A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1978-06-03 / 23. szám

A vadkörteta-matuzsálem

Molnár László a hnb elnöke

Kása László

Timkó Irén — gondnok

Minimum ezt szeretnénk. Rákóczi emléke megérdemli ezt a kegyeletet. Pénz sajnos nincs. A napokban érkezett egy értesítés, miszerint kapunk százezer koronát. Nagyon örülünk ennek a pénznek, de ez nagyon kevés. Néhány évvel ezelőtt azt mondták a műemlékvédelem szakemberei, hogy hétmillió korona kéne a felújításhoz. Pillanatnyilag ez az összeg már tizenkét millióra rúg, pedig nem is olyan régen a bérlő, tehát a múzeum saját érdekéből, a bútorok miatt újracserepeztette a tetőt. De ballagjunk el a kastélyhoz.

— Jó, ballagjunk.

Útközben Kása Laci bácsihoz is be akarunk térni. Ö többet tud a kastély múltjáról. Az utcán találkozunk vele. Rokonszenves, idős ember, kevés az ideje, beteg feleségéhez siet. Meséli, hogy a háborúnak csaknem a végéig szép, gazdag gyűjteménnyel, eredeti Rákóczi-relikviákkal berendezett múzeum volt a kastélyban. S miközben a néKASTÉLIX&L

donjogát s azt sem mondhatom, hogy szabadulni akarnánk tőle. Célunk, érdekünk, hogy a kastélyt mielőbb helyreállítsák s hogy helyiségei méltóbb célokat szolgáljanak. Hogy legalább abban a szobában, ahol a fejedelem megszületett, valamilyen kis emlékmúzeum nyíljon, hogy az idesereglő embereknek ne kéne joggal szidniok falunkat, ostromolniok a gondnokot. Kényelmetlen és áldatlan a helyzet, ezt mi a saját bőrünkön tapasztaljuk, hiszen ha a gondnok nemet mond a látogatóknak, akkor azok jönnek az igenért hozzánk, a helyi nemzeti bizottságra. Mert hát hová menjenek? És higgye el, hihetetlenül sok ember jön Borsiba, csokis azért, hogy lássák a fejedelem szülőházát. Megnézhetik, de sajnos csak kívülről s ezzel érthetően nem elégszenek meg, no meg persze a romos állapotoktól sincsenek elragadtatva, mert másra számítottak, csalódtak. A legtöbbször autóbuszokkal jönnek s főleg Magyarországról, mert odaát a gimnáziumi oktatási rendszer egyik módszere az, hogy a nevezetesebb történelmi események színhelyein tartanak amolyan rendhagyó történelemórákat. Hogy mennyien jönnek évente? Sokezren, vagy még annál is többen. Nem beszélve a CSEMADOK járási dőlés táncünnepély napjáról. Nagyon örülünk, hogy falunkban ennek az eseménynek ilyen jó hagyományai vannak, de be kell vallanom, az ember egy kicsit szűkölni is kénytelen attól, hogy egyetlen napon oly sokszor legyen kénytelen nemet mondani, magyarázkodni a bekéredzkedőknek. Tudja, a hiba ott történt, hogy a hnb akkori vezetősége nem részleges szerződést kötött a múzeummal. Úgy értem ezt, hogy Rákóczi szülőszobáját s a hozzá csatlakozó másik helyiséget nem kellett volna bérbeadni, mert az külön, szeparáltan is megközelíthető. Valahogy be kellett volna rendezni ott egy emlékkiállítást, s megnyitni azt a nyilvánosság előtt. Sajnos nem így történt, de reméljük, hogy ha másra nem is, erre előbb-utóbb sor kerülhet, mert a múzeum már építi Kassán a raktárhelyiségeket s így bérleti kapcsolatunk egyszer majd megszűnik.

metek itt vircsaftoltak, a nagy felfordulásban széthordták, szétlopkodták a berendezést. Kivált a helyiek, a falu lakossága. Mire a szovjet katonák megjöttek, már alig akadt valami a termekben s azok ezt a keveset is megvédtek. A felszabadulás utón aztán a kisbíró kidobolta, hogy mindenki köteles visszaszolgáltatni, amit a kastélyból elvitt. Volt aki vissza vitte, volt, aki félelmében eltüzelte a „zsákmányt". Amit pedig a csendőrök begyűjtötték, annak nyoma veszett. Hová lett? Laci bácsi sem tudja.

