtensteinnek 1866 óta nincs hadserege. Az utolsó szakállas liechtensteini katona most képes levelezőlapról néz mélán a turistákra. Város vagy falu? A hercegség fővárosa a Rajna jobb partján, a Rhötikon gerincének lábánál fekszik. Lakossága kb. 4000 fő. 1342-ben alapította I. Hartmann sváb herceg, a terület akkori birtokosa. Vaauz tulajdonképpen nem is város, sőt Liechtensteinnek egyetlen városa sincs. II. Ferenc József hercegnek mind o mai napig nem sikerült rávennie a 15 tagú parlamentet, hogy egynéhány falut emeljen városi rangra. Vaduz kicsiny, két óra alatt, amennyit itt az autóbusz áll, be lehet járni az egészet, s még arra is marad idő, hogy a turista megtekintse a falu fölé magasodó Három Nővér hegy egyik lejtőjén 1523-ban épült várkastélyban elhelyezett múzeumot, amelyben németalföldi festők művein kívül gótikus szobrokat, reneszánsz kori kerámiákat, régi fegyvereket csodálhat meg a látogató. Híres Vaduz Postamúzeuma és bélyegtőzsdéje (a bélyegek kiadása és árusítása a liechtensteini államkassza egyik legfontosabb bevételi forrása). A Liechtensteini Bank épületében kapott otthont a Történeti Múzeum. A herceg tulajdonában levő képtárnak híres a fiama nd festők kiállítása, ahol a legnagyobb mesterek, így Rubens, Van Dyck és a Breughelek műveiben lehet gyönyörködni. Ugyancsak a Főutcán van a régi kormányépület, ahonnan a környezetbe egyáltalán nem illő, csúnya, modern épületbe költöztették át a kormányhivatalokat, s az idegenforgalmi hivatalt. Igaz is, az idegenforgalmi hivatal. Itt lehet információt kapni az elszállási lehetőségekről, címeket, és ha valaki mindenképpen el akar otthon dicsekedni vele, hogy Liechtensteinben is járt, ötven rappenért, vagyis fél svájci frankért kaphat pecsétet az útlevelébe. Mert a határon sem vám-, sem határőr nincs, aki pecsétet üthetne az útlevélbe ... Műfogak — milliószámra Liechtenstein keleti felét a Rhöti Alpok borítják (a legmagasabb csúcsok itt a Naafkopf, 2573 m, és a Falknishorn, 2566 m), a másik fele sík terület, amelyet nyugatról a Rajna 27,5 km hosszú szakasza határol. Mezőgazdaságának fő ága az állattenyésztés. A havasi legelőkön szarvasmarhát és juhot tenyésztenek, de viszonylag a sertés- és baromfiállomány is számottevő. Növényi termékei a búza, kukorica, burgonya, zöldség- és főzelékfélék, a szőlő és gyümölcs. Fakitermeléssel és méhészettel is foglalkoznak. Az ipart — főként Vaduzban — kicsiny, de igen jól felszerelt, modern üzemek képviselik, amelyeknek nagy része exportra termel. Meglehetősen nagy mennyiségben szállítanak külföldre elektronikus zsebszámítógépeket, speciális miniírógépeket és optikai készülékeket. Világviszonylatban is egyedülálló az az üzem, amely 1945-ben nyitotta meg kapuit Vaduz egyik külvárosában: iti 60 munkás évente kb. 25 millió műfogat gyárt, ellátva ezzel a speciális termékkel Európa és a tengerentúl számos országát. — ta — V. Priputen felvételei AKI NEM DOLGOZIK Elért gazdasági eredményeink meggyőzően bizonyítják, hogy a dolgozók zöme nemcsak alapvető jogának, de természetes kötelességének is tekinti a munkát. Számuk ugyan elenyésző, ám mégis vannak, akiknek nem „szívügyük“ a becsületes kenyérkereset; akiknek többnyire naplopással és munkakerüléssel telnek napjaik. Mivel az élősködést s a megélhetés biztosításának hasonló formáit törvény bünteti, az ilyen egyének ellen — a rendőrségi kivizsgálás befejeztével — ügyészségeink szigorú eljárást indítanak. A Büntető Törvénykönyv erre vonatkozó paragrafusainak értelmében ....... az olyan egészséges és munkaképes személyeket, akik élősködnek s más valakivel tartatják el magukat, a bíróság három esztendei szabadságvesztéssel sújthatja." Íme, néhány eset társadalmunk ilyen parazitáinak a közelmúltban tárgyalt büntetőperei közül. § A Liptovský Mikuláš-i Milan Druskára aligha találni kifejezőbb jelzőt a naplopónál... Életkora — 42 éves — és egészségi állapota egyaránt lehetővé tenné számára, hogy tehetségének és szorgalmának megfelelő állásban dolgozzék; ő ellenben csaknem másfél évtizede már a napi megélhetés lényegesen egyszerűbb formájának hódol: lop, élősködik és legföljebb csak alkalmi munkát vállal, azt is csupán olyan esetben, ha már nagyon szorult anyagi helyzetben van. Ez az életmód eddig már hét esztendei börtönt eredményezett számára, ám úgy látszik: M. Druskán nem fog sem a szigor, sem a jó szó. A legutóbbi börtönbüntetéséből hazatérve sem keresett magának állást, hanem különböző fatelepekről és raktárakból fát lopott, amit előnyős áron értékesített. Ha pedig sürgősen volt szüksége készpénzre, úgy egy-egy családi ház építésénél segédkezett. Mivel azonban Milan Druska bíróságilag elrendelt hatósági felügyelet alatt állt, rövidesen kiderült, hogy továbbra sem fűlik a foga a becsületes munkához. Néhány hónapi naplopás után újra a törvény képviselőinek színe elé került — és az illetékes járásbíróság ezúttal másfél évi szigorított börtönbüntetésre ítélte a notórius munkakerülőt. Ugyancsak Liptovský Mikuláš környékén Milan Druskáéhoz hasonló életmódot folytatott Ladislav Varga is. A munka nem érdekelte, naphosszat jobbára csak lézengett, a kocsmákban üldögélt; legföljebb gombázni járt a liptói hegyekbe, és ha sikerült találnia néhány kiló „árut“, hát azt jópénzen értékesítette. S mert ő sem először szegült szembe a .'