A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-14 / 3. szám
MOTTÓ: Nem elég a célt látni; járható útja kell! Nem elég útra lelni, az úton menni kell! Egyedül is! Elsőnek, elől indulni el! Nem elég elindulni, de mást is hívni kell! S csak az hívjon magával, aki vezetni mer! VÁCI MIHÁLY FIATALOK KÖZÖSEN Meglepetés számomra a szerkesztőség levele. Örülök, hogy az öt legjobb kultúrmu rakás között tartanak számon a gálántai járásban. Mindjárt megjegyzem, hogy a fáradságot nem ismerő, temni kész kultúrmurakások száma jóval több ennél járásunkban. De most már rá is térek a kérdések megválaszolására. Magyar vagyok, és kötelességemnek tartom, hogy kulturális munkát végezzek a CSEMADOK helyi szervezetében. Meg kell ismertetnünk az embereket a kultúrával, az irodalommal és a történelemmel. Sohasem érzek fáradtságot, amikor a nép kulturáltságáért teszek valamit, öröm tölt el, ha a közönség elégedetten távozik a művelődési központbál, ha megvitatja a látottakat, hallottakat. Egy-egy sikeresnek mondható rendezvény után sokan megállítanak, érdeklődnek és okos javaslatokat is tesznek. Jóleső érzés arra gondolni, hogy műsorunk kai felkeltettük a munkások és a szövetkezeti tagok figyelmét. Akik régebben kulturális rendezvényekről nem is hallottak vagy nem akartaik hallani, mast beszélgetnek és vitatkoznak a kulturális muraka jelentőségéről. Mindezt azért mondtam el, mert volt idő községünkben, amikor úgyszólván semmi érdeklődés sem mutatkozott kulturális rendezvényeink iránt. Kultúrházunk sem volt. S ha lehetőség adódott arra, hogy valahol összejöjjünk, az sem jelentett sokat, a kultúrház csupán mulatságok vagy községi gyűlések helyéül szolgált. Akkoriban még a CSEMADOK helyi szervezete is alig fejtett ki tevékenységet. A vezetőség félt komolyabb akciók szervezésétől. Nem merte „nagy fába vágni a fejszét". Hivatásunk és kötelességünk a magyar kultúra terjesztése, a népi hagyótSUmlmimStl MEGBECSÜLÉST ÉRDEMLŐ KULTÚRMUNKÄSOK mányok ápolása és megőrzése. A színjátszó csoportok, a néptánc-csoportok, az irodalmi színpadok stb., ilyen szellemben dolgoznak. A CSEMADOK recai (rétéi) helyi szervezetének szép múlttal rendelkező színjátszó csoportja van. Az igények ma már nagyok. A falusi színjátszó csoportoktól sokat vár a közönség. Ezzel magyarázható, hogy a látogatottság gyengébb. Ez bizonyos értelemben kedvét veszi a színjátszó csoport tagjainak és a vezetőségnek is. Ettől függetlenül vállaljuk és végezzük a munkát és számos nagy tudású csoporttal tartunk fenn kapcsolatot. Úgy érezzük, hogy erre is szükség van. A MATESZ többször ellátogat hozzánk. Vendégül láttuk a Szőttest, az Ifjú Szíveket, a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarát, a siádkovičovói (diószegi) citeraegyüttest és tánccsoportot. Nové Zámkyból (Érsekújvárból) is ellátogattak hozzánk. Járt nálunk Béres Ferenc is. Egy-egy ilyen rendezvényünkön körülbelül négyszáz ember vesz részt. S a közönség és az előadók egyformán elégedettek. És ha ez így van, érezhet fáradtságot az ember? Az emberek bizalma és érdeklődése erőt ad a további munkához. Nem tudok nagyobb örömet elképzelni annál, mint amikor az emberek kezet szorítanak velem és elismerően beszélnek az előadásról. Nem a kézszoritás lelkesít, hanem az a tény, hogy az emberek ma már köszönetét mondanak a szépért, a kultúráért. Tevékenységem ideje alatt sikerült olyan vezetőséget összekovácsolni, amely lelkesedésből és’ tenniakarásból mindig kitűnőre vizsgázik. A tizenöt ember aktívan kapcsolódik be a kulturális munkába, mindent megtesz ennek sikeréért. A vezetőség tagjainak fele fiatal. Olyanok, akik szívesen lemondanak az egyéni szórakozás örömeiről, ha a közösség érdekében tehetnek valamit. A tevékeny vezetőségi tagok aktivizálták az embereket, a tagságot, s ma már ott tartunk, hogy a helyi szervezeten kívül állók is bekapcsolódnak a munkába. Növekedik a taglétszám és az érdeklődés a helyi szervezet tevékenysége iránt. Persze az örömbe üröm is vegyül. Az évzáró taggyűlésen felsőbb szerveink utasításait figyelembe véve felajánlottuk, hogy részt vállalunk a polgári ügyeket intéző testület munkájából. Sajnos, eddig még nem bíztak megi bennünket feladattal. Pedig szerintem szép lenne, ha ünnepélyeken nemcsak óvodások és diákok szerepelnének, de szervezetünk részéről is elhangzanának üdvözlő szavak. Főleg olyankor, amikor magyar nemzetiségű állampolgár az ünnepelt. És nemcsak akkor. A közeledésnek kétoldalúnak kell lennie. Példát is említek. Amikor a fiam házasodott, a hnb polgári ügyeket intéző testületé szép műsorral köszöntötte az ifjú párt. Ebben nem volt semmi hiba. Mivel azonban tudták, hogy az ifjú házasok magyar nemzetiségűek, magyar nyelven is köszönthették volna őket. A hnb elnöke viszont magyar nyelven esketett. A magyar műsornak sem lehetne semmi akadálya, hiszen a faluban magyar oktatásnyelvű általános iskola is van. Mi, a CSEMADOK helyi szervezetének tagjai tudjuk internacionalista kötelességünket. Megszerveztük Rétén a Csehszlovák Néphadsereg Művészegyüttesének fellépését, az ivánkai fúvószenekar szereplését, felajánlottuk együttműködési készségünket minden töm eg szervezetnék stb. A CSEMADOK rétéi helyi szervezetének tevékenységét mennyire értékelik az elöljárók? Nehéz erre válaszolni. Egy bizonyos, hogy felfigyeltek szervezetünk tevékenységére. A művelődési otthont mindig rendelkezésünkre bocsátják, amikor szükség ürak van rá. Lehet, hogy sokat kérek a helyi szervek vezetőitől, de szeretnénk, ha nemcsak a társadalmi munkák megbeszélésén lehetnénk partnerként jelen, de más alkalmakkor is. Szeretném továbbá, ha nyilvános gyűléseken a kétnyelvűség betartására is több gondot fordítanának. Ez nem csupán internacionalista kötelesség, más is. Jóleső érzés tölti el az embert, ha a saját anyanyelvén is meghallgathatja azokat a problémákat, amelyeknek megoldása társadalmunk minden egyes állampolgára számára egyformán kötelező. Egy hazában élünk s a célunk is csak egy lehet: a fejlett szocialista társadalom felépítése. Hogyan értékelik a közösség érdekében kifejtett munkámat? Vegyes érzel-Macsica Lajos makkéi válaszolhatok. Vannak barátaim, és vannak „elvesztett" barátaim. Magyar embereik szájából is hallani, természetesen gúnyosan: „Hogy vagy, CSEMADOK?” Volt barátaimnak nincs ínyükre, hogy tevékenykedem. De ők engem nem érdekelnek és nem is zavarnak. Sajnos, az egészségi állapotom leromlott az utóbbi időben. Kímélnem kell magam. Ettől eltekintve elveimhez hűen továbbra is mindent megteszek azért, hogy a magyar dolgozók is kultúráltaik legyenek s kultúráltan éljenek stb. Ismerjék a magyar és a szlovák irodalmat, valamint a világirodalom remekeit. Szeretném meggyőzni a lakosságot arról, hogy csak kultúráltan van értelme, célja az életnek. Szeretném, ha