Mire az elnökkel a kastélyhoz érünk, a ma látogatók már elmentek.

— Biztoson bosszankodva távoztak — mondom.

— Biztosan — mondja az elnök.

Ennyiben maradunk.

• •• UTÓIRAT

Reméljük, írásunk nyomán az illetékes szervektől választ kapunk a kérdésre: mi lesz a Rákóczi-kastély további sorsa?

RESZELI FERENC

Húsz éve annak, hogy megalakultak nálunk az első szocialista brigádok. Megalakulásuk kifejezője volt a munkásosztály forradalmi kezdeményezésének és helytállásának a termelés frontján. Azt hiszem, mindenki egyetért velem abban, hogy a szocialista brigádok szervezése, a megtisztelő cím elnyeréséért folyó munkaverseny igen hatásos eszköze a tervek teljesítésének és túlteljesítésének. Nem kevés az olyan üzemek száma, ahol a vezető gazdasági dolgozók megértették a brigádmozgalomban rejlő erőt és mindenben támogatják a brigádokat, mert bennük látják a tervek teljesítésének, de ezen túlmenően a gazdasági irányításnak is egyik fő biztosítékát. Igaz, mindezen pozitív példa a szocialista brigádok megléte vagy a címért folytatott munkaverseny ellenére — ahogy az a CSKP KB plénumainak beszámolóiból is kitűnik — egész sor olyan üzem van, amely nem teljesíti a tervet. A CSKP XI. plenáris ülésén is élesen bírálták a vitában felszólalók azokat az üzemeket, amelyek ugyan kimutatják, hogy a dolgozók többsége részt vesz a szocialista brigádok versenyében, de a termékek minősége nem javul, a hatékonyság alacsony és a felajánlások, kötelezettségvállalások ellenére sem tudják teljesíteni a tervet. Mi az oka ezeknek a visszásságoknak? Minden valószínűség szerint az, hogy ezen üzemek gazdasági és politikai vezetésének formális a hozzáállása mind a szocialista brigádmozgalomhoz, mind a kötelezettségvállalásokhoz. Ezt igazolja a Szakszervezetek Központi Tanácsa által végzett felmérés is, melynek során nem egy esetben találkoztak olyan panaszokkal a dolgozók részéről, hogy egyes üzemek gazdasági vezetői mindenekelőtt abban látják a szocialista brigádmozgalom „hasznát“, hogy megfelelő jelentéseket küldhetnek róla a felsőbb szerveknek. Egyszóval, hogy szép színben tüntessék fel magukat a felsőbb szervek előtt. E vezetők számára aztán a jelentés elküldésével be is fejeződött a szocialista brigádokról való gondoskodás, és hogy szocialista brigádok dolgoznak az üzemben, csak akkor jut az eszükbe, amikor valami termelési kiesést kell pótolni. Ezek a gazdasági vezetők tehát semmiképpen sem értették meg a szocialista brigádmozgalom tartalmát és lényegét. Ezért nem véletlen, hogy a CSKP KB XI. plenáris ülésén igen éles bírálat érte az egyes üzemek gazdasági vezetését, hangsúlyozva, hogy akik hatáskörüknél fogva felelősséget viselnek, azoknak kötelessége a lehető legnagyobb mértékben lehetővé tenni a dolgozói kollektívák és elsősorban a szocialista brigád cím elnyeréséért versenyző kollektívák számára, hogy részt vegyenek a gazdasági folyamatok irányításában. Aki nem így cselekszik, annak számolnia kell azzal, hogy nem fogja elkerülni a bírálatot. Aki nem így cselekszik, az rossz politikai bizonyítványt állít ki önmagáról. Mindehhez talán még azt lehetne hozzátenni, hogy akik sorozatosan követnek el hibákat, tudomásul kell venniük: nem rendelkeznek bérelt igazgatói székkel, vagy örökös vezetői beosztással, bármikor le lehet őket váltani.

3