örvénnyel, a bíróság őt is visszaeső bűnözőként kezelte. Ennek megfelelően egy esztendei szigorított szabadságvesztésre ítélték L. Vargát. § Benedikt Svajdlenka nemcsak munkakerülőként, de betörőként is hírhedté vált. „Természetesen“ ő sem volt sehol munkaviszonyban, legföljebb alkalmi idénymunkát vállalt vagy magánépítkezésekre járt segédkezni. Egy ilyen alkalommal — Bratislavában, a Holubyho utcában — kileste: mikor távoznak otthonról a szomszéd ház lakói, aztán „átugrott“ oda és 800 koronát készpénzben s egy 3200 korona értékű aranyékszert tulajdonított el. Más esetekben távcsövet, karórát és egyéb értékes „apróságokat“ lopott el. Benedikt Svajdlenka „leleményes ügyességét“ a bíróság kellő szigorral jutalmazta és három esztendei szigorított börtönbüntetésre ítélte; a szabadulása után pedig két esztendőre hatósági felügyelet alá helyezte. § Sajnos, nemcsak a férfiak, de olykor nők is a vádlottak padjára kerülnek élősködés vádjával... Sőt, az Ilyen esetek többségében a rendőrségi nyomozás során az is kiderül, hogy az illető a sorozatos munkakerülés mellett egyben üzletszerű kéjelgést is űzött. A minap tárgyalta például a Bratislava! Városi Bíróság Darina Novorková büntetőperét. Huszonnégy éves kora ellenére nem először került a vádlottak padjára, így a bírói ítélet is szigorúbb volt. Novorková naphosszat Bratislava utcáin lődörgött és kávéházakban, éttermekben, presszókban vagy éjjeli mulatókban alkalmi ismeretségeket kötött. Ha egyik-másik nap nem akadt „üzlete“, úgy az édesanyja főztjével is megelégedett. A rendőrségi kihallgatás és a bírósági eljárás során nem talált ésszerűbb kifogást annál, minthogy sehol sem akadt számára megfelelő és kellőképpen változatos munkalehetőség, unalmában ezért kénytelen volt egyéb szórakozás után nézni... Fanyar tréfának jó, kifogásnak semmiképpen, ezért a bíróság Darina Novorkovát a legszigorúbb büntetési kategóriába sorolta és három esztendei fegyházbüntetésre ítélte. § Sajátos elképzelései voltak a munkafegyelemről a 19 esztendős J. K.nak. Tavaly szeptemberben nyolc napot, októberben négyet, novemberben ötöt, decemberben hatot és januárban már csak egy napot dolgozott. Fennmaradó „szabad idejében“ vagy az egész kelet-szlovákiai kerület területén csavargott, vagy az édesanyjával tartatta el magát, aki özvegyi nyugdíját volt kénytelen megosztani életerős, munkaképes, de a becsületes kenyérkereset iránt a legkisebb érdeklődést sem tanúsító fiával. A naplopó munkakerülők gyakori vendégei az italboltoknak is. Ez alól J. K. sem volt kivétel, sőt, többszöri rendbontással külön is fölhívta magára a figyelmet. Egy ilyen kocsmai hangoskodás után került rendőrkézre, s miután már több hónapja sehol sem dolgozott, a közbiztonsági szervek őrizetbe vették a fiatalembert. A bíróság minden pontjában igazoltnak találta az ügyészség vádiratát és másfél évi szabadságvesztésre ítélte J. K.-t; szabadulása után pedig további két esztendőre hatósági felügyelet alá helyezte. A közveszélyes rendbontót és munkakerülőt ezúttal sem hagyta cserben leleményessége: ha a börtönbüntetés alól nem is, de a hatósági felügyelet alól megpróbált kibúvót találni. Az ítéletnek erre vonatkozó pontja ellen fellebbezést nyújtott be s kérelmét azzal indokolta, hogy szabadságvesztésének letöltése után egy ipari vállalat országjáró, utazó szereplőjeként szeretne állást vállalni és ezért kéri, hogy a bíróság tekintsem el a hatósági felügyelet elrendelésétől. A bírák — természetesen — átláttak a szitán és a fellebbviteli bíróság elutasította a fiatalember kérelmét. Indoklásában a. bíróság megállapította, hogy J. K. állandó lakhelyének környékén is elegendő a megfelelő munkahely ahhoz, hogy büntetésének letöltése után becsülettel elvégezze napi munkáját. • Büntető Törvénykönyvünk szerint a munkakerülés a társadalmilag különösen veszélyes bűntettek közé számít, bíróságaink ezért az ilyen perek vádlottjait általában feltétel nélküli szabadságvesztéssel sújtják. Egy régi közmondás így határozza meg a becsületes emberek haragját a naplopók fölött: Aki nem dolgozik, ne is egyék! Nos, aki napjainkban vét a társadalmi rend és a szocialista törvényesség erre vonatkozó paragrafusai ellen, annak sokkal korszerűbb és szigorúbb büntetéssel: bűnüldöző szerveink leghatékonyabb erélyével kell számolnia. 17 A SZOCIALISTA TÖRVÉNYESSÉG VÉDELMÉBEN EMlllJl SORSOK
