A Hét 1978/2 (23. évfolyam, 27-53. szám)
1978-07-01 / 27. szám
Kővetkező számunk tartalmából: Miklósi Péter: VÁSÁRI JEGYZETEK Mács József: fcÁTNI A NAGYVÁROS FÉNYEIT Szilágyi István: NAGYAPÁM NEM HULIGÁN Jaroslav Heréik: SZENEGÁL A CSALLÓKÖZ NÉPI ÉPÍTÉSZETE Címlapunkon: Absolon, a 24. oldalon Prandl Sándor felvételei A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 893 36 Bratislava, ul. Čs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 3341-34, főszerkesztő-helyettes: Ozsvald Árpád. Telefon: 3328-64. Grafikai szerkesztő: Král Péterné. Szerkesztőség : 890 44 Bratislava, Obchodná u. 7. Telefon: 3328-65. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS - Ústredná expedícia tlače, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Nyomja a Východoslovenské tlačiarne, n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,- Kčs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Index: 49 211. Nyilvántartási szám: SÜTI 6/46. Az ipolysági (Šahy) Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet tanulói, akik az iskola közelében a zöld takarmánykeveréket kaszálják sötétkék munkaruhában, jókedvűen sürgölődnek egy furcsa piros gép körül, amelyről a legnagyobb fejtörés árán sem tudom kitalálni, mi lehet. Szecskavágó - közli az egyik szőke legényke - dízelmotoros. Pirulhatok hát, hogy ilyen egyszerű dolgot sem tudok, de hát én másféle szecskavágókat ismertem, ezt itt kombájnnak néztem, amit valamiképpen kint felejtettek a mezőn. Egyébként a mezőgazdaságban ma már annyiféle gép dolgozik, hogy annak a felét sem ismerheti az, aki nem szakember. Nos ezek a fiúk itt három év múlva már szakemberek lesznek, akik nemcsak ismerni fognak mindenfajta mezőgazdasági gépet, hanem kezelni s ha kell javítani is tudják majd valamennyit. Hiszen azt ma már senki sem tagadhatja, hogy korszerű mezőgazdasághoz korszerű gépekre van szükség, a gépekhez pedig jól felkészült szakemberekre, gépészekre. Az iskolát, helyesebben az iskolaépületet viszonylag jól ismerem, nem először járok itt. 1939-1940-ben épült, s néhány évtől eltekintve, mindig mezőgazdasági szakembereket neveltek benne. Kezdetben kétéves volt a tanulmányi idő, módosabb parasztok gyermekei tanultak itt, olyanok, akik aztán otthon szakszerűbben igyekeztek gazdálkodni. Danis Ferenc mérnök, a szaktanintézet igazgatója avat be röviden az iskola múltjába, vagy ha úgy tetszik, történelmébe. 1956-ban, az egységes földművesszövetkezetek megalakulása, fejlődése, szakember-igénye tette időszerűvé egy négyosztályos (magyar oktatási nyelvű) mezőgazdasági technikum létrehozását. A technikum huszonegy évig működött, s ez idő alatt a mezőgazdasági szakemberek százait bocsátotta útjára, illetve a szövetkezetek, állami gazdaságok rendelkezésére. 1956 és 1977 között a nappali tagozaton mintegy 700, az estin kb. 300 fiatal érettségizett. Közülük nagyon sokan a nyitrai mezőgazdasági főiskolán folytatták tanulmányaikat, agrármérnöki oklevelet szereztek. Magam is ismerek néhány kiváló szakembert, aki itt végzett, vagy innen került a főiskolára. Egy időben, mivel csak ennek a technikumnak volt közgazdasági tagozata, szinte az egész országból toborzódott a diáksereg. 1976-ban a hnb oktatási szakosztálya a technikumot áthelyezte Losoncra (Lučenec), azzal az indoklással, hogy a középszlovákiai kerületben nincs magyar oktatási nyelvű technikum, tehát - legyen! A megüresedett épületbe pedig áttelepítették a lévai (Levice) mezőgazdasági szakmunkásképző intézetet. Ennyi hát dióhéjban a múlt. S most nézzük a jelent és a jövőt. Ebben a tanévben 282 tanulója van az intézetnek. Szlovák és magyar oktatási nyelvű osztályokban. (A diákok fele magyarul sajátítja el a szakmát.) Az oktatás két szakágazatban folyik: az iskola traktorosokat, gépesítőket és állattenyésztőket nevel. Aki sikerrel elvégzi a három évfolyamot, szakmunkás-bizonyítványt kap, ezenkívül a traktoros-gépesítő szakot elvégzett tanuló hajtási jogosítványt minden mezőgazdasági erőgépre (traktorra, kombájnra stb.) teherautóra, személygépkocsira, motorkerékpárra. Hegeszteni is megtanulnak. Ám amit az iskola igazgatója és a pedagógusok, szakoktatók is nagyon fontosnak tartanak: fokozatosan bevezetik a négyéves tanulmányi időt, ennek befejeztével a tanulók érettségi bizonyítványt kapnak, ami főiskolai továbbtanulásra jogosít. Az új iskolatípus, amelynek „növénytermelésre szakosított mezőgazdasági gépészeket képző szaktanintézet" lesz a neve, az 1978/79-es tanévben indul. Az eddigi három évfolyam elvégzése után szakmunkásbizonyítványt szerzett tanulók is beiratkozhatnak a negyedik osztályba és megszerezhetik a szakérettségit. Bevallom, örömmel hallgattam Danis igazgató beszámolóját az intézet jövőjéről. Mert bizony sokan féltünk, amikor azt hallottuk, hogy az ipolysági mező-Danis Ferenc igazgató és Csutora Imre tanár megbeszélés közben gazdasági technikum, ez a nagy múltú iskola „megszűnik". Tudom, hogy a technikum teljes kitűnő tanári kara Ipolyságon maradt, tehát ugyanazok a jól felkészült tanárok oktatják-tanítják, továbbra is az ipari tanulókat, akik mór sok száz mezőgazdasági szakembert, középkádert fölneveltek. A Danis-, Maszarovics-, Csutora-féle tanárokat nem kell félteni, tudom, hogy sose tanítanának képességeik alatt. így hát az új intézet sorsát, jövőjét sem féltem. Az iskolaudvaron ismerkedtem meg Lőrincz László szakoktatóval. Előtte traktor, s ennek nyergében egy csinos szőke kislány, Gadics Erzsiké, aki éppen a traktorvezetést tanulja, sőt, rögtön meg is mutatja, hogy mit tud, úgy kanyarodik gépével ide-oda az udvaron, hogy öröm nézni. Megállítom őket, s arra kérem a szakoktatót, mondja meg, de őszintén, érdemes-e egy általános iskolát végzett fiúnak vagy lánynak ebbe a szakmunkásképző intézetbe jelentkeznie, elég „attraktív"-e vajon a szakma, amit itt tanulnak. Tudom, hogy egy itteni szakoktatót kérdezni ilyesmiről nem a legszerecsésebb dolog, hiszen csak nem fogja szidni a saját szakmáját. Válasza mégis megnyugtató és meggyőző: — Az én fiam is ebbe az iskolába járt. Gondolja, hogy ide írattam volna be, ha rossznak tartanám ezt a szakmát? Még kérdeznék valamit, de Erzsiké 2
