A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-06-03 / 23. szám
Következd számunk tartalmából: Miklósi Péter: FLÓRA ’78 Lovicsek Béla: UTOLSÓ CSENGETÉS Sidó Zoltán: NEMCSAK TÁJÉLMÉNY Palócz Tamás: LEVELEK JAPÁNBÓL Címlapunkon Jitka Molavcová, táncdalénekesnő - Andrej Šťastný, a 24. oldalon Prandl Sándor felvételei A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 893 36 Bratislava, ul. Čs. armády 35. Főszerkesztő: Varga János. Telefon: 3341-34, főszerkesztő-helyettes: Ozsvald Árpád. Telefon: 3328-64. Grafikai szerkesztő: Kral Péterné. Szerkesztőség: 890 44 Bratislava, Obchodná u. 7. Telefon: 3328-65. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. Nyomja a Východoslovenské tlačiarne, n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Index: 49 211. Nyilvántartási szám: SÜTI 6/46. • •• ELŐJÁTÉK Keletre utazom, a Bodrog partjára, abba a faluba, ahol II. Rákóczi Ferenc született. Előzetesen annyit tudok, hogy a Rákóczi-kastély gondozatlan parkjában a CSEMADOK évente nagysikerű járási dal- és táncünnepélyt rendez, s ez alkalomra sokezer ember seregük Borsiba. Azt viszont nem is sejtem, hogy Borsiba nem csak a járási dal-és táncünnepély alkalmával járnak seregestül a távolibb vidékekről valók, de évközben is sokan fordulnak meg a faluban, hogy láthassák a nagyságos fejedelem szülőházát. De nem láthatják s ezért bosszúsan, lógó orral kell távoz ni ok. • • • KASTÉLY ÉS VIDÉKE Borsi szépen gondozott, ápolt falu s ez kivált tavasztájt látszik meg rajta, mert sok kizöldült, kivirágzott fa ékesíti. A falu szélén, közel a Bodrog töltéséhez áll a kastély, mely inkább nevezhető egy erődített, jókora nemesi udvarháznak. Romos állapotában is szép, építészeti szempontból — úgy vélem ritka emléke a XVII. század első évtizedeinek, ami védelmét külön is indokolná. Egy része régen rombadőlt, nyoma sincs már, de keleti szárnya „utótoldalékként" épült hozzá, ebben a században. Itt laktak annakidején az ifjúsági vasutat építő fiatalok. Nyomukat emléktábla őrzi. Rákóczi emléktábláját a múlt században emelték a sáA Rákóczi-kastély udvara, részlete j délyt, ám az ki von zárva, mondja Timkóné, mert erre még nem volt példa, ô szívesen beengedne, de nem teheti, mert ő alkalmazott s az a dolga, hogy naponta kiszellőztesse a nyirkos termeket, s a naponta seregestől érkező látogatókat távol tartsa, öt ezért fizetik. Hozzáteszi, hogy félállásban tölti be e tisztet, melynél nincs hálátlanabb, megfizethetetlenebb munkakör, mert képzeljem csak el, mit jelent naponta oly sokszor nemet mondani, magyarázkodni, távoltartani a néha erőszakos kíváncsiskodókat, akik kopognak, zörgetnek, kérnek. Ezekután előveszem a belépési engedélyt. Timkóné nem hisz a szemének. Forgatja, nézi a hivatalos papírt, mint aki még sosem látott ilyet. Mert talán nem is látott. Aztán szó nélkül hóna alá veszi a kulcsokkal teli ládát s indul velem, hogy megnyissa a lakatokat. Feltárul a kapu, feltárulnak a gondosan lezárt rozoga ajtók, de a gondnokasszony arcáról csak nem akar eltűnni az aggodalom, a gyanakvás, őszintén együttérzek vele, amiért nem tudja eldönteni, hogy vajon helyesen cselekedett-e, amikor beengedett a kastélyba. Mert lehet ez az engedély hamisítvány is . .. — gondolhatja. Állok a tágas sarokszoba közepén, ahol 1676 március 27-én Zrínyi Ilona megszülte