A Hét 1978/1 (23. évfolyam, 1-26. szám)
1978-06-24 / 26. szám
A moszkvai gyártmányú MAZ—509 jármű két hátsó tengelye az összekötő rúddal együtt összehajtható és felhúzható a rakfelületre, így a 21 tonna teherbírású farönkszállitó hossza még a 7 métert sem éri el. Amerikából, egy Los Angelesben rendezett divatbemutatóról érkezett ez a felvétel. A kisérő szöveg szerint ez a fürdőruha az ideális — nem szabása, hanem anyaga miatt. Az újfajta anyag ugyanis gyorsan szárad, jól „lélegzik”, nem igerli a bőrt és védi a vesét. # Egy angol városka lelkipásztora az alábbi hirdetést adta föl a helyi lapban: „Néhány vasárnapon keresztül távol leszek. Szabadságom ideje alatt a szónoklatok a padokra tűzött szövegek- Ez a hegedu-harfa a stockholmi Zene- röl olvashatók. Minden házasságot, szütörténeti Múzeumban látható. 1873-ban letést és elhalálozást visszatérésemig el készítette Theodor Zach bécsi hegedű- ke|| halasztani.” készítő egy román bojár javaslatára, aki meg volt győződve arról, hogy a nagyobb hangszekrény szebb hangot biztosit a hangszernek. A hegedű-hárfa hangja azonban ugyanolyan, mint amilyen a hangszer külalakja ... # Az angol Barry házaspár nemrégiben légipostái levelet kapott, amelyben gratulálnak 11 évvel ezelőtt kötött házasságukhoz. A levelet 1967-ben, Kenyában adták föl. Vajon mikor érkezett volna a címzettekhez a levél, ha nem légipostával küldik? A skóciai Aberdeen egyik kutatólaboratóriumában újfajta mühallal kísérleteznek a szakemberek. A kéttörzsü vizalatti jármű nem embereket, hanem különleges „oldalpillantó radart” visz A kanadai Winnipeg városban székelő Királyi Balett együttese új koreográfiában készül bemutatni Igor Sztravinszkij egyik legismertebb müvét, a Tavaszi áldozás című balettet. A pogány szokások ihlette balettből vett felvétel a szűz majd magával a mélybe. Ilyen módon 3-tól 500 méteres vízmélységig domborhatású térképeket készíthetnek a kontinentális talapzat és a tengerfenék geológiai alakzatairól, valamint érclelőhelyeiről. feláldozásának jelenetét ábrázolja. A belgiumi ieebrugge és London között bonyolítja le az utasforgalmat az amerikai Boeing repülőgépgyár különleges szárnyas hajója. Amikor kiér a nyílt tengerre, hidraulikus berendezés segítségével 70 másodperc alatt a vízbe ereszti szárnyait és 80 km/ó sebes- Lukács — az ifjú tigrismacska. Őshazáséggel száguld célja felé. ja Dél- és Közép-Amerika. CERUZASOROK Kojalc felügyelő a borbélynői Hatan ülünk a borbélynál, hárman a tükör előtti forgószékben, hárman a fal melletti várakozó pádon. Előttem fekete borbélylány egy szőke férfit borotvál. A férfi sima, ovális arca, hidegen fénylő szeme, de különösen az ajka körül bujdosó gúnyos mosoly valahogy ismerősnek tűnik. Egyenesen a szemem közé néz a tükörből, tekintete mithacsak ezt mondaná: Egész nyugodtan várakozz, várj a sorodra, pajtás, hiszen látod mekkora hajam van, időbe telik, míg megborotválnak, megnyírnak, addig olvass valamit vagy fejts meg egy keresztrejtvényt! S valóban, a cinikus mosolyú, harminc év körüli fiatalembernek csak úgy burjánzik a haja a füle körül, a feje tetején, irigylésre méltóan hull a homlokába. Bizony itt lesz még dolga a csinos fodrászlánynak, amíg ezt a hajsörényt rendbeszedi, talán meg is mossa, megszárítja, bepomádézza. A fogashoz ballagok és leemelek onnan egy keretbe foglalt újságot, visszaülök, és mielőtt olvasni kezdenék még egy pillantást vetek a tükörbe. Meghűl bennem a vér! A tükörből Kojak hadnagy néz rám gúnyosan, szemöldökét összevonva, mintha csak én lennék az a gyilkos, akit a múltkori tévékrimiben egy egész órán át hajszolt, de — áramszünet miatt — nem tudott elcsípni. A hátam borsózik, pedig tudom, hogy nem öltem meg senkit, bankot se raboltam ki, hasist se csempésztem. Ez a tudat meg is nyugtathatna, dehát hogy került ide Kojak és főleg hová tűnt el két másodperc alatt az imént látott, borzas hajú, szőke fiatalember. És a fekete fodrászlány sincs sehol. Megdörzsölöm a szemem, nem álmodom-e. S míg így töprengek, a tükörbéli kopasz úriember egyszercsak boldogan és kedvesen vigyorogni kezd, most már látom, hogy nem Kojak ő, csak nagyon hasonlít a híres mesterdetektívre, aki viszont, ha akarna se tudna ilyen boldogan mosolyogni. Azt is észreveszem azonban, hogy ezúttal nem rám vigyorog, hanem a szép fekete fodrászlányra, aki most jön ki az egyik oldalhelyiségből. A lány kezében gondosan megfésült, szőke paróka, óvatosan illeszti a kopasz öreg úr fejére. Lidércnyomásom elmúlt. A szőke fiatalember fizet, s máris sorrakerülök. Batu kőn és a kéményseprő Egy deszkából összeeszkábált, zöldre festett talponállóban ismertem meg Batu kánt. Természetesen nem így hívták őt, az igazi nevét nem tudhattam meg, mert néma volt, de mindig ilyennek képzeltem az egykori tatárvezért. Azért mégse egészen ilyennek. Az én Batu kánom apró, fekete szeme kedvesen ragyog, talán az elfogyasztott sörtől, amit furcsa némajátékkal velem fizettetett meg. Az is lehet, hogy nem fizettetni akart, dehát néma gyermeknek ... sörözőtársa sem érti a szavát, ezért, hogy a komikus hadonászást abbahagyja, inkább fizettem neki egy korsóval. Ekkor érkezett meg a kéményseprő. Fekete nadrágban, kormos ingben, kormos arccal. Azt, hogy kéményseprő, csupán ezekből a jelekből gondoltam, no meg abból, amit alig tíz perc leforgása alatt megtudtam tőle. Eléggé szeszeskótyagos állapotban volt s ilyenkor az ember mindig nagyon közlékeny. — Tudod-e, komám, hogy most jövök a kéményből? — kezdi, mintha már évtizedek óta ismernénk egymást. — Nem is a kéményből, hanem a kémény tetejéről? — Melyik kéménynek a tetejéről? — kérdem csak amúgy foghegyről s kissé idegesen a nagy bizalmaskodás miatt. — Hát a gyárkémény tetejéről — mondja büszkén. Batu kán észrevétlenül oldalbabök a könyökével. — Képzeld — folytatja kéményseprő —, fogadtam a haverokkal, hogy felmászok a kéményre, kiülök a peremére, de úgy, hogy a lábam lelógatom, s ott fönt, harminc méter magasságban megiszok egy liter vodkát. — No és sikerült? — kérdezem, Batu kán fekete szemét, ferdén lecsüngő bajszát figyelve. A kán ajka furcsán, erőlködve mozog, torkából nyöszörgés szerű hangok törnek elő. De a kéményseprő nem zavarta magát. — Mi az hogy sikerült! Megittam a vodkát, aztán még föl is álltam a kémény tetején, úgy integettem a lent bámuló haveroknak. Batu kánom ezt már nem bírja elviselni és jó erősen bokán rúg. — No és mibe fogadtak? — kérdezem. De a kéményseprő nem válaszolhat mindjárt, elfogyott a söre, újabbért megy a pulthoz. S Batu kán ekkor, mivel a kéményseprő most nem láthatja őt, hevesen apró köröket rajzol a homloka elé. No lám, most azonnal kitalálom, mit jelez. — Egy másik liter vodkába fogadtunk, kedves komácskám, — mondja büszkén a kéményseprő, miután visszatér, s inge mögül elő húz egy teljesen üres vodkás üveget. — S már azt is megitta? — érdeklődöm gúnyosan. — Ugyan kérlek, mi az nekem! Akár egy harmadik litert is fizethetnél! Amikor látja, hogy nem sietek a fizetéssel, hirtelen felhajtja a korsó sört és szó nélkül faképnél hagy bennünket. Alig teszi ki lábát a bódéból, kis néma szomszédom rettenetes gesztikulációba kezd, amiből megincsak „egy szót se“ értek. Aztán gondol egyet, s a zsebéből papírt, ceruzát vesz elő. Gyorsan feljegyez rá valamit és átnyújtja. Csodálkozom, milyen szép írása van ennek a Batu kánnak. A papírlapon ez áll: „Ne higgyen neki, hazudik! Nincs is gyárkémény ebben a városban ...!“ Megköszönöm a tájékoztatást Batu kánnak, amit ő természetesen minden nehézség nélkül leolvas a számról. Kezet rázunk. De én még felmászok az egyik dombra, onnan jól beláthatom a kisvárost, amelyben tényleg egyetlen egy árva gyárkémény sincs. ZS. NAGY LAJOS 9