ismeretterjesztő előadásainkat, irodalmi estjeinket, író-olvasó talá lkozói rakat ugya no lya n lelkesen látogatná a közönség, mint más rendezvényeinket. A jövőben is arra törekszem, hogy helyi szervezetünk munkájában egyre többen vegyenek részt értelmiségiek is. Mert falumban többen vannak olyanok, akik képességükkel és tudásukkal hozzá tudnának járulni szervezetünk hatékonyabb tevékenységéhez. Ne szégyelljék se nemzetiségüket, se „rangjukat", jöjjenek közénk és velünk együtt dolgozzanak a szocialista kultúra felvirágoztatásáért, szocialista hazánkért. Ne sajnálják a fáradságot ők sem, hiszen valamennyiünknek van szakmája, munkahelye, többen tisztséget is betöltünk. Falunk kulturális előmenetele érdekében is tennünk keli. MACSICA LAJOS ÉS IDŐSEBBEK EGY KÖNYVTÁROS TAPASZTALATAI A kultúra otthona Sajkában (Ipolyszalkán) is jobb sorsra lenne érdemes. A népkönyvtár vezetését egy éve vettem át, így most leírhatom a könyvtárvezetés és könyvkölcsönzés tapasztalatait. A község lélekszámú a legutóbbi népszámlálás adatai szerint 1500 volt. Ebből 60 szlovák, 2 cseh és egy ukrán nemzetiségű. A kép persze azóta megváltozott. Ma már cseh nemzetiségű polgártársunk nincs, a szlovák polgártársak száma pedig körülbelül negyvenre csökkent. (Elköltöztek a volt határőrök.) A könyvtárban 2890 darab könyv van. A könyvállomány fele szlovák és orosz nyelvű kiadvány. Az előírások szerint a lakosság 12 százalékát kell kötelezően bekapcsolni a könyvkölcsönzésbe. Ezek szerint Ipolyszalkán 170 olvasót kell nyilvántartanunk. Egy esztendő alatt elértem, hogy jelenleg 253 a könyvkölcsönzők száma. De míg egy szlovák polgártársunkra több mint 10 könyv jut, addig a magyar nemzetiségűre nem egészen kettő. Négy állandó szlovák olvasóm bőven és tetszése szerint válogathat a neki megfelelő könyvek között. Rosszabb a helyzet a magyar könyvek körül. Legtöbben, főleg az idősebbek Jókai, Mikszáth könyveit keresik. A fiatalok a kalandregényeket kedvelik. A diákok a kötelező olvasmányokat és a meséskönyveket keresik. Évente 3000 koronát fordíthatunk könyvvásárlásra. Nem kevés ez az őszszeg, bár lehetne több is. Ilyen nagy községnek legalább 5—6000 kötettel kellene rendelkeznie. A könyveket a štúrovói (párkányi) könyvesboltban vásárolhatjuk. Pedig jó lenne, ha a Magyar Kultúrától is rendelhetnénk műveket, hiszen ott nagyobb a választék. Színvonalasabbá tehetnérak könyvtárainkat. Az a tapasztalatom, hogy az olvasók a kikölcsönzött könyvet nem hozzák vissza időben, egymás között cserélgetik. Amennyiben a pénzügyi keretet nem lehet emelni, lenne egy javaslatom. A szlovák könyveket elcserélnénk magyar könyvekért olyan könyvtárakkal, ahol kevésbbé olvasottak a magyar könyvek. Ezzel jelentősen hozzájárulnánk pártunk művelődéspolitikájának érvényesítéséhez, hiszen a könyvek nem porosodnának a polcokon, olvasók és könyvtárosok legnagyobb megelégedésére közkézen forognának. A jó bornak nem kell cégér, tartja a közmondás. Véleményeim szerint a jó könyvnek sem. A jó művet az olvasó propagálja és ez így van rendjén. Az újságok és folyóiratok közül a Hetet, a Nőt, a Tábortüzet, a Népegészséget, a Kisépítőt, a Szabad Földművest és az Új Ifjúságot járatom. Mivel olvasótermünk nincs, a folyóiratokat is kikölcsönözzük. Ezek aztán elkallódnak. Végezetül még anynyit, hogy Ipolyszalkán a községi könyvtárat is méltó helyre kellene költöztetni. MAJERSZKY MARTON *