gyermekét. Ügy illenék, hogy A kastély és a szobor toraljaújhelyi turisták. Az épületet drótkerítés övezi, néhány évvel ezelőtt emelték. A kastély előtt Rákóczi mellszobra áll, melyet annakidején a zólyomi várból szállítottak Borsiba. A kastély fala mellett húzódó vizesárkot lassan betemeti az idő, ám úgy látszik, a kastélykert hatalmas vadkörtefájának nem tud, nem akar ártani. A fa él, mintegy rácáfolva a természet biológiai rendjére, törvényeire, öreg ágain annyi a virág, hogy egy takaros gyümölcsösben se több. Terem is bőven, bár gyümölcse apró, köves, fanyar, ehetetlen. A helyi néphit szerint a fejedelem gyermekkorában már állt és gyümölcsöt termett e vadkörtefa. Elhiszem, mert valószínűnek látszik, no meg eldönteni se tudom, így lehet-e igaz. Annyi bizonyos, hogy tiszteletet és ámulatot érdemlő fa-matuzsálem a borsi vadkörtefa. Úgy látszik, az épület gyöngébb a fánál. A kastéllyal átellenes házak egyikébe bezörgetek. Egy középkori asszony, Timkóné nyit ajtót. Ő a kastély gondnoka, kulcsnoka. Mondom, mi járatban vagyok: szeretnék körülnézni, fényképezni, odaben a lezárt kapu mögött, a korhadó falak belső oldalán. Nem lehet! A kertben körülnézhetek, de beljebb nem teheti lábát emberfia, mert ott a Kelet-szlovákiai Múzeum raktárhelyiségei vannak. Bútorraktár. Akkor talán mégis körülnézhetnék — erősködöm, mert hogy újságíró vagyok, ez lenne a dolgom. Nem, nem, nem! Tilos! Hacsak a Kelet-szlovákiai Múzeum igazgatója nem ad írásos engemost meghatódjak — két okból is: a helyiség kegyeletének okán, no meg a kiváltság miatt, hogy itt állhatok, hogy a szülőszoba papundeklivel „beüvegezett" ablakát — én szerencsés — belülről láthatom, míg mások csak kívülről nézhetik ugyanezt. • • • VÉGJÁTÉK A helyi nemzeti bizottság elnökével ezen a napon nem tudok találkozni. Elutazott. Egy következő alkalommal ülünk az elnök, Molnár László asztalánál, aki elémrakja a Kelet-szlovákiai Múzeummal kötött, majd a későbbiek során módosított bérleti szerződéseket, melynek legelső darabján még a korábbi hnb-elnök kézjegye látható. Közben ugyanis az derült ki, hogy a borsi kastélynak nem a Kelet-szlovákiai Múzeum a tulajdonosa, hanem a helyi nemzeti bizottság. A múzeum csupán bérlője a Rákóczi-kastélynak, melynek helyiségeit restaurálásra váró bútorok raktározására használja, óm a bútorok egyetlen darabjának sincs köze Rákóczihoz. Ez új tény ismeretében egyszerre világosodik meg és sötétedik el előttem a helyzet képe. Óhatatlanul felvetődnek az alábbi kérdések: Először: Miért a hnb a kastély tulajdonosa, amikor nyilvánvaló, hogy a hnb-nek sosem volt, sosem lesz — mert nem lehet — annyi pénze, hogy a több mint műemlékszámba menő épületet megmentse a végső pusztulástól? Másodszor: miért nem a múzeum a tulajdonos, amikor műemlékvédelmi politikánk törvényes rendjének és rendszerének értelmében az ilyen jellegű épület tulajdonosa csakis egy erre hivatott intézmény lehet, vagy legalábbis kéne hogy legyen, mert az állami kulturális költségvetés műemlékvédelmi célra fordítható millióit nem a helyi nemzeti bizottságok, hanem a múzeumok, valamint a műemlékvédelemmel megbízott, az azt beruházó és kivitelező intézmények kapják? — Mi is ezekre a kérdésekre szeretnénk választ kapni — mondja Molnár László — bár más feltételek mellett, szívesen megtartanánk a kastély tulaj-